Szatmár És Vidéke, 1918 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1918-03-25 / 12. szám

4 SZATMÁR ÉS VIDÉKE. módjában áll a várakozási illetéket föl­számítani, vagy ennek fölszámithatósá- gát kérelmezni, de az utazó közönség joggal megköveteli, hogy részére kocsi feltétlenül rendelkezésre álljon. Ez a kérdés sürgős megoldásra vár és kér­jük a főkapitány urat, hogy szokott erélyével vessen véget e tarthatatlan állapotnak. Hallgassa meg a fiakerese- ket és érdeküket a közönségével okvet­lenül hozza összhangzásba. — Az „Áldozatkészség szobor“ bizottsága szombaton délután illést tartott. Dr. Pirkier Ernő ismertette az ügy állását, mire Bélteky Lajos szóvá tette, hogy a szo­bor felállítását óhajtanáénak tartja ugyan, mert művészeti szempontból nyereséget je­lentene. de nem hallgathatja el aggályait ab­ból a szempontból, hogy u szobor 100 ezer koronás bekerülési árával tulajdonképen a nemes célt, az özvegyek és árvák segélyezé­sét rövidítjük meg. Készséggel támogat min­den hadi jótékonysági mozgalmat, de minden fillért közvetlenül a kijelölt célra kivan fordí­tani. — Dr. Pirkier Ernő ama felvilágosí­tása után, hogy a bizottság csak a szobor művészeti becsének megállapítására van egybe hijva, — a bizottság a szobrot felállitásra javasotja a közgyűlésnek, A propaganda cél­jaira szükebb végrehajtó bizottságot válasz­tottak. A magunk nézete az, hogy Szatmár oly siváran szegény kulturális kincsekben és mű­vészeti alkotásokban, hogy egy szobor ipeg- szerzésónek kérdésénél csak igennel ledml szavazni. Viszont a városnak műkincsekkel ellátása magának a városnak kötelessége. Teliét, csináltassa meg a szobrot a város a saját pénztára terhére, a befolyó jövedelmet pedig adja oda minden levonás nélkül a hadi özvegyek és árvák alapjának. — Felülfizatések. Az Iparos Olvasó­kör március 15-iki ünnepélyén felülfizetni .szívesek voltak: Bölönyi László 20 K, özv. Lévay Józsefné 12 K, Dézsy Gyula, Kiss András 10—10 K, dr. Vajay Károly, Ekker János 8—8 K, Gödör Gyula, Bartha Lajos 6—6 K, jorlózer János, dr. Murkovis Aladár, Sárközy és Szász 5—5 K, Ápjok József, Kiss Erzsébet, Ferencz Ágoston 4—4 K, Kondor Gyula, Grosz hadnagy 3—-3 K, Barkász Imre, N. N., Simon István, Máté János, Karikás Sándorné 2—2 K, Keresztes Sándor, Kovássy Árpádné, Tar Lajosáé, Szegedy Ist­ván 1 — 1 K. Összes felülfizetés 127 K. Jegyek árából befolyt 582 K. A tiszta jöve­delem fejében 200 — 200 K az 5. és 12-ik báziezredek özvegy és árva alapja javára befizettetett. Nyilatkozat. Távollétem folytán csak a napokban jutott tudomásomra, hogy az „Apróságok“ általam igen tisztelt Írója a szóda kiosztás alkalmából bizonyos támadást intézett a ki­osztással megbízott kereskedők ellen, amely­ből az lett volna megállapítható, hogy a szóda kiosztásnál bizonyos inkorrektség for­dult elő a szétosztók részéről. Éppen ann ál a súlynál fogva, amellyel a városi közélet egy oly régi, kipróbált és önzetlen munkásá­nak, mint Demeternek, bírnia kell minden komoly ember előtt, kénytelen vagyok leszö­gezni, hogy a támadásnál annak megiróját tévesen informálták. A szétosztás jegy elle­nében történt és a szétosztok a jegyekkel a Közélelmezési Hivatalnak beszámoltak, amely hivatal konstatálta a jegyek revidiá- láea alapján, hogy a szétosztásra kiadott mennyiség a közönség között teljesen kioszta­tott. Hiszem, hogy annál a pártatlahságnál fogva, amely a „Szatmár és Vidékét“ a köz­állapotok körüli kritikájában mindig vezette, készséggel adatik hely a kereskedők reputá­ciójára fontos eme kis helyreigazitásnak. Dr. Fiacher József, az Omke szatmári fiókjának ügyvezető titkára. Középeurópa és a snagfámbiatositás ügy Magyarországon. Irta: Poór Jakab udv. tan., a Generali biztositó intézet igazgatója. — Folytatás. — Befejezés előtt néhány számmal óhajtóul még megvilágítani a Magyarországon direkt üzletet, folytaié németbirodaimi és semleges állambeli (hollandi) biztosító társaságok üz­letét. Messze vezetne, ha ezzel a kérdéssel hosszasabban foglalkoznám, épen ezért szán­dékosan csak az intézetek díjbevételeinek és magyar mérlegükben kimutatott nyereségé­nek vagy veszteségének kimutatására szorít­kozom. Kilenc németbirodalmi biztosító-társa­ság magyar üzletében a következő díjbevé­telt érte el: 1913. évben K 4,158.491— 1914. „ » 4,751.403 — 1915. „ 7) 4,446.782— következő veszteségeket szenvedte: 1913. évben K 908.345— 1914. „ 5» 986 661.— 1915. „ » 441.323.— bátran mondhattam tehát fentebb, hogy ezek 1 n társaságok Magyarországon folytatott tévé- j kouységükkel nem sok babért szereztek. A hollandi társaságok eredményeit a j következő számoszlop szemlélteti: Hollandi életbiztosító társaság Díjbevétel: 1913. évben K 2,404.826— 1914. „ „ 2,537.464— 1915. „ „ 2,325.968— Veszteség: 1913. évben K 923.422— 1914. „ „ 544.450— 1915. „ „ 409.716— Dordrecht társaság Díjbevétel: 1913. évben K 922.703— 1914. „ „ 1,004.212— 1915. „ „ 872.655— Nyereség: 1913. évben K 17.794— 1914. „ „ 4.099— 1915. „ „ 15.884— Vizsgálódásaim végéra érve, még csak a végső következtetéseket akarom levonni. A fentebb kifejtettekből önként következik, hogy a magánbiztosítás terén, hazai biztosítás ügyünk érdekében, nem vagyok Középeurópa hive. Attól tartok, hogy egy ilyen alakulat túlságosan a németbirodaimi viszontbiztosí­táshoz kötne bennünket, azontúl pedig mun­kaképességünket alákötnó és viszontbiztosí­tási részesedésünket olyan államokból és országokból, melyek Középeurópán kívül es­nek, lehetetlenné tenné. A következménye ennek az volna, hogy a miudamiyiunk által annyira óhajtott fejlődés helyett nálunk visszaesés állana be, e hogy mi ezt elhárítani igyekszünk, azt minden nagyrabecsülésünk és tiszteletünk mellett is, amellyel u nagy német nemzet iránt viseltetünk, tőlünk senki rossz néven nem veheti. Vége. Veszünk tört és lejátszott gramaphon lemezeket és phouográph hengereket. — írógépek kapha­tók ób javíttatnak Hartman Jakab és Fia varrógép kezelő és mechanikai javító mű­helyében, Szatmár, Deák-tér plébánia épület. ! nwigaaaawvip-r Rendörhatóságiiag engedélyezett IiSÍ!Eüffi0 nodi Szatmárnémeti, Peíöfi-utca 4. szám. Elvállal helyben és vidéken kényes megbí­zásokat, nyomozásokat, megfigyeléseket, magán és családi ügyekben. Üzleti, irodai, gyári alkalmazot­tak megfigyelése. Házassági ügyekben a legalapo­sabban megállapítja az egyén előéletét, esaludi, társadalmi helyzetét, jellemét, jelen életmódját. Utazási megbízások. Kereskedelmi információk. El­tűnt egyének tartózkodási helyének kinyomozása. Hagyatéki iigy-ekben történendő nyomozások. Név­telen levelek Íróinak kinyomozása. Nemességi ügyek, ős- és családfák összeállítása, stb. Legszigo­rúbb diskréció. Hűséges, megbízható alkalmazottak. Tulajdonos: 2— Szerafin Elemér Szatmárnémeti szab kir. város rendőrségének volt detektív csoportvezetője. Tisztelettel tudatom megrendelőimmel, vevőimmel, valamint Szatmárváros és a vi­dék gazdaközöuségévei, hogy a katonai szolgálatból hazaérkeztem és üzletem vezetését személyesen átvettem. Raktáron tartok nagyobb mennyiségű kocsizó és igás lószerszámot, továbbá olcsó gurtni és használt lószerszámokat. Lószer­szám javítást és a szíjgyártó szakmába vágó mindennemű dolgokat a legelőnyösebb árban készítek. Gépszij javítást is elvállalok. Kiváló tisztelettel: Kerekes István szíjgyártó. Szatmár, Majláth-utca i8-ik szám. viszketegség, sömör, rüh, leggyorsabban el­mulasztja a dr. Flescb-féle iiS eredeti Barna zsír. Nincs szaga. — Nem piszkit. Mindig eredeti pecsétes mm dr. Flesch félét kérjünk. — Próbatégely 2.30, nagy tégely 4.— K, családi adag II.— K Főraktár: Miklós Pál „Meg­váltów gyógyszertárában Szat­máron. 20— A világítási rendelet határozatait » fényhatás csökkenése nélkül csakis félwattos lámpákkal lehet betartani. 15-26 Használjon 25,40,60 watt fogyasztása Tungsíranilámpákat. morvát János könyvnyomdája, szatmáron.

Next

/
Oldalképek
Tartalom