Szatmár És Vidéke, 1917 (34. évfolyam, 1-53. szám)

1917-09-04 / 36. szám

SZATMÁR ÉS VIDÉKE szept. 1-től kezdve a szoba ára­kat is móreókeltik s az államva­sutak igazgatóságánál is lépések történtek arra nézve, hogy a vo­natok közlekedésének rendjét ok­tóber elsejéig változatlanul, no­vember elsejéig pedig korlátozva tartják fenn a közönség kényel­mére. Varga Stefi népszerűvé vált kitűnő cigányprímás zenekara hangversenyez. A fürdő élénk láto­gatottságának magyarázata, hogy a meleg gyógyító forrásokat a tropikus nyári meleg elmúltával sokan kelcmesebbnek és hatáso­sabbnak tartják. — A húsárak esése. Nem szükséges megörvendeni, nem a mészárosok adják olcsóbban a húst, sem pedig n hatóság nem mérsékelte a változott időknek megfelelően a hús árát. A nagy­kereskedelemben állott be a nagy szabású áresés úgy, bogy a bor­júhús kilogrammja például minde­nestől nem kerül a mészárosnak többe, mint 4 koronába. Nagyon indokolt, hogy a közönség még mindig 8 K 40 fillért fizessen érte. Ez a jó közönség, amely az ellátás kérdésében a kísérleti nyúl szerepét töri, akivel — az egy közélelmezési hivatalon kívül — senki a világon nem törődik. A legszomorubb pedig a dologban az, hogy még maga a fogyasztó közönség lát legkevesebbet a sa­ját. dolga után. így aztán meg­érdemli a sorsát. [Intelligens közép korú r. kath, vallásu ház­vezetőnő ajánlkozik úri családhoz. Felvilágosítást adnak az ipar­testületben. A halmii kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóságtól. 3596/191?. tksz. V égzés. f^PTA magyar általános ta­karékpénztár végrehajtatnak Molnár Béla végrehajtást szenvedő elleni végrehajtási ügyében a kir. telekkönyvi hatóság — a meghallgatott ér­dekelt felek és zárgondnok javaslata értelmében — el­rendeli a zár alá vett ingat­lanok 1918-ik gazdasági év haszonélvezetének árverés ut­ján való bérbeadását és en­nek megtartására határnapul 1917. év szeptember hó 12. napjának délutáni 2 óráját a kir. járásbíróság árverési helyiségébe kitűzi 8 annak foganatosítására Csorba Antal kir. végrehajtót kiküldi. Egy­idejűleg megállapítja a kö­vetkező árverési hirdetményt és feltételeket 1. Nyilvános árveré­sen bérbe adatnak a végre­hajtást szenvedettek nevén álló és a forgolányi 604. és 690. tjvben felvett ingatlanok 11918. évi haszonélvezete. Halmi 1917. aug. 1.-én. Kótay Károly s. k. kir. jbiró. a kiadmány hiteléül: Kőmives telekköny vvezető. A halmii kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóságtól. 3782/1917. tksz. Y égzés. I A Nngykaszap Kálmán és i társai vógrebajtatónak — dr. * Kálmán József és Engel Hermann végrehajtást szenvedettek elleni végrehajtási ügyében — a kir. tkvi hatóság — a meghallgatott érdekelt felek és a zárgondnok javaslata értelmében — elrendeli a zár alá vett ingatlanok 1918-ik gazdasági év haszonélvezetének árverés utján való bérbeadásét és ennek megtartására határnapul 1917- év szeptember hó 10 nap­jának délelőtt 11 óráját Turtere- bes községházánál kitűzni, $ an­nak foganatosítására Csorba An­tal bir. végrehajtót kiküldi s egy­idejűleg megállapítja a következő: Árverési hirdetményt és feltéte­leket. 1. Nyilvános árverésen bár- beadatnak a végrehajtást szenve­dőknek nevén álló és a turtere- besi 785. szijkvban felvett ingat­lanok 1918. évi haszonélvezete. 2. Az 1. pontban jelzett in­gatlanok haszonélvezete a legtöb­bet Ígérő részére fog bérbe adatni. A kir. tkvi hatóság azonban fen- tartja magának azt a jogot, hogy a kevesebb bérösszeget Ígérő, de alkalmasabb bérlőnek mutatkozó áverelőt mondja ki bérbevevőnek. 3. Az ingatlanok a lehető­ség szerint egy tömegben fognak bérbeadatni, amennyiben azonban az egész tömegre árverelő nem jelentkezne, úgy az ingatlanok kevesebb tömegekben esetleg par­cellánként avagy községenként is bérbe lesznek adhatók. 4. Köteles bérlő az általa megigért bérösszeg felét nyom­ban az árveréskor a leütés után azonnal készpénzben kifizetni a másik felerészt pedig legkésőbben 1918. év julius l-ső napjáig bi rói letétbe helyezni — avagy a zárgondnok kezéhez kifizetni. 5. A bérlet tárgyát képező s fent jelzett ingatlanok után az 1918. évre járó mindennemű köz­tartozásokat (adó, községi pótadó stb.) és a bérlet után kiszabandó illetéket bérlő vagy bérlők köte­lesek fizstni. 6. Bérlő az árverés után nyomban birtokba lápbot. 7. A bérlet 1918. évi beta­karításig tart, kötejes azonban tűrni nddijj is, hogy uz ingatla­nokon a jövő gazdasági évre szük­séges őszi gazdasági munkálato­kat akár az uj bérlő, akár a zár­gondnok végezhesse. 8. Köteles a bérlő az ingat­lanokon fekvő gazdasági épülete­ket tűzkár ellen valamely hazai biztositó intézetnél bebiztosítani, köteles továbbá ezen épületeket oly karban majdan átadni, mint a milyen karban azokat a bérletbe léptekor átvette. 9. Haszonbérlő a birtokot a rendes gazda gondosságával köte­les használni, azon területeket azonban amelyek huzamosabb idő óta kaszálónak vagy legelőnek használtatnak feltöretni tilos. 10. Haszonbérlő köteles lesz a neki esetleg birtokába adott őszi vettés helyett a bérlet lejár­tával ugyan olyan területű és minőségű vetést visszaadni. Ezen árverési feltételeket a kir. tkvi hatóság az összes tkvi érdekelteknek kézbesittetj, a köz­ségek elöljáróságainak pedig azt azzal küldi meg, hogy a hirdet­ményt függesszék ki, az árverés megtartását pedig a szokásos dobszó utján a községben tegyék közhírré. Felhívja végül a kir. tkvi hatóság zárgondnokot, hogy az árverési hirdetményt és feltétele­ket tétesse közzé a „Szatmár és Vidék®“ Szatmáron megjelenő lapban. E lappéldányt a kikül­dött kezéhez a kiküldött dijait nyugta ellenében fizesse ki. Dr. Dobossy János ügyvédi megjelenési diját 62 koronában állapítja meg. Halmi, 1917. augusztus 16, Kótai s. k. kir. járásbiró. Kőmíves telekkönyvvezető. Értelmes I r Arlejtési hirdetés. Tasnád közvetlen köze­lében Tasnád szarvas hatá­rában fekvő Bioth üorsonféle úgynevezett Imretag f. évi október 1-től kez- dődőleg egy évre a hely­színen árlejtés utján f. év szeptember hó 15-ikén, délelőtt a legtöbbet Ígérő­nek haszonbérbe fog adatni, a járásbíróság mint tkv. ható­ságjóváhagyása fentartásával. A birtok cca. 980 magyar hold kiterjedésű, amelyből cca, 850 hold szántó és 130 hold rét, megfelelő épüle­tekkel. Az árlejtési és haszon­béri feltételek az árlejtés nap­ján helyszínen betekinthetök. 1-2 Dr. Kürthy Dezső zárgondnok. = PANNÓNIA = é-isitor SZATMÁR, Várdomb-utca. nyomdász tanulónak felveszek. Morvái János, II Nyitva reggel 6-tól este 8-ig. KÁDFÜRDŐ US ü! Ül mindennap. Ül Ül © a következő napoleon: l/oo'5 i>non délelőtt férfiak részére. VaSariiap délután nók » Hétfő szünet. Ifatlrl délelőtt férfiak IVcuU délután nők délelőtt férfiak ozerud délután szünet. P»iítni.töl/ délelőtt férfiak Csütörtök délután n5k Pántol; délelőtt nők rcíUcK délután férfiak Szombat egész nap férfiak Fürdő árak: Kádfürdő I, o. egy személyre K 2.— . I. . két > . 2.50 » II. »egy » » 1.50 » II. » két » » 2.— Gőzfürdő...................................1.50 ____» fttzetjegy (10 db jegy) » 12.— II . Rájöttem, hogy az általam gyártott »I^ODI^lTO"CLU!BSP!EClüLIT!B‘‘-szivarkahüvelynek 3—4 utánzatai vannak forgalomban, amelyek ellen egyedüli védelem a védjegy és aláírásom pontos megfigyelése. S.D. A védjegy. MORVÁI (Tj.1,-03 KÖNYVNYOMDÁJA, SZATMÁRON.

Next

/
Oldalképek
Tartalom