Szatmár És Vidéke, 1917 (34. évfolyam, 1-53. szám)
1917-08-14 / 33. szám
Harmincnégyedik évfolyam. — 33. szám. Szatmár-Németi, 1917. augusztus 14. POLITIKAI ÉS TÁBSADALMI HETI ÚJSÁG. Az elmúlt három háborús esztendő megmutatta az emberiségnek azt, hogy teóriák, melyeket a leghivatot- tabb gyakorlati és elméleti tényezők megdönthetetlennek tartottak, elvesztették létjogosultságukat és helyet kell, hogy adjanak a helyzet szülte újabb berendezkedéseknek. Ezen letűnt, vagy részben letűnni készülő eddig uralkodó felfogások meglepő módon egymásután sorakoznak, mintha egymással szerves összefüggésben lennének, vagy egy közös helyről kapták volna éltető elemüket. A nagy világ erupciok a történelem tanúsága szerint megerősíteni látszanak a napjainkban végbemenő folyamatot. A nagy átalakulások idején mindaz, ami a társadalom uj berendezkedésénél szerepet játszott, lágy viasz módjára engedett azelőtti acélkeménységéből. Ennek a természetes folyamatnak a töke sem fog tudni ellentál- lani, annál kevésbé, mert a nép rétegeiben számottevő mértékben helyezkedett el. Ez a néptőke magának a népnek vagyoni alapot és ezzel politikai garantiát nyújt abból a szempontból is, hogy az eddig jogtalanságban sínylődő ezen polgárok a nekik nyújtandó politikai jogokkal a nemzet érdekében fognak élni és méltóak lesznek az egyenlőségre. Mikor három évvel ezelőtt Európa lángba borult, azt hittük, hogy a háború a hadi technika vivinányai, a harcászati berendezkedések méretei és az egymással had- banálló milliók ereje mellett, legfeljebb hónapokig tarthat. Azt hittük, hogy a hadviselő államok a háború folytatásához szükséges pénzt megszerezni képtelenek lesznek. Azt hittük, hogy az emberek békés foglalkozásukban gátoltatván, az egész vonalon a szegénység és nyomor fog bekövetkezni. Azt hittük, hogy pénzünk , az általánosan bevett szokásszerü arany fedezet hiányában értéktelen lesz. Attól is tartottunk, hogy egyébb értékeink is már a megsemmisülés felé fognak törtetni és végül erősen ag- gódtunk amiatt, hogy a belső rend fentartásához statáriális intézkedések lesznek szükségesek és hogy más kormányzás, mint a kivételes hatalom gyakorlása nem lesz célravezető és ime ma, három háborús esztendő elmúltával azt látjuk, hogy mindezen feltevések, melyek pedig évtizedeken keresztül« szerzett, kipróbált tudományos és gyakorlati alapokon nyugvó érvekkel támogattattak, sorra téveseknek bizonyultak. A rövid idő alatt befejeződni remélt háború, sajnos ma is tart és még távolról sem dereng a várva várt béke. A huszadik század örök szégyenére az ember állati sorsra kénytelen. A pénz a háború folytatásához bőven rendelkezésre áll, miliárdok előteremtése könnyen megy, ellentétben azzal, amit, békeidején tapasztaltunk, amikor már pár száz milliós állami szükséglet kielégítéséhez a jól megszervezett pénzarisztokratia hajlandóságát kellett előbb kikémO lelni. A békés foglalkozásukban megzavart polgároknál a féltett nyomor jeleivel ellenkezőleg azt találjuk, hogy vagyonilag gyarapodnak és az elviselhetetlen drágaság dacára, a népréteg, a demok- ratia alanyainak tőkeképződése szinte arányos azzal az eladósodottsággal, amibe az állam a háború viselése folytán jutott. A békeidöbeli aranyfe- ‘dezet, hiányában leledző pénzünk éppen olyan előszeretettel fogadtatik el mindenki által, mint eddig, senki sem kutatja a bankjegy fedezetét. Csupán annyi változás történt, hogy a jegybankok pénzhömérőjében a higanyt többé nem „aranynak“ hívják, hanem bizalomnak, amivel a nemzet jövője iránt viseltetnek. Ezek a nép legszélesebb rétegeiben elosztott nemzeti vagyonrészek birtokosai a legbiztosabb alapját képezik a bankjegynek. Ezen fedezet nemcsak tt legdemokratikusabb, hanem egyszersmind a legszilárdabb biztosíték is. A bankjegyet kibocsátó pénzintézet részvényei értékükben oly mértékben emelkedtek, mint még soha, tehát bonitásában senki sem kételkedik, az iránt minden oldalról osztatlan bizalom nyilvánul meg, dacára a megváltozott viszonyoknak. Éppen ilyen mértékben találkozunk ezen folyamattal, a többi vagyonértékek emelkedésében, a melyek tehát a nemzeti vagyon értékemelkedését jelentik. Ezen általános értékemelkedés azonban legszebben jut kifejezésre abban, hogy megdönti Európa szerte azt a felfogást, hogy a népek fékentartásához a kormányzásban absolutistikus eszközök alkalmazása lenne szükséges. Éppen ellenkezőleg, a népet mint értéket igazán csak most becsülik és még jobban fogják becsülni a háború után. A demokratikus felfogás térhódításában legszebben jut kifejezésre a nép értékemelkedése. Ez a folyamat tartós lesz és igy a nép iránt, mely nem más mint a de- mokrátia alkotója, és mely ma már a változott vagyon- eloszláid viszonyok folytán tőke birtokába is jutott és ennek a tőkének párosulása a becsületes és kitartó tehát a legproductivabb munkával kell, hogy megbecsülést hozzon azok részéről is, akik ma még csak az előjogok hatalmában és tőkeerejében bíznak. A világháború megtanított bennünket arra, hogy a hazának egyformán szüksége van minden fiára és az egész nép munkaenergiájára. Meg kellett, hogy tanuljuk azt is, hogy nem csak a haza megvédésében vagyunk egyformák, hanem abban is, hogy a kölcsönös megbecsülés által minden polgára a hazának egyformán vehesse ki részét abból a hazafias munkából, melynek elvégzése nemzeti érdek. Ezt célozza a demokratikus irány, ennek az iránynak fog szolgálatot tenni a demokratikus töke. Ezen együttműködés dolgozni, teremteni fog mindenünk javára egyformán. Csak ez 99 A világ legdrágább, de egyszersmind legj óbb szivarkahüvelye: MODIANO-CLUBSPECIALITÉ“ Védjegy. Vigyázat: Utánzatok vannak forgalomban. Sodorni való papír ára 20 fillér. III. 2-4 A tőke és a demokratia. Irta: Róth Lajos, a Laszámitolóbank vezérigazgatója.
