Szatmár-Németi, 1899 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1899-06-06 / 23. szám
Szatmár, 1899. junius 6 TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP Megjeleni^ minden kedden. ELŐFIZETÉSI ÁR: Egész évre 2 írt. Félévre I frt. Negyedévre 50 kr. Egyes szám ára 5 kr. „Elszakadás Rómától.“ Ez a jelszó túl a Lajthán hangzott el napjainkban; de olyan vehemens erővel ragadta meg ott a lelkeket, hogy ma már e mozgalomnak mi is komolyabb jelentőséget tulajdonítunk és a hazai sajtó is egész hasábokban foglalkozik vele. Nyiltan bevallott czélja ennek : a zaklatott és létérdekeiben erősen megsebzett németséget a római egyháztól elvonni és a protestánstizmushoz való áttérésre megnyerni, hogy a lázas tevékenységgel megindított agitáczió sikerrel fog-e csakugyan járni, ezt majd a jövő mutatja meg; de ez a törekvés, már a maga háttéri indokai és okainál fogva is, méltán megérdemli tölünk is a komoly megfigyelést és a vele való foglalkozást. A utolsó osztrák-porosz nagy mérkőzésnek eredménye az volt, hogy Ausztri- ; -,ak eddigi befolyása Németországra megszűnt és hogy egészen ki lett rekesztve a nagy német népcsaládból s Poroszország protektorátusa alatt megszületetett a nagy német császárság. Rómában ez akkor nagy aggodalmat kelteit, mert nem tűrhették e! egy könnyen, hogy épen Európának kellő közepén egy olyan hatalmas állam keletkezzék, melynek feje egy hitbuzgó protestáns császár legyen és a szent római birodalom régi dicsősége és hatalma egy nem katholikus államfőre szálljon át. Természetesen, miután Rómában átlátták, hogy ezt már megakadályozni nem lehet, legalább ellensúlyozni akarták minden áron és a mindenkor nagy politikai észszel és bölcs belátással cselekvő vatikáni államférfiak azon eszmére jöttek, hogy most már, a bevégzett ténynyel szember, TÁRCZA. Szeretem az erdőt... .... Szeretem az erdő áhitatos csendjét, Lombok suhanását, levelek rezgését — Valahányszor lelkem’ bánat szele érte, Mindig oda vágyott az erdő csendjébe. Most is a mikor már erdőt alig látok, Ember.átadatba temetett az átok... Most is oda vágyom, még mindig közétek; Bólintgató fái a sötét erdőnek. Tükrében a csermely az eget mutatja, Béke száll szivébe ki mélyét kutatja — Zajtalan medrének szivárvány szivében Van, mi megtartja a tévelygőt hitében. Levelek rezgése, lombok suhanása, Boldogabb világnak biztató hívása . . . Szeretem az erdőt, mindig is szerettem, Oda vigyetek, ha éltem befejeztem. Zombory Gyula. Mesék. A »Szatmár-Németi« számára írja: Nellike. IV. A Sacra vián hullámzik a sétáló közönség. A senátorok széles biborszegélyü tunikája ki-kicsil- lan a hófehér tóga alól, amint lassan, méltóságSZERKESZTÓSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Eötvös-utcza, a „Korona“-szállodával szemben, Antal Kristóf úr házában (Weinberger-nyomda). Mindennemű dijak Szatmáron, a kiadóhivatalban fizetendők. nincs más választás, mint Ausztriát át kell változtatni egy nagy szí áv-katholikus állammá; a szláv jelleg megkülönbözteti. a nagy német birodalomtól, a lcatho- licismus pedig válaszfalat képez a görögkeleti hitet követő többi szláv államok között. A vatikáni terv legott megnyerte az akkori osztrák intéző körök tetszését; ebben vélték most már feltalálni a német nyomás ellen való súlyt és ezzel az átváltozás! proczessus nagy munkája kezdetét vette. De ez nem megy ám olyan könnyen, mint a hogy ezt a Vatikánban kieszelték s Bécsben pedig helyeselték. A száz meg száz éves tradicziót nem lehet megtagadni; egy ős, még mindig szilárd épületet nem olyan könnyű munka tüstént lebontani ; a német elem, mely Ausztriában az értelmiséget és a vagyonnak nagy részét képviseli és a mely eddig magát az állammal mindig azonosította, nem akar egy könnyen lemondani és elnyomatásának a kétségbeesés egész erejével ellenáll s ezen ellent- állás a Lajthán túl ma mar valóságos szomorú polgári harczczá fajult el, mely kinos vergődésnek káros hatááfcf nozzánk is átcsapnak és a melynek állambontó törekvései végetlen veszélyt rejtenek magokban a mi hazánkra nézve is. A katholikus klérus természetesen a szlávság pártjához szegődött a németek ellen s óriási befolyását és nagy hatalmát arra akarja ott felhasználni, hogy a vallással átvigye a németeket a szláv táborba és ezen törekvésnek természetszerű gyümölcse érlelődött meg aztán a német radikálisok által erősen hirdetett ama jelszóban: »Elszakadás Rómától!« Az osztrák katholikus klérus eme szláteljesen haladnak tova a széles utón. A szép római nők a szétszórt padokat foglalják el s csevegnek vidáman a fiatalokkal, lovagokkal. Hosszú, kurta ujju stólájuk alól ki-kivillan duzzadó rózsás keblük s hófehér, kövérkés karjukon szinte látni lehet a vékony kék erecskéket. Amott ül vőlegénye mellett a szép Porcia, Germania proconsuljának leánya. Valóságos typusa a tüzes vérű római leányoknak. Dús szőke haját ragyogó diadém tartja elől össze, ábrándos szemeiben a mámor tüze ég, elbűvölve mindenkit, ki hosszasabban mer belé nézni, pihegő keblén halványsárga nárcisz illatozik, mely még bódultabbá teszi körülette a légkört. Klasszikus vonásu szabályos arczára rózsás pirt csókolt a nap heve, picziny, kissé duzzadt ajkai majd kicsattannak a forró piros vértől | Bámulta, hódolt neki, imádta a szép Porciát a római ifjúság szine-java s nagyon is élesen kü- lömböztette meg a többi leányoktól, most azonban tiszteletteljesen vonultak félre, átengedve a helyet a vőlegénynek, M. Fulviusnak. Pedig Porcia nem szerette soha Fulviust, csak szülei kénysze- ritették hozzá, hideg vele szemben, mint a jég, egykedvűen fogadja bókjait, ajándékait, szabályos arczának egyetlen izma sem rándul mosolyra, szive egyszer sem dobban fel hevesebben. Csak néha-néha szállja meg bársonyos arczát könnyű pir s ilyenkor megreszket, megrázkódik egész lényében, de okát nem tudja senki. Senki 1 ........ * — Porcia! te ma újból rossz hangulatban vagy ; szólj, mi okozza ezt, mi hozza a busongás homályos fátyolát rózsás arezodra, miért nem raHIRDETÉSEK: Készpénz-fizetés mellett jutányos árban közöltéinek. BÉLYEGDÍJ MINDEN HIRDETÉS UTÁN 30 KR. Kéziratok nbm adatnak vissza. vositó törekvése minket nem ok nélkül ámulatba ejt. Hiszen mi a katholiczizmust mindig kosmopolitának tartottuk, a mely minden országban mindig iparkodott minden nemzethez simulni, annak sajátosságaival megbarátkozni és életét áthatni. És szerintünk csakis akkor követ helyes politikát, ha papjai minden országban mind az ország hü fiainak érzik magukat és nemcsak, keresik a nemzetben uralkodó eszmékkel való konfliktust, mint p. o. nálunk is a nép-párt cselekszi, hanem azoknak teljes erővel ellenállának mindenkor. És azt el is kell ismernünk, hogy a hazai katholikus klérus, kevés kivétellel, mindig azonosította magát a nemzeti eszmékkel. Csakis mostanában mutatkoznak nálunk olyan kórtünetek, melyek ezen hazafias magaviseletnek épen ellenkezőjét mutatják és a melyek a magyar nép legszentebb érzelmeit megsérteni törekednek. Értjük ez alatt amaz alávaló és a magyar népünket mélyen bántó Kossuth- gy alá zást. Lehet az ember akármilyen dinasztikus érzelmű, lehet politi ai meggyőződésében bátmilye n konzervatív, de a Kossuth Lajos neve, az már olyan történelmi magaslaton áll, melyet megsérteni magyar embernek nem lehet, nem illik és nem szabad. Ma már megszűnt csak egyéni név lenni; szimbólummá lett, mint akár csak egy Rákóczyé! íme megértük azt is, hogy egy bölcs Habsburg ivadék a nagy protestáns hős Bocskaynak szobrot emel s még jöhet idő, midőn egy másik meg Kossuth Lajossal szemben teszi, meg ezt mert a történet mindig nagy kibékítő szerepet játszik a nemzetek életében. gyog fel fénylő szemed, mi az, mi titkon hatalmába ejtett? Vagy talán jelenlétem bánt? — Oh nem, Fulviusz hisz tudod, mint vonzódom hozzád, hisz vőlegényem vagy. — Csak ne gúnyolódj Porcia, ne sújtsd ily szavakkal fájó szivemet. Ha tudnád, mint hévül érted ez a kebel, ha tudnád mily őszintén, ki- mondhatlanul szeretlek,.. .. — Kérlek Fulvius, kérlek Junóra, a Penate- sekre, mindenre, mi előtted szem, csak erről ne beszélj! Menyasszonyod vagyok, feleséged leszek, többet nem tehetek, többet nem kívánhatsz tőlem. — De kívánhatok, követelhetek ; jogom van még valamihez, mit elfeledél Porczia I ? — Mihez ? — Szerelmedhez. . . . Két könnycsep csillogott Porczia szemében, ajka valami érthetetlen szavakat suttogott, hangja azonban elveszett a kapitólium felől jövő nagy zajban. * Mindenki arra fordította figyelmét, vidám lakodalmi menet közelgett. A vig menyegzői nép ajkáról tisztán ki lehetett fenni a lakodalmi da lók bájos, rythmikus refrainjét: „Vigyáz te kis leány, Asszony leszel mindjárt, Asszonynak lenni jó Heu Talassió! 1“ Elől ment az egyik nyoszóleány égő fáklyával, utána jött a menyasszony, kit a másik két paranympha kisért karonfogva, azután a szolgálónők jöttek orsót, guzsalyt vivén, végül a rokonok, szomszédok s jó barátok kisérték dalolva, furulya- szó mellett. A menyasszony hófehér tunikája
