Szatmár És Vidéke, 1917 (34. évfolyam, 1-53. szám)
1917-10-30 / 44. szám
I SZATMÁB ÉS VIDÉKE. SZÍNHÁZ. A Jótékony Nőegyesület második műkedvelő előadása. Szombaton este újra élveztük a Nőegylet estélyét. A kiváló programm meghallgatására utolsó zugig megtelt a színház. A kis színdarabot egy szuvulás ás egy énekszám előzte meg. A műsort Unger Irán nyitotta meg : Történet a Kőrös partjáról cimü vers mélyen átérzett előadásával. Színe*, kellemes orgánuma van, umellyel öntudatosan bánik. A versnek úgy drámai kitöréseiben, mint ellágyulásaiban teljes illúziót keltett. Hatalmas tapsokat kapott. Erdélyi Magda énekelt ezután. Ez a szám a külsőségeiben és tartalmában egyaránt művészi volt. Keretnek puzar berendezésű leányszobát állítottak hirtelen ösz- sze a színpadon, ami egymagában is látványosság számba ment. A félhomályos világitásu miliőben három kis dalt énekelt Erdélyi Magda. A dalokat a modern vers és zene irodalom gyöngyeiből válogatta össze és előadásukkal igazán felejthetetlen perceket szerzett a közönségnek. Régen hallottunk színpadunkon ilyen egységesen átgondolt, tiszta művészi motívumokból szőtt énekei szavalást, amit rendkivül emelt a mesésen hajlékony, üde hangja. Töméntelen virágot kapott és a taps alig akart megszűnni, egy ráadás erejéig sikerült is meg- toldatni vele a műsort. Az este utolsó száma Murai Károly vigjátéka a „Huszár szerelem“ volt, amit a Nőegylet fáradhatatlan műkedvelői adtak elő. Az előadás állandó derültségben tartotta a közönséget. Egyes szereplők nyílt színen kaptak tapsot. A darabot Borsy István huszárhadnagya, Virágh Sárika: Annája, Szeles Vali : Sárikája és Ru- Dyai Sándor: Pistája vezette. VaTÁRCA. Ab 5-ös szám. Irta: Egy honvédtiszt. (Folytatás és vége.) Végre megállók egy nagy TÖrös épület előtt, a melyről egy nagy római V-ös messziről vigyorog felém. Megnyomom a kilincset — «árva. Kopogok s erre egy kis ablakon kinéz egy baka; kinyitja az ajtót s feltessékel az emeletre. Itt ismét zárt ajtók. Kopogok, ismét kinéz egy baka egy kis ablakon, beereszt és leültet egy padra, aztán szó nélkül eltűnik. Várok, várok ; senki, semmi nesz. Felállók, járkálok, próbálgatom az egyik ajtót kinyitni — zárva; a másikat, as is — zárva. Lenézek az udvarra, a rácsos ablak között, minden csendes, mint akár egy temetőben, vagy egy bolondok házában. Szét nézek, hogy tulajdonképen hol vagyok e látom, hogy tartózkodási helyem egy zárt folyosó. Már idegei és izgatot kezdtem lenni, — ugy-e nem is csoda? — • nézek hol egyik, hol a málamennyien pompás kedvvel ját- j szottak. A kisebb szerepekben vetélkedve vitték sikerre az előadást: Tímár Bertus: Zsuzsi, Szabó Mária: Hüppigné, Deák Kálmán : Kenéz Mihály szerepében, azután Antal Dani, Suta József, Lukácsovics János, Schrepler József. Minden szereplőt külön- külön elismerés illeti meg azért, hogy a jótékony cél érdekében buzgólkodtak. A rendezés fáradságos munkáját Szemere Géza végezte, sok türelemmel és ügyességgel. Nem hagyhatjuk megemlítés nélkül Szlávy Dezsőné eínöknö buzgó tevékenységét, kiváló szervező tehetségét', amellyel a kitűnő programmot összehozta. A maszkirozást tőle megszokott ízléssel Balogh Dezső mester csinálta. — Kiss Árpád színigazgató városunkba érkezett, hogy a szezon megkezdése előtti szervezés munkálatait elvégezze. A sziniigyi bizottság ma délután ülést tart, amelyben az igazgató több rendbeli kérelmét fogja tárgyalni. Ezek közt legfontosabb a helyárak emelésére vonatkozó kérelme. Indokolja a drágasággal. Nem akarjuk azt a látszatot kelteni, mintha mi mindenáron ellenezni akarnók a direktor boldogulását. Sőt. Ha arról van szó, hogy komoly elhatározással jön Kiss Árpád vissza közibünk és elhatározza, hogy egymaga lesz az igazgató, aki kemény kézzel tartja össze a társulatot, ügyelni fog a belső rendre és az előadások művészi értékére, — föltótien helyeseljük, ha a kért helyár emelést neki engedélyezik. így még kevésbé hivatkozhat majd a támogatás hiányára, viszont mi jogosan fogjuk tőle megkövetelni a rendet és művészi munkát, a színházunk nívójának megfelelő színészeket. A színházat szombaton este nyitják meg a „ Vengerkák“ előadásával. Hedden. Halottak napjára szól ez a pár sor Írás. Halottak napja van három hosszú esztendő óta minden nap. Süni rajokban szállnak a másvilágra legderekabb fiai az országnak. Halottak napján emlékezünk a múltról, amikor az élet szelid menetéből kidőlt halottak után elég volt egy forró sóhajtást, egy megköny- nyebitö imádságot küldeni, — és mind ezt az emlékezésünket el nyomja a jelen való súlyos távoli küzdelmek tudata, a megsokasodott özvegyek és árvák felcsukló zokogása. Ma másként ünnepeljük a halottakat, mint régen. Ma ne zárkózzunk magunkba családi veszteségeink fölötti kesergésre. Mai imádságunk, mai sóhajtásunk a nemzet ragyogóan glóriás hőseit áldja. Mai imádságunk nem az elröppenő szó, hanem a forró, eredményes cselekedetek : vegyük oltalmukba a hösök özvegyeit és árváit. A temetőkben ne világítson ma az emlékezés gyönge gyertya fénye, ne boritsák a béke halottait el koszorúkkal. Nem egy virágszálat, minden virágot, amit a terrnészet rendes utján elköltözött szeretteink sírjára szántunk, halmozzunk föl a hazáért, mindnyájunkért meghalt katonáink sirján, adjuk a pénzt azok támogatásra szorult özvegyei és árvái javára. Az olasz kamton, a Rombonon, a Plaván, a velencei síkságon hurrázó, előre zúduló magyar katonák a magyar nemzet dicsőségét verik az ellenséges világ fejébe. Azért mennek, azért rohannak az elszántság oroszlán erejével mindig csak előre, a rájuk leselkedő ezer halállal dacolva, nem törődve, mert tudják, hogy a front mögötti ország teljesiti kötelességét azoknak árváival szemben, akik a haza dicsőségéért, fennmaradásáért életükkel áldoznak. Juj volna ennek a nagyra hivatott nemzetnek, ha hőseinknek ebben a hitükben csalódniok kellene! Halottak napját a hősöknek szenteljük, halottak napján pénzt, nagyon sok pénzt kérünk a társadalom háborús elesettjeinek: a hősök özvegyeinek és árváinak. m nyomdász tanulónak felveszek. Morvái János. iik ablakon le, mint a ketrecbi tárt leopárd, a rációk között, talán a fogaimat is vicsorítottam. Megyek a folyosó végében levő ajtóhoz, ki akarom nyitni, ámde egy ki* kerek ablakon a kezéval egy baka úgy kezd integetni, mint az elemi lőtéren szoktak a jelzők, mikor nine« találat. Sajnálkozó vigyorgásából, a mely- lyel „mm lehet ám gyere ki“-t intett, a megelőző jelekből, a rációé ablakokból, a Würterek kíséretéből, az előszobában maradt tisztek elhúzódásaiból, nem nagy megerőltetésembe került kitalálni, hogy miféle helyre kerültem... Az elme-osztályra!... Ez a tudat aztán tényleg olyan hatást tett rám, hogy egészen idevalónak éreztem magam, tényleg majd megőrültem. Édesanyám, aőt lányok ii ■okizor mondták, hogy „nagy bolond“ vagyok, de sohasem gondoltam komolyan. Végre nagysokára kinyílik egy ajtó ás bevezetnek ismét agy törzsorvoshoz. Az izgalomtól és méregtől reszketvs, megállók előtte s várok. A doktor kérdi, hogy mi bajom van. Felelet : .semmi“. Ö pápaszemén keresztül gyanús szemekkel mér végig s kérdi, hogy akkor miért jöttem ide? „Mert ide küldtek...“ — felelem — s egyben mutatom az írásomat. Megnézi, kikérdez és megvizsgál s beírja, hogy két hónapi izanatórium. Persze én megijedek, hogy egyenesen a Leopold- mezőre visznek, kézzel-lábbal kapálózok ellene és igyekszem több meggyőződéssel, mint eredmány- nyel bizonyítani, hogy nem vagyok bolond I Nagynehezen addig kapacitálom, a mig felmegyünk a fő- törzsorvoe úrhoz s ismét megvizsgálnak. Á Gelengsübungok összes fajtáit elvégeztetik velem, fél lábra állva a szék tetején kell pislognom, homlokomról csurog a verejték, értelmetlen, zagyva kérdésekre értelmes, okos feleleteket kell adnom. Úgy bánnak velem — az egétz vizsgálat azt az impressziót tette rám, — mintha ők Lnnének az őrültek s nem én. Rövid, néhány óráig tartó, Orfeumba való artista kunszt után vég-re nagy nehezeq, mint « nóta mondja: „kikönyörgöm szépen...!“, hogy megfslslő indokolás kíséretében egy hónapi, illetve uégy heti hási kezelésre ajánlanak. Visszamegyek a pótzászlóaljhoz ■ innen Írásaimat felküldik a kerülethez. Nekem pedig ott várnom kellett. Az egy hónapból igy eltelik 10 nap, végre megunva a várakozást, felmegyek kihallgatásra » zászlóalj parancsnoksághoz • kérem, hogy engedjen engem haza, az iratokat majd küldjék utánam. A nagyfokú idegesség miatt az arcom annyira rángatózott, hogy szinte összeverődtek a fogaim. A zászlóalj parancsnokom ismerve az előzményeket s az „elme-osztály“ indokolását, emellett látva idege» állapotomat —r mint később kiderült — a*t gondolta, hogy reá vicsorítottam a fogaimat s még tán meg is találom harapni, ezért tőle szokatlan udvariassággal lakásomra küldött, hogy azonnal feküdjek le. Vártam tehát tovább és az én 4 heti házi kezelésemből, az utazásokat leszámítva, mire hazajutottam, maradt házi ápolásra 5 IM mondd öt nap!... és ez is elég volt! Később beosztottak a menetszázadba, persse megint a? ötödikbe s ötödször kerültem a hálótérre. Elkerültem ide Szerbiába! Itt aztán a menetszázadomat fel-
