Szatmár És Vidéke, 1918 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1918-03-18 / 11. szám
8 SZATMÁR ÉS VIDÉKE. Országos feminista gyűlés a nők választójogáért. hogy elfeledjük derék embereink érdemeit s hozzátartozóiktól megvonjuk a gyámolitást. Azt tartom méltányos éa igazságos eljárásnak, hogy az özvegy ez állásban meghagyások. Szatmár-Németi, 1918. március 17. A vezető politikusok nyilatkozatai. — Tisza nem tekinti pártkérdésnek. Tisza és a balmazújvárosi asszonyok. — Eredeti tudósításunk. — Caomay Győző. Hadifoglyainkért. 1918. márc. 14. Nagy napja volt március 11-én a feminista egyesületnek. Ekkor tartottak először országos értekezletet a mozgalomnak megindulása óta. 18 város küldötte gyűlt össze, hogy megbeszéljék a vidéki szervezkedés módozatait, s deputációkkal keresték fel a kormány egyes tagjait és néhány államfér- fint. Céljuk az volt, hogy dokumentálják, hogy az ország minden részéről irányul feléjük a kívánság: csorbítatlanul szavazzák meg a nők aktiv és passiv választójogéra vonatkozó törvényjavaslatot. Az értekezlet rendkivül érdekes képet mutatott. A társadalom legkülönbözőbb rétegeiből alakulva mutatta, hogy a legkülönbözőbb társadalmi osztálybeli nők érdekeit egyesíti. Láttunk itt a legutolsó divat szerint öltözött milliomos asszonyt épp úgy, mint egyszerű földmives asszonyt, diáklányokat, orvosnövendékeket, tanárnőket, olyan család anyákat, akik hozzájárulnak a maguk és családjuk fenntartásához, sőt kötelességük lelki- ismeretes teljesítése mellett időt és fáradságot vesznek maguknak arra is, hogy az emberiség érdekeiért harcoljanak. Élénken cáfolja ez a tény azt a felfogást, hogy az anyai és feleségi kötelességek olyunok, hogy amellett a nők semmi más kötelezettségeket nem vállalhatnak. Az értekezlet hétfőn délelőtt 10 órakor kezdődött. A vidéki küldöttségeken kívül az egylet vezetői, Swimmer Rózsa, gróf Telekiné (Szikra). Glüklich Vilma, Spády Adél és Pogány Paula voltak jelen. Glüklich Vilma elnöki megnyitója után Swimmer Rózsa u választójogi helyzetről tájékoztatta a vidéki küldöttségeket, Az ülést délután folytatták, melynek rendjén Spády Adél hangoztatta a központ és csoportok együttes és egységes munkájának fontosságát és részletesen megbeszélték a vidéki szervezkedés módozatait. Pogány Paula a sajtó agitáció módozatait ismertette. Swimmer Rózsa felhivta a küldöttségeket az egylet anyagi támogatására. A vidéki küldöttségek beszámoltak eddigi működésükről s ismertették a vezetőséggel a helyi viszonyokat. Végül a különböző indítványokkal foglalkoztak. Este a Hungária külön termében az egyesület vendégül látta a vidéki küldöttségeket. A vacsorán a pesti tagtársak is részt vettek. Kedden délután deputációkkal keresték fel Wekerlét, Vázsonyit, Bizony Ákost, Giess- wein Sándort s az Andrássy távollétében őket fogadó Bakonyi Samut. A küldöttség gróf Teleki Sándorné (Szikra) vezetése alatt először Wekerlét kereste fel a miniszterelnöki palotában. Wekerle szívélyes szavakkal üdvözölte a megjelenteket és továbbra is Ígérte támogatását, utána Vázsonyi fogadta a küldöttséget s Glücklich Vilma üdvözlő szavaira válaszolva azt fejtegette, hogy tudjuk mily nehézségekbe ütközik a választójogi javaslat e része, utalt Angliára, hol maguk a kormány tagjai között is (Lloyd George, Asquith) mily eltérő vélemények voltak e kérdés felől. A javaslat e része még függőben van, egyes , pontjai felett éles vita folyik, a maga részéről rendületlenül kitart álláspontja mellett. A miniszterelnöki palotából a munkapárti pártkörbe mentek, hol Tisza szívélyesen fogadta Groák Ödönné üdvözletét s kijelentette, hogy az érvek, melyek a nők választójoga mellett szólnak, igaz, hogy súlyosak, de szerinte az ő érvei súlyosabbak, megígérte, hogy e kérdésből nem csinál párt- kérdést. r Érdekes volt a balmazujvarosi paraszt asszonyok felszólalása, akik azt hangoztatták, hogy a politikai jogok mindenkinek született jogai, mire Tisza igy felelt: — Édes galambom, én szerintem még minden férfinek sincs ebez veleszületett joga. Giesswein prelátus (az egyesület, titkára) fogadta azután lakásán a küldöttséget s mosolyogva kérdezte nz őt köszöntő Kosáryné Réz Lolától (Selmecbánya), hogy talán hozzá is azért jönnek-e, hogy ügyük pártolására kérjék? Mire Kosáryné azt válaszolta, hogy hozzá hálájukat kifejezni jöttek eddigi működéséért s kérik, hogy továbbra is hasonló erővel szálljon síkra jogaikért. Giesswein a küldöttség minden tagját bemutattatta magának s szívélyes biztató szavukkal búcsúzott el tőlük. Andrássy/ávoilétében Bakonyi Samu biztositotta őket a párt támogatásáról. — Károlyi kijelentette, hogy kötelességének tartja ismertetni a választójogi bizottságban tartandó beszédének a nők választójogára vonatkozó részét, melyben kiemelte, mint Giesswein is, hogy főleg a nők választójogának megadásával gondolják elejét venni a további háborúknak. Ezekután a kiküldöttek az Országos Feminista egyesület helyiségeiben összegyűlve megbeszélték a történteket és miután Bédy Swimmer Rózsa megköszönte a vidékiek fáradozását, a vidéki küldöttségek lelkes hangulatban távoztak, erőt merítve további működésükhöz és a további küzdelmekhez. Erdélyi Anna. Szemlélődés. A szinházfelügyelői állást, meghirdették. Hát bizony, a mai nehéz viszonyok mellett nem valami zsíros állás ez. A volt szinházfelügyelő. Szatmári Géza, nagyon értelmes, ügyes ember volt, aki hossza évek gyakorlatával és nem mindennapi szakmabeli ötletességével kitűnően értette a színpadi diszletezést, a hiányzó kellékek beszerzését és előteremtését. A színpad volt uz ő otthona. Még nyáron is, umi- kor a színház szünetelt, Szatmári Géza a színpadon dolgozott, javított, rendezgetett. Télen pedig egészen a színháznak élt. Korán tönkre is tette az egészségét a lázas munkával és a szinpad iéghuzatában, aránylag fiatalon halt. meg. Vagyont nem hagyott hátra, csak tisztességes neve és jó híre maradt családjának örökségül. Utána özvegye intézte tovább a színpadi diszletezést. És bár a háború miatt nehéz volt megfelelő munkaerőket segítségül beállítani, mégis ment minden annak rendje szerint. Most pedig annak az eshetőségnek van kitéve az özvegy, hegy ettől a sovány kis kenyértől elesik. Talán erre is egy idegent hoznak. Nagy itt egyelőre az idegen-láz; kurtán-furcsán lebecsüljük a saját embereinket. De akár helybelit tegyenek is ez alkalmazásba, kíméletlennek tartanám az özvegy mellőzését. Hamar elfelednénk annak a derék embernek fáradozásait, amik életét is olyan korán megőrölték. Elfelednénk, hogy tartozunk egy ilyen ember özvegyének és családjának is támogatással. Egyik fiú a hazáért küzd a fronton. Az özvegy és a másik fiú azonban teljes igyekezettel megfelel annak a munkakörnek, amit az elhunyt családfő betöltött. Ha a háborúnak vége lesz, könnyebben kapnak segítséget is. Ne tegyük utálatos rendszerré azt a szatmári szokást, Szerdán térzenés gyűjtés lesz. A Vörös Kereszt Egylet e héten, szer dán délelőtt 9 tői fél 1 óráig utcai-gyűjtést rendez viszatérő hadifoglyaink felsegítésére,, — A gyűjtést a forgalmasabb pontokon felállítandó urnák körűi, jótékony urhölgyek fogják végezni. — Délben 11 órától fii 1 óráig katonazene fog játszani a Deáktóren. — Felhívja azonkívül az Egylet, a város és a környék áldozuírakész közönségét, hogy ne csak pénzadományokat, de élelmiszerekett lisztet, kenyeret, tojást, zsírt, húsfélét, babot. krumplit etb., továbbá nlsóruhákat éa vászouneinűeket is szíveskedjenek beküldeni, melyeket ». legalkalmasabb módon szétosztanak az érkező hadifoglyok ős a katonai kórházak betegei között. — Minthogy Szutmár- Nérneti nagyobb gyűjtő és elosztó állomásul van kijelölve e ígv sok ezer Oroszországból visszatérő hadifogoly megfordul városunkban a közeli hónapokban, fokozott mértékben szükség van a közönség áldozatkészségére. Természetbeli adományok Sziávy Dezsőnő alelnöknőhöz küldendők a hadi konyha Rá- kóczi-u. 9. szám alatti helyiségébe, ki azokat minden délelőtt átveszi és nyugtázza. A népkonyha záróünnepe. özv. Markovits Mihályné elnöknő arcképének leleplezése. Saját tudósításunk. Márc. 17. Ősztől tavaszig tart a Népkonyha áldásos munkája. A hivatás, amit ez az intézmény betölt, a háborús időkben a legnagyobb szociális jelentőségű. Az élelem, a kenyérkeresők fogytával nő az ínség, az idei télen negyvenezer meleg ebéd kiosztására volt szükség. A vezetőség hatalmas munkát végzett, a közönség pedig páratlan áldozatkészséggel támogatta őket. A mai záró ünnepet Róth Lajos elnök nyitotta meg s kifejtette, hogy, amilyen aggodalommal néztek az idei tél elé, olyan megnyugvással kell megállapítani, hogy a népkonyha teljesen megfelelt kötelességének, kifejezi háláját a munkában részt vett hölgyeknek, a támogató hatóságoknak s ezek élén Vajay polgármesternek, a nagyközönségnek, a sajtónak. Utána dr. Jordán Sándor főrabbi költői szárnyalásu beszédben méltatta a korán elhunyt özv. Markovits Mihályné érdemeit, akinek köszönhető, hogy a népkonyha a nyomornak ebben a kritikus esztendejében szilárdul megállta helyét. Majd dr. Vajay Károly kir. tanácsos polgármester rótta le a város közönségének háláját az elhunyt elnöknő érdemei iránt s fejezte ki elismerését a mai vezetőség emberfeletti munkájáért. A szegények bőséges ebédet kaptak, mire az ünnepség véget ért.