Szatmár És Vidéke, 1917 (34. évfolyam, 1-53. szám)

1917-01-23 / 4. szám

SZATMÁR ÉS VIDÉKE. 3 — Német gazdák erdődi bérlete. Megírtuk annak idején, hogy gróf Károly Lajosnak erdó'di tizenötezer holdas birtokát kibé­relte a mannheimi Süddeutsche Gesellschaft für Landwirtschaft, mely ott intenzív gazdálkodásra, továbbá szesz-, keményítő- és mű­trágyagyártásra is be fog rendez­kedni. Mint most értesülünk, a német bérlőtársaság huszonöt évre vette bérbe a birtokot, melyért báromszázhuszezer korona évi haszonbért fizet, ezenkívül adót. A birtok élő és holt felszerelését becslés alapján megállapított áron, körülbelül két és fél millió koro­náért veszik át a németek Károlyi gróftól. — Felmentő táblai íté­let. Pénteken tárgyalta a debre­ceni kir. ítélőtábla Tankóczy Gyula szatmári rendőrfőkapitány bűnügyének utolsó csoportját, a melyben a szatmári kir. törvény­szék a múlt évi augusztus hónap­ban hozott. Az ügy a kir. ügyész­ség semmiségi panasza folytén került az ítélő tábla elé, amely a kir. törvényszék felmentő Ítéletét helybenhagyta. — Felfüggesztették az alispánt. Báró Kürthy Lajos, a Közélelmezési Hivatal vezetője 11 o s v a y Aladárt, Szatmárvár- megye alispánját a rekvirálás kö­rül elkövetett mulasztások és sza­bálytalanságok miatt felfüggesz­tette hivatalától. Az aliapáni hi­vatal vezetését Péchy István vár­megyei főjegyző vette át,, mig az alispán rekvirálási teendőinek további intézésére báró Majthényi József, aZ Orsz. Közélelmezési Hivatal vezetője kapott megbízást. — Mennyit jegyeztek Szatmáron hadikölcsönre ? Az ötödik badikölcsön jegyzési terminusának letelte után megál­lapítást nyert, hogy e kölcsönre Szatmár város közönsége 8 és fél millió koronát jegyzett a negye­dik badikölcsön tizedfél milliós jegyzésével szemben. Az első bá­rom hadikölcsönre itt 11 milliót jegyeztek. így Szatmár közönsé­gének eddigi összes jegyzéze 29 millió korona. — Az V-ikhadikölceön- jegyzés eredménye Szatmár- vármegye területén: csenged járás 573.000 K, fehérgyarmati járás 800.000 K, avasujvárosi já­rás 109.150 K, nagysomkuti já­rás 657.650 K, szinérváraljai já­rás 491.650 K, nagykárolyi járás 1,495.100 K, szatmári járás 959.000 K, erdődi járás 722 650 K. Az egész vármegye területén jegyez­tek 11 millió 917.350 koronát, 1,200.000 koronával többet, mint a IY. hadikölcsönre. — Kinevezés. Vármegyénk főispánja a tyukodi állami elemi iskola pondnokság elnökévé H a- dady József körjegyzőt kinevezte, — Nyugdíjazás. Bacsky Géza érdengelegi körjegyző 45 évi jegyzői szolgálata után nyug­díjazását kérte. — Aki cselédet küld a Segélyért. Sok panaszt hallot­tunk már a menekültek bizonyos mértékben tulkövetelő magatar­tása miatt, da minden panasznál hangosabban és jellemzőbben be­szél ez az alábbi, valóbon megtör­tént kis eset, melyet persze a szerep­lők nevének elhallgatásával köz­lünk, s éppen ezért azt sem árul­juk el, hogy itt történt-e Szat­máron, vagy máshol. X. Y. kis­asszony, aki odahaza testvérek közötti becsléssel is 150.000 ko­ronát érő vagyonnal rendelkező boldog apának a leánya, jelent­kezik. hogy adjanak részére is cipőt. A bizottság — miután elv, hogy aki kér annak adni kell, — bár kelletlenül, mégis elvéhez hűen átad őnagyságának egy pár bizony nem finom minőségű, de jó vastag talpú, kemény bőrből varrott cipőt. Oaagysága fitymálva utasítja viseza, mert ő bizony so­hasem járt olyanba. Lakkot vagy zsevrót akar. Felvilágosítás után, hogy a segélyre szorultak bizony csak közönséges bőrből készült cipőre tarthatnak igényt, nagy kegyesen elfogadja azt is, hanem, — és itt jön a szomorúan kémi­kus fordulat! — leereszkedőleg visszautasítja u kiosztást végző urnák ezekkel a szavakkal: Ké­rem félre tenni, majd érte kül­döm a cselédet! — Eljegyzés. Msruika János rendőrtiszt eljegyezte Mán- dy Erzsikét. — Házasság. D e m k ő Mihály nagykárolvi vasúti ven­déglős házasságot kötött Tóry Pottika urleánnyal Czelldömöikön. — Hősi halál. Jakab Sándor Jakab Mihály szatmári kötélverő fia, az 5. honvéd tüzér­ezred katonája, aki Szatmáron a Pannóniában, majd a bikszádi fürdőben volt pincér, legutóbb pedig a királyházai vasúti ven­déglő főpincér« volt, a román harctéren szerzett betegségében e hó 18-án a nagyváradi csapat­kórházban hősi halált halt. Teme­tése szombaton ment végbe ka­tonai disszei. — Halálozás. I v a n t s y Aladárné szül. Batizi Éva életé - | nek 39-ik, özvegységének 4-ik évében jan. 15-én rövid szenvedés után meghalt. Temetése folyó hó 16-án d. u. 3 órakor volt a ref. vallás szertartása szerint, mely­nek végeztével Técsőre szállítot­ták a halottat s ott 17-én dél­előtt a családi sirkertben helyez­ték örök nyugalomra. Az elhunyt úrnőnek trafik üzlete volt Szat­máron a plébánia palotában. — Hegyessy Árpád szatmárheeyi gyógyszerész 58 éves korában kedden este hosszas szenvedés után meghalt. Negyven évig volt gyógyszerész. A Szatmárhegyen ezelőtt hat évvel nyitotta meg gyógyszertárát. Igen szorgalmas éi munkás ember volt. Holttestét a Szatmárhegyről leszállították és Szatmáron a hidontuli r. kath. temetőben helyezték örök nyu­galomra. CSAKWQ K. Szatmári strófák. i. Szólnak a harci kűrtjelek ... Rohan a magyar hadsereg Előre !... S ha újra jő a pillanat, A kürt is újra fölriad: Előre !... ... A honvéd lelke nem remeg... Tovább megy, mint a fergeteg — Előre !.. . S bár húllnak, mint a csillagok ... Szemükben mégis ez ragyog: Előre !!... ... Itt is van köztünk egy sereg... Ajakán ennek is lebeg: Előre!... »Drágító« címet hord e had, S viszi az »árat« perc alatt — Előre !... . .. Bár harsanna föl egykoron Itt is — e csöndes oldalon: Előre!... S a nyíló börtön ajtaján Rugatnék be e karaván — Előre !!... II. • Egy alföldi nagy faluban Jártara-keltem mostanában... És olyasmit láttam ottan, Amit itten sohse láttam ... Láttam néhány szamarat Gondos hizlalás alatt... Akárcsak a sertéseket: Úgy hizlalják őket éppen ; S amint mondják : meg is híznak, Mint a disznók, olyan szépen ... S amelyik már meghízott: Leszúrja a megbízott... A hizlalás indokáúl Azt hozták föl — igen bölcsen: »Máié nincsen,... disznóra hát A pénzemet miért költsem ? !... ...A pulyám is tudja már: Kiadósabb a szamár !...« »... Mert a disznó pocol, túrkál, S nem csinál itt semmi dolgot... De a szamár fűt-fát, vizet, Taligát is hord és hordott... S hizlalása — mondhatom — Kevesebbe jön nagyon!...« ( ( ... Elmesélték, hogy a zsírja Zöldes-sárga, vadszag-féle ... A húsa meg fúrcsa izű... ... A jó gyomor megbír véle ... Zsírja nyolcvan-száz liter, — Húsa sok, — csak enni kell!... A zsírjáról azt is mondták: Nem alszik meg semmiképpen... Hígan marad örőkkétig, Akár nyáron, akár télen ... S vigyáznak is arra, hogy Föl ne bökjék valahogy... A húsából kolbászt, hurkát, Sőt még sajtot is csinálnak ... Mikor ezt is meghallottam : Féltem, hogy még megkínálnak... s inaltam elfele. . . Mormogva, hogy: le vele!. .. ... Mert bizony én szamárhúsra, Szamárzsírra sohse vágyom ... Szamársajt és szamárkolbász, Sohse volt az ideálom ... Az ilyesmi élvezet — Az ágyba is elvezet... És még ott e »szamár-ügyet* Szépítgetik, amint látom !... Nem akarják, hogy ebben is Valaki még nyomort lásson .., S ezért mondják: a haszon Sokkal több a számáron ... ... így tehát most arrafelé A szamárnak sorsa kényes... 4-á«-ja is sokkal búsabb,... Bár őkelme sohsem éhes... S elgondolom : Istenem ... Itt is akad sok ilyen !... ... Ilyenfajta állatokat Mi is tartunk igen bőven ... »Árdrágító* névre hallgat... Nem állati: emberbörben ... És híznak is megfele ... Mi meg fogyunk lefele !... Ezeknek a hasznát bizony, Bizony mondom : sohse látjuk .. „ ... A kutya sem enné meg, mert Rósz a húsuk, — rósz a májuk..» ... Megenni e csapatot A fene a hivatott! ... Szatmár. sasi Nagy Lajos. — Mit beszélnek az orosz foglyok ? A Bukarestet1 Tagblatt legutolsó számának hiteles kimu* tatása megállapítja, hogy az orosz hadseregben egyre szaporodik aá eseteknek a száma, amelyekben az orosz katonák egyszerűen meg* tagadják tisztjeiknek az engedel­mességet és inkább ágyon löve­tik magukat, semhogy rohamra induljanak. A Bukarestbe szállított, orosz foglyok vallomása szerint a 498. ezred vonakodott megtámadni a bolgárokat. A katonák agyonlö- ■ véssél fenyegették tisztjeiket. A reggeli 6 órára elrendelt támadás nam történt meg, mire 9 órakor maga az ezredes az első rajvonalba érkezett, ahol az egyik tisztet re­volverrel fenyegette meg, hogy azonnal vezesse támadásra csapa­tát. Heves összetűzésre került a sor az ezredes és a vezénylőtiszt között, aminek az lett a követ­kezménye, hogy az ezredet kivon­ták az arcvonalból és hátrább fekvő, nyugalmasabb helyen tar­talékba helyezték. Hasonlóképen megtagadta az engedelmességet a támadásra utasított 408. ezred II. zászlóalja. Itt is nyilt ösgzé- ütközésre került a dolog a legény­ség és h tisztek között. Előbbiek végül is azt a feltételt kötötték ki, hogy a tiszteknek a csapatok élén kell a rohamot vezetniük- Ugyanilyen eset játszódott le a 406. ezrednél is. Ennek a legény­sége kijelentette, hogy beleunt a háborúba és ha „az uraku nem csinálnak békét, a parasztok kény­szeríteni fogják őket erre. Hasztalan igyekeztek a tisz­tek arra bírni a 8. vadászezredet és a 2. vadász divíziót is, hogy a lövészúrkokat elhagyja. Már a támadásra kijelölt nap eiatt min­den ember egy üveg bort kapott a közhangulat fokozására. — A bort megitták — be­széli egy közülök való orosz fo­goly — de támadni azért nem. akartak másnap. Egy másik fogoly ezeket mondta kihallgatásakor: — Három emberünket, akik nem akarták a lövéezdrkot el­hagyni, a tisztek agyonlőtték. Erre az egyik tiszt golyótól tá­lalva, összerogyott. Sose lehetett megtudni, ki küldte a bosszúálló golyót. Száz és száz hasonló esetet beszélnek az orosz foglyok. 60 FILLER 1D0B0Z ff HyQIEHlKüS SZIVARKAHÜVELY

Next

/
Oldalképek
Tartalom