Szatmár És Vidéke, 1917 (34. évfolyam, 1-53. szám)

1917-04-10 / 15. szám

2 SZATMÁR ÉS VIDÉKE. den parvenü feltűnően henceg és dobálódzik felesleges pénzével. A napokban valami kisebb kihágá­sért becitáltak egy falusi magyart a ezolgabirósághoz: jött vele a felesége is s habár ügyvédre nem volt szükség, mégis odafordultak. Adok foglalót, mennyi kell ? — Majd elintézzük aztán, nem olyan komoly az ügy — mondta a fiskális. De az asszony csak nem engedett. Előszedte csikós kendő­jét, kigöngyölitette, 800 koronát helyezett az asztalra. — E'nuti van e. Olyan bolond ügyvédet még nem látott a világ, aki a felkínált pénzt el ne fogadta volna. Elmen­tek a tárgyalásra, amely simán végződött, fölmentéssel. Az asz- szony szörnyen megvolt elégedve, megint «lőhalászta a kendőt * újabb 800 koronát nyújtott át az ügyvédnek. — Fogadja a fáradságáért. A szolgabirónái megjegyezte valaki: — De sok a pénzük! — Pénz van, bála Istennek — felelte az asszony, csak em­ber nincs. Meg is látszik a falu fehér­cselédjein az „ember“ hiánya, mert a vezető nélkül maradt asszonyok feltűnő költekezéseikkel a nevet­ségesség határain mozognak. . A másik falusi hölgy esete ennél is mulatságosabb. Aeztrákán télikabátot vásárolt egy divatáru üzletben; ki se merjük mondani, mekkora összeget adott érte s páváskodott benne, gyűrűs ujjait nyújtván kényesen előre. Egy tréfás ismerőse megál­lította útjában. — Látom mán, nem tudja kend, mi a módi. Hogy lehet ilyen finom kabáthoz ilyen csikós régi szoknyát hordani ? — Hát milyen kel! ? Egy intésére milliók szivé­ben kigyullad a testvérgyilkos Kain-tűz s nyomán a bosszú és gyűlölet fúriái, a vérengző Eryn- nisek tűzcsóváitól veresük a lég ... Egy pillantására csillagvilá- gok zuhannak a semmiségbe s szerte hulló tűrcseppjeik uj élet gyujtószikrái lesznek... Titokzatos, kegyetlen isten­ség a végzet. Milliók áldják, milliók át­kozzák. Vérrel itatja meg a harc mezejét, ágyúinak füstje elsötétiti az eget. 0 a legnagyobb hadvezér. Hő imával, esdő kéréssel fordulnak hozzá e sárteke halandó férgei; dicséretétől visszhangza­nak a székesegyházak kupolái. A föld neki tárja fel kincseit. Áldatlan sivatagokon neki gyűjtjük a tűzszemü gyémántot. A tenger mélyére szállunk, hogy gyöngyökkel ékesítsük kön­tösét. Vérző, feltört kézzel vájjuk a márványt, hogy templomot emeljünk tiszteletére. Ő a királyok királya, a leg­főbb törvényhozó. Koldust csinál a királyból s az útból félrelökött koldust nagy­úri pompával veszi körül. Akaratára bálványok, isten­ségek omlanak a porba s helyükbe uj Messiások támadnak. Magasan áll ő az égbenyuló hegyormon. Apróságok. Mióta a hadszint,érbe bele­kerültünk, a rögtönitólő bírásko­dás hatálya ki lett terjesztve a tni vármegyénkre is. — Nem sokat ér az egész, — mondja egy elkeseredett pol­gár — épen az hiányzik belőle, a mi a legfontosabb. Végig ol­vastam a bűncselekmények iisztá- ját, de nem látom benne az ár­drágítókat, pedig ezekből ha fel­kötnének néhányat, nagy örömére szolgálna az agyongyötört pub­likumnak. Az olasz forradalomról néha a lapok szintén beszélnek és olybá tüntetik fel, mintha csakugyan készülne ilyenfóle Taliánországban is. Pedig hát ebben nincs mit bizakodni, mert közismert az olasz népnek az a sajátsága, hogy sze­ret ugyan forradalmat csinálni, de a történet tanúsága szerint azt mindig nagyhéten szokta csi­nálni, s az idén már a husvéton is túl vagyunk. * Az idén a nagycsütörtöki lábmosás elmaradt. Nem tudom, mi történt a 12 apostollal, a kik ilyenkor egy pár uj csizmát is szoktak kapni, de én hiszem, hogy ők bizonyára kárpótolva lettek, mert elgondolni is borzasztó volna, hogy a mikor a kezük már majd­nem a csizmát fogta, váratlanul érje őket a csalódás és a 12 apos­tol mezítláb maradjon épen akkor Ecry haragos pillantása nem­zeteknek emberöltőkön át való szeuvedés. Egy mosolya milliók bol­dogsága. Létét érezzük a fizikai élet jelenségeiben, de lénye túlnőtt azokon a határokon, melyek érzá keinkkel befoghatok. Az ő súlyos keze nehezedik ránk. Mikor lesz már vége ke­serveinknek ... ? r Dr. PALOCZ k. egészségtani tanár v. kórházi specialista orvos BUDAPEST IV., Károly kövot 2. sz. Sok évi óriási speciális praxisa foly­tán teljes biztonsággal felismeri és ki- gyógyitja úgy férfiaknál, mint nőknél a titkos és nemibetegségeket, valamint az azokból származó összes bajokat. Rendel hétköznapokon d. e. 10—12, d. u. 3—5 óráig. Ha személyesen lehe­tetlen volna megjelenni, válaszbélyeges levélre szívesen ad díjtalan felvilá­gosítást afelől, hogy otthoni kúrával hogyan szabadulhat meg gyökeresen a bajától. 14—20 mikor az az egy pár csizma va­lamennyit úrrá tette volna. •» Nem kell megijedni, hogy mostanában olyan hírek jönnek Oroszország felől, mintha ott min­denki a háborút akarná. A mi most ott történik, emberi számí­tás alapjául nem szolgálhat, s I bogy közvetlenül ezután mi követ- ! kezik. azt még csak sejteni sem ' lehet. Maga a nép még jóformán ! akcióba sem lépett, s az az óriási j erő, melyet az Orosz birodalom j képvisel, nagy meglepetéseket j rejteget magában és könnyen meg- I esketik, hogy nagyon rövid idő , alatt olyasmi történhetik, a mitől az angol idegsokkot fog kapni. Se „A húsvéti ünnepeket — részlet egy levélből — még egy pár nappal megtoldom. A sógo­rók ugyan nem marasztaltak, de annyira szívesek, hogy ezt az örömet tőlük meg nem tagadha­tom. Különben is itt az a fő, hogy én mint találom magamat, már­pedig én az itteni helyzettel na­gyon megvagyok elégedve. De a j mi a koronája mindennek, a só- | górnak kitűnő borai vannak, amik ’ nekem felségesen izlenek, e minden < egye* kvaterkánál még azonfelül S külön élvezet elgondolni, hány ^korona marad a zsebemben, hogy j ezt nem odahaza csinálom. Azt j hiszem, hogy már legalább is a ' 100 korona körül járhatok.“ f ' Demeter. i A tisztviselők románca. i i Azt kérded, hogy milyen ember [a tisztviselő ? ■ Nem is tisztet, hanem inkább terhet j Nappal hivatalba görnyed [visel ö ! j A főnöke rá rá formed Gépel, másol, fogalmazgat, diktál, [sokszor ir ! Cipót talpal, hajlik, reszket, ameddig [csak bir r S odahaza hiányzik a hús, a só, a zsír ! í Hétköznapon 70 akta van az asztalán ; Gép ha vón’ se végezhetné ö el azt talán. Mégis ő e honba’ minden I Nélküle itt semmi sincsen J O az Isten, ő a jog, de hogy mit is eszik ' Felesége, aprósága: megse kérdezik í Vagy esetleg őt magát is ad akta teszik. j Most, hogy végre 20, — 35 percentet [kapott j Úgy járt, mintha fürdetik a halálos 1 Nemsokára csak el vesz ő, [rabot, i Betegsége : hitelező ! ! Az adósság úgy csüng rajta, mint [hernyó a fán, j Ez a percent ezt a hernyót [piszkálgatja tán ? i Tisztogasd meg ezt a fát jól [Teleszky apám ! Orior. Ma még piros élet... 1917. március hó. Hull a hó és száll u dal... Távolról jön a dal, lágyan si­mulva n fiilhöz és lágyan olvadva a szívre . .. Lassan, — mint sok lábú fekete hernyó, — közeleg a katona vonat a végtelen fehér­séget szelve. Es mind közelebb száll a dal, mely a telkemet igézőén fogva tartja: — , Ma még piros élet. . . holnap fehér álom... A szél zászlót lobogtat, a három szintit, mely nekünk oly kedves, — hisz mienk. Hogy simul össze a három szin: a piros élet... a fehér álom... e az ábránd színe, mely a lel­kek mélyét árasztja el.. . és hogy forr össze ifjú szivetek e dalba... egy érzésben. — Ma még piros élet... Uj zászlót lobogtat a szél... ifjú sziveket dobogtat « hon­szerelem... Arcotokon^az élet pírja, szemetekben a vágy lobog, karotokban a tetterő feszül. Kebletek forró érzésektől duz­zad... s mind ebből egy dal fakad... harsogva szál... száll.. . vissztt-vissza a kedves falé, ki még mindig lobogtatja a kis fehér kendőt, az anyá­tok könnyes szeméhez ... mesz- sze ... vissza . .. — Ma még piros élet... A hó hull és könnycseppé válik arcotok melegén, melye­ken ott ég a bucsuzás szomorú csókja. — Ma még piros élet . . . Es a rózsaszínű kártya, me­lyet a szivetekre szorittok . . . a kedves hajfürtje, melyre forró ajkatok csókjai hullanak... egy sor, melyben szülétek kér­dez remegő« . . . Hideg van, de ti a tavasz leheletét érzitek ; a szél fuj, de madár csicsergést véltek hallani; esik a hó, de mintha illatos virágszirmok hullanának csendesen . . . Szivszaggató és édes érzések fájón elvegyülve zengenek a dalban: — Ma még piros élet . . . holnap fehér álom . . . Fehér álom . , . s vad fáj­dalom tüze sir felém . . . most Galicia hórnezői felé száll a dal . . . oda, ahol a hólepel, mint csodásán csillogó szemfedő borul a bujtársak fehér álmára. Egy pillanatra megfagy a dal az ajkakon . . . elhalványul az arcotok . . . Amott apró fake­resztek s finom fehér árnyak lebegnek felettijk . . . majd lehajolnak . . . Ölelkeznek ott­honról ide szállt sóhajtások a fehér álmokkal . , . Csöndes áhitat borul rátok, mintha templomban volnátok az alkonyat homályában . . . Da lám . . . ott az utón a trón ... a lovas ... és amott az ágyú bömböl bősz haraggal az ellenség felé tátogatva sötét torkát ... s a fegyver . . . fiuk ! a vállatokon ! Egymásra néztek, össze vil­lan szemek sugára, kipirul az arc, hisz: — Ma még piros élet . . . (Száll a dal és repes a szív.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom