Szatmár És Vidéke, 1918 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1918-04-08 / 14. szám
SZATMÁR ÉS VIDÉKE. nyomokból, hogy a tettes az ablaküveggel, amit betört, összevágta a kezét és ebb«n az irányban elindúlva a De Ge- randó Attila-féle pálfalvai gazdasághoz beosztott orosz foglyok között a betö-. rőt és az ellopott tárgyakat megtalálták. — Tragikus eset a sainórváraljai járásbíróságon. Mint köztudomású, megrendítő eset történt tzerdán délután a szi- nérváraljai járásbíróságon. Egy ottani fiatal ügyvéd, dr. Lányi Sándor, aki hivatalos dologban járt u birósógon, munkája közben hirtelen összeesett. Jobb oldali szélhüdés érte; állapota igen válságos volt. Azóta gyógyulása szépen halad a van remény arra, hogy súlyosabb utókövetkezmények nélkül elmúlik a baj. — A Szatmárvármegyei Gazdasági Egyesület igazgató választmánya szerdán, április 10.-én délelőtt fél 11 órakor Szatmáron, a városháza tanácstermében ülést tart, amelynek tárgysorozatába „Szat- már-Németi szab. kir. város átirata a minta méhes tárgyában“ is fel van véve. — A béka és a háború eseményei, a mai mozgalmas idők szenzációi és mindaz, ami ellenségeink táborából bennünket érdekel, mind pompás mélynyomásu fényképekben vonulnak fel Az Érdekes Ujság-ban. Ez a képe* lap ma versenyen kivül áll a magyar illusztrált lapok sorában. Szépirodalmi rovatában a legjobb magyar irodalmat hozza, kedvezményei es ünnepi számai páratlanok. Aki április 1-től egy negyedévre előfizet 7 korona 80 fillérért, ingyen kapja meg a húsvéti és pünköski ünnepi számokat összes mellékleteivel, — Önkéntes árverés. A dr. Csomay Aladár, Imre és Győző tulajdonát képező Hám János-utca 5. sz. alatti egy emeletes házastelek egyazázhatvanezer korona kikiáltási árral, valamint nevezettek tulajdonát képező 4 kát. hold és 507 négyszögöl terü- rületü szatmárhegyi ingatlan és szőlő tizenötezer korona kikiáltási árral 1918. évi április hó 16.-én délelőtt 10 órakor, Hám János- utca 1. sz. alatt, a kir. közjegyzői irodában önkéntes árverésen eladatnak. A bánatpénz, mely a kikiáltási ár 10 százaléka, az árvo- rás megkezdése előtt lefizetendő. — Hazajöttök Oroszországból. Nagykárolyból Írják. Á Csáky nővérek: Ilonka, Janka és Stefi, kiket a háború Oroszországban ért, midőn ottani rokonaikat látogatták meg, közel 4 évi távoliét után visszaérkeztek városunkba. Legutóbb Ukrajnában voltak örökös aggodalom közt. Fivérük, Csáky Sándor 12. honv. gy. ezredből! hadnagy szabadság ideje alatt kiutazott Ukrajnába s hosszas keresés után rátalált nővéreire, kikkel rettenetes és viszontagságos ut után vasárnap délelőtt szerencsésen hazaérkezett. — Négyezer kg. fehérnemű. Jékey S.ándor főispán felhívására Szatmárvár- megye területén ezideig 4000 kilogramm fehérnemű gyűlt össze, melyet a főispáni hivatal az országos hadsegélyző hivatalnak felküldött. — Uj népszámlálás. A közélelme- zé# tervszerű intézhetése céljából a polgári népességet 1918. április 15-iki állapot szerint április 15—20. napjain összeírják. Ugyanakkor összeírják a szarvasmarha, ló, sertés és juhállományt és fel kell venni április hónap végéig a vetésterületet is. — Vármegyei kadisegély felszólamlás! bizottság. Szatmárvármegye törvényhatósági bizottsága megalakította a hadisegély felszólamlási bizottságot, s annak tagjaivá — az állundó választmány javallatával egyezőleg Schönflug Béláné, Ujfalussy Amadil vármegyei főorvos neje, Nemestóti Szabó Antal kir. közjegyző, Berger Armin földbirtokos, Madarassy Gyula földbirtokos, Rédei Károly ev. lelkész nagykárolyi, Jarmy Béla ügyvéd, orsz. gy. képv. fehérgyarmati és Tóth Móric földbirtokos, patóbázai lakosokat választotta meg. — Szatmári Útmutató. Ügyes és közhasznú munka kiadásán dolgozik Oláh Gyula tb. rendőrtiszt. Szatmári Útmutató címmel egy terjedelmes füzetet ad ki, amely tartalmazni fogja Szatmár város és a vármegye teljeä cimtárát. Ilyenfajta ntmutató egyáltalában nincs forgalomban, holott annak hiányát, úgy a hivatalos, mint a kereskedői és magánéletben erősen érzik. A hézagpótló munkára, amely már nyomás alatt, van, már lehet előfizetni Oláh Gyula hivatalában a rendőrségen. Ugyanott hirdetéseket is fel lehet adni az Útmutató rCszére, amely igen sok példányban fog közkézre kerülni s igy hirdetései igen eredményeseknek Ígérkeznek. Szerkesztői üzenet. F. Gy. Húsvéti cikkét szerdán kaptuk kézhez s igy sajnálatunkra nem közölhettük. Kiadói üzenet. A „Szatmári Hirlup“ heti krónikása megint velem foglalkozik ós pedig oly modorban, mely ismét nem mondható másnak, f mint hülyeségnek. Tisztelem azt az olvasó közönséget, a melyiknek ilyen ízetlenséget fel lehet tálalni. Ha baja van a szerkesztővel, intézze el vele, ő a felelős azért, amit a lapba ir, reáru mint kiadóra csak it lap i technikai része tartozik. Mint iparos ember a munkám után élek, s miután a papság beállott, nyomdásznak és így onnan megrendelést nem válhatok, sőt igen »rős konkurenseim, azt kell dolgoznom, ami udódik, de annak az én vallási érzületemhez nincs semmi köze, e felől nyugodtan vihettem a bal- dachiumot, s nagyfokú butaság kell hozzá, hogy ezen valaki fennakadjon. Viszketegség, sömör, rühi leggyorsabban elmulasztja a dr. Flesch-féle eredeti Barna zsír. Nincs szaga. — Nem piszkit. Mindig eredeti pecsétes dr. Fleschfélét kérjünk. — Próbatégely 2.30, nagy tégely 4.—K, családi adag II.— K Főraktár: Miklós Pál „Megváltó“ gyógyszertárában Szatmáron. 82— ■ ígk'fr A világítási rendelet határozatait a fényhatás csökkenése nélkül csakis Tun» félwattos lámpákkal lehet betartani. 17—26 Használjon 25,40,60 watt fitpztm Tungsram lámpákat. 1-3 GITÁR HAAS IiIFÓT Budapest, VII., Rákóozi-ut 22. Becses vevőim tudomására hozom, hogy a fatalpu cipők és szandálok gyártását budapesti gyáramban megkezdtem és azokat u következő árban szállítom : Nagyság: 26—30 31-35 36—.40 41—46 Tehénbőr K 26.30 30.50 35.40 39.70 .. Felsőrész bőrből, talp és sarok fából. , Sz andálok vászon- vagy bfirfelsírészszel. Nagyság: 21—27 28—30 31—35 36—40 41—46 K 5.50 6.30 7.10 7.80 8.60 Salir :i Iff Közvetlen a „Pannónia“ szálloda mellett. nagyválasztókn cipőraktárát ajánljuk a t vevő közönségnek, mint a ieplesébb bevásárlási forrást. A váltói amerikai Ki® Quality cipőt kizárólaps raktára. Talpba vésett szabott ár!!! HORTT> T jAkü3 kökxvsto^dIja, szatmAeos.