Szatmár-Németi, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1899-11-14 / 46. szám

Szatmár, 1899. SZATMAR-NEMETI. November 14. csábitó veszedelmével szemben, egy kis rendszerváltozás kellene az ország összes iskoláiban. Mert úgy a tanügyi kormány, mint a felekezeti felettes fórumok apróra betar­tatnak minden iskolai szabályt, hánykódik is a tanítónak lelki és testi épsége a sok­szor testi erejét felülhaladó iskolai nehéz­ségek alatt, de arra nem jutott a hivatalos figyelemből, hogy az ifjúság lelke a fen­tebb elmondottak iránt fogékonnyá tétes­sék, ha csak a tanár magától, a sok egyéb dolog közepett is, erre egy-egy alkalmat nem vész, mert a mai iskolai rendszernél fő a sok mindenféle tudomány elsajátítása, ez nyűgöz ma le tanárt és tanítványt; de hogy a lélek fogékony legyen mindon jóra, hogy az ifjú kedély tiszta, üde, rugalmas lelki erőt vigyen ki az életküzdelembe, ez ma másodrendű dolog, vagy épen nincs is rá semmi figyelem ! Azt szokás mondani, hogy: a tudo­mány nemesíti a lelket. Igaz, de nem az­zal a túlhajtott rendszerrel, mely most az iskolákban dívik, melynek elvégre is nem az igaz »tudomány« a következménye, hanem bizonyos tudományosnak látszó külsőség, mely mihamar lefoszlik s marad az ifjúság lelke sivár, érdektelen, erkölcsi erő nélküli! Kevesebbet tehát a tudományokból, többet a test és lélek egészségére, a lélek fogékonyságának kiképzésére, az erkölcsi erő fokozására, mert az ilyen generatiótól várhatunk csak jót, várhatjuk, hogy mai ferde társadalmi életünk meg fog javulni, meg fog változni. Városi közgyűlés. Tegnap, Hugonnai Béla gróf főispán elnök­lete alatt igen látogatott közgyűlés tartatott a következő tárgysorozattal: Polgármester havi je­lentése tudomásul vétetett. Mátray Lajos b. tag, lapunk felelős szerkesztőjének az óvoda ügyében tett interpellácziójára polgármester azon kijelen­tést tette, hogy a város színvonalához és tekin­télyéhez egyáltalán nem illő óvoda nem kerülte el figyelmét és azon lesz, hogy e tekin­tetben a város a németi óvodához hasonló, a mai kor minden kívánalmainak megfelelő óvoda­helyiséget nyerjen, a mely tekintetben különben, már az óvoda-egyesülettel a szükséges tárgya­lások meg is kezdődtek. Hódoló tisztelettel veszi közgyűlés tudomá­sul a főispán úrhoz érkezett köszönő leiratát Ő Felségének azon alkalomból, hogy a város közönsége a királyi pár arczképének leleplezése kor hódoló tiszteletével Ő Felségéhez járult. Következtek a választások: Első osztályú számtisztekké lettek : Fürst Viktor és Nagy József, II. oszt. számtiszt lett Lürvald E. A villamos ügyek élére közgyűlés a szakbizottság ajánlatára Frőlich Róbeitet megválasztottnak nyilvánítja. A helybeli ev. ref. főgimn. tanárok kérelmét, hogy fizetésük után községi adóval ne terheltes­senek, miután ezt sem a múltban nem fizet­ték, sem a város egyik tanárja sem fizeti — egy­hangú határuzattal méltányosnak jelentette ki, utasítva lett a főszámvevő, hogy az 1899-iki év­ről ez adót törülje, a jövőre pedig rájok ne vesse ki. Az avasi bérezi erdőségek átvételéről szóló bizottsági jelentés, melynek tartalmáról lapunk egyik korábbi számában közönségünknek beszá­moltunk, tudomásul véteteti. A szatmárhegyi gyógytár felállítására enge­délyt nyert Almássy József elhalván, közgyűlés e körülményről a belügyminisztert értesíti. A borellenőrző bizottságba Keresztes Sándor elhalván, Wallon Ede pedig lemondván, a köz­gyűlés megválasztja dr. Lehótzky Jánost, a má­sodik hely főispáni kinevezés utján fog betöl­tetni. Az 1898. évi árva- és gyámpénztári száma­dás és mérleg elfogadtatott 358571 kor. fedezet, 31325435 kor. követelés és 15313.10 kor. tarta­lékalappal és a belügyminiszterhez felterjesztetik. Az iparos tanoncz-iskola részére szükséges tankönyvek beszerezhetésére 78 forint utalta­tott ki. A Neuschloss-czég kérelme, hogy részére újabb fizetési haladék engedélyeztessék, a mely határidő nov. 15-én jár le, teljesittetett, tekintet­tel azon körülményre, hogy a hátralékból már 50 ezer és 60 ezer frtot befizetett, a fentálló 79 ezer frtot pedig 15 nap előtti felmondásra bár­mikor befizetni köteles és addig e hátralék után 6% kamatot fizet és tekintettel azon körül­ményre, melyet a polgármester hangsúlyozott Dr. Kereszeghy Lajos «lleninditványával szem­ben, hogy a ezég, daczára annak, hogy erre a szerződés nem kötelezte, iparvállalatát, mely több száz szegény embernek ad kenyeret, itt létesítette s ígéretét bírjuk, hogy a vállalatát az erdő letá­rolása után is itt tartja fenn, mindaddig, mig a környéken erdőt vásárolhat. A szinház Szalkay Lajos sz.-fehérvári igaz­gatónak adatott ki a jövő évadra a tanács által, mely intézkedés tudomásul vétetett. Az adóleirásokra vonatkozó tanácsi jelentés tudomásul vétetett, valamint a köz- és árvapénz­tár véletlen megvizsgálásáról szóló polgármesteri jelentés is. . A bikszádi vasút hiányzó 30 ezer írtjából a megye 10 ezer frtot jegyezvén, a város is meg­szavazott 10 ezer frtot, a 3-ik 10 ezer frtot a végrehajtóbizottság társadalmi utón fogja össze­hozni. így a vasút kiépítése a közeljövőben re mélhető, a mi a városnak azért is érdeke, mert újabban vásárolt avasi erdőségei ezen vasút által nemcsak megközelithetőbbek Tasznék, hanem ér­tékükben is emelkednek. A kérdéses összeg az erdővételi alapból utaltatott. A megszavazás azon feltétel alatt történt, ha a vasút Avas-Felső-Falu nak vezettetik. Czeiger Mór hegyi korcsma-bérlő bérelenge­dési kérelme, melyet a mostoha időszakkal indokolt, s évi 50 fit elengedését kéri, nem teljesittetett, a mennyiben jelenlegi bérlő 110 frttal fizet keve­sebbet, mint elődje, évi bér gyanánt. Az erdő-őrök természetbeni járandóságai sza­bályozása tárgyában kimondotta a közgyűlés, hogy az áll: egy esetleges 2 szobás lakás, kert 400 □-öl, föld 1600 n-öl, 1—2 hold kaszáló, 16 m.’botfa, le­gelő 1 drb. lóra, 2 drb. tehénre, 2 drb. borjura, 2 drb. sertésre, 6 drb. malaczra. A területek ott lesznek kijelölve, a hol az erdő üzemterv azt megengedi. Az orsz. gazd. egyesület által szervezendő gazdák hitelszövetkezetének czéljaira, tekintettel a város jelenlegi anyagi helyzetére, a kö. gyűlés pénzbeli áldozatot nem hozhatott. Biztosítja azon­ban az egyesületet a város erkölcsi támogatásá­ról és arról, hogy a város vagyonát az égésűiéi­nél biztosítja, azon esetben, ha a szervezendő hi­telszövetkezet arravalósága bebizonyul. A Neuschlosz-czég köteles lenne a letarolt 1. és III. vágás faanyagát a múlt hó végéig kifuva­rozni. Ezt a rossz időjárás miatt nem tehetvén, azt kéri, hogy neki erre a jövő év okt. 1-ig ha­ladék adassék. A kérelem, gazd. tanácsos azon véleménye alapján, hogy ezt az elvadult földet a szélnek, nap­nak érnie kell, úgy teIjesittetett, hogy az 1-ső vágás területéből köteles a fát ez évben, a 3-ik vágásról 1900. márcz. 1-ig kiszállítani. Ha ezt nem tenné, 400 frt kártérítést fizet. Jandrisics János, Tabajdi Lajos és Fésős András törv. biz. tagok elhuny tával megüresedett helyekre a választás f. évi november 26-ra ki- tüzetett, a 2-ik kerület a r. kath, a 4-ik a né­meti ev. ref. iskolában szavaz. A szavazás kezdő­dik d. e. 9 órakor. Választási elnök a 2-ik ke­rületnél Korányi János, a 4-iknél Fogarassi Sándor, helyettese Felegyházi Ferencz. Hontvármegye átirata a pálinka ivás korlá­tozása tárgyában a képviselőhazhoz intézendő fel­irat pártolása iránt elfogadtatott és hasoí szellemű felterjesztés tétele elhatároztatott. Bata Jánosné szül. Nagy Anna bába okle­velének kihirdetésével, főispán éltetésével a köz­gyűlés befejeztetett. Színészet. Kedden Suderman hires, tendentiosus, szép gondolatokban gazdag színműve : a »Pillangó csata« került színre; hiába a hangzatos czim, a világszerte elismert mű félházat sem tudó t von­zani. Az est kedves hőse, ez úttal is H. Novák íren volt, a ki a gyermekded, kedves »Rózsi« szerepét a nála már megszokott ritka tökéletes­ségű természetességgel és temperamentummal jut­tatta kilejezésre, sűrűn aratván az őszinte elismerés tapsait. Oly annyira kimagasló volt Novák Irén »Rózsija«, hogy az összes szereplők közül egy sem tudott alakításának öntudatos magaslatáig fölemelkedni. Különben: Arday I. ezu tál kedély- telen fiatal „özvegy“ volt, Latabárné szegletes, Simon »Keszler« szerepében csupa »hánya-veti- séget« hozott a színpadra, „Winkelmann“ és »Max« (Gulyás, Morvay) életnélküli alakokat teremtettek. Szerdán Goethe világhírű művét »Faustot« elevenítette föl a társulat. E conceptiójában fel­séges alkotás sem tálá t mélyebb viszhangra kö­zönségünknél, a mennyiben nem nézte az előadást lél ház sem. A czimszerepben Morvay (Faust) sok Ízlést és sikert produkált ; Rakodczaynak nem egyéniségéhez való »Mephisto« szerepe. H. Novák Irén »Margit« nagy és néhéz szerepében remekelt. H. Novák Irént méltán tartja a közönség a tár­sulat gyöngyének. »Margitja« maga volt a meg­testesült falusi ártatlanság, majd az átszellemült nő, kit forró szerelmének igaz lángja megtisztított minden földi salaktól. Csütörtökön, f. hó 9-én, a »Mozgó fényké­pek« másodszor fél ház előtt. A társulat újon­nan szerződtetet tagja Novák Árpád ez este lépett fel először. Menszky Boris, különcz lengyel gavallér szerepét alakította. Mintha nem tudta volna szerepébe magát tökéletesen bele élni. Hiba volt, hogy oly gyorsan beszélt és legtöbbször nem a közönségnek fordulva, hogy szavait nem lehetett érteni. Tábori jóizü ját- kán sokat mula­tott a közönség. Általában a ki egy derült estét akar szerezni magának és a vacsora után szereti jól kikaczagni magát — a mi Eötvös Károly sze­rint — a legjobb orvosság minden betegség el­len — az ne mulaszsza el megnézni e darabot. Péntekéit, f. hó 10-én színre került félhely - árakal, Herczeg Ferencz : »A Gyurkovics leányok “ ez. vigjátéka, félház előtt. A szereplők közöl el­ismerést érdemelnek ; H. Novak Irén, ki igazi prae- cisitással játszott, továbbá Ardai s Tóth Mariska. A férfiak részéről Morvay (Radványi), Fényessy (Horkay) s Simon (Sándorfi), k.k szintén jól ját­szottak. Szombaton, f. hó 11-én a népszínház reper- toir darabja, a legujjabb operett újdonság, Szid- ney A „Görög rabszolga“ czimü operettje ada­tott bérletszünetben A bemutató előadást a kö­zönség lázas türelmetlenséggel várta s a színhá­zat a karzat kivételével — a premierre zsuf- folásig megtöltötte. Fokozta az érdeklődést, hogy ez estén mutatkozott be a társulat újonnan szer­ződtetett 2-od primadonnája Kömleiné, Tarnay Leona is. A darabról a legnagyobb dicsérettel szólhatunk. Szidney már a »Gésák«-kal világ­hírre tett szert. Ez operettje, habár áriái nem is oly könnyed, fülbe mászók, mint a Gésák“ egy pár dala, mely már a közönség ajkan van, hangszere­lés és a dallamuk művészi szépsége tekintetében felülmúlja a Gésákat is. Növelik a hatást a da­rabban előforduló bájosnál bájosabb tánezok, melyeket a két primadonna oly elragadó ked­vességgel lejtett, hogy — különösen a férfi kö­zönséget — egész extázisba hozta. Sok férj — még a szolidabbak közül is — hangoztatta, hogy e szép »darabot« megnézi többször is. Csak az a kérdés megendi-e a . . . . feleség. Mert e tán­ezok —- kivált oly szép hölgyek által ellejtve, igen csábítóak arra, hogy férjuramnak eszébe juttassák a nótát: »Nem lehet az ember fából“ stb. A szereplőkről szólva, Feledi Boriska ez esté is elragadó volt. Gyönyörű hangja, bájos játéka Aspázia nehéz szerepében teljesen magával ra­gadta, nyilt színen is szűnni nem akaró tapsvi­harra lelkesítette a közönséget. Úgy szólván min­den énekszámát és tánczát ismételnie kellett. Méltó versenytársa és a sikerben osztályosa volt Tornay Leona. Mindjárt első dalával és tánczá- val meghódított a közönséget, a mely nyilt szí­nen megtapsolta, és megujrázta. A siker az egyes számokkal nőttön-nőtt. s a darab végével az uj primadonna a közönség kegyében Feledi mellé emelkedett. Nagyon szerencsés választást tett az igazgató c szerződtetései. Tarnaynak szép hangja van, nagyon szépen énekel és még Szebben ját­szik. Alakja, megjelenése is igen bájos. Valóban örömmel tekinthetünk a szezon operett estéi elé. A legnagyobb gyönyör és műélvezet kínálkozik ez estéken községünknek. Rajta a sor, hogy megfelelő pártolással honorálja az igazgató áldo­zatkészségét. Szegedi Z. (Antónia) szép hanggal rendelkezik, kar, hogy játéka merev és kiejtése kívánni valót hagy fent. Mintha örökösen lámpa­lázzal küzdene. Latabárné Melanopis szerepében kaczagtató komika volt, jelmeze azonban, mely egy török basára emlékeztetett inkább mint egy görög nőre, nem volt megfelelő. Ezt mondhat­juk Szegedire is. A római nők és kivált Czézár rokona, bizonyára nem századvégi toaletben .jár­tak. A férfiak közül nagyon jó volt Érczkövy (Dio- med). Pompás baritonja ez este is teljesen érvé­nyesült. Tábori a prefektus, Gulyás a bűvész szerepében kaczagtatta a közönséget. Kis szere­pében (Archias) jó volt Simon is. A tánezok és II-k felvonás uj díszlete és a primadonnák gyö­nyörű toalettjei dicsérik a rendezők ügyességét. A végeredmény az, hogy a ki egy valóban él­vezetes estét akar szerezni, ne mulassza el meg­nézni e gyönyörű darabot. Vasárnap, f. hó 12-én, a »Görög rabszolga« ismétdtetett bérletszünetben, teltház előtt. HÍREK. — Installáczió. Dr. Steinberger Ferencz be­iktatása, mint hiteles forrásból értesülünk, halasz­tást szenved formai okok miatt, mig t. i kineve­zési okmány beérkezik. Az installálás körülbelül jövő év január havában történik s addig Dr. Steinberger körünkben marad. — A közig, bizottság tegnap d. e. tartotta rendes havi ülését, melyen folyó ügyek nyertek elintézést. Érdekesebb vita az erdőfelügyelőségnek Debreczenből N.-Károlyba helyezése tárgyában volt s a bizottság többsége azon helyes állás­pontra helyezkedett, hogy az áthelyezést óhajtja. — A Széchényi Társulat f. hó 8-án választ­mányi ülést tartott, melyen az igazgató akadá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom