Szatmár És Vidéke, 1918 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1918-04-01 / 13. szám

SZATMÁR ÉS VIDÉKE. Szemlélődés. A katonaságnál a legénységi illetéket emelni fogják. Ez a legszükségesebb, leg­szebb é* * legemberségesebb cselekedetek egyike lesz. Aki katona volt, tudja, hogy a katona még akkor i»_, Int bennlakik és kincs­tári élelmezésben részesül, sok apró dologra kénytelen költeni s bizony sok derék kato­nának nincs pénze, vagyonkája. Akik pedig teljesen 8 saját költségükön élnek, azoknak igen sok pénzre van siükségiik. A katonák­tól tehát semmit sem szabad sajnálni. Az a nagy áldozat., amit a katona hoz, megfizet­hetetlen éa meghálálhatatlan. Csak még úrról szeretnék hallani, hogy az önkéntesek sorsát is fölkarolják. Nem számítva azt, hogy sok úri ember koritü- lönbség nélkül a kiképzés minden nehéz­ségén é» fokozatán kénytelen átmenni, legé­nységilletékek, ellátás és bánásmód mellett, ügyvédi, tanári, gyógyszeré**!, tanítói ítb. diplomával, mig az orvos és mérnök leg­többje kiképzés nélkül mindjárt tiszti ran­got nyert, — általában az önkéntességi szol­gálat nagyon sok pénzbe kerül, mert az ön­kéntestől többet várnak ruházkodás, életmód szempontjából, holott sok önkéntes igen sze­rény anyagiakkal rendelkezik, vagy egyál­talában szegény. Sem a sajtóban nem láttam erről a kérdésről fejtegetéseket, sem arról nem tudok, hogy valaki az országházban fölszólalt volna az önkéntesek helyzetének javítása érdekében. Pedig lehetetlen, hogy illetékes belyeu elzárkóznának előle. Szutmár-Németi, 1918. márciti* ^8. Csomay Győző. belburátja volt, ba arra kérem fel, hogy részvétemet a hozzátartozóknak hozza tu­domásár». Szivély es üdvözlettel maradtam: REPINGTON «. k. ezredes a Morningpoat katonai szakértője. * — Hogy » mint érzi magát kedvei szomszéd ur? — Az igazat megvallva, jobban is le­hetnék. — Talán az egészsége romlott meg? — Dehogy! Annak s.emmi baja: csak pénzem nincs. « Hihetetlennek látszott, mikor lapunk hozta, hogy a németek ágvuzzák Párisi, de j beigazolódott a valósága. Van is aztán nagy zavar és rémület a francia fővárosban, az emberek menekülnek tnás vidékre, akik pe- | dig ott kénytelenek maradni, azok val»- 3 mennyien leköltöznek a pincékbe. A tanács ott tartja üléseit, úgyszintén ^ minisz­térium is, ami nem is lehet o'/yan kellemet- !«n, tekintve, hogy a tárgysorozaton főképen folyó ügyek szoktak szerepelni, az erre vo­natkozó akták paciig rendszerint a pincében vsnna Demeter. Y Apróságok. Igazán nem járjw, hogy épen u húsvéti ünnepekre nem gondoskodtak egy kis do­hányról. Hubár nehéz időket élünk ia, de husvétra mógia csak kikerül egy kis husocska is, egy ki* borocska ia, ezeknek élvezete után pedig való*ágos ünneprontás, ha az ember­nek nincs mire rágyújtani. ^ — Stt«se meg a választójogát, — do­hog egy leendő szavazó — de most egy pipa dohány többet érne még annál is I * A színigazgató nagy megelégedéssel dörzsöli a kezeit, látva azt a nagy kavaro­dást, mely'az uj igazgató személye körül megkezdődött. Csakugyan kacagni való ez az egész színházi komédia. Az egyhangú ha­tározat, melyről kisült, hogy annyiban egy­hangú, mert különösen egy hang emelkedett a magválasztott igazgató mellett s ez az egy hang addig dolgozta a ezinügyi bizott­ság többi tagjait, míg valamennyi úgy látta, hog7 az a legkülönb a jelöltek között. Most aztán, hogy nem kapta meg a koncessiót, háborog a szintigyi bizottság s megérjük, hogy a polgármester vezetése alatt egy nagy küldöttség fog a miniszterhez menni, mert a város jövője függ tőle, hogy Kovács legyen az igazgató. * Ma egy angol címzésű levelet kaptam, amelyet kíváncsian bontottam fel, el nem tudván képzelni, miféle angol lehet az, aki nekem levelet ir. És mekkora volt a csodál­kozásom, mikor olvasom a következőket: Ezredes Ur, ne legyen meglepetve, de miután tudom, hogy az elhunyt Morath őrnagynak, akit én nagyon becsültem, ke-r HÍREK. BBS — Közélelmezési értekezlet Sá­toraljaújhelyen, Az Északkeleti vármegyék élelmezési kormánybiztosa, Diószeghy minis- téri tanácsos, megkezdte működését. Kerü­letének székhelye Sátoraljaújhely. A kor­mánybiztos a kerületéhez tartozó törvényha­tóságokat ápril 6-ára Sátoraljaújhelybe köz- élelmezési értekezletre hívta meg. Városun­kat az értekezleten a városi tanács megbí­zásából dr. Vajay Károly kir. tanácsos pol­gármester és dr. Papp Ottó városi tanács­nok fogják képviselni. — „Magánszorgalom.“ Jó is­kolai szakkifejezés, amitől a gyöngébb tanulók rendszerint fáznak. A közéletbe átvive törtetésnek szokás nevezni, ha nem jár határozott, vagy közvetett megbízással. Az ügyvédi hivatás némi összefüggésben van a magánszorga­lommal, ha magánügyben megbízásból eljáró ügyvéd megbízása körén túl is eljár ügyfele érdekeinek sikere céljá­ból. Ez az úgynevezett, ideális ügyvéd, föképen, ha külön eljárásának diját nem állítja be az expenz-nótába. Má­sok magánügyeit ilyenkor sem szokás a közérdekűség köpenyébe burkolni, különösen akkor, ha ez a köpönyeg nem fedi az egész közérdeket tényleg is. Az ily túlbuzgóság többet árthat az ügyfél érdekének, mint amennyit az ügyvédi tevékenység hasznáshatna egyáltalán. Kérdés már most az, hogy a szin- ügyi bizottság adott-e engedelmet arra, hogy Papp'Zoltán tanácsnok ügyvédi képviselettel jelenjék meg a színházi | direktor választási ügyében a minisz- \ tériumbau. Ha nem, úgy kifejezésre jutott-e ott, az illetékes helyen az, hogy vele volt jogképviselö nem közérdek­ből van vele, hanem önként jelentke­zett és csak a magánszorgalom az egész megbízása ? — Zilahy Gyula — az ötö­sök özvegyei és árvái javára szerdán d. u. 5 órakor a mozi ter­mében nagyszabású műsort játszik el. A programm minden száma elsőrendű élvezetet szerez a hallgatóságnak. A vidékiek figyelmét is felhívjuk az elő­adásra, nekik úgyis ritkán van alkal­muk vérbeli művészetet látni és hal­lani. Jegyeket Huszár Aladár árul s előreláthatólag minden helyet rövide­sen elad. — Élőléptetett főpénztárnok. A kir. pénzügyminiszter Sz eless Albert kir. adóhiv. főpénztárnokot,|a helybeli kir. adó­hivatal főnökót 1918. apr. 1-től kezdődőleg a VII. fix. osztály 2-ik fokozatába előléptette. — Bartha Károly előléptetése. Bartha Károly rendőrőnnestert, rendőrbiz­tossá nevezték ki. Egy hossza, nehéz szol­gálatban eltöltött munkásságot jutalmazott vela a felettes hatóság. Jól esik látnunk, hogy a zajtalan munkát is észreveszik és el­ismerik. — Szerencsétlenség a Szatmár- hegyen- Vasárnap d. e. Kráesőről Dobra feló igyekezett Róth Simonná a leányával. A hegyi piacon a domb lejtőjén, minthogy a kerekeket nem kötötték m*g, a szekér nekiindult s a lovak nem bírták megtartani. A rohanó szekér felborult s a bentülőket az eleven erő kivá'gta. Róthné súlyos agyrázkó­dást szenvedett, a leánya jobb arcát sú­lyos zúzódás ér te, a szerb fogoly kocsi* is az arcán sérült meg, Az első segélyt a Szat- márról odasietett mentők, dr. Halász Lajos orvos és Mónue Lajos mentő parancsnok adta a sérülteknek, akik közül Róthnét és a ezerb kocsist beszállították a szatmári köz- korházba. Róthné állapota életveszélye®. — A 7/erménybank rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen elhatározták » Szatmári Egyesült Bank beolvasztását. Megválasztottak 4 uj igazgatósági tagot: Haraszthy Bálát, Szubányi Ferenc képviselőt, Ingük József és Szilágyi Endrét, felügyelő­bizottságba Nagy Józsefet. — Bédi Schvimmer Róza ked­den délután 6 órakor a városháza tanácstermében tartandó előadása ért­hető érdeklődést keltett az egész vá­rosban. Az előadónö ismert kiváló köz­életi szereplése, széleskörű tudása, a háború alatti politikai működése mél­tán megérdemlik a figyelmet. Előadása mindenütt esemény számba meut. Hozzánk csak úgy juthatott el, hogy a berni nemzetközi nőkongresszust az útlevelek kérdése miatt el kellett ha­lasztani. —- Halálozás. Özv. Tarovszky Ignácnó sz. Balázs Mária, néhai Schmotzer Ignác szatmári nagyprépost unokahuga, március hó 29-én éjjel, 88 éve» korában elhunyt. özv. Berghofer litvánná szül. Szűts Róza, néhai Szűts Gyula ezatmárhegyi kapi­tány nővére, hosszas szenvedés után március 26-án meghalt. Élt 68 évet. nagyválasztéku cipőraktárát ajánljuk a t. vévé közönségnek, mint a legolcsóbb bevásárlási forrást. ümMr 55 ni fáim Ijmgyolll ClpJnkliri. ^ 4 aEI® ^ ^ C11® n'!lara' Közvetlen a „Pannónia“ szálloda mellett. Talpba vésett szabott ár!!!

Next

/
Oldalképek
Tartalom