Szatmár-Németi, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-08-01 / 31. szám
Szatmár, 1899. SZATMAR-NÉMETl Julius 26. Ságnak, annak az őszinteségnek tiszta lelkesedésnek, egyszerűséggel párosult fenségnek és költői bájnak, a melyek nemzetünk halhatatlan nagy költőjét, Petőfit jellemzik! így lön otthonos a világirodalom nagy köztársaságában a „magyar Petőfi“, igy lön, hogy ma, a nagy angol nemzettől kezdve a chinai népig, mindenütt ismerős a Petőfi neve, igy lön, hogy ifjan, 26 éves korában elhalt Petőfi Sándor költészetével annyi és oly jótékony fényt és dicsőséget árasztott a magyar nemzetre, a mely máig páratlan úl áll a népek és országok történetében! A magyarok gondviselő édes Istene adott e nemzetnek nagy és bölcs királyokat, a kik megvetették s megszilárdították országunknak politikai, társadalmi és hitéleti fundamentumait; voltak szerencsés történelmi fejlemények, melyek hivatott uralkodók alatt, a hon határain túl is nagygyá tették a magyar nevet; voltak tudósaink, íróink, költőink, a kik magaslatra emelték a magyar szellemet: de Petőfi nélkül kicsiny volna minden nagyságunk, szegény volna minden gazdagságunk 1 A költészet önkényt buzdul fel Petöfi lelkében, hogy nehéz napjaiban szenvedéseit vele enyhítse, örömét megkétszerezze. Tehát nem valami előre való elhatározás, arra való készülés, hanem valóságos belső ösztön az, szózat, mely dalra készti. Különben is nem a tárgy nagysága teszi az igazi költőt, nem is a rendkívüli érzések és szenvedélyek hajhászata, hanem a tárgytól való áthatott- ság, az érzelmek és szenvedélyek őszintesége és közvetlensége. Petőfit pedig mindezen tulajdonságok, költészetének bármely faját tekintve, . teljes öszhangban ellemzik. Arra nem is volt neki alkalma, hogy színlelt érzelmekkel akarjon feltűnni; bolyongásaiban, bánatában, örömében a költészet lévén egyetlen kisérő társa, nem ügyelt egyébre, csak hogy érzelmeit, úgy, a hogy épen érzi, kifejezésre juttassa; különösen fejlődésének első felében teljesen magára lévén hagyatva, nem volt oly tanácsadója, a ki talán a szebb, vagy kihi- vóbb tárgyakért benne az őszinteséget és közvetlenségei elfojtotta volna. Innen van az, hogy Petőfi bármely müvét vegyük kezünkbe, abban a költő és az ember mindig egy- Hiszszük, élvezzük azt, a mit Petőfi mond, m ntha épen mi velünk történt volna. Ezen nagyon nevezetes sajátságra vallanak saját szavai is, melyekben azt mondja: »Isten az Őszinteséget, mint pólyát helyezte bölcsőmbe, én pedig azt, mint szem- fedőt viszem el magammal a síromba.« Majd más helyen így szól: »Légy igaz és őszinte, ha azt akarod, hogy higyjenek neked az emberek !« Eszményi lelkesedés, szilaj tűz, kihívó türelmetlenség, nemzeti büszkeség, határtalan szabadságszeretet, daczos hiúság, az érzelmek. közvetlen melegsége, a kifejezések és szólamok népies, bájos egyszerűsége, eredeti, mégis keresetlen kifejezések és fordulatok, tősgyökeres magyarosság jellemzik Petőfi müveinek minden sorát. Sajátságos találkozása a véletlennek, hogy épen oly időben élt, melynek mozgalmai különösen alkalmasak voltak arra, hogy rendkívüli tehetségét érvényesíthesse ; hogy annak a kornak az emberei mintegy saját magokat látták és érezték Petőfiben megszólalni! Mintha csak az 1848-ki lánglelkü fiatalság összes eszmé:, minden lelkesültsége kifejezést nyernének Petőfi ragyogó arczán, midőn a teljesült honfiúi vágyik és remények boldogságától ittasan szavalja : »Talpra magyar, hi a haza!« mely mű, mint hazafias költemény, a klkesültség magaslatával egyesült keserű kitörés, melylyel együtt érzett e honnak minden jó magyarja 1 Olyan a Petőfi hazafias költészete mint a vészharang, melyet a szerző nemzetünk három százados elnyomatása és keserves tespedésre kárhoztatása felett húz meg; olyan az ő hazafias költészete mint a csatakürt, melybe a magyar nemzet lenni akarásának, élni vágyásának szava, egy uj élet harsonája van belé fújva! Jean Paul mondja, hogy a lángész szédítő magaslatokon jár és csak azért nem zuhan alá, mert eszméi delejes álomban tartják. Nemzetünk életében ilyenek voltak ez idők : a nemzet bálványozott költőjével az eszmék szédítő magaslatán járt s a szent lelkesedés tette, hogy fel nem ocsúdott, hogy le nem zuhant. És jól van az úgy, amint történt: a végzet rendelése szerint a szent tusában el kellett buknunk, a lánglekü dalnoknak örökre el kellett némulnia, de a szent nagy tusán át nem menni, örök szégyen lett volna! Petőfi s a küzdelmében képviselt nemzet, mint tragikus hős elbukott, de az eszme, melyért küzdött, megdi- csőült ! Az elfolyt honfi vérből dicsőség áradt a szebb s jobb korra virradt magyar nemzetre, a népszabadságért meghalni tudó költő pedig, — mig magyar él a földön, egyik legdicsőbb alakja leszen nemzeti történelmünknek ! És ha Petőfi hazafias költészetét vészharanghoz, csata-kürthöz hasonlítjuk, népdalait, melyek azóta közkincsé levének, szerelmi költeményeit, melyeknél édesebben, bájosabban lant nem zenge még, legtalálóbban az ezüst harang szavához a méla ti- linkó danájához hasonlíthatjuk, melyeknek csengésére szivünkben édes-bús érzés, szemünkben pedig önkénytelenül egy pár köny-csepp fakad, jellemző kritikájául annak, hogy a ki igy tudott érezni, a ki magát oly közvetlenséggel tudta kifejezni, az csak nagy szellem, csak rendkívüli költői jelenség lehetett! Olyanok a Petőfi dalai, mint a mezők virágai : egyszerűek, még is oly szépek, oly kedvek ! Elbeszélő költeményei, ha nem is viselik magukon az efajta müveket jellemző tárgyilagosságot és bevégzettséget, mely komoly kívánalmakra Petőfi még nagyon is fiatal volt, a költői képzelet oly eredetisége, különösen a népies iránynak annyi jellemző naivitást és humort tárnak az olvasó elé, mint pl. „János vitéz“-e, hogy önkénytelen tóiul elénk e kérdés : hová fejlődött volna e rendkívüli lángész, a természet rendes törvénye szerint, megérve életének legalább 50—60-ik évét? Lehet, hogy lelkének tüze, vérének lobbanékony szenvedélye, idő-előtt felemésztette volna élet-erejét . . . hiszen az igazi iró vérével írja müvének minden sorát; lehet, hogy mint annyi jelese az alkotmányát vesztett hazának, a száműzetés, a hontalanság keserves keresztjét hordta volna s néha- néha, a messze idegenben, egy-egy költeménnyel enyhítette volna honfi fájdalomtól vérző szivét ; de legvalószínűbb : hogy ő, azzal a jellemzetes őszinteségével és szenvedélyességével százszor idézte volna, fel maga ellen a megsemmisülést, abban az időben, mikor úgy szólva magyarul még érezni sem volt szabad ! Nem hiába, hogy erősen hitt a végzetszerűségben, szinte érezte, szinte várta, hogy mint az üstökös az égen, hirtelen támad, beragyog éjeket, azután: volt . . . nincs . . . úgy kell neki is ragyogva, hirtelen, fényesen megfutni földi pályáját és aztán eltűnni, mint az üstökös, sugarának, mint a sziporkázó hulló csillagnak 1 Már 1847. elején mint egy jós, várja s biztosra veszi a nagy idők bekövetkezését : Véres napokról álmodom, Mik a világot romba döntfk, S az ó világnak romjain Az uj világot megteremtik ! Csak szólna már, csak szólna már A harezok harsány trombitája ! A csatajelt, a csatajelt Zajongó lelkem alig várja ! És megszólalt a csatakürt, Petőfit ragadta magával feltartózhatlanul végzete . . , A többit tudjuk . . . elregélte a segesvári közös sirhalom . . . Legyen azért áldott az a közös honvéd sirhalom 1 . . . legyenek áldottak azoknak a bajnokoknak hamvai, kik a sir mélyén pihennek, de lelkeinkben örökre élni fognak ! Különösen legyen áldott a közös sírban nyugvó Petőfi hamva és emlékezete, a kit nem bánt többé az ,,egy gondolat — ágyban, párnák közt halni meg“, mert érted halt meg : szent világszabadság ! HÍREK. — Rákosi megérkezése. Rákosi Viktor (Si- pulusz), mint a Petőfi-társaság küldötte a szombaton estéli gyorsvonattal városunkba érkezett. Az irói gárdának e jó hirnevü tagját úgy is mint az »Ezres« disztagját a Kölcsey-kör és Ezresasztaltársaság szép számban egybegyűlt férfi- és női tagjai fogadták lelkesedéssel, baráti vendéglátói szeretettel. Dr. Fechtel János üdvözölte egy virágos és hazafias érzésektől duzzadó beszédben, melyre Rákosi igen meleg szavakban válaszolt, mondván a többek közt, hogy nemcsak mint egy tudományos-társaság alkalmi kfldötte jött ide, hogy meggyujtsa saját szívének mécsét azon a hatalmas oltáron, melyen Szatmár városa hazafias áldozattüze égni fog Pelőfi emlékének, hanem vonzotta a hazafias ünnepen kivül az a régi baráti kötelék, mely kedvessé, kellemessé teszi itt tartózkodását akár ha az irói munkálkodás közben pihenni, akár mint iró dolgozni kell. — A vasúttól a társaság egyenesen a Sörcsarnokba — az »Ezres« hivatalos helyiségébe indult, hol kedélyes poharazás között, éjfélig együtt maradt a társaság. — A tétatéri Ünnepély. A Kölcsey-kör által vasárnap d. e. 11 órakor a sétatéren rendezett Petőfi-ünnepély elég szép számú közönség előtt tartatott meg. Zavarta azonban az ünnepély lefolyását, különösen a szónokokat az esőre hajló idő s a felállított sörös asztalok körül kifejlődött nagyobb hangú beszélgetés — nem is vall nagy rendezői talentumra az asztalok felállithatásának engedélyezése — továbbá a szélben a falombok zúgása, a közeli kaszárnyában elhangzott többszöri trombitálás, melyek miatt a beszédek a közönség távolabbi soraiban nem voltak jól hallhatók. Bebizonyult ez alkalommal, hogy a sétatér ilyféle ünnepélyek rendezésére nem alkalmatos. A nyári színház keleti oldalán volt a szőnyegekkel, girlandokkal, zászlókkal diszitett szónoki emelvény felállítva. Az ünnepély fél 12 órakor vette kezdetét. Az iparos ének- egyesület énekelte a Hym- nust, mely után Dr. Fechtel János mondott prog- rammon kivül megniytó beszédet. Utánam Rákosi Viktor beszélt a b.-pesti Petőfi-társaság képvise létében. Beszédének kimagasló része volt a segesvári ütközetről s Petőfi haláláról tartott felolvasása. Szentiványi Jenő nagy hatással szavalta ezután Petőfi »Egy gondolat bánt engemet« ez. költeményét, mely után lapunk szerkesztője, Mátray Lajos ev. ref. főgimn. tanár tartotta meg lapunk első helyén közölt beszédét, Petőfi egyéniségéről, költészetéről. Utána Deák Kálmán szavalata következett. A közönség szűnni nem akaró taps: viharral és éljenzéssel jutalmazta az egyes szereplőket. Végül az iparos ének-egyesület énekelte Petőfinek »Tied vagyok, tied hazám« kezdetű hazafias dalát, melynek hangjainál a közönség oszladozni kezdett. Az ünnepély fél 1 órakor végződött. Délután 1 órakor, a sörház kerti helyiségében sikerült társasebédre gyűlt össze, az ünneplő közönség egy része, melyen Rákosi Viktort, mint a Petőfi-társaság kiküldöttét, Dr. Fechtel János Kölcsey-köri titkár köszöntötte fel; a délelőtt tartott beszédjéért pedig Pap Lajos g. kath. lelkész emelt érte poharat. Mindkét pohárköszöntőt Rákosi szívélyes viszont-toasztban köszönte meg. — Az iparos ifjak körében f. hó 30-ára tervezett, de az eső miatt meg nem tartott ünnepély f. hó 6-án, vasárnap a löveldében fog megtartatni. — Finom asztal. A Petőfi-ünnepségre közénk érkezett Rákosi Viktor (Sipulusi) tiszteletére rendezett finom-asztal a zuhogó eső miatt nem volt oly fényesen sikerült mint máskor, a mikor a szabadban impozáns számú publikum jelenlétében tartatott meg. Mégis a körülményekhez képest nagy és díszes közönség, — hölgyek és urak — jelentek meg a finom asztalnál, mely előbb benn, majd később künn lett felteritve a fedett helyiségben. A kik a fedett helyiségben nem fértek, esernyők alatt élvezték a szellemesebbnél szellemesebb tósztokat, Dr. Fechtel János
