Szatmár-Németi, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1899-08-08 / 32. szám

Szatmar, lf;3C. augusztus 8

TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

Megjeleni^ mindén kedden,

ELŐFIZETÉSI ÁR:

Kgész évre 2 frt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 5 kr.

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL:

Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők.

HIRDETÉSEK:

Készpénz-fizetés mellett jutányos árban közöltéinek.

bélyegdíj minden hirdetés után 30 kr.

Kéziratok nbm adatnak vissza.

maga is ludas a dologban, vagy ha abban nem, hát másban, vagy a békességet sokkal inkább szereti, mintsem, hogy azért mindent fel nem áldozna mindaddig, a míg csak lehet. Az elsőt fel sem tételezem az illető főtisztviselőről, de menthetetlen hibának tartom a másikat.

így köztudomásúvá lett az egész, városban, ennélfogva a polgármester urnák is kell arról tudnia, hogy Oláh Imre a villamtelepen alkalmazott gépész, nemcsak hogy maga a városnak bérbe adott tevékenységét saját magáidolgaiban használja fel, s ha keresik a várostól mindig az rá a felelet, hogy énnél vagy annál a köz- kutnál van dolga, holott a saját ■ maga dolgát végezi, hanem a város által fizetett alkalmazottakat saját vagyonosodasának előmozdítására és saját czéljaira használja fel, még pedig azon időben, a melyben a villamos telepen kellene ezeknek az alkalmazottaknak elfoglalva lenniök; de tovább megyek, felhasználja a városnak drága pénzen beszerzett anyagát. Oláh, a ki teljesen vagyontalanul ment a villamtelepre vagy ‘3 év előtt, s a ki ma már 4 cséplő garnitúrát vall tulajdonának, fi ki értékes telket vett, s arra szép házat építtet, a ki szóval ezen rövid idő alatt mintegy 20000 frt értékü vagyont szerzett, a mellett, hogy jövede mébcl tisztességesen élt. Hát oly rövid idő alatt hogyan lehet ily nagy vagyont szerezni másképen, mint meg nem engedett, sőt a btkönyv által tiltott utón, De nemcsak egyedül áll a városnál Oláh az ő manipulácziójával, de nem biz- gatom a kérdést nagyon, legfeljebb Farkas, Béla viselt dolgaiból említek fel egyet-mást.

Ez az U", mint afféle teljhatalmú egyéniség különböző czégeknél olajat, gummit, sűrítő anyagokat, kútcsöveket, kútszivattyu,- csöveket, kútfúró-csöveket, kutfuró-szerszá-:. nokat stb. oly nagy mennyiségijén rendelt meg, hogy 4—5 évig, sőt egyik-másik még

Adatok Szatmár-Németi sz. kir. város tönkrejutásához.

Egykoron, ha valaki fáradságot vesz magának városunk történetét megírni, ok- vetetlenül ki kell terjeszkednie arra, hogy mik idézték elő a város eladósodását, tönkrejutását, a mi okvetetlenül be fog következni, ha a város vagyonát továbbra is úgy kezeltetik, a mint ez most és a közelmúltban történik.

Ennek a történetirónak hasznos szolgálatot vélek tenni azzal, ha nehány adatot felhozok, a melyek, ha nem is idézték elő magukban a város eladósodását, tönkrejutását, de nagymértékben alkalmasok voltak arra, hogy a már különben is súlyos helyzet még súlyosabbá váljék.

Előre kijelentem, hogy ismétlésekbe bocsátkozni nem kívánok, de mégsem mulaszthatom el, hogy fel ne említsem a múlt évben nyilvánosságra jutott szabálytalan kezelését az erdőknek, a gubics és makk-manipülatiót stb. stb., melyek éven- kint is ezerekre menő kárt okoztak a városnak.

Felemlítem ezen hetilap 29. számában jelzett becsapását a városnak, a Köl- csey-utczai kuttal, a mely körülbelül 2000 frtra menő károsodást idézett elő; s a folytonos deputatiózást, a mely évenkint szintén horribilis összeget emészt fel. Ezeknél megjegyzem, habár két hét elmúlt a czikk megjelenése óta s még mindig nincsenek az abban foglaltak megczáfolva, a mi világosan mutatja, hogy a czikkem- ben foglaltak igazak. Nem szándékom részletességgel fejtegetni a kísérletezéseknél, a melyekre a város atyáinak különös talentuma van — felmerült óriási költekezések hasznos vagy haszontalan voltát, csak felemlítem, hogy a régibb villarr telepre fordított sok ezrek, teljesen káröa! vesztek, mert az rendkívül kicsinynek bi- , zonyult. Nem fejtegetem pedig azért, mert e helyütt csak nagy könnyelműség, nagy szakavatatlanság az s az előrelátás hiánya, a mit szemére vethetünK az intézőknek, bár az is megrovandó, mert vagy ne álljanak elő egy hasznosnak teldicsért dologgal, ha annak minden csinját-binját nem ismerik, s a jövőre sem tudnak számítani, vagy ha előállanak, úgy olyan tervvel álljanak elő, a mely^minden tekintetben és minden időben megfelelő lesz, ha pedig olyat nem tudnak felmutatni, akkor tartózkodjanak a czél- és időszerűtlen tervek előhozakodásától, legalább akkor, ha hasznot nem tesznek, kárt sem csinálnak.

Azonban bővebb tárgyalásra érdemes a város vagyona körül tapasztalható felügyelet-hiány, a mely a .,leben und lsben lassen“ elvére vezethető vissza. A városnál ugyanis van mindenre állás szenerve, s az állás betöltve. Nem lehet azt mondani, hogy nem végezik ezek az alkalmazottak teendőiket, de igenis lehet azt mondani, hogy igen sokan nem feledkeznek meg anyagi javaikhak törvénytelen utón való gyarapításáról. Ilyen tisztviselőknél, alkalmazottaknál, kellene a főtisztviselőnek folytonosan éber figyelemmel őrködni, nem pedig a felületes számadással beelégedni, és egy s más visszaélés, talán a büntető törvénybe ütköző cselekmény felett szemet hunyni.

Az azonban nem történik meg, hogy a főtisztviselő az alantas tisztviselők dolgait behatóan vizsgálgatná, de igenis megtörténik az, hogy ha valahol a szeg a zsákból kiütögeti magát, azt nem látja meg, vagy ha meglátja, az csak arra való, hogy elaltassa a figyelembe hozott visszaélést, a helyett, hogy erélyesen és könyörtelenül járna el.

Ezen eljárásnak áltáljában két oka szokott lenni, az egyik az, hogy az illető

T A R C Z Al

Mesék.

A „Szatmít-Németi“ számára írja: Nellike.

VI.

A nefelejts.

Gyönyörűséges tündér élt a hegyek között. Fehér volt az orczája, korai az ajaka, korom-fekete a haja s kék a szeme. Olyan kék, mint a felhőtlen azuros égbolt, mint a csillogó, szikrázó türkisz. Könnyed volt járása, játszi iramlása s lépése andalgó, iringó. Szerette őt mindenki, fü, fa, bokor, erdő; madár virág mező. Kettényilt előtte a sűrű cserjés, ha belépett a rengetegbe, virág fakadt lába nyomán s a vadak, a vérengző vadak kezes bárányokká váltak közelében és csúszva mászva mentek elibe.

Pedig milyen kicsi volt a tündér, akkora csak, mint egy iczi-piczi kis lány, mint a mesebeli hamupipőke. Apró lábaira a topánka kelyhét húzta fel papucsnak, palástul a lótus illatos levelét használta. De nem is kellett több soha, hisz ott, hol ő élt, örökös tavasz volt, fagyos szellő sohse hütötte le a langyos patakot. Nem is vágyott onnan sehova, meg volt elégedve birodalmával, ott játszadozott, ott mulatozott örökké, így teltek az ártatlanság tündérének — mert ő

volt az — napjai, édesen, kellemesen. De hogy is született csak ?

A sötét a haragos tenger belészeretett egyszer a kék, az azúr kék égbe, de szhogyse tudta őt megnyerni. Naphosszat mosolygott fel hozzá a magasba, de az ég csak nem nézett le, nem akart lenézni, ped g vonzódott a mélységes, titokzatos tengerhez, de lélt tőié. Ftilt, hogy ha meglátja a szépségé* tengert, nem fog tudni el- lentállani a csábnak s leszakad, leborul oda hozzá, reá a keblére s csak elvesznének, elpusztulnának mindketten.

Busult, busult a tenger s hervadt napról- napra. Mindent megpróbált, hogy magára vonja a szépséges ég figyelmét, hiába! Bánatában őr- jöngeni kezdett. Tört, zúzott, hegyeket rombolt össze, völgyeket temetett el, elakart árasztani mindent, hogy egyedül reá, ő reá nézhessen a kék ég. És ez sikerült is néki, mert az égnek jó szive volt, sajnálta a zöld erdőket, illatos mezőket. Lemosolygott reá, visszahozta szerelmét, oda borult a tenger keblére.

És boldogok voltak igen nagyon. A tenger kebelén ringatta az azurus eget, visszaadta a zöld erdőt, illatos mezőt, az ág pedig kárpótolta ői eddigi bánatáért. S egy reggel, egy biberpiros, napsugaras reggel megrázkódott a tenger égés;: terjedelmében, lecsendesedtek a zajgó hullámok szétváltak, kettényiltak a csillogó habok s egy ezer szint játszó exótikus vízinövényen rózsás baba ült, belekapaszkodva annak szirmaiba — így született az ártatlanság tündére. De nem lakott egymagában e tündér. Fean a bérez tetején hatalmas sziklaváriba zárkózva élt egy másik, e.gy büszke, gőgös tündér, a buja szerelem tündére. De soh; sem találkoztak, mert az ártalan- sug tündéré kerülte őt, elbújt előle, kitért tőle. S a bü.zke, gőgös tündér mégis haragudott reá, haragudott, logy unnak nagyobb latalma van, mint neki. Mert akuor még ártatlanabbak voltak az emberek, szivüket nem kérgesitette be a kö- nyörületlenség, le[kükét nem mételyezte meg a sötét bűn.

Ha csak szerét tehette, kellemetlenséget okozott n* ki a gőgös tündér, leijjazta kedvencz állatait, sólymával széttépette dalos madárkáit, összetaposta virágos, illatos ligeteit. S az ártatlanság tündére tűrte, tűrte némán, ajka nem nyílott panaszra, szivében nem támadt rósz gondolat soha s ez még jobban ingerelte a büszke, gőgös tündért. Sértett mellőzése arczába kergette tüzes, piros vérét s haragtól lángoló arczczal esküdött a szegény ártatlan tündér ellen.

Egy nap megzavarták a kis tündér nyugalmát. Vidám vadásztársaság lepte el az erdőt, recsegett, harsogott a kűrt, ugattak, csaholtak a ko^ pó t, szűkültek a paripák. A vacak ijedten rebbentek síéjjel; a kis tündér is megrémült s egy vadrózsa bokorba rejtőzött el. Látta, mint iram- lanak tova karcsú őzikéi, mint űzik, kergetik az ebek, tuint nyomóinak előre a vadászok. Egyszerre hangos lett az erdő, vonítás, bőgés, ordítás zűrzavarosán vegyült össze, ineg-megszakitva egy hatalmas dördüléstől, puskaropogástól.