Szatmár-Németi, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-10-24 / 43. szám
TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjeleni^ minden kedden. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 2 frt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 10 kr. Pártoljuk a hazai kisipart! Nem régiben történt, hogy városunk orsz. gyűlési képviselője, Dr. Chorin Fe- rencz, egybehivatta a helybeli kisiparosokat, azzal a nyílt szándékkal, hogy a kisipar sanyarú sorsán javítson, de valószínűleg azon elleplezett törekvéssel, mely a közelgő választás utjának egyengetéséi czélozza. Lapunk előző számában foglalkoztunk az ilynemű jóakaratu, de kisiparosaink nehéz sorsán tényleg segíteni nem tudó törekvéssel, azért jelen sorainkban egy pár életbevágó módozatot fejtegetünk, mint olyant, mely távol, minden mellékes körülménytől, mint valóban az elszegényedett, sőt sok helyen teljesen tönkrement kisipar felvirágoztatására irányul. „Uj szita szegen függ“ mondja a közmondás. Hegedűs Sándor is, mint uj miniszter, ugylátszik az iparügyekbe való mélyebb beavaikozással iparkodik a közfigyelmet magára irányítani. „Régebben tárgyalást folytatok, úgymond a fentebb említett kereskedelmi miniszter ur, — a belügyminiszterrel, hogy a hazai törvényhatóságok összes ipari szükségleteik beszerzésénél és ipari munkálataik kiadásánál, a Versenyképes hazai ipar termékeit előnyben részesítsék.“ Elismerést érdemlő törekvés ez, csak az a baj, hogy ez a pártolás nem a kisiparosok örö . éré szolgál, hanem a gyáriparnak szól. A gyáripar pedig, mint nemzetgazdasági tényező, fontos dolog, de a jövedelmet egy kézbe hajtván, a lakosság nagy részét csak másod vagy épen harmad sorban érdekli. A kisipar ellenben mindennapi kenyér, a mi keveset hoz, annak hozza, a ki dolgozik érte; az az elem pedig, mely SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. belőle él, vagy jobban mondva éldegél, a magyar nemzet egyik nagy és értékes része, a polgár-elem, melynek boldo- gulhatási kérdése e szeánt hazafias kötelesség is A gyáripar tud segheni magán, a kisipar pedig nem, ennélfogva a kisipart megsegíteni ugyszólva nemzeti létünk egyik fontos kérdésének kell tekintenünk! De hogyan segítsük meg a kis ipart? A városoknak, a törvényh tóságok- nak, az államnak, a katonaságnak, tehát mindazoknak, a honnan egy kis haszon háramlanék, nagy rendeléseket tesznek, mert nagy tömegekre van szükségük. A kisipar pedig, azon állapotában, a mint ma áll, sem oly gyorsan, sem oly nagy mennyiségben nem képes a megrendeléseknek eleget tenni mint a gyáripar. Ily módon tehát a fentebb említett megrendelések mind a gyáripart boldogítják. Mit tegyen tehát ezzel szemben a kisiparos ? Van egy régi mese, a melyik azt tartja, hogy : egy vessző magaban gyenge, két, három vessző sem >.!ég erős együtt, de ha egy csomó vesszőt összekötünk, azt már bajos volna eltörni! Vonják le ebből a kisiparosok is a helyes következtetést: álljanak társaságba. A társaságnak pedig vezetőt kell választani éspedig szaktudás szerint, nem pedig rang, vagyon vagjy épen kortesfogás szerint és ez legyen a társaság vállalkozója. így aztán, ha a sok kisiparos, mind meg annyi kis erő egy tömeggé állana, lenne belőlük egy nagy erő, tudnának rövid idő alatt sokat produkálni, már pedig a gyáriparnak, a kisipar fölött, épen ebben van az előnye, de egyszersmint ebben van a haszna is. HIRDETÉSEK: Készpénz-fizetés mellett jutányos árban közöltéinek. bélyegdíj minden hirdetés után 30 kr. Kéziratok ntm adatnak vissza. így lehetne azután akcziót indítani az igazi magyar ipar. a kisipar érdekében. És ez az általánosan hangoztatni szokott mondás: »Pártoljuk a hazai ipart“ nem azt jelentené, többé, hogy a különben is vagyonos gyárost tegyük még gazdagabbá, hanem azt tenné, hogy a sok megrendelések ezrek között, a lársasággiWalakult kisiparosok között váltatnának pénzzé, kenyérré! Ha ez megtörténnék, a mi pedig épen nem lehetetlen, következhetnék az, hogy a kereskedések is magyar ipar terméket áruljanak. De addig is, mig ennyibe, jutnánk, elérné a kisipar, hogy a szövetkezei utján olcsóbb hitelhez, illetve: pénzhi©2*jntna. Egy kezdő iparosnak nincs hitele, a Szövetkezetnek igen! Ebben rejlik különben a kisipar főbaja ! Gyárat létesít az, akinek tőkéje van ; kisiparba kezd az, akinek a két munkás kezén kívül egyebe nincs. A gyáros kap sokféle kedvezményt: vámkedvezményt, ingyen telket, szubven- cziót, adómentességet, könnyű hitelt, ha szüksége van rá; a kisiparos adót fizet, hitele nincs, az államtól sem kap egyebet, mint újabb adónemeket vagy adófelemelést! Hegedűs miniszter urnák tehát azon kellene törekednie, hogy alakítsa meg a műhely-szövetkezeteket, (kisiparosok-szö- vetkezete) és a konkurencziánál eleinte kedvezzen és kedveztessen ezeknek, mig megszokják az uj rendszert, azután pedig rendben lesz minden : mert az ő portékájuk jobb mint a gyári, boldogulásukhoz tehát csak jó reménység fűződhetik. Ilyeténképen aztán még rend is származnék, mely a munkásvilágban ma még igen bizonytalan alapokra van fektetve, / ; T Á R C Z A. Ábrándozás. Mennyi dal zeng szép szemekről, Mennyi dal zeng bájos arczról .. ..' Véghetetlen boldogságot, Holdsugarat . . . ábrándokat Mennyi, mennyi dal zeng, dalol. Mit nekem dal ? mit az ábránd ? Holdsugaras néma éjjel. . . Boldogságról álmodozni Tarka álmot szőni, fonni, Nem kell nekem múló kéjjel ! Itt vagy rózsám a karomban . . . Szív a szívhez . . szem a szembe . . . Kedv az arezon — mosoly ajkon . .. Hiú ábránd hát hallgasson 1 Nem jut többé az eszembe I D. Nagy Sándor. Mese a szomorú emberről. Sápadt arca volt és fekete szemű A fekete szeme tele volt szomorúsággal. Azzal a névtelen, feneketlen szomorúsággal, mely meg van, ott van a szemben, ott vau a szívben, annak is a fenekén, anélkül, hogy fájdalom vagy bánat előzte volna meg. De a szomorúság nem lett, nem okozta semmi, csak meg van. Meg van már akkor, mikor az ember először pillantja meg a nap világát. Már akkor is ott tükröződik a komoly fekete szempárban az a névtelen, feneketlen szomorúság. Néha felvidul a szomorú ember is. Sőt kaczag. Csengő, édes hangon. De ebben a kaczagásban is megrendül a szomorúság húrja és a szeme akkor is szomorú és a lelke is szomorú. A szomorú ember mindig szomorú. Az ablak előtt, a zongorához támaszkodva áll a férfi és a leány. Az alkony pirja megvilágítja alakjukat, a mint egymás kezét fogva, kinéznek az ablakon. Szót sem szól egyikük sem. Minek is ? Hiszen beszél a lelkűk és a lelkek szavak nélkül is megértik egymást Meg aztán ott a kezük. A mint a kemény kéz puha kacsóhoz ér, tüzes lángsugár fut rajta keresztül, véges-végig az ujjakon, a karokon, fel a szívig és onnan szét aze-ekbe, le a lábujjak hegyéig. Tud-e a nyelv ennyit mondani? Egyszer mégis csak megszólal a férfi: —- Szeretsz-e? Fogsz-e szeretni mindig? És halkan, suttogva, szemét kéjesen lehunyva válaszol a leányka : — Megint kérdezed ? Jobb karját a leány izzó deraka köré fonja a férfi és lázasan, szinte rekedten suttog az ajka : — És hä százszor mondod is, újra kérdem. Újra meg újra. Hiszen tudod, hogy félek Szavad megnyugtat egy perezre, kezed szorítása meggyőz egy pillanatra, de ha nem tartom kezemben a kezedet, félek, félek attól az ismeretlentől. — De hiszen az nincs ! — felel a leány esdeklő hangon. — Nincs, nincs I De itt van a képzeletemben és minden pillanatban testet ölthet és szó- rul-szóra beteljesül az a szomorú történet, amely itt bennem él, itt benn, a szivem fenekén. Odakünn letűnt az alkony pirja is, a piszkos felhőrongyok között egymásután bukkantak fel az első csillagok. És azt a két alakot teljesen elborította, magába ölelte a sötétség. Ott ülnek a zongora mellett és szótlanul, bámulnak maguk elé. El akadt a szavuk. Mit mondjanak még egymásnak, mikor a lelkek elhallgatnak és a ezek többé nem beszélnek? Azután mégis csak megszólalt a férfi. Földre szegezte azt a szomoruságos tekintetét. Ügy beszélt, halkan vontatottan és akadozva. — Most fog megtörténni. Érzem. Itt benn, a szivem fenekén érzem hogy a szomorú történet teljesedni kezd. Semmi válasz, a leány önfeledten ül ott és tekintete a zongora bilintyüire mered. A féifi ajkán is megakad a szó, Nagysokára folytatja: — Az az ember . . . ugy-e ... a ki tegnap itt volt . . . ugy-e . . . A leány némán bólint a fejével. — Megkérte a kezedet. . . Tudom . . . Tudtam . . Ilyennek képzeltem öt mindig . . . Megint elakadt a szava. — De netn szereted, ugy-e? Tecsak engem szeretsz, ugy-e ? A leány arczán egy könycsepp gördült le, de hang ajkairól nem jött.
