Szatmár És Vidéke, 1917 (34. évfolyam, 1-53. szám)
1917-12-04 / 49. szám
2 SZATMÁR ÉS VIDÉKE. országos hatalom, a szekularizáció radikális megoldására kevés a kilátás. Minthogy azonban a magyarkatolikus egyházban meg van a tehetség arra, hogy a történelmi idők követelményeit megértse, mégis remélhető, hogy a hősök és hazatelepülök földdel ellátására lehet lesz megoldási módot, megegyezést találni. A porosz választójogi reform. Az egész világ a demokratikus irányú átalakulás utján halad: gyorsabb vagy lassúbb Ütemű menetelésben. A napokban a porosz kormány lépett erre az útra első tettével : a választójogi reform javaslatának beterjesztésével. Európa egyik legidősebb, de szégyenteljes igazságtalanságaiban vezető választójogi rendszere, a porosz három kapus rendszer fog sírjába dőlni. Az uj választójogi javaslat az egyenlő, közvetetlen, titkos szavazás alapján épül föl. Választójogot ad minden 25 éves porosznak, aki legalább 3 éve porosz állampolgár s legalább egy éve ugyanazon községben lakik. Képviselővé választható, aki 30-ik évét betöltötte és legalább 3 éve a porosz állam kötelékébe tartozik. Az uj javaslat uj kerületi beosztást is foglal magában, azonban jelentéktelen eltolódással : mindössze néhány népesebb kerüutasitds kevés, csakis két pontból áll: 1. Annexió és kárpótlás nincs. 2. Az ellenfelek kölcsönösen haza mennek és a foglyok kicseréltetnek. Ez a két pont a fix-pont, a mely körül a tárgyalás mozoghat. Azt hiszem hamar készen leszünk vele. Hogy sok időt ne töltsünk, én már Írásba is foglaltam és két példányban kiállítottam, ly>gy mindjárt alá is Írhassuk. — Szó esett arról is a beszélgetés során, hogy a románok tekintetében is kellene valamit csinálni, de erre nézve Troozkynak az volt a véleménye, hogy a románok eddig is ellene voltak a muszka beavatkozásnak, tehát egészen a kedvük szerint lesz, ha most ettől a beavatkozástól megszabadulnak és visszanyerik szabad mozgásukat és mehetnek amerre akarnak, kivéve természetesen Oroszországot, a hol nincs már semmi keresni valójuk. Képzelem, hogy nagyot fognak nézni és eszükbe jut az a régi eset, amit úgy szoktak emlegetni, hogy ott hagyta, mint •zent Pál az oláhokut. Most már készülök az útra, s mihelyest visszatérek, azonnal be fogom küldeni az eredeti megállapodásokat, miután Leninnek határozott kiváneága, hogy legelőször a „Szatmár és Vidéke“ hasábjain lássanak napvilágot. R. let kap egy egy uj képviselőt. Az eddigi 443 helyett 455 tagja lenne a képviselőházDak. A választásokon abszolút többség dönt, ennek hiányában pótválasztásnak van helye. Legérdekesebb része a javaslatnak az urakháza reformja. A porosz főrendiháznak eddig 115 örökös és 272 meghívott tagja volt. A meghívottak közül 180-at a királynak volt joga kinevezni. Az uj törvény szerint leszállítják az örökösödés alapján törvényhozó tagok számát és helyettük meghívják a főrendiházba 36 nagyobb váro9 polgármesterét, 36 olyan földbirtokost, akinek családja tulajdonában legalább 100 hektáros birtok legalább 50 év óta van, 36 nagy ipari és kereskedelmi vállalat vezetőjét. Mindezek élethosszig vagy hivataluk tartamára tagjai lesznek a főrendiháznak. Rajtuk kivöl meghivják még 12 évre a városi és vidéki önkormányzat 72 képviselőjét, Berlin 3 képviselőjét, a mezőgazdaság 36. az ipar és kereskedelem 36, a kisipar 12, a főiskolák 16, uz evangélikus egyház 10 és a katolikus egyház 6 képviselőjét. A porosz választójogi javaslat igen nagy haladást jelent, a mikor megteremti a választójog általánosságát, egyenlőségét, közvetlenségét és titkosságát. Ám, igen komoly szépséghibái is vannak. Először a magas korhatár. Másodszor a három éves állampolgárság. Harmadszor az egy éves helybenlakás. Negyedszer pedig, hogy ha az eddig tisztán feudális elemekből alkotott nrakházát fái is frissíti burzaoá elemekkel, mégis csak megtartja, sőt megnövelt hatalomhoz juttatja. Nem eszményi és nem elvi alapon történő megoldás tehát a porosz választójogi reform, a porosz konzervatizmus erős ellentálló erejével és a múlt választójog ósdiságával szemben mégis hatalmas lépés a jövőbe, főként az általános béke felé, mert ime előttünk a példa, hogy a népek sehol sem akarják már a háborút és, ahol az irányítás a nép igazi képviselőinek kezébe kerül, ott komoly alapot lehet találni a népek kölcsönös megértéséhez. Nálunk is az ország jövője és u béke érdeke parancsolóan követeli, hogy az erőszak, itatás, vesztegetés és csendőrszurony eszközeivel összeült parlamentünk helyét a nép valóságos képviselete foglalja el. Színház. Múlt heti cikkünk megjelenése után a sziníigyi bizottság foglalkozott a színtársulattal és a színház dolgaival is, mint értesülünk, határozatában felhívta a Bzinigazgatót, hogy egy drámai hősnővel, egy tenoristával, egy operett buffo komikussal és még egy másod szubrett énekesnővel egészítse ki a társulatot 30 nap alatt. A pályázat kiírása tekintetében azután fog határozni. Kötelezte a bizottság az igazgatót arra is, hogy heti műsorát előre mutassa be, egyúttal javaslatot fog tenni a közgyűlésnek, hogy a villamos áramot kedvezményes áron számítsák a színháznak. * Az elmúlt és’ a folyó heti műsort Fali Leónak , operettje: Stambul rózsája uralta. Nehány könnyű zeneszám teszi kedvessé a különben jelentéktelen és meglehetősen unalmas szö.veget, a zenei rész vezérmotivumát tevő val- cer és egy második felvonásbeli nagyjelenet nagyszabású hangszereléssel, brilliánsul van aláfestve. A zenekarban gyönyörűen érvényesül a mostanában beállított hárfa, amelynek zengése valósággal színessé, elevenné teízi az együttest. A szereplő szinészek jó kedvel és mind«n tudásukkal játai- szák estéről estére a darabot. Borbély Lilinek. Szalma Sándornak és Perényi Kálmánnak hálás szerepeik zajos tapsókat »■zereztek. Bródy Irén látható odaadással énekel és játszik, nehéz énekszámai precizü! mennek. Különös sikere volt a Borbély Lili és Perényi táncainak, Perényi groteszk figurájának. Ennivalóun édes volt egy liftboj szerepében a csöpp Lázár Kitty. =» A bérlők részéről panaszt hallottunk azért, hogy rövid időközben kétszer megy bérletben a Stambul Rózsája. Hosszabb idő múltán szívesen megnézik mág- egyszer azonban gyors egymásutánban látni bizony unalmas. „Mi nem vagyunk kötekedők,“ irja egyik inult heti számában a „Szatmári Újság“, holott akkor már másodízben köt beié egyik, vagy másik közleményünkben megnyilvánuló véleményünkbe. Teszi pedig, különösen legutóbb olyan kiri vó szándékossággal, amit lehetetlen szó nélkül hagyni. Néni hallgatjuk el, hogy a fent említett újság még semmivel sem szerzett alapot és jogot arra, hogy a saját véleményét és Ítéletét egyedül üdvözítőnek hirdethesse, vagy pláne, hogy másokra a saját felfogását feltétlen elismerési kötelezettséggel oktrojálhassa. Az a csekély mult, ami a laptárs háta mögött van, tartalomban, tett Ígéreteinek, programújának beváltásában olyan szegény, hogy semmit, igazán semmit sem igényelhet még abból a raepektua- ból, ami különben ellenkező esetben joggal megillethetné. Nem, kérjük, mi nem óhajtunk vicces perirat váltásokba bocsátkozni, s föltétlenül megköveteljük, hogy maradjon ki ki a maga portáján. Birálja elveinket, cikkeinket szabadjára, de, hogy mi ezt, vugy azt miért nem tesz- szflk úgy, amint laptárs teszi, — ahhoz már egy szava sem lehet. Annál kevésbbó lehet a fennforgó esetben, mert igazán sem főispánunk, sem mi nem vagyunk ráutalva arra, hogy bennünket egymással szemben a Szatmári Újság vegyen pártfogásába. Mi ál Íjuk, amit közgyűlési referádánkban irtunk, hogy mi nem tartottuk Tisza támadását olyan fontosnak, hogy azt közgyűlésen szóvá kelljen tenni. Hogy Tisza annak idején fontosnak tartotta támadását ? Ugyan-ugyan, laptárs! Tisza fontosnak kellett, hogy tartsa, mert ő hitte, hogy igazat interpellál, — ami képviselőnk pedig tudta, hogy mindenki tudju, menynyire hazug rágalom a Tisza támadási anyaga. És mi bízunk abban, hogy a mi főispánunk demokratább a demokrácia cége alatt indulgató laptársunknál és tényleg fontosabbnak és sürgősebbnek tartja azt, hogy melyik tisztviselő melyik gyereke után mennyi pótlékot kapott vagy kapjon, mert ennek a tisztviselőnek erre a főis- páni érdeklődésre égető szüksége , van, viszont a főispán kétségbe nem vonható politikai intektsága bizonygaíáeának semmiféle pótlékra nincs szüksége. És ezért mondjuk, laptárs, hogy bizony Ön kötekedik. És épen velünk, akikről tudnia kellene, hogy mi opportunusságra tekintet nélkül, vagyunk szókimondók, és hogy a demokrácia tartalmát tevő erényeket nemcsak fölfelé gyakoroljuk. Tessék csak bennünket a magunk irányításában meghagyni. Nem óhajtjuk szives elismerését, tisztelt laptárs. Apróságfok. Lenin és társai az ántántot megfenyegették, hogyha sokat okoskodik, kimondják az államcsődöt, akkor aztán beszélhetnek majd, amit akarnak. George Lloyd és Clemenceau egymás közt erről tárgyalván, szomorúan konstatálják, hogy a fenyegetést egész komolyan lehet venni, mert ha az adós iiyenféle gondolatokkal foglalkozik, a* már azt mutatja, hogy a fejét roszban töri. — Bizony, bizony, — mondják egyértelműiig — ebben a muszkában csizmadiát fogtunk. « A nagy harc, mely a mátó- sza lk ai fŐ8zolgabirói állás betöl- táse körül tombolt, a csütörtöki vármegyei közgyűlésen a Jeszenszky Béla megválasztásával közmegelégedésre véget ért. Közmegelégedésre mondom, mert az uj főszolgabiró egyike azon kevés közigazgatási hivatalnoknak, aki nemcsak tud, nemcsak akar, de tényleg dolgozik is, aki tehát hasznára van a köznek és nem terhére, ami pedig a nepotizmus korában lépten nyomon tapasztalható. ■» A városi közélelmezési hivatal működése állandóan dicséretben részesül, amit különben meg is érdemel, most azonban a káposzta kiosztása körű), mintha csorba esett volna a presztízsén. A tolongás régi fénykora volt napirenden, majdnem emberhalál is történt, s a kérdés megoldása a régi sablon szerint, hogy a kecske is jólakjék és a káposzta is megmaradjon, egyáltalán nem sikerűit, mert a káposzta is elfogyott és a kecske is éhen maradt. * Nagy megelégedéssel gratuláltam vitéz kollégámnak, dr. Papp Miska öcsémnek, aki az olasz frontról jött haza négy heti szabadságra. Ott kemény munkát végzett, a szinte hallom, a mint
