Szatmár És Vidéke, 1917 (34. évfolyam, 1-53. szám)

1917-03-27 / 13. szám

Harmincnégyedik évfolyam. — 13. szám, Szatmár-Németi, 1917. március 27. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Megjelen minden kedden. Egyes szám, ára 12 fillér. Laptulajdonos és kiadó: MORVÁI JÁNOS. ■HnSSBaBBBnHBBDraaBnHatBH Felelős szerkesztő: Hr. FEJES ISTVÁN. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Eötvös-u. 8.; Könyvnyomda. Előfizetés egész évre 6 korona, fél évre 3 kor., negyedévre ] kor. 5 O fillér. Az Iparos Otthon ismét, szőnyegre került, s a sajtóban megindult, eszme­csere kellően megvilágította annak helyzetét. Tényként megállapítható most már, mint a hogy mi annak ide­jén, mikor arról volt szó, hogy a város 200 ezer korona ere­jéig kezességet vállaljon, meg­mondottuk, hogy az Iparos Otthon eddig semmiféle ipari érdeket nem szolgált és az iparhoz, valamint az iparo­sokhoz csak annyi köze van, hogy az „Iparos“ szó a nevé­ben előfordul és igy nincs semmiféle jogcíme ahhoz, hogy a város érte egy fillért is áldozzon. Ennek dacára a város mégis belement és 38 ezer korona kölcsönnel pró­bált rajta segiteni. Ez a 38 ezer korona oda is veszett, a nélkül, hogy az Iparos Ott­hont lábra állította volna és oda fog veszni a többi is, ha ugyan még volna hajlandó­ság erre a céira áldozatokat hozni. Figus Albert főszátnve- vönek a „Szatmári Hirlap“ legújabb számában közölt cikkével nem értünk egyet, mert az ö tervezetének fix- "pontja ismét a város által nyújtandó 100 ezer korona kamat nélküli kölcsön volna, már pedig az a 100 ezer korona kölcsön nem szolgálna egyéb célt, mint maga a cikk­író is nyíltan kimondja, mint­hogy abból a váltó és magán kölcsönök és azoknak kama­tai kifizetődnének, más szóval a város kihúzná a szálkát az illető érdekeltek kezéből, hogy a városéba nyomja. Nem von­juk kétségbe jóhiszeműségét, de a mit ö tetszetős formában proponál, az nem egyéb, mint ama bizonyos városházi érte­kezleten elhangzott óhajnak megvalósítása. Maga magát ámítja tehát, ha azt hiszi, hogyha indítványát elfogad­nák, annak az általa hangoz­tatott eredménye lehetne. Az Iparos Otthon alap­jában elhibázott valami, a leghelyesebb a mit tenni le­het, levenni a napirendről és sorsára hagyni. A városnak nincsenek kötelességei vele szemben, s ha netalán volná­nak is, az odaveszett 38 ezer korona kölcsönnel ennek a kötelességének a legnagyobb mértékben eieget tett. Az ipa­rosok pedig érdekeik istápo- lását abban a keretben, a mit az „Ipuro.> Olvasókör“ nyújt, a legszebben előtnozdithatják és mindazokat a feladatokat megvalósíthatják, a nélkül, hogy az Iparos Otthon zilált anyagi ügyeivel törődniük kellene. Ez az anyagi gond ( különben sem az iparosokat nyomja, nagyon kevés azok­nak száma, a kik e tekintet­ben érdekeltek, de a mi fő, az anyagi zavarhoz az ipar­nak és ipari érdekeknek nincs semmi köze, tisztán magán érdekekről van szó, s ha az em­ber nem ismerné a rugókat, el sem tudná képzelni, hogyan lehetett ebből — városi kér­dést csinálni. ^ — Rendkívüli városi közgyűlés. Tegnap délután tar­totta Szatmár váró* törvényható­sági bizottsága rendkívüli köz­gyűlését,! amelynek tárgysoroza­tára a mozgófény képezinház bér­let*, valamint a Neu-chloez gyár­nak szerződés sneghosszabitása ágyéban Imádott «jdulnt« volt kitűzve. Napirend előtt Nyárády László bizottsági tag szólalt fel. Bemutat »gy büntető parancsot, A hős ellenség. Élesen fütyül a szál a hó­val borított vidék feleit, maga előtt kergetve a felkavart hóda­rának jeges darabjait. A holdvi­lág sápadt képe mintha még sá- padtabban nézne alá a felhőtlen égboltról, mint máskor. A hideg természet fehérségét a távoli ég­boltozat varessége, az égő falvak tüzes üszkei tarkítják. Az ünne­pélyes csendet vészharangok ijedt kongása és egy-egy tornpu ágyu- dörej járja át. A nép, — ki mint tud, — menekül. Szánalmas ké­pek tárulnak szemünk elé ; itt egy anya fut, karján kis gyermekét viszi, másik kezével pedig tipegő fiát vezeti; ott töpörödött anyó­kák, görnyedt aggastyánok ban­dukolnak a keményre fagyott ha­von. Egy-kát szekér, szánkó is jön, de a szegény párák alig bir- ják, annyian ülnek rajta. Száz és száz szerencsétlen menekül, fut az ország- belseje felé; egv kis batyu mindenük. Siralmas futás! A lángok mindig közelebb jön­nek . . . Mennyi boldogságnak tanyáját, mennyi munkának, fá­radságnak gyümölcsét emésztik föl az égbetörő lángnyelvek. Az oroszok sűrű rajokban száguldanak szerteszét a vidéken. Kormos falak, porbadült kunyhók jelzik Útjukat. Kisfaluban a domboldalon büszkén sötétlik a vidék fölött a Zsuzsoki bárók hatalmas kastélya. Régi, terjedelmes épület, vastag falai mereven támaszkodnak a sziklatalajra. Lapos teteje szinte meghajol a nagy hó töm eg alatt. Parkját korhadó léckerítés veszi körül. Kapuja borostyánnal be­nőtt, sarkában talán soha sem volt ajtószárny, hogy annál köny- nyebben behajthasson a szives fo­gadásra találó vendég. De ezek a szép idők, a vendégjárás ideje, elmúltak. Sötétség borul most az épületre, csak egy emeleti szobá­ból jön némi fénysugár az ablak­tábla kis hasadékán. Benn a szobában ül remegve, félve a bárónó és leánya egyedül, a cselédség már a reggel elme­nekült. A félelem még könnyei­ket is elfojtotta. Nem beszélnek. Iraádság08 könyveiket hasztalan forgatják; gondolatuk lázas, más­hova száll a könyv lapjairól. A sorok értelmetlen szürkeség lesz­nek szemük előtt. Közelednek az ágyudörejek és már hnlLzik a puskaropogás kellemetlen hang}». A bárónő fölkel ülőhelyéről, egy almáriumhoz megy, két revolvert vesz' ki onnan, egyiket átadj« iá- nyának. Megvizsgálja nz ablak- . táblákat, az ajtóban kétszer is ráfordítja a kulcsot. Majd a vil- lamlápát is eloltja. A parkból patkócsattogás és durva vezény­szó riasztja föl őket, majd a lép­csőházból vad lárma és zaj hallszik. — Védd magad! védd meg becsületed! Úgyis hiábavaló min­den. Elérkezett a vég. Valaki megrázza a kilincset, mikor az ajtó nem nyilik, durva káromkodás és pár puskatus * az erős tölgyfa ajtó recsegve-ropogva leszakad. A báróné céloz ás lő. A tiszt Összeesik. Délinké miért- miért nem, odaugrik a villam- kapcsoióhoz és a hatalmas csillár pillanat alatt megvilágítja a szo­bát. A kozákoknak tisztjük Össze- esésénél nagyobb volt a hirtelen világosságon való csodálkozásuk és ámufva földbe szegződött a lábuk. A tiszt fölemelkedett; ta­lán segítséget akart kiáltani, de midőn észrevette a leányt és a bárónét, kik az ijedtségtől meg- dn, medve álltak, hangja elakadt. Pár szót mondott embereinek, mire azok távoztak. Aztán fran­ciául megszólította a szép báró­kisasszonyt : — Miért tette ? Zsuzsokiná válaszolt leánya helyett: — Nem ő, éu voltam, meg akartam védeni becsületünket és elértem célomat, most végünk van. Sajnálom. Úgyis vége mindennek A valódi aurM Kint Quality cipői iizárólaps rabára. Megérkeztek a tavaszi idényre megrendelt valódi schevraux és box bőrből készült divatos úri-, női- és gyermek-cipők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom