Szatmár És Vidéke, 1917 (34. évfolyam, 1-53. szám)

1917-10-23 / 43. szám

4 SZATMÁR ÉS VIDÉKE. A toronyóra. Még egyezer s reméljük utoljára hívjuk fel a köz­figyelmet a toronyórák bot­rányos járására. Most már a főkapitány úrhoz fordulunk, mert ez egyszerűen a közbiztonságot veszélyeztető helyzet. A város lakóinak jórésze órához kötött hivatást tölt be. A gyerekek óra szerint járnak iskolába. Hogy a vasu­tat ne is említsük. Nem létezik, hogy a to­ronyóra még csak önmaga szerint is jól járjon. A vasút­hoz képest siet */» órát. egy­máshoz képest pedig az össze­visszaság teljes zavarát mu­tatja. Most már elvitték az óra számát jelző harangot. Telje­sen céltalan az egyetlen óra- táblának üzemben tartása, úgyis csak radikális javítás segítene rajta. Ezzel azonban az illetékesek közül senki sem törődik. Legfőbb ideje, hogy lega­lább egyetlen villamos órát állítson fel a város a piacon, mert ez az állapot csak kárt és bosszúságot okoz. — Címadományozás. A király Gillyén Sándor főmérnök­nek, a komáromi folyammórnöki hivatal ez idő ezerinti vezetőjé­nek a műszaki tanácsosi címet adományozta. — Kitüntetés. Dr. Burger Deziő tartalékos főhadnagyot, az I. oszt. ezü»t vitézzégi érem tulaj­donosa, az ellenség előtt tanúsí­tott vitéz és bátor magatartásá­nak elismeréséül szignum laudisz- szal tUntették ki. — Kinevezés. A pénzügy­miniszter Seékely Ferenc pénz­ügyi biztost pénzügyőri főbiztossá nevezte ki és szolgálettótelre Szerbiából Nagybányára helyezte vissza. — Himenhir. Udvardi Kos suih Mihály Dagyszalóki földbir­tokot október 20-án házasságot kötött Delhányi Margittal, Nagy­bányán. — Halálozások. Kondor László betétszerkesztő bíró e hó 20-án hosszas szenvedés után 56 éves korában Debrecenben elhalá­lozott. Az elhunytban Kondor Zsigmond debreceni törvényszéki biró testvérét gyászolja. Pályáját az itteni törvényszéknél kezdte, hol mint aljegyző több évig mű­ködött. — Leffter István helybeli kir. törvényszéki nyugalmazott irodaigazgató életének 68-ik évé­ben október 16-án éjjel Egerben az Irgalmas-rend kórházában hir­telen meghalt. — Házi ezredünk nem jön haza. Egerből Ír­ják, hogy a 12. honvéd gya­logezrednek Szatmárra visz- szahelyezésére irányuló akció teljesen tárgytalanná vált, a honvédelmi miniszter agy döntött, hogy az ezred Eger- ber marad. Ugyanez a sors érte Eger városának a 60. gyalogezrednek Egerbe köl­tözése tárgyában indított mozgalmat. Sajnáljuk és szo­morú szívvel jelentjük ezeket a tényeket. Az illetékes mi­niszterek honvédelmi és hadi i érdekekkel indokolják elha­tározásukat. — Az Oltáregyesiilefr értesíti tagjait, hogy a munka- délutánok csütörtöktől ismét kez­detüket veszik a zárdában. — Műkedvelői előadás. A Szatmári Jótékony Nősgyestt- let f, hó 27 ép a városi színház­ban pénztára javára műkedvelői előadást rendez. Műsor: 1. Üzenet a Kőrös partról, szavalja Unger Irén. 2. Műdalok gitár kísérettel, énekli Erdélyi Magda. 3. Huszár szerelem. Vígjáték .2 felvonásban. Irta: Murai Károly. Személyek: Barkós Gábor Suta József, Bar­kós Zsigmond Lukácsovits János, Anna Virégh Sárika, Iluppig Kázmér Schrepler József, Hup- pigné Szabó Mária, Sárika Szeles« Valér, Kenéz Mihály Deák Kál­mán, Zsuzsi Tímár Berta, Kálmán Borsy István, Der Pista Runyay Sándor, Berónyi Pál Antal Sán­dor. Történik egy vidéki kastély­ban. Idő: jelenkor. Rendező: Sze­mere Géza. Az előadás kezdete este fél 8 órakor. Jegyek előre válthatók Huszár Aladár üzleté­ben, az előadás estéjén a színház pénztáránál. Alsó páholy és kö- aóp páholy 15 kor. Felső páholy 12 kor. Támlásszék 4 kor. Kör­szék 3 kor. Zártszék 2 kor. Karzat 80 és 60 fillér. Felül fizetések köszönettel vétetnek. — Csak egy virág- szálat a tüdőbeteg hősök­nek ! A közeledő halottaknap- ján egy lelkesen működő tár­sadalmi szervezetünk, a Jó­zsef Kir. Herceg Szanatóri­um Egyesület belügyminisz­teri engedély alapján orszá­gos gyűjtést rendez. E gyűj­tés régi jelszava: „Csak egy virágszálat!“ s e jelszó alatt az egyesület azt kérte, hogy a temetőbe zarándoklók egy szál virággal kevesebbet fon­janak a temetői koszorúkba s a virágszál értékét juttas­sák a szegénysorsu tüdőbe­tegek mentőakciója javára. A háború nyomorúságai módo­sították e kérést. Az egyesü­let szanatóriumaiban már tü­dőbeteg hősöket is ápolnak s az egyesület ezek megmen­tése céljából fordul a társa­dalom hazafias irgalmához. Az egyesület ez akciója a lelkek mélyén zokogó hangu­latból meríti forrását. Ada­kozzon mindenki a tüdőbe­teg hősök megmentési alap­jára! Az adományok a Jó­zsef Kir. Herceg Szanatórium Egyesület címére Budapest, IV., Sütő-utca 2. küldendők. — Városi demokratikus párt alakulása Máramaros- szigeten. Úgy látásik, a munka­párt bukásával felszabadult u tár­sadalmi és politikai közélet or­szágszerte megnyilatkozik és kü­lönösen a városi polgárság szer­vezkedik a jogok kiszélesítése céljából. Máramarosszigetről kapjuk a tudósítást, hogy ott folyó hó 14-én megalakult a városi demok­ratikus párt. tisztikar a következő : elnök: dr. Szilágyi János kir. közjegyző, alelnökök: dr. Káhán Lnjos ügyvéd és Béres János gyógyszerész, titkár : Külliger La­jos, pénztáros: Balázs Imre, könyv­táros: Egreczky Emil és egy vá­lasztmány. A pártgyülésen jelen volt dr. Kricsjalussy Sándor polgármes­ter. aki az aktuális városi kérdé­sekben tájékoztatta a pártot. Tárgyalták a lepközelebbi közgyűlési tárgysorozatot és azt a határozutot hozták, hogy köve­teli a városi tanácstól, hogy min­den fontosabb ügyre vonatkozó jelentést a közgyűlés előtt teljes szövegben küldje meg a képvi­selő testület tagjainak. Elhatározták, hogy indítvá­nyozni fogják, hogy az egész köz­ellátási jövedelmet a helybeli hadi árvák és özvegyek felsegité- eóre fordítsák. Pozitív bizenyiték e* a tu­dósítás arra, bogy a megfelelő szervezkedés meghozza a maga nagyszabású eredményeit. — A mi kilátásaink is u legkitűnőbbek lehetnek. — Fegyelmi eljárás. Vármegyénk főispánja Tömpe Ber­talan nagykárolyi városi tanácsos ellen hivatali engedetlenségben jelentkező fegyelmi vétség miatt a fegyelmi eljárást megindította. LÖVINGEli JÓZSEF, a magyar királyi állami uj Osztály sorsjáték elárusítója Szatmár, Deáktér 17. Az I. sorsjátékra ajánlja a kő­vetkező sorsjegy sorozatokat: 3601-től 3625-ig, 23701-től 23750-ig, 36525-től 36550- ig. — Hivatalos árak: 1/i 1.50 K, V4 3.— K, V2 6.- K, 1/1 12 __K. Hi rdetmény. Az országos zöldség, fő­zelék és gyümölcs forgalmi rtsg-tól Szatmár-Németi szab. kir. város, továbbá a szat­mári fehérgyarmati, csengeri, erdödi és szinérváraljai járá­sok valamint Ugocsa vár­megye egész területére kizá­rólagos körzeti megbízást nyertünk, ehhez képest fel­hívjuk úgy az érdekelt ter­melő, mint a kereskedő kö­röket, hogy a zöldség, főze­lék és gyümölcs készletüket a központ utján való értéke­sítés végett intézetünknél be­jelenteni szíveskedjenek, mert az elszállításhoz szükséges okmányok csakis pénztárunk­nál szerezhetők meg és az áruk úgy vasúton, mint ten­gelyen, avagy hajón, csakis az általunk kiállított szállí­tási igazolványok alapján szállithutók el. Szatmári Leszámítoló Bank r. t. Megvételre keresek erdős birtokot készpénz vagy élet­járadék ellenében. i-3 Molnár Károly Budapest, Mester-utca ajtó 10. mézet, almát, diót, káposztát. Ü legolcsóbb napi áron, kötelezettség nélkül: gyümölcsízt, málna­szörpöt, mazsolát, cso­koládét köményma­got, ecetet; Nagyban és kicsinyben. Elfogadok minden­nemű élelmezési és ipari cikkekre vételi és eladási megbizá- i _o sokat. ár ubizományos. Budapest, IX., Tompa-u. 19. MORVÁI JÍ2ÍQ3 KOKTVNYOLinAjA. SZAKMÁKON.

Next

/
Oldalképek
Tartalom