Szatmár-Németi, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1899-06-20 / 25. szám

SZA.TMAR-NEMETI Junius 20. Szatmár, 18f9. — A városi óvoda-egyesület vasárnap d. e. 11 órakor tartott ülésén elvileg kimondotta, hogy anyagi eszközeinek elégtelensége miatt óvodáját a város részere átadja. Átadja 6—7 ezer frtot tevő alapítványait, s a jelenlegi telket azon kikötései, hogy a város köteles a telekre megfelelő ovoda helyiséget emelni, általában az ovoda fentartásá- ról gondoskodni. Az átadás iránt a tárgyalás folytatására egy szükebb körű bizottság külldetett ki, melynek tagjai Ratkovszky Pál elnök elnöklete alatt Rácz István gondnok és Veréczi Antal. Egyúttal el határozta az egyesület, hogy Hatvani Peter óvó jelenlegi 600 frt fizetését tekintettel hosszú szolgálat alatt szereztt érdemeire 700 írtra felemeli. Az ovóda rendbehozására valóban a városnak átadás az egyedüli mód. A városnak külön­ben is törvényben előirt kötelessége a megfelelő számú óvodákról gondoskodás. Az átvétellel újabb teher nem is igen nehezedik a városra, mert a 6000 frt alapítványi tökéből s az óvodának eddig adott évi 500 frt segély által törleszthető 10,000 frtos kölcsönből, 16000 írtból a megfelelő épületet kö­rülbelül fel lehet emelni. A város aztán, mint a németi óvodánál tette, az épületet átadhatja _az államnak s az állami óvoda szervezésével a sze­mélyi s évi dologi kiadások fedezése az állam terhét fogja képezni. — Fentartó testületi közgyűlése volt a hely­beli ev. ref. főgymnáziűmnak f. hó 14-én d. e. 10 órakor, melynek beható és élénk tanácsko­zása a főgymn. Igazgató-tanácsának és Fentartó- testületének újjá szervezési kérdése fölött volt. A tiszántúli ev. ref. Egyházkerület törvényeinek értelmében, a helyi viszonyokkal megegyeztetve, kevés kivétellel a régi rendszer alapján oldatott meg az ev. ref. főgymn. fentebbi két fő fakto­rának az Igazgató-tanácsnak és a Fentartó-testü- letnek újjászervezése, melynek alapján, az eddigi fejtemények után Ítélve, a Szatmár-Németi régi hires ev. ref. főiskola helyén rövid idő alatt fej­lődésnek indult ev ref főgymnázium méltán fel- virágozhatik. — Személyi hir. Uray Jenő műegyetemi hall­gató, Uray Lajos tyukodi nagybirtokos fia, a gépész-mérnöki képesítő vizsgát közelebb a bu- daptsti műegyetemen kitűnő sikerrel letette. Gra­tulálunk' a szép sikerhez. — A főispán ur Ő méltósága körlátogatást tett a megyében egyes előkelő családoknál. F. hó 11-én N.-Arba utazott Luby Géza orsz. gyű­lési képviselő látogatására. Csütörtökön f. hó 15-én Br. Vécsey Józsefet látogatta meg, Meszlényi Gyula püspök társaságában. 16-án Szuhányi Ödönt Ivácskón, 17-én Jékey Sándort F.-gyarmaton. 18-án Özv. Desseffynét, özv. Br. Percnyi Péternét, Szuhányi Sándort, Dienes Lajost N.-Doboson es Újhelyi Mihályt Vitkán. Este visszatért F.-Gyar- matra s tegnap N.-Károlyba. —- A díszpolgári oklevelet Br. Fehérváry és Darányi minisztereknek tegnap délben adta át egy küldöttség, melynek tagjai voltak Hármán Mihály polgármester vezetése alatt: Papp Géza, Dr. Korbay Károly, Dr. Fechtel János, Jankovics János, Dr. Keresztszeghy Lajos, Kovács Leó, No- vák Lajos, Dr. Kelemen Samu, Tankóczy Gyula. A küldötséghez Dr. Chorin Férencz orsz. gyűlési képviselő is csatlakozott. — A debreczeni felosztatott földmives isko­lának városunkba helyezésére, mint értesülünk, hajlandó a földmiv. miniszter. Ha a város 120 hold földet bocsát az iskola czéljaira, továbbá építési anyagokat előállítási áron, végre, ha az ösztöndíjak legnagyobb részének fedezését is el­vállalja. F. súlyos áldozatokkal szemben jobban tenné a város, ha egy polgári fiiskola létesítésére hozna áldozatokat, melynek szervezésére a törv. által úgy is kötelezve van, s mely égetően szük­séges volna már csak azért is, hogy a 2 tőgymn. tuítömött alsó osztályaitól elvonja azon elemeket, melyeknek csak egy pár, legfeljebb 4 osztály elvégzése a czélja, nem pedig tudományos pá­lyára készülés. — Orsz. képviselő választó az 1900. évre összeiratott 1223, a f. évben volt 1201. Az adó- hátralékosokat is számítva, minthogy az 1899. évi XV. t.-cz. értelmében az adóhátralék miatt választói jogosultságát senki sem veszti el, adó- hátralékosok közül vál. jogosultsággal bir 364. Tehát jövőre a választók összes száma 1587, vagyis 386-tal több, mint a f. évben. A névsor julius 5—25-ig közszemlére lesz teve a városházi irodában, mely idő alatt mindenki megtekintheti s észrevételeit reá megteheti. — Pinczeller furfang. Eötvös Károly nevezte el ugyanis a pinczéreket pinczeléreknek, a >vin- czellér« mintájára. Fettmann Salamon faczér pin- czér aranyórára akart könnyű szerrel szert tenni, hogy ha majd ismét állásba kerül, jobban impo­náljon a vendégeknek. Beállított pénteken reggel Kulcsár Ignácz óráshoz azzal, hogy egy most ide kinevezett törvényszéki jegyző nem volt-e nála órát venni. Tagadó válasz után eltávozott, de csak azért, hogy délben lelkendezve vissza menjen, s arra kérje Kulcsárt, hogy 1 aranylánczot, a vasta­gabb fajtából és 2 aranyórát küldjön azonnal a törvényszéki palotába a jegyzőkhöz. Kulcsár el is küldte segédjét az órákkal. Fettmann ekkor azt mondta a segédnek, tegye fel a postára ezt a 800 frttal terhelt pénzes-levelet, ő majd addig meg­várja az utczán. A segéd felült a csalónak, meg­bízott az ilyen nagyösszegeket küldő pinczérben s elindult a postára. Útközben azonban szerencsé­jére egy levélhordóval találkozott, a kinek meg­mutatta a nagy pénzes levelet. A levélhordó látta, hogy a levél nem szabályszerűen van borítékozva, azért gyanúja támadt. Felbontotta a levelet s ek­kor bámult a segéd nagyot. Nagyobbat, mintha egy 1000-es esett volna ki a borítékból. A levél­ben ugyanis nem volt egyéb mint az „Esti Újság“ junius 13-iki száma, ami pedig csak 1 krt ér, de nem 800 frtot. Rohant aztán a pinczellér után. A rendőrség segélyével meg is találta s most a fur­fangos pinczér a kir. ügyészségnél hüsül s azon gondolkozik, hogy viszonvádat emel a segéd ellen levéltitok megsértése s a 800 frtnak a borítékból el­tűnése miatt. A milyen furfangos esze van, még kitelik tőle. — A vasárnapi munkaszünet a kereskedők­nél a törv. értelmében jun. és julius hóban d. e. 10 órakor kezdődik. Azért emlékeztetjük erre a közönséget, hogy szükségletét ez idő pontig sze­rezze be, mert 10 órán túl a boltok zárva vannak. — A sertósvész városunkban egészen fellé­pett. Felhívjuk ez alkalomból a közönség figyel­mét a hatósági rendelet ide vonatkozó pontjainak szoros betartására. Ugyanis nem szabad a serté­seket az utczára kibocsátani, tilos a henteseknek, herélőknek az ólakba belépni; trágyát, takarmányt a határból kiszállítani. Ä beteg sertést el kell különíteni, az elhullottat a dögtéren elásatni s helyét fertőzteleniteni. Sertést csak mészáros és hentesnek szabad eladni azonnali levágatásra Nagyobb szállítmányok ki vagy bevitele csak hatósági engedélylyel történhetik. — Rajzkiállitást rendezett Majoros Károly a kir. kath. főgymnázium nagy tehetségű és nagy buzgalmu rajz-tanára, a főgymnázium tanulóinak a jelen isk. év alatt készített rajzaiból. A kiál­lítás vasárnap volt megtekinthető a főgymn. II. oszt emeleti rajztermében. Volt alkalmunk megszem­lélni a kiállítod rajzokat s azokról, valamint az egész kiállításról a legnagyobb elismeréssel szólhatunk. Különösen ki kell emelnünk Horn Antal VI. gymn. o. t. aguarell festéseit, a melyek kétségtelen tehetségről tanúskodnak. Sőt az olaj­festészetben is kísérletet tett, megfestvén Páz­mány Péter mellképét, a mely szintén sikerült­nek mondható. Ha tovább fejleszti szép tehet­ségeit, hazánk hires festője válhatik belőle. Méltó versenytársa Pojlák János VI. o. t., a ki szintén igen szép vizfestésü rajzokat állított ki. Gratu­lálunk a tanár urnák az elért szép sikerért. Mindössze 3 éve, hogy a főgymnáziumnál mű­ködik s e rövid idő alatt valóban bámulatos az eredmény, mely tehetséggel párosult ügybuz­galmát jutalmazta. — A kir kath. fögymnáziumban tegnap d. u. tartották meg a szokásos tornavizsgálatot. Az I ifjak mutatványainak megszemlélésére nagy és díszes közönség gyűlt össze, mely a legügye­sebb tornászokat élénk tapsviharral jutalmazta. Az erkölcsi elismerésen kívül anyagi jutalomban is részesültek a legkiválóbbak. A programm gaz­dag volt és változatos. A gyakorlatok közti rö­vid szünetek alatt a honvéd-zenekar játszott szebbnél-szebb darabokat; az ifjúsági énekkar pedig hazafias és népdalokat adott elő. — Hülyék menháza. A „Szeretet“ testi és szellemi fogyatkozásban szenvedőket gyámolitó J országos egyesület folyó évi február 15-én Buda­pesten (I. kerület, Virányos-ut 8696. szám alatt) az országban e czélu első nyilvános intézetét, a hülyék menházát megnyitotta. A menházban még húsz hülye helyezhető el. Ezen intézetb *n a hü­lyék évenkénti 400 s illetőleg 250 forint ápolási | díjért elhelyezést találhatnak s az elhelyezés te­kintetében szükséges útbaigazítás az egyesület tit­kári hivatalánál (Budapesten, VIII. kér., Mátyás­tér 9. szám alatt) bármikor nyerhető. — Allatvásár Debreczenben. A hortobágyi országos állatvásárt ez évben folyó junius hó j 22-ik napján tartják meg. — A kugli-verseny a kath. kaszinóban befe­jeződött. A győztesek a következő nyeremény­tárgyakat nyerték : I. Wagner Mihály 27 bábbal két gipsz szobrot. II. Mondik Endre 27 bábbal szivarládát. III. Szentiványi Károly 23 bábbal re­mek sport tintatartót. IV. Bölönyi László 23 b. rejtélyes pezsgős üveget alumíniumból. V. Róth Gyula 23 b. aszbeszt matróz pipát. VI. Berky Ist­ván 23 b. egy főtt sonkát. Az utóbbi volt a leg- izletesebb nyeremény, mely a nem nyertesek vi­gasztalásául közczélra felajánltatott s rögtönösen bekebeleztetek. A nyertesnek csak a csontjai ha­gyattak meg emlékül. — Apjok Józseftől Budapesten a következő levelező-lapot vettük : „Budapest, Junius 13. Felkérem, a Tekintettes kiadóhivatalt ara, Legyen szives kérésemre vá­laszolni, hogy Szatmármegyébe az aszalt szilvát főziké főzeléknek, és ha főzik számitjáké a főze­lék közé, és ha főzik akor mért nem számítják a fő­zelék közé. Maradok alázatos szolgája Apjok József.“ Értesítjük, hogy Szatmármegyében igenis főzik az aszalt szilvát főzeléknek és a főzelékek közé számítják. Megaszalódott észjárásra vall te­hát pajslin, vurstlin etc. táplálkozó pesti észtől, ha azt állítja, hogy Szatmármegyében az aszalt szil- | vát nem főzik és nem számítják a főzelék közé. Főzik, mint lapunk szakácsmüvészeti rovatának vezetője mondja, disznónyelvel, nyujjával és akkor oly delikát eledel, hogy a leginyenczebb emberi nyelv is élvezette) kanalazza. De persze az csak Szatmáron lehetséges, mert a pesti magyarok nem is álmodják, hogy mi az a disznó-nyelv és nyujja. Becses leveléért, ha személyesen szeren­csénk lesz, örömmel szolgálunk e fajtájú szilvás étellel, a mint nálunk, meg nem romlott vidéki magyar nyelvven, a főzeléket hívják. Terményárak a legutóbb megtartott hetivásáron. TERMÉNYEK Métermázsánként frt kr. | frt kr. Tiszta búza .... 8 60 8 80 Kétszeres .............. 7 60 7 8 0 Rozs ................... 6 20 6 4 0 Árpa ................... 5 — 5 20 Z ab...................... 5 20 5 4 0 Tengeri................ 4 70 4 8 0 Kása.................... 10 — 11 — Fehér-paszuly . . . 4 80 4 30 Tarka „ .... 4 — _ — Sz ilva................... 14 — 1 6 — „ füstölt . . . — — __ — Repcze ................ — — _ — Kr umpli zsákja 1 50 1 60 Felelős szerkesztő : Mátray Lajos. Főmunkatárs : Nagy Károly.-o o •+-I ctf c ‘03 05 ‘05 ‘O o to ‘C3 •5 E C3 SE 3 03 > •© A szépség emelésére, tökéletesítésére és fentartására legkitűnőbb» teljesen ártalmatlan, vegytiszta és zsírmentes készít­mény a Margit=Créine. Hatása meglepő. Pár nap alatt szüntet szeplőt, májfoltot pörsenést, pattanást, bóratkát (mitesser) és minden más bőrbajt. Kisimítja a ránezokat és himlőhelyeket, még koros egyéneknek is üde, bájos arezszint kölcsönöz. Dr. Mosengeil és Metzger hírneves tanárok az ar- ezon levő ránezokat massage által tüntetik el. Erre kiválóan alkalmas a Margit-Créme. Ha az arezot na­ponként Margit-Crémmel massirozzuk, nemcsak a szep- lők, májloltok és egyéb arcztisztátlanságok tűnnek el, hanem a ránezok himlőhelyek, és egyéb rendellenessé­gek, melyeket öregség, gondok, betegség stb. okoztak. Óvszer a nap és szél befolyása ellen. Nappal is használható. Nagy tégely I frt. kiosl 50 kr. Margit hölgypor 60 kr. Margit szappan 35 kr. Margit fogpép (Zahnpasta) 50 kr. Roaetter hajregenerator az ősz hajnak eredeti szinét adja vissza 1 frt. Hajszőkltő bármily hajat aranyszőkére fest 50 kr. és 1 frt. Tanochinln pomade legjobb hajápoló és növesztő 85 és 50 kr. Világosvári Bohus bajuszpedrő délezeg, szép bajusz nevelésére 25 és 35 kr. FÖLDES KELEMEN Arad, Deák Ferencz-utcza 12. Bel- és külhoni gyógyszerészi és hygienikus külön­legességek, kötszerek, toilette czikkek raktára. Telefon 111. szám. Főraktár: Bossin J Linger Ullman S. gyógyszertárában Raktár minden gyógyszertárban. 3 frton felüli rendelmények bérmentve küldetnek. < 3 Tisztelettel hozom a n. é. közönség szives tudomására, hogy helyben, Kazinczy-utczán, a Guba- szin épületében nagy mész- és ezément rakrárt nyitottam. Raktáron tartok több kiállításon arany-érmek­kel kitüntetett I. rendű n.-váradi-meszet, melyet métermázsánként I frt 40 krért, kilónkint 2 krjával árusítom. Waggon megredelésekél nagy árkedvez­ményt adok. Portland-, roman-ezément, elszige- telölemez és carbolineum lehető legjutányosabban. Hivatkozva arra, hogy testvérem egy első­rangú él esdi mészgyáros, azon kedvező helyzet­ben vagyok hogy a versenyt úgy a kitűnő minő­ség mint az olcsó árak ***8 tekintetében bárkivel szemben is felvehetem. Egy­szeri próbavételnél meggyőződést szerezhet hogy az általam árusított mész, úgy szaporasága által valamint kitűnő minősége által az összes luesze­ket felülmúlja Becses próba-rendelését saját érdekében is kérve maradtam, teljes tisztelettel Schwartz Izsák, mészraktáros, a Gubaszin épületében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom