Szatmár-Németi, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-05-16 / 20. szám
III. év. Szatmár, 1899. május 16. 20. szám. TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjelenik minden kedden, ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 2 frt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. TÁRCZA, Egy virágcsokorhoz. Beszéljetek hervadt virágok Elmúlt szerelemről nekem, Ha ti szóltok, a régi fénynek Bűbáját most is érezem. Beszéljetek, hallgatni vágyom Rég időkről ódon regét, Küzdő szivek vég-sohajáról Mindig szerettem a mesét. Es a csokor hervadt virági Fáradtan nyitják kclyhüket, Szegfű, rózsa, végsőt sóhajtva Egyben kezdik pieséjüket — S szirmaikra, a mig beszélnek Illat, szin, lassan visszatér — Bár fonnyatag, mint nyárfa-lombon Ha végig fújt az őszi szél. „ .. Egy ifjú volt, dús fürtje szőke, Szemében ott derült az ég, — Barna a más, s ez volt a lányka, Könnyű termetre, mint a lég. Sötét, tüzes szempárja égett S tükrében egy mennyet Ígért — Hőn szerették egymást s mi’ mélyen, Jelszavuk volt: »Szivet, szívért«. Ha jött a regg, vágytelt kebellel Találkozott az ifjú pár, — SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. Napnyugtakor — jól tudta egyik, Hogy a másik reája vár. Sohsem borult az éj a földre, Hogy ajkukon csók nem fakadt; így telt a nyár, az ősz utána — Nap napba boldogan szakadt. S a hogy a tél zuzmója mindent Fagyos leplével elfödött... Dalló madár a hüs csalitból Vigabb hazába költözött: Hervadt virág sorsára jutva Szivük virága is lehullt — — Jelen, jövő nem szőtte álmuk Egy vált kedvessé csak, a — múlt. Mert régi baj és régi végzet: Örökké nem tart semmisem. Csak ellobog, bármint hevüljön, Szivekből is a szerelem. Álom, ábránd, mind füstbe szállnak, Mélyet a szél messze sodor — Mi sem marad, mint puszta emlék S egy ily tépett virágcsokor.“ Zombory Gyula. Boldogság a kosárban. A fejedelmi termetű szép leány rozsás ajkán hideg, kegyetlen gunymosoly ült, mialatt a sápadt vézna poéta bevallotta forró szerelmét . . . — Aranyos Juliska ha gondolja, hogy velem boldog lehetne valamikor, kérem ne legyen olyan kegyetlen, hallgasson jó szive szavára, mert én nagyon, de nagyon szeretem magát... HIRDETÉSEK: Készpénz-fizetés mellett jutányos árban közöltetnek. bélyegdíj minden hirdetés után 30 kr. Kéziratok nem adatnak vissza. a világ összes bölcsei beszélnének belőlünk. Vakmerő ítéletet mondunk minden jogosultság nélkül s fenhangon kritizálunk olyan dolgokat, a melyeknek még csak az ábéczéjét sem ismerjü eléggé. Valóságos konvcnczionális hazugság egész viselkedésünk és arezpirulás nélkül hirdetjük, hogy nem is észszerű a mai világban egész őszintének lenni. Erkölcseink is felette igen megfogyat- kozának. A házi tűzhely nem mindig csak két szivet melegít. Jön aztán természetesen csakhamar a kiábrándulás, a világfájdalom — a boldogságnak házon kivül való keresése ; otthon fájó könyek, olykor családi szezénák, botrány, elválás, itt-olt elzüllés . . . teljes napirenden ! A lélek elvesztette nemesitő erejét az embereken. Az eszmény fönséges kultusza ma már nem kell. Durva reálizmus korszakát éljük, a vastag anyagelvüségnck hódolunk. Kaczagnak a ..gyermek naiv- ságán, ki kacsóit összetéve, még imádkozni tud, kigunyoljuk a vallásos embert, ki még hinni mer. Maga Isten imádásának helye, a templom is, sokakra nézve csak bemutató helye lesz az utolsó divatnak. Maguk az oltár körül forgolodók sem egészen salak-nélküliek és nem mindenben tiszta-életüek, Némelyeknél botrányos adásvétel tárgyát képezi maga a szent-egyház is. A hol pedig a pásztor lelke szennyes, vagy nem eléggé tiszta, ott meg van mé- telyezve maga a nyáj is. Ott meg van ölve, ki van halva a szivekből az igazi vallásos ideálizmus. Mindenfelé és minden téren az elégedetlenség, unalom, keserű világfájdalom Itt elakadt. A gyönyörű leány kegyetlen hidegsége zavarba hozta a poétát, akinek egész teste remegett az izgatottságtól. Nagyon, de nagyon nevetséges volt a szegény kis poéta ... Tudja Balázs, én igazán nem tehetek róla, de hát. . . A leány nem fejezte be, azt a mit mondani akart s a kis sápadt emberke megértett mindent és nagyon elszomorodott. Szinte közel volt a síráshoz. — Csak arra kérem, ha valamikor, megváltozna a gondolkozás módja, ne feledkezzék meg rólam . . . Írjon pár sort én azonnal itt leszek, mert az ön kedves emlékét, sohasem fogom elfelejthetni. Juliskát nem igen érdekelte ez a beszéd, ném figyelt rája s nem is válaszolt semmit. Hiszen kívülről kardesörtetés hallatszott ... ez jobban lekötötte a figyelmét, mert a kardesörtetést nagyon szerette ... S a hogy belépett az a másik, Ond Balázs, megértette, hogy Juliskának igaza van ... Az ő igénytelen kinézése eltörpült a mellett a herku- lestermetü, elragadóan szép főhadnagy mellett . .. Igazán nevetséges volna, ha ő még ezzel is versenyezni akarna az elsőségért ... Menni készült. Nem búcsúztak hosszan, nem váltak el nehezen . . . egy kézszoritás ... aztán kihajtatott az állomásra, megváltotta a jegyet Budapestig . . . Nem volt neki több keresni valója ebben a faluban. * Távolról is hallatszott, hogy az ebédlőben mily vígan vannak a vendégek, Juliskának mégis sajgott az egész lelke, a szive, mintha mérgezett tőrt döftek volna bele. Először el sem tudta hinni Társadalmunk bajai. Ennek a hanyatló századnak egyik szomorú szignaturája az, hogy nagyon beteg. Nem én mondom ezt először. A századvégi irók egynémelyike egész köteteket irt e bajról össze. Sok az orvos^orvosság is van elég; de. a beteg már annyira kimerült, hogy a kúra sem használ neki. Azok a vádak, amelyeket társadalmunk ellen szó/r' nak, sajna! nagyon is igazak. E néhány rövidke sorban mi is ezekkel akarunk foglalkozni. Mert jaj annak a társadalomnak, a mely nem akarja beismerni ferdeségeit, hibáit és bűneit. A sebek nyíltak. Szemmel láthatja mindenki. A sebeket pedig gyógyítani kell, mig még nem késő, ne hogy megfekélyezze az egész testet. így kell tennünk a társadalom és politikai élet szembeszökő kórtüneteivel is, melyekkel mindenfelé találkozhatunk. Kutatnunk kell a felbomlás okait és aztán rá kell mutatnunk azon orvosszerckre, melyeknek helyes alkalmazása és használata által gyógy Ugathatjuk a társadalmi élet ezerneinü betegségeit. Oh pedig a társadalmi életnek számanélküli baja van. Az igény tenger-sok, a megélhetés nehéz. A bevétel nem tart lépést a kiadással. Menten bekövetkezik úgy az anyagi, mint az erkölcsi deficzit! Az ősi birtokok pusztulnak. A régi nemesség, mely egykor a magyar társadalom fentartó elemét képezte, java részben ma már csak a múlt dicsőségéből és hajdani dús javainak mondhatni csak a morzsáiból él. „A mi örökségünk szállt a kivülvalókra“ — méltán elmondhatjuk az Írás szavaival. A nemzeti kúriákba egy olyan elem feszkelte be magát, a melynek főelve a sok pénzgyüjtes, a bármi áron való meggazdagodás, nem pedig a hazafias, társadalmi és politikai nemesebb erényeknek fejlesztése és ápolása. Es mi mégsem akarunk öntudatosabb tevékenységre ébredni! Oktalan gőg szállt szivünkre s osztályozzuk egymást nem a?, érdemek, nem a lelki tehetségek, hanem a legtöbbször még mindig a vagyoni állás és születés -'‘sW’rint. Esztelenül vágyódunk a magasabb körök levegője után és szörnyen feszélyezve érezzük magunkat, ha egy polgári származású halandóval is néha-néha kezet kell szorítanunk. Felfelé hordjuk fejünket, mint az üres buzakalász s irányt akarunk szabni a társadalomnak, mely végre is kineveti erőtlenségünket. Mód vélkül szeretjük a hízelgést. Kevés a tudásunk; még kevesebb igazi lelki műveltségűnk s ezért vagyunk olyan fenhéjázók. Hiszen a valódi lelki műveltséggel biró ember nem is lehet gőgös. A törpe, ha magas hegyre áll is, csak törpe marad. Ezt az igazságot nem akarja befogadni a mi szivünk. Válaszfalakat állítunk fel lépten-nyo- mon. Rettenetes demokratáknak tetszelgünk felfelé és annál nagyobb arisztokratáknak lefelé. De mivel nem tudjuk sem a nemes arisztokiácziát utánozni, sem a demokratikus elvekért önzetlenül lelkesülni, nevetségesekké válunk mindkét helyzetünkben. Ezerszeresen boldogok vagyunk, ha valamelyes magasabb állású ember kegyesen reánk mosolyog; de a szegényebb ember előtt úgy viseljük magunkat, mintha
