Szatmár És Vidéke, 1917 (34. évfolyam, 1-53. szám)

1917-01-16 / 3. szám

SZATMÁR ÉS VIDÉKE. 3 fillérben állapította meg, a mely összeget, a mi tönk szélén (?) álló vendéglőseink különféle com* mentárokkal is fognak kísérni. De hát hadd beszéljenek! Mi Üd­vözöljük Demkőt ezen eljárásáért, akinek édes szülei, már ezelőtt 34 évvel a Polgári Olvasókörben, mint vendéglősök a közönség tel­jes elismerését és becsülését vív­ták ki, sőt kérjük arra, hogy éppen a régi solid üzleti elvekkel vessen véget, annak a valóságos rabló hadjáratnak, amely — ható- .ági ellenőrzés hiánya miatt — városunkban az éttermekben ural­kodik. (S). — Szatmár, Bereg és Ugocsa vármegyék január hó 15-től kezdődőleg a külső had­műveleti területhez tartoznak, en­nek következtében az utazó közön­ségnek utazási igazolvánnyal kell magát ellátnia. — A tanfelügyelő jelen­tése. Bodnár György kir. tan- felügyelő a vm. közig, bizottság január havi ülésén jelentette, hogy a katonák karácsonyi ajándékára az iskolák 3185 K 72 fillért gyűj­töttek. A múlt év tavaszán uta­sítására az iskolák konyhakertá- »zeti művelést folytattak, melynek jövedelméből a háborúban elesett hősök árvái és özvegyeinek 733 K adomány jutott. Az ötödik hu- dikölcsön sikere érdekében a ta­nítóságot megfelelő tevékenységre serkentette. Az eddig beérkezett jelentések szerint a tanitók 3800 K-t, iskolák 2650 K-t, a tanitók buzdítására a lakosság 99950 K hadikölcsönt jegyzett. A hadba- vonult tanitók miatt szünetelő is­kolákhoz állumi tanítókat rendelt •zolgálattételre a háború tarta­mára s igy ezen szünetelő isko­lák ellátása biztosíttatott. Az 1916—17. évi állami költségve­tés terhére több községben állami iskolai építkezés engedélyeztetett, bár az építkezés csak a háború után lesz lebonyolítható, minden intézkedést megtett, hogy a mű­szaki műveletek elkészíttessenek. — Kritika a Krémer Sándor társulatáról. Hétfőn, f. hó 1-én befejezte Krémer Sán­dor társulata két hónapra terjedő ungvári téli szinidényét, hogy a tél hátralevő részét Munkácson töltse. Az utolsó előadások — sajnos — nem elégítették ki igé­nyeinket; mintha készületlenség és kapkodás lett volna észlelhető minden vonalon, pedig közönsé­günk nem ilyen előadásokhoz volt szoktatva. Szombaton a koro­názás napján ünnepi díszelőadás volt. Tóth Kálmán örökszép ma­gyar történelmi vigjátóka. A király házasodik került szinre, — átla­gosan i* elég gyenge előadás­ban ... Vasárnap délután a világ­járó kellemes zenéjében gyönyör­ködött a hálás közönség, este pe­dig »nagy Szilveszteri-tarka est“ volt plakátirozvn. A plakát sajnos sokkal hangzatosabb volt, mint a mennyit maga az est nyújtott... Hétfőn délután a Gyimesi vad­virág, este p°dig elkapkodot. elő­adásban az Egyszer volt operett fejezte be a szezont. A bővebb kritikától eddig is tartózkodtunk; most sem akarunk végleges véle­ményt mondani, — hisz mind­nyájan tudjuk, hogy mennyi sok mindent kell most figyelembe vennünk. Azonban mindezek figye­lembevételével is reméljük, hogy Krémer Sándor alkalmat fog ne­künk nyújtani arra, hogy társu­latáról a legelismerőbb véleményt mondhassuk. A viszontlátásra! p. a. — Házasság. Dobos Andor nagyszőllősi m. kir. adó­tiszt január 7 én tartotta esküvő­jét Halász Mór állami isk. igazgató-tanitó leányával. Mar- g i 11 a 1 a szatmári székesegyház­ban. Az esketést Benkő József apátplóbános végezte. — Meghalt a kis Barta Józsi. Meghalt a kis Barta Józsi alig öt napra reá, hogy ártatlan gyermekrzemeivel megpillantotta ezt a világot. Halála alkalmával nem siratta el senki, mert az ár­vának senkije sem volt s hogy ismeretlen neve a mi lapunk ha­sábjára kerül, annak oka is ha­lálának rendkívüli körülményeiben rejlik. Nem vádolunk mi senkit, hanem az eset. önmagát vádolja. A kis Barta Józsi Szatmáron szü­letett 1916. december 31-én s miután nem volt aki gondozza, a menhelybe került. Az egy két na­pos kicsikét tehát elvitték a deb­receni állami menhelyre, ahonnan rövidesen kiadták Nagybányára. Az alig öt napos kis jószág tehát megtette az utut Sratuiárról Debrecenbe, majd eunek utána Debrecenből Nagybányára télviz idején, ami talán épen elég volt arra, hogy városunkban f. hó 5-én jobblétre szenderüljön. Nem állít­juk, hogy épen a hosszú utazás volt a halál oka, de oly elfogad­hatónak látszik ez a föltevés, hi­szen alig öt napos gyerekről van szó. A kis Barta Józsinak rehát elég volt a menhelyi gondozásból, de az illetékes köröknek talán mégis gondjuk lesz arra, hogy a jövőben az ilyon botrányos esetek meg ne ismétlődhessenek. „Nagybánya.“ — Halálos kimenetelű szerencsétlenség történt pén­teken este a szatmári állomáson. A Királyháza felől beérkező 1707. számú vonatról, amely este hét órakor futott be az. állomásra, köz­vetlenül a megérkezés előtt leug­rott egy közhonvédi egyenruhába öltözött katona. A szerencsétlen ember a vonat kerekei alá került, amelyek halálra gázolták. A nála talált zsebnotcszből megállapítot­ták, hogy neve Nagy Zsigmond és öt gyermekes családapa. Ille­tőségi helye azonban irataiból nem tűnt ki. — Mit lehet vásárolni a hatósági üzletekben? A hatósági élelmiszer üzletekben beszerezhetők : árpagvöngy, köles, aszalt szilva, dán vaj, ementháli sajt, condensált tej, só, bab, kávé, hollandi pótkávé, lengyel pótkávé, Frank pótkávé, halkonzervek, pap­rika, törött és szemes bors, fahéj, vanília, citromsó, fenyőmag, co­riander, szegfűszeg, szegfű bors, tea, csokoládé, gzerecsendióvirag, sáfrány, keserüviz, gyufa, cipő­krém, fénymáz, keményítő, sós- borszesz, lysoform, gyertya, mosó­ás mosdó szappan, seprő. Mind­ezen cikkek árai az üzleti táblán fel vannak tüntetve. — Tavaszi vetőmagvak. A kirendeltség vezetője értesítette vármegyénk főispánját, hogy a földmivelésügyi miniszter rende­leté értelmében a vármegyénkben feltétlenül szükséges tavaszi vető­magvak »kiosztásáról a kirendelt- ség foJ* gondoskodni. Szatmdr- vármegve területéről elfogadható rendelések maximumu árpából 1500 q, zabból 2000 q és tenge­riből 600 q-ban állapíttatott meg. A vetőmag ára feladó állomásra szállítva és feladva (zsákkal együtt) búzára, árpára, zabra és fajtenge- rire 55 K. a kölesre pedig 50 K-bam állapíttatott meg. — Szégyen lajstrom. A szatmári főszolgabírói hivatalban N. Szabó Tibor szolgabiró az utóbbi napokban a következő ki- hágáei ügyekben hozott marasz­taló ítéleteket : G r ó s z Sámuel szamoakrasaói kereskedőt a petro­leum árának drágítása miatt 200 K fő és 100 K mellékbüntetésre Ítélte, ugyancsak a petroleum liter­jének 3 koronáért való árusítása miatt 100 K fő és 50 K mellék­büntetésre ítélte Braun Jakab mikolai vesryes kereskedőt, Da- rabant Istvánná batizi lakos 100 K fő és 50 K mellékbünte­tést kapott, mert engedély nélkül búzát szállított a városba, 100 K fő és 50 K mellékbüntetésre Ítélte a szolgabiró Csintalan Erzsi, Kadvánsz ky Mihályné, Csa­tár y Erzsi, Fazeka« Juliánra, Ignác* Jakabné. Kádár Mik­lósáé, Kádár Bálintné, Szász József és Csat ár y Ferencné egri lakosokat, mert apró tételek­ben kimért terményekkel uzso- ráskodtak. — Letartóztatva volt a kir. ügyészségnél a múlt hóban 47, szabadult 43, fogva maradt 4 egyén. — A nikkel huszfilló- resek. A közönség nagy része, amely eddig nem igen akart meg­válni a nikkelből készült huszfil- léreaektől, az utóbbi napokban, de különösen a múlt év utolsó napján minden áron szabadulni igyeke­zett tőle. Rengeteg mennyiségű ilven pénz szándékozott gazdát cserélni, de nem valami nagy si­kerrel, mert hiszen mindenki tudta, hogy ez a pénznem ez év első napjától kezdve a magán- forgalomban nem használható. Et amig az 1916-ik esztendőbon min­denki kötele* v,olt. elfogadni, ad­dig az 1917-ik évben már nyu­godtan visszautasítható. Az persze hogy a huszfüléres a magánfor­galomban értékét veszti, nem so­kat jolent, mert hiszen az osztrák­magyar bank s az állami hivata­los fizetőhelyei 1917. április vé­géig beváltják, adva értük vas­ból készült huizfilléreseket. Ez a pénz ti hát április végéig éppen annyit ér, mint az elmúlt évek­ben ért és veszteség csakis azo­kat éri, akik májusig nem vált­ják be. A kispénzűkben dolgozó kofák, szatócsok az év utolsó nap­ján meglehetősen megrémít,ették a közönséget, amennyiben a nik­kel huszfilléreseket egyáltalán nem fogadták el. Az eszesebb és gya­korlatiasabb kereskedők bizonyára elfogadják április közepéig is, a mikor még mindig elég idejük lesz arra. hogy beváltsák. — Cukor-kiszolgáltatás. A január 16-tdl február 15-ig ter­jedő egy havi időre eső cukor- járandóság kiosztása tegnap vette kezdetét az üzletekben kifüggesz­tett betüsorrendben. Személyen­ként változatlanul egy kg. jár, melynek felét kockacukorban az elárusiíó kiadói köteles. Dr. PAL0CZ k. egészségtani tanár v. kórházi specialista orvos BUDAPEST IV., Károly-kova}; 2. sz. Sok évi óriási speciális praxisa foly­tán teljes biztonságáról felismeri és ki- gyógyitja úgy férfiaknál, mint nőknél a titkos és nemibetegségeket, valamint az azokból származó összes bajokat. Rendel hétköznapokon d. e. 10—12, d. u. 3—5 óráig. Ha személyesen lehe­tetlen volna megjelenni, válaszbélyeges levélre szívesen ad díjtalan felvilá­gosítást afelől, hogy otthoni kúrával hogyan szabadulhat meg gyökeresen a bajától. 8—20 4848. szám. Hyers pia eladás. Alólirott erdöhivatalnál (Bustyahá'/.a, Márainarosme- gye) 1917. évi január hó 25-ikén 6 (Hat) q nyers luczfenyő nyilvános Írásbeli árve­résen el&datik. Kikiáltási á-r Bus tv a Háza állomáson kocsiba lakottan q-ként 130 (Egyszázharmiuc) korona. Részletes felvilágosítás­sal, árverési feltételekkel és ajánlati lapokkal szolgál a Bustyaházai m. k. erdőhivatal. FILLER mmm HyGIEHIKÜS SZ1VARKAHUVEIY AOTíCOTW )VED- JES» dtKÖNYVECSKE SODORNIVALŐ PAPÍR (70 LAP) ARA 12. FILLER

Next

/
Oldalképek
Tartalom