Szatmár-Németi, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1899-07-18 / 29. szám

TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP.

Megjeleni^ minden kedden,

ELŐFIZETÉSI ÁR:

Egész évre 2 frt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 5 kr.

»Hübele Balázs«-féle határozatok és intézkedések.

Alig van város az országban, hol az u. n. „Hübele Balázs“-féle rendszer any- nyira érvényben volna, mint minálunk. •

Félreértések kikerülése végett, kimagyarázom magamat. . . .

Valaki, az arra hivatottak közül, felköti a kolompot, beharangoz az illetékes egyéneknél, a kik közül némelyek azon hiszemben, hogy ha valaki felmeri kötni a kolompot, hat tudja is, hogy mit csinál, mások pedig saját érdekeikből, rohannak a harangozó után és hoznak határozatot derüre-borura; mikor azonban a határozat érvényesítésére, végrehajtására kerül a dolog, akkorra már a legcsekélyebb akadályoktól is visszariadnak, vagy meggondolják a dolgot s belátva tévedésüket, szeretnék a megtörtént dolgot meg nem történtté tenni.

Sokszor elgondolom, mert a hasonlóságok úgy találkoznak, hogy a mi városi közgyűléseink, legtöbbször hasonlítanak ahhoz a gyermekhez, aki valamit kíván, de megelégszik, ha kívánságát né- miképen is teljesitik, vagy kívánságának teljesítését kilátásba helyezik, előbbi esetben, amit kívánt, a játékot dobja el, utóbbi esetben kívánságáról lemond, s el is felejti azt.

Ezt nevezem én Hübele Balázs rendszernek.

De ne méltóztassék azt hinni, hogy a határozattá emelt javaslatnak a végrehajtását én minden esetben óhajtandónak tartanám, óh a legtávolabbról sem ! már csak

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL:

Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők.

'azért is, mert a mint fentebb megjegyeztem, a közgyűlés egy része megbízik a javaslatot előterjesztőben, hogy jól meggondolta, megfontolta, arai|elpterjeszt, pedig ez a legtávolabbról sem torfent meg; más részét pedig valamely érdek vezéreli a javaslat, indítvány megszavazásánál és csak . elenyésző csekély érdek vezérel a javaslat, indítvány megszavazásánál : és csak elenyésző, csekély része a közgyűlésnek az, amely egy, vagy más okból nem szavaz meg derüre- borura mindent. Ily körülmények közt majdnem a legtöbb esetben időszerűtlen és czélszerütlen az a javas’at, a melyet határozattá emelnek a közgyűléseken.

Pedig szerintem az a képviselő nem azért van beválasztva, hogy saját érdekeit kielégítse, vagy azt kielégíteni törekedjék, a közgyűlésen nem is maga az »En« van jelen, hanem a képviselő, a melyből csak annyi esik, eshetik az „Én“-re, amennyit a képviseltek közül egy kitesz; ennélfogva a képviselőnek a saját és a képviselt érdekét kell összeegyeztetni, s ezen állásponton vizsgálni, hogy mi a czélszerü, mi a helyes, •: i az időszerű, és mindenekelőtt : mi lehetséges. Ez^azonban nagyon kevésszer történik meg, s innen van a sok visszás eredmény!

Példákkal szolgálhatok : Daczára annak, hogy a városi Vigadónak felépítése elhatároztatott, a tervek és költségvetések drága pénzen elkészíttettek, kezd az ügy elaludni, mert sokan belátták ma már, hogy a város közönségére a Vigadó felépítése nemcsak, hogy nem jár haszonnal, hanem óriási kárral; — kidobták tehát a tervre és költségvetésre a polgárok nagy részének véres verejtékével szerzett drága pénzét a sárba.

HIRDETÉSEK:

Készpénz-fizetés mellett jutányos árban közöltetnek.

bélyegdíj minden hirdetés után 30 kr.

Kéziratok nfem adatnak vissza.

Ilyen a városnak csatornázással és vízvezetékkel való ellátása is, mert erre, a felvett tervek szerint, a közönség csak egy csekély részének van szüksége; ha pedig ez a csekély |£S& akarja, csináltassa meg a saját k^ltáégöj<Fiazt, de semmi esetben se a nagy közönség költségén, mert annak arra semmi szükségé nincs, méltányos tehát, hogy az a németii gazdálkodó, vagy iparos, a ki különben is az adók sokfélesége és nagysága által aránytalanul van sújtva, ne terheltessék olyan adóval, a mely másnak kényelmére, jövedelmének szaporítására szolgál, hiszen úgyis aránytalan a szolgáltatás az ellenszolgáltatáshoz, mert Szatmáron van ez idő szerint minden városi épület, holott Németire is rá fért volna mar valami szerény jövedelmet hozó s a város ezen részének emelésére szolgáló intézmény.

Németi különben is nagyon mostoha gyermeke a közgyűlésnek, olyan forma a viszony közte és Szatmár közt, mint Magyarország és az osztrák örökös tartományok közt; a hol kiadásról van szó, ott Szatmárra fordítanak mindent, Németinek csak a morzsákat hagyják, a hol befizetni kell, ott egyenjoguvá válik Németi is.

Azonoan annal boszantóbb az, hogy Szatmárt khinai-falakkal igyekeznek körül venni, hogy Szatmárra mentül nehezebben és hosszabb utón lehessen bejuthatni.

Azok között a határozatok közt, a melyek idő- és czélszerüek és mégis rendkívül sok időbe kerül az effectuálása, ha ugyan örökre el nem marad, van a Ver- bőczy-utczának az István-térrel való összeköttetése is, — ez már vagy négy év óta folyton napirenden van, de aztán még sincs belőle semmi, ugyan mi lehet ennek az oka?

T Á R C Z A.

Csipkézett a széle. . .

Csipkézett a széle A szőlő levélnek;

Csapodár a szive A mai legénynek!

A legény szerelme Ingó-bingó nádszál;

Egy lánytól másikhoz Hamar átcsap, átszáll.. .

Ma ez tetszik, holnap Másért eped szive ;

$ csak a századiknak Lesz tán igaz hive.

Nem is hinnék én már Többet a legénynek;

De szerető nélkül,

Hogy legyek? hogy éljek?

Baka Elek.

V erőfény.

— Irta M. Márk Aranka —

Tizenkét éves lehetett Fehér Ágnes, mikor édes apját, Fehér Imre tanítót kivitték a nád- födeles, tornáczos, kékre meszelt iskola-épületből abba a másik örökös otthonba, hol megszűnik a keserves küzdelem a létért, a verejtékes munka

azért a fekete kenyérért, melyet éhes családjának annyi bajjal, gyötrelemmel tudott megszerezni.

Egyedül maradtak a szőke Ágnes és az özvegy édesanya vagyon nélkül, támasz nélkül, kenyér nélkül.

Szerencse, hogy a gondviselő, ki ruházza a mezők liliomát, kinél hajszálaink is mind számon vágynak, hozzájuk vezérelte Bot Ferenczet.

Ez a félénk, együgyü, kevés szavú fiatal ember lett arra rendelve, hogy eltérítsen két lényt a reájuk váró nyomor, ínség, s talán elsü- lyedés posványos útjáról.

Mikor megválasztod ák _t tnitónak, s elment a picz: fészekbe, uj otthonába, az első, a kivel találkozott, a siró özvegy volt, ki kétségbe esve feldúlt arczczal pakolgatott abból a kedves hajlékból, a melyhez élte annyi boldog órája volt kötve, s a hol immár nem volt többé semmi helye

Bot Ferencz jószivü fiú volt.

Bot Ferencz pedig gondolta: Két szoba van a kicsi házban, minek neki két szoba ? Hiszen mig bent lakott a kollégiumban, öten laktak egy szobában, mégis jókedvüek voltak, mégis boldogok voltak. Most ő maga foglalja el az egész nagy lakást a szegény özvegy, meg a szőke lányka maradjanak menhely nélkül kitaszítva a világba. Nem, ezt nem fogja megtenni, ilyen szivtelenségre nem volna képes!

Mély megilletődéssel ment az özvegyhez s bátortalan hangon, de készséges szívvel ajánlotta fel, hogy a nagy szobát, azt a belsőt taitsák meg maguknak továbbra is, ő majd meglakik a kicsibe is, s hogy ne nézzék őt, mint idegent, legyenek hozzá bizalommal, ő teljes mértékben igyekezni fog, hogy alkalmatlanságukra ne legyenek.

A szegény asszony az öröm derűjével rán- ezos, sovány arczán fagadta a ránézve fényes ajánlatot, melyet az amásik szegény ember osztott neki jó szívvel abból a parányiból, a mit a sors neki szűk marokkal alamizsnaként dobott — azzal a viszonzással, hogy ő majd megtakarítója lesz, a morzsánkint gyűjtött szűk jövedelemmel, — mihez ismét egy most életbe kilépett bátortalan fiatal ember nem értene.

Így maradt özvegy Fehér Imréné leányával tovább is a megszokott, kis sárviskóban, mig rövid fél esztendő múlva a halál elszólitotta onnan.

— Bot Ferencz nagyon megvolt akadva. Az árva Ágnesnek nem volt senkije, se rokona se ismerőse, hová mehetett volna.

Eltöprengett, eltanakodott, mi lesz már most a kicsivel kinek bizony nagyon kellene, hogy továbbra is gondos, gyöngéd női kéz vezetése alatt maradjon.

A faluban nem igen volt , még ismerős, s a drága kincset nem is bízhatta mindenkire, mig egyszer hirtelen gondolatra elment, a zöld zsalus, virágzó hársak és platánok mögé rejtett kúriába özv. Sárréty Péterné nagyságos asszonyhoz, ki hozzá mindég igen jó szívvel volt ; s alázatosan bocsánatot kérve előadta, hogy a kicsi árvát valamiképen elkellene helyezni, miután azonban ő nem ismer senkit, eljött a nagyságos asszonyhoz, ha valamit tanácsolni kegyeskednék.

— Hozza én hozzám tanító ur, úgy sincs senkim, legalább felvidítja unalmas magányomat.

— Oh nagyságos asszonyom — ilyen kegyet remélni sem mertem volna, s a szegény tanító szemeiben, az öröm és hála könyei csillantak.

Bot Ferencz azon estve egyedül ült már a ház előtti kis lóczán. Olyan egyedül 1