Szatmár-Németi, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-08-01 / 31. szám
Szatmár, 1899. SZATMAR-NEMETt Augusztus 1. elnök és Dr. Fejes István főügyész Rákosit köszöntötték fel, az egyik mint a szikrázó élczező, a másik mint a komoly szó emberét. Rákosi remek humorral dikcziózott és válaszolgatott. Beszéltek még Papp Lajos gör. kath. lelkész, Dr. Gönczi Ignácz stb. A hangulat oly kitűnő volt, hogy a társaság az éjfél utáni órákig maradt együtt. — Kinevezés. A belügyminiszter a szatmár németi I-ső anyakönyvi kerületbe 2-ik anyakönyvvezető helyettessé 100 frt évi t. dij mellett Szől- lősy Lajos Il-od aljegyzőt nevezte ki s a házassági anyakönyvvezetésével és a házasságkötésnél való közreműködéssel is megbízta. — Átthelyezés. Bodnár Károly nagy-bányai kir. járásbirósági joggyakornok a Szarmár-németi kir. járásbírósághoz áthelyeztetett. — Kirendelés. Az ig. miniszter Kölcsey János törvényszéki bírót a Szatmár-németi kir. törvényszék területére vizsgáló birói állandó helyettesül rendelte ki. — Az iparos olvasókör tegnaptól kezdve, mig Csokonay-utczai telkén saját helyiségét felépítheti, a városi tanács engedélye alapján a megyeház földszinti helyiségébe költözött. — Jóváhagyás.A földmiv. miniszter a városnak a községi segélyalap szervezetéről és kezeléséről alkotott szabályrendeletét jóváhagyta — Dr. Makár Károly ügyvédet a szatmári ügyvédi kamara Szatmár székhelylyel az ügyvédekről vezetett lajstromba felvette. — A németi áll. évoda telkén levő szivattyús kút furott kúttá alakitatott át. A munkálatot, melyre a vall. miniszter 200 frtot engedélyezett, P.obszt Mátyás végezte. A kút vize a napokban küldetik fel az orsz. chemiai intézethez annak megállapítása czéljából, hogy alkalmas-e az ivásra vagy nem. Ezzel az óvoda külső ügyei lassan rendbe jönek. Még a pincze hozandó rendbe. A talaj viz ugyanis állandóan mintegy félméternyi magasságban van a pinczében,, a mi azt elsőben is használhatlanná teszi, másfelől pedig az épület alapfalait is veszélyezteti. Felhívjuk e körülményre a mérnöki hivatal figyelmét. — A Kossuth-kerti kioszk építése ügyében a kiküldött bizottság igen helyesen a lapunk legközelebbi számában kifejtett álláspontra helyezkedett, hogy t. i. a kioszk az eredeti tervben foglalt méretek szerint építtessék fel. Hogy az építés 25 ezer írtból kiteljék, javasolja a bizottság a külső, állítása szerint „felesleges“ diszw mellőz- tessék, a mi 3700 frtba kerülne. Szerintünk a a külső disz egy ily épületnél épen nem felesleges, sőt lényeges kellék. S nézetünk most is az, hogy e 3700 frt megtakarításáért nem volna czél- szerü egy meg nem felelő épületet emelni s nehány év múlva nagy költséggel átalakítani. Vagy díszes legyen a kioszk, vagy egyáltalán ne építsünk s egyelőre vétessék le az ügy a napi rendről. — A társaskör közgyűlése vasánap d. e. 10 órakor Antal Dániel alelnök elnöklete alatt a városház nagy tanács termében tartatott. Elnök a tagokat üdvözölvén, s a határozat képességet constatálváu, felkéri a titkárt, hogy a belvárosi takarékpénztártól felveendő 25 ezer frt építési kölcsö í felvétele tárgyában kötendő szerződést s a választmánynak az építést illetőleg eddig tett intézkedéseit tartalmazó jelentését olvasta fel. A jelentés szerint a belvárosi takarékpénztártól felvétetik 20 ezer frt 4000 frt pedig a helybeli takarékból. A 20 ezer frtos kölcsön törlesztetik 50 év alatt 5'46-%-os kamattal, a helybeli takarékból felvett 4U00 frt pedig a pénztár állásához képest. A közgyűlés a jelentést tudomásul vette, a szerződést elfogadta, az elfogadásról közjegyzői okirat vétetett fel Nagy Bertalan kir. közjegyző helyettes által, a mely a szerződés és határozat kapcsán a belvárosi takarékpénztárhoz a kölcsön öszszeg folyósítása végett felküldetni határoztatott. A belvárosi takarék kívánalmához képest kimondatott, hogy a jegyzőkönyvet aláírni fogják, mint hitelesítők Ináncsi Károly, Dr. Fejes István, Uray Gáspár, a szerződés aláírásával s a pénz felvételével megbizatik Hérmán Mihály elnök. A szatmári takarékpénztártól 6% os kamat mellett felveendő 4000 frt kölcsön felvételével is Hérmán Mihály elnök bízatott meg. Eztán az elnök a gyűlést bezárta. — A kath. kaszinó vendéglősévé Szatmári György 5, Szatmári Imre 4 szavazatával szemben a választmány által II szavazattal Pongrácz Lajos a „Korona“ kávéház főpinezére választatott meg. — Kitüntetés. Schvarcz Vilmos debreczeni butorgyáros, ki városunkban is tartott volt fent pár évig egy nagyobb szabású és díszes bútor- raktárt, közelebb a császári és kir. udvaii butorgyáros czimet nyerte. — A bikszádi vasút építési költségeire a kér. miniszter a posta ingyen szállítása czimén 40, államsegély czimén 50, összesen 90 ezer frtot engedélyezett. Ezzel a vasút építésének kérdése a megoldás elé jutott s a miniszter felhívta a vasút végrehajtó bizottságát, hogy engedélyezési biztosíték czimén 45 ezer frtot a közp. állampénztárba fizessen be. Hegyi vasút I Hát a te ügyed mikor kerül végmegoldás elé ?.. — A mikor a sinter nem csak a kutyát, hanem a gazdát is megfogja. Botrányos eset történt tegnap reggel a piaczon. Egy előkelő úri nő után egy kis kutya ment, amelyet a szemfüles gyep- mester-legény drótjával elfogott. A kutya az úri nő lábához szaladt s mikor a legény a drótot megrántotta az úri nőt is földre rántotta. Felhívjuk e túlbuzgóságra a rendőrség figyelmét. — A városi Vigadó építését tárgyalta közelebb az építési bizottság és gazd. szakosztály. Az építés álláspontjára helyezkedett mindkét bizottság s javasolják, hogy az építés 185.738 frt 18 krért adassék ki a Grünwald és Schilfer bpesti ezégnek, a szobrászati, fütésberendezési, vízvezetéki és bontási munkálatokra pedig külön hirdettessék árlejtés. Csak az a kérdés, kitelnek-e ezek az előirányzott 200,000 írtból még fentmaradó 14 ezer frtból ? — Házasodás. Thurner Albert a takarék- pénztár könyvelője, Bállá István ács, Perényi- utczai 16 sz. házastelkét 4200 írtért jmegvásárolta. — Körrösmezei Gusztáv a nemzeti színház elsőrendű tagja, Kőrösmezei Antal városi tanácsos testvére, szabadság idejét városunkban, rokonai s barátai körében tölti. — Pethö György gazdasági tanácsos mai naptól, szünidejéről haza érkezvén, hivatalos teendőinek vezetését átvette. — Szerencsétlenség. Bruzák Lajos, zelestyei- ujhutai lakos erdővéd közelebb, midőn kőrútjából hazatérve, az üveghutában a munkásoknak a kádakban levő forró kövek kiszedésében segédkezett, munkája közben beleesett egy forró üveg- anyaggal telt kádba s egy napi kínos szenvedés után meghalt. — Zsarolás czimén megemlékeztünk közelebbi számunkban arról a levélről, melyet valaki De Gerandóné kastélya ablakára helyezett s melyben a grófnőtől életveszélyes fenyegetések között pénzt követelt. Most, mint éltesülünk, a tettes a kertész személyében megkerült s a kir. ügyészség börtönében várja levelének méltó jutalmát. — A városi OVOda nyári tánczmulatságának elszámolása. Befolyt jegyekből 30 frt 60 kr., fe- lülfizetésekből 14 frt 60 kr. Összes bevétel 45 frt 20 kr., kiadás 13 frt 80 kr., tiszta jövedelem 31 frt 40 kr. Felűlfizettek: Oláh Imréné 50 kr., Sulyok Lajosné 1 frt., Veres Józsefné 50 kr., Héti Lajos 20 kr., Pongrácz Lajosné 30 kr., Probszt Mátyás 1 frt., Tereli Lajosné 50 kr., Papp Lajosné 30 kr., Beke Károlyné 1 frt 60 kr., ifj. Kádas Józsefné 80 kr., Thurner Albert 40 kr„ dr. Lehoczki János 1 frt 30 kr., Székely N.-né 30 kr., Fehér József 30 kr., Szabó Lajos 30 kr., Görömbei János 30 kr., Terge Dezsőné 30 kr., Schőber Ferencz 60 kr, Jelenik Lajos 60 kr., Lőrincz Lajos 30 kr., Lévai József 60 kr., Rácz István 30 kr., Demjén Istvánná 80 kr., Guttman Ignácz 50 kr., Papp István 30 kr., Brandstein Ferencz 20 kr., Glacz Antal 50 kr. — Hirdetmény. Az ecsedi láp lecsapoló és Szamos-balparti ármentesitő és belviz-szabályozó társulat által 1899. évre kirótt ártéri költség kivetés folyó évi augusztus hó 1 tői 8 napig e városi adóhivatal helyiségében nyilvános közszemlére lesz kitéve, miről a t. adóköteleseket, azon figyelmeztetéssel értesítem, hogy a kivetés ellen a panasz a társulat igazgatóságához Nagy- Károlyba nyújtandó be. Szatmártt, 1899. julius hó 25. Novák főszámvevő. — Porfeleg az utczán. Daczára a rendőri tilalomnak, a fiakkerek, általában a szekerek az utczák kövezetlen részein hajtatnak s óriási por- felegbe borítják a járókelőket. Felhívjuk e körülményre a rendőrség és tanács figyelmét. — A zóna vasúti jegyek árát, mint hírlik, a kormány felakarja emeltetni, minthogy a jelenlegi olcsóság mellett a vasutak nem szolgáltatnak kellő jövedelmet. Nem helyeselhetjük az intézkedést, mert az lesz az eredménye, hogy kevesebben fognak utazni, tehát az állam a mit nyerne a réven, elveszti a vámon. Hanem ha már emelni akarnak, emeljék a kocsik számát, hogy a közönség ne legyen úgy bepréselve a kocsikba, mint a hering a hordóba. — Hirdetmény! A m. kir. kassai III. honvéd kerületi parancsnokság területén az 1899. évi őszi fegyvergyakolatok alatt a különféle állomá sokon összpontosuló illetve átvonuló csapatok élelmi szükségletei szállításának biztosítása czéljából árlejtés fog tartatni. A szükséglendő czikek súlya és neme: kenyér adagonként 840 gramm, zab 4200 és 5040 gramm, széna 3400 és 4500 grmm. A tárgyalások határideje: Kassán a m. kir. kassai III honvéd kerületi parancsnokság hadbiztossági osztályában 1899-év augusztus hó 8-án délelőtt 10 órakor. Abauj-Szántón a községházánál 1899. év augusztus 9-én délelőtt 10 órakor. Sátoralja-Ujhelyen a honvéd zászlóalj kezelő tiszti irodában augusztus 14-én délelőtt 10 órakor. A szállítási feltételek füzete naponként 9 órától 11. óráig Kassán a III. honvéd kerületi parancsnokság hadbizotssági oszátályá- ban továbbá Abauj-Szántó Hym és Buzita községek hivatalos helyiségeiben bárki által megtekinthető s valamennyi honvéd gyalog- és huszárezred parancsnokságánál füzetenként 8 (nyolez) krajezárért meg is szerezhető. Bővebb értesítés a helybeli honvéd gyalogezred kezelőtiszti irodájában és a városházánál kifüggesztett hirdetményből szerezhető. — A mezőgazdasági munkások érdekeinek figyelembe vétele és a szocziálizmusnak ezzel kapcsolatosan ellensúlyozása czéljából a földmiv. miniszter rendeletet bocsátott ki, melynek főbb pontjai a következők : 1. Községi hitelszövetkezetek alakittasanak, még pedig úgy, hogy annak a mezei munkások is tagjai lehessenek. 2. Ingyenes községi népkönyvtárak állittssanak, melyhez a miniszter mindennemű támogatásával hozzájárul. 3. Munkás olvasó egyletek alakíttassanak, a ponyvairodalom kiszorítására szolgáló „Néplap“ terjesztessék. 4. A negyven évi szolgálati diszérmek minden esetben a munkások buzdítására szolgáló módon kiadassanak. 5. Egy esztendőben egyszer a munkások megvendégelé- sére a régi szokáshaz hiven, aratási ünnepélyek rendeztessenek. — Megdrágult a ezukor. A Budapesti Közlöny julius 21-iki száma egy rakás uj szentesített törvényt közöl. Legközelebb érdekli ezek közül a közönséget a czulcoradóról szóló 1899 XVIII t. ez. Ez a törvény röviden azt jelenti, hogy a ezukor kilója mától kezdve hat krajczárral drágább lesz. — Az „Atlasz“ életbiztosító-részvénytársaság mai számunkbaban megjelent hirdetésére felhívjuk olvasó közönségünk szives figyelmét. — A Nobel-féle pályadijak. A franczia külügyminiszter közölte az »Institut de fra nce<- szal a Nobel svéd mérnök végrendeletének másolatát. Nobel mérnök, ki a legborzasztóbb pusztító robbanó anyagot: a dynamitot találta fel és ki ennek a r^vén milliókra menő vagyonra tett szert, vagyonának nagy részét tudományos, a béke és a kultúrának előmozdítását ^zélozó szolgálatok megjutalmazására hagyta. Öt dijat alapított, a melyek évenként lesznek kifizetendők ösz- szen 300,000 korona vagyis négyszázhuszezer frank értékben. Az első három dij azoknak kik a fizika, vegytan vagy a physiologia terén tesznek valami hasznos és uj felfedezést. A negyedik dij annak, ki valami ideális tendentiáju irodalmi müvet ir ; az ötödik dij végre annak, ki a népek testvéri- sülése és a haderők létszámának leszálitása körül a legtöbb érdemet bírja felmutatni. Az első díjkiosztás valamennyi pályadijra 1901-ben lesz. — Egy uj szerűm. Lereboullet orvos bejelentette a párisi académián, hogy egy uj szérumot fedezett fel, a melyet a tehéntejből nyer. Az első kísérleteket ezen szérummal Gimbert orvos eszközlé Cannesban s ennek elsőbbségét Lereboullet orvos is elismeri, de ő azt tőkéletesité. Ezen szerűm, a mely a tehéniejből vegyi utón lesz kiválasztva, a Pasteur-féle módszer szerint szüretik meg, azután pedig egy szintén cannesi orvos által: Tajasque ur által neutrallzáltatik és sterilizálva lesz. Lereboullet ur ezen szérummal többféle betegségeknél tett kísérletet, hogy az idegbajoknál, valamint általános gyengeségnél, sorvadásnál, valamint a tüdővész kezdetleges fokánál stb. kitünően hat, a legtöbb esetben nem is remélt eredményt idéz elő és gyógyhatása igen gyorsan nyilvánul, az kétségtelen. Ezen szerűm az arzén olajjal vegyítve, mint injektio lesz alkalmazva. Ezen szérumnak azon jó tulajdonsága van, hogy az a gyomrot nem rontja el s igen gyorsan gyógyít. Ezen szérummal most behatóan foglalkoznak és azt hiszik, hogy az leginkább a tüdövész és az idegrendszer bajai ellen fog sikerrel alkalmazható lenni. — Meghaltak Szatmár-Ném tiben : Ösztreicher Gyöngyike 2 éves Kinizsi-utcza 16. Amviler Mária 2 éves Fűrészgyár. Bozsán Julianna 11 napos Pázsit-utcza 40. Balogh Péter 20 napos Varga-csere 3. Lath Sándor 14 hónapos Mátyáskirály u. 28. Boristyák Mária 6 hónapos Nagyrétoldal Sebestyén György 3 hónapos Mátyás király u. Néma József 22 éves Bercsényi u. 33. Papp Endre 4 hónapos, Honvéd u. 75. Jelencsik István 11 hónapos Töltés ut. 7. Kertész Sándor 46 éves. Jónás Aranka 15 napos Zrínyi utcza 49. Milián László 19 hónapos, Kert-utcza 2 szám.