Szatmár-Németi, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-04-18 / 16. szám
TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Me^jelenil^ minden kedden, ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 2 frt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. HIRDETÉSEK: Készpénz-fizetés mellett jutányos árban közöltetnek. BÉLYEGDÍJ MINDEN HIRDETÉS UTÁN 30 KR. Kéziratok nem adatnak vissza. testületének, nem fog nagy fáradtságba kerülni, hogy felvilágosítsa az érdekeltséget, hogy azért, mert a jelenlegi közpiacz megoszlik, őJjC anyagi kárt nem szenvednek, mert niszen közszükségleteinket ezután is csak ott kell kielégítenünk, a hol erre alkalmas beszerzési forrást találunk, ezek pedig, legyenek nyugodtak úgy a piaczi házi gazdák, mint a kereskedők, más helyeken, olyan hirtelenében nem fognak elő- állani. Hogyha pedig, majd idők múltával, ilyes beszerzési források a szóban forgó szétosztott piaczrészeken is keletkeznének, elvégre minden városi polgártársunknak jogában áll, hogy pénzét és igyekezetét úgy értékesítse, hogy az lehetőleg gyümölcsözzék, sőt magának a törvényhatóságnak kötelessége az, hogy gondoskodjék róla, hogy a polgárság minél inkább boldoguljon, miután arról nagyon van gondoskodva, hogy adóinkat, boldogulhatásunk ezen egyik bénító, akadályozó részét megfizessük 1 És végre is: haladnunk csak kell! hiszen maga a haladás a kereskedele-m egyik fejlesztője! Városunk úgy anyagi, mint közegészség; és szépészeti haladását csak nem kívánja a jelenlegi piaczkörnyéki kereskedelmi szellem feláldoztatni az ő egyéni boldogulhatásáért ? Igen helyesen jegyezte meg egy valaki, a legutóbbi térzene alkalmával, hogy : „ha ezen szép piacztér parkírozva lesz, nemcsak egyik legszebb tere lesz az országnak, kiváló dísze a városnak, előnye a lakosságnak, de még a kereskedőknek is nagy hasznuk lesz belőle mert itt annyi nép fog megfordulni, a mely természetesen az üzleteket is meg-megkeresi és köztük oly sok A piacz rendezése. Nem uj dolog, melyet ismételten felhozunk, a helyi sajtó is többször'foglalkozott vele, t. i. a piacz rendezésével, volt idő, csak nemrégiben is, hogy város-szerte foglalkoztak e kérdéssel, sőt törvényhatóságunk, a magyar nemzet ezredéves fennállásának örök emlékéül, el is határozta, hogy a piaczot parkírozni fogja, mert ez egyrészt városunk legszebb helye, másrészt mert ez központ is de meg czélszerübb is, egészségesebb is, hogy e hely piaczul ne szolgáljon, és mert vannak is alkalmas helyeink a piacz szétosztására, tehát örömmel vette a város közönsége tudomásul, hogy a piacztér, a milyennel Magyarország aiig egy-két városa dicsekedhetik, egy szép kertté lesz varázsolva, mely szép kert úgy a németi, mint a szatmári részekhez inkább közelébb eső hely, mint pl. a most alkotandó Kossuth- (Nép-)kert, mely ugyszólva minden helyhez távol van. De hát nem ez történt A piacz rendezése, illetőleg szétosztása, úgy a németi, mint a szatmári részek sgenkrt, a jelenlegi piacz parkírozása s ennek különösen közegészségi szempontból végtelenül szükségessége, kezdett lassan-las- san elhallgatni, elcsendesedni, sőt a helyi sajtó sem vetette föl azóta e kérdést, lapunkat kivéve, mely most másodízben nyúl ehhez a „ne nyúlj hozzám kérdéshez“ és nem csalódunk, amidőn azt mondjuk, hogy maga az annak idején az eszmét magáévá tett törvényhatóság sem törődik már ez eszmével. Midőn ezeket sajnosán konstatáljuk, egyszersmint nem hagyhatjuk szó nélkül,különösen nem, közügyeink fejlődésének szempontjából. Köztudomású, hogy úgy annak idejében, midőn a piacz szétosztása és a piacztér kertté szervezése szőnyegen forgott, mint azóta, a piaczi házigazdák élesen ellentétben helyezték magukat a terv keresztűl-vitethetésével és köztudomású a^ is, hogy ezt a városunkra úgy közgazdaságilag, mint közegészségüeg és fejlődésileg hatalmasan előbbrevivő kérdést, ők ejtették sárba, illetőleg: keresztülvitetét ők, a piaczi és a piacz közvetlen közelében levő házak tulajdonosai akadályozták meg. És most, midőn olyasmikről hallani, hogy „a piaczot ki kell köveztetni“, „közegészségi szempontból nagyon fontos kérdés a piacz kiköveztetése, hogy jobban lehessen tisztítani“ stb. stb., nem annyira a piacz ki- köveztetését kell értenünk, melyet mi, köny- nyen érthető okokból, nem helyeslünk, hanem igenis azt: hogy elkeli temetni, illetve be kell köveztetni a piacz rendezésének még lappangó eszméjét! Épen ezért, hogy ilyesmi meg ne történhessék, óhajtjuk ébren .tartani a közönség figyelmét e kérdésben, mely kérdés rá nézve épen olyan fontos közgazdasági kérdés, meiybői rá előnyök és hasznok származnak, mint mindnyájunkra, közegész- ségileg véve a dolgot, olyan fontos kérdés, hogy mellette, nem is véve még az ügy haladási, közszépészeti oldalát is, el kell hallgatni minden kereskedői önző szellemnek! Nem kell tehát a piaczot semmiféle kővel kiköveztetni, hanem igenis : föl kell a kérdést illetékes helyen újra vetni és azt városunk több oldalú, fontos ügyeire való tekintetből, czélravezetően keresztül is kell vinni! A törvényhatóságnak, mint a nagy közönség közakarati megnyilatkozó erkölcsi T Á R C Z A. Lemondás. Legyen tehát, amint kívánod : Oltsuk el a szerelmi lángot, Ne legyen köztünk semmi, semmi, Mi elhalt vágyunk’ létre kelti. Ha kisért a magányos óra, Ne nyíljék ajkad csábos szóra ; Rejtelmes, édes félhomályba’ Üljünk némán, szemünk’ lezárva, A közeliét titkos varázsát, Mely lopva, mámoritva jár át, Még érintését is kezednek Vessd édes, tőlem irigyen meg. Álmatlan éjszakákon által Ne ejtsen meg a csalogány dal, Tekintsünk inkább a magasba. Az elérhetlen csillagokra. Ha boldog par kerül utunkba, Forduljunk el közönyt hazudva, De ha hallottat vis; nek sirba, Kisérjük nyughelyére sírva. Legyen számunkra ez az élet Mindaz, mit ember el nem érhet S ha marad még szivünknek vágya, Tartsuk fenn azt a másvilágra. Szeressük egymást, ne keservvel,— Csöndes, lemondó szerelemmel, Mint két csillag a magas égen, Mint két halott a sir ölében . . . Szabados Ede. Úgy tűnik fel. Úgy tűnik fel mint egy álom, Az az idő . . . szánom, bánom . . . Amikor még együtt voltunk, Kéz a kézben, csókolóztunk. Szánom, bánom azt a perczet, Hej I . . . mert elvette eszemet! . . . Azóta bánattal járok, Minduntalan te rád várok. Elbúcsúztunk ! oh de rég volt, Azóta sok könyem elhullt . ., . Szegény szivem egyre kérdi: Mikor fogsz már visszatérni ? W. I Mesék. A „Szatmár-Németi“ számára Írja: Nellike. III. A szerelem. Még a tündérek világában történt, a szóló szőllő, csengő baraczk és mosolygó alma idejében. Gyönyörűséges szép este volt. A hold fényesen ragyogott fenn az égen s a tündöklő ;csillag-tá- bor miliárdja őrködő szemmel virasztott a föld felett. Gyenge szellők játszadoztak egymással, szerte vive a virágok fenséges illatát s mintha minden megváltozott, minden megelevenedett volna. Az ezüstös légben apró bogárkák zümmögtek, tarka pillék kergetőztek, az erdő mélyén megszólaltak a csicsergő madarak. A nagy tölgyfák suttogni kezdtek egymásnak, susogásukat tovább adta a csobogó patak s a fehér orgona-virág áthajolt az illatos rózsához, hogy megsúgja a titkot, de már elkésett. Kipattant a fehér liliom kelyhe, különös mámoritó illat, bóditó érzés szállt, mindenre s kiugrott bölcsőjéből a szerelem tündére. Szép volt a tündér, szebb mint a nap ragyogása, gyémánt csillogása, minden porczikája egy- egy mese a szépségről, a gyönyörről. Hosszú haja, mint fodros hullám esett le vállaira, termetére, le a bokájáig s betakarta, beborította mint egy arany palásttal. Nagy, csillogó szemeiben egy menyország volt a rekesztő kéj és kábító mámor egész mindenével. Fenséges karcsú alakja, szabályos gyönyörű hullámokban hullott alá kis ujja hegyétől s bársony-sima, rózsás bőre alatt látni lehetett a hajszál kék erecskéket. Csábitó mosolya, mézes beszéde, keble pihegése, vére lüktetése, kábulttá, bodulttátett mindenkit, ki csak reá nézett, vagy a kire ő vetette reá nagy kék, csillogó szemeit. Gyönyörűséges napok jöttek ezután. A tarka pillék, zümmögő méhek a virágok kelyhébe bújtak szeretkezni, a kis madárkák az erdő mélyén; a susogó tölgyeknek egymáshoz értek leveleik, a rózsák pedig pedig titkon lehajoltak egymáshoz s összecsókolóztak. Mindenki megérezte, mindenki tudta, hogy megszületett a szépséges tündér, a szerelem tündére.
