Szatmár És Vidéke, 1917 (34. évfolyam, 1-53. szám)
1917-01-16 / 3. szám
SZATMÁR ÉS VIDÉKE. 3 fillérben állapította meg, a mely összeget, a mi tönk szélén (?) álló vendéglőseink különféle com* mentárokkal is fognak kísérni. De hát hadd beszéljenek! Mi Üdvözöljük Demkőt ezen eljárásáért, akinek édes szülei, már ezelőtt 34 évvel a Polgári Olvasókörben, mint vendéglősök a közönség teljes elismerését és becsülését vívták ki, sőt kérjük arra, hogy éppen a régi solid üzleti elvekkel vessen véget, annak a valóságos rabló hadjáratnak, amely — ható- .ági ellenőrzés hiánya miatt — városunkban az éttermekben uralkodik. (S). — Szatmár, Bereg és Ugocsa vármegyék január hó 15-től kezdődőleg a külső hadműveleti területhez tartoznak, ennek következtében az utazó közönségnek utazási igazolvánnyal kell magát ellátnia. — A tanfelügyelő jelentése. Bodnár György kir. tan- felügyelő a vm. közig, bizottság január havi ülésén jelentette, hogy a katonák karácsonyi ajándékára az iskolák 3185 K 72 fillért gyűjtöttek. A múlt év tavaszán utasítására az iskolák konyhakertá- »zeti művelést folytattak, melynek jövedelméből a háborúban elesett hősök árvái és özvegyeinek 733 K adomány jutott. Az ötödik hu- dikölcsön sikere érdekében a tanítóságot megfelelő tevékenységre serkentette. Az eddig beérkezett jelentések szerint a tanitók 3800 K-t, iskolák 2650 K-t, a tanitók buzdítására a lakosság 99950 K hadikölcsönt jegyzett. A hadba- vonult tanitók miatt szünetelő iskolákhoz állumi tanítókat rendelt •zolgálattételre a háború tartamára s igy ezen szünetelő iskolák ellátása biztosíttatott. Az 1916—17. évi állami költségvetés terhére több községben állami iskolai építkezés engedélyeztetett, bár az építkezés csak a háború után lesz lebonyolítható, minden intézkedést megtett, hogy a műszaki műveletek elkészíttessenek. — Kritika a Krémer Sándor társulatáról. Hétfőn, f. hó 1-én befejezte Krémer Sándor társulata két hónapra terjedő ungvári téli szinidényét, hogy a tél hátralevő részét Munkácson töltse. Az utolsó előadások — sajnos — nem elégítették ki igényeinket; mintha készületlenség és kapkodás lett volna észlelhető minden vonalon, pedig közönségünk nem ilyen előadásokhoz volt szoktatva. Szombaton a koronázás napján ünnepi díszelőadás volt. Tóth Kálmán örökszép magyar történelmi vigjátóka. A király házasodik került szinre, — átlagosan i* elég gyenge előadásban ... Vasárnap délután a világjáró kellemes zenéjében gyönyörködött a hálás közönség, este pedig »nagy Szilveszteri-tarka est“ volt plakátirozvn. A plakát sajnos sokkal hangzatosabb volt, mint a mennyit maga az est nyújtott... Hétfőn délután a Gyimesi vadvirág, este p°dig elkapkodot. előadásban az Egyszer volt operett fejezte be a szezont. A bővebb kritikától eddig is tartózkodtunk; most sem akarunk végleges véleményt mondani, — hisz mindnyájan tudjuk, hogy mennyi sok mindent kell most figyelembe vennünk. Azonban mindezek figyelembevételével is reméljük, hogy Krémer Sándor alkalmat fog nekünk nyújtani arra, hogy társulatáról a legelismerőbb véleményt mondhassuk. A viszontlátásra! p. a. — Házasság. Dobos Andor nagyszőllősi m. kir. adótiszt január 7 én tartotta esküvőjét Halász Mór állami isk. igazgató-tanitó leányával. Mar- g i 11 a 1 a szatmári székesegyházban. Az esketést Benkő József apátplóbános végezte. — Meghalt a kis Barta Józsi. Meghalt a kis Barta Józsi alig öt napra reá, hogy ártatlan gyermekrzemeivel megpillantotta ezt a világot. Halála alkalmával nem siratta el senki, mert az árvának senkije sem volt s hogy ismeretlen neve a mi lapunk hasábjára kerül, annak oka is halálának rendkívüli körülményeiben rejlik. Nem vádolunk mi senkit, hanem az eset. önmagát vádolja. A kis Barta Józsi Szatmáron született 1916. december 31-én s miután nem volt aki gondozza, a menhelybe került. Az egy két napos kicsikét tehát elvitték a debreceni állami menhelyre, ahonnan rövidesen kiadták Nagybányára. Az alig öt napos kis jószág tehát megtette az utut Sratuiárról Debrecenbe, majd eunek utána Debrecenből Nagybányára télviz idején, ami talán épen elég volt arra, hogy városunkban f. hó 5-én jobblétre szenderüljön. Nem állítjuk, hogy épen a hosszú utazás volt a halál oka, de oly elfogadhatónak látszik ez a föltevés, hiszen alig öt napos gyerekről van szó. A kis Barta Józsinak rehát elég volt a menhelyi gondozásból, de az illetékes köröknek talán mégis gondjuk lesz arra, hogy a jövőben az ilyon botrányos esetek meg ne ismétlődhessenek. „Nagybánya.“ — Halálos kimenetelű szerencsétlenség történt pénteken este a szatmári állomáson. A Királyháza felől beérkező 1707. számú vonatról, amely este hét órakor futott be az. állomásra, közvetlenül a megérkezés előtt leugrott egy közhonvédi egyenruhába öltözött katona. A szerencsétlen ember a vonat kerekei alá került, amelyek halálra gázolták. A nála talált zsebnotcszből megállapították, hogy neve Nagy Zsigmond és öt gyermekes családapa. Illetőségi helye azonban irataiból nem tűnt ki. — Mit lehet vásárolni a hatósági üzletekben? A hatósági élelmiszer üzletekben beszerezhetők : árpagvöngy, köles, aszalt szilva, dán vaj, ementháli sajt, condensált tej, só, bab, kávé, hollandi pótkávé, lengyel pótkávé, Frank pótkávé, halkonzervek, paprika, törött és szemes bors, fahéj, vanília, citromsó, fenyőmag, coriander, szegfűszeg, szegfű bors, tea, csokoládé, gzerecsendióvirag, sáfrány, keserüviz, gyufa, cipőkrém, fénymáz, keményítő, sós- borszesz, lysoform, gyertya, mosóás mosdó szappan, seprő. Mindezen cikkek árai az üzleti táblán fel vannak tüntetve. — Tavaszi vetőmagvak. A kirendeltség vezetője értesítette vármegyénk főispánját, hogy a földmivelésügyi miniszter rendeleté értelmében a vármegyénkben feltétlenül szükséges tavaszi vetőmagvak »kiosztásáról a kirendelt- ség foJ* gondoskodni. Szatmdr- vármegve területéről elfogadható rendelések maximumu árpából 1500 q, zabból 2000 q és tengeriből 600 q-ban állapíttatott meg. A vetőmag ára feladó állomásra szállítva és feladva (zsákkal együtt) búzára, árpára, zabra és fajtenge- rire 55 K. a kölesre pedig 50 K-bam állapíttatott meg. — Szégyen lajstrom. A szatmári főszolgabírói hivatalban N. Szabó Tibor szolgabiró az utóbbi napokban a következő ki- hágáei ügyekben hozott marasztaló ítéleteket : G r ó s z Sámuel szamoakrasaói kereskedőt a petroleum árának drágítása miatt 200 K fő és 100 K mellékbüntetésre Ítélte, ugyancsak a petroleum literjének 3 koronáért való árusítása miatt 100 K fő és 50 K mellékbüntetésre ítélte Braun Jakab mikolai vesryes kereskedőt, Da- rabant Istvánná batizi lakos 100 K fő és 50 K mellékbüntetést kapott, mert engedély nélkül búzát szállított a városba, 100 K fő és 50 K mellékbüntetésre Ítélte a szolgabiró Csintalan Erzsi, Kadvánsz ky Mihályné, Csatár y Erzsi, Fazeka« Juliánra, Ignác* Jakabné. Kádár Miklósáé, Kádár Bálintné, Szász József és Csat ár y Ferencné egri lakosokat, mert apró tételekben kimért terményekkel uzso- ráskodtak. — Letartóztatva volt a kir. ügyészségnél a múlt hóban 47, szabadult 43, fogva maradt 4 egyén. — A nikkel huszfilló- resek. A közönség nagy része, amely eddig nem igen akart megválni a nikkelből készült huszfil- léreaektől, az utóbbi napokban, de különösen a múlt év utolsó napján minden áron szabadulni igyekezett tőle. Rengeteg mennyiségű ilven pénz szándékozott gazdát cserélni, de nem valami nagy sikerrel, mert hiszen mindenki tudta, hogy ez a pénznem ez év első napjától kezdve a magán- forgalomban nem használható. Et amig az 1916-ik esztendőbon mindenki kötele* v,olt. elfogadni, addig az 1917-ik évben már nyugodtan visszautasítható. Az persze hogy a huszfüléres a magánforgalomban értékét veszti, nem sokat jolent, mert hiszen az osztrákmagyar bank s az állami hivatalos fizetőhelyei 1917. április végéig beváltják, adva értük vasból készült huizfilléreseket. Ez a pénz ti hát április végéig éppen annyit ér, mint az elmúlt években ért és veszteség csakis azokat éri, akik májusig nem váltják be. A kispénzűkben dolgozó kofák, szatócsok az év utolsó napján meglehetősen megrémít,ették a közönséget, amennyiben a nikkel huszfilléreseket egyáltalán nem fogadták el. Az eszesebb és gyakorlatiasabb kereskedők bizonyára elfogadják április közepéig is, a mikor még mindig elég idejük lesz arra. hogy beváltsák. — Cukor-kiszolgáltatás. A január 16-tdl február 15-ig terjedő egy havi időre eső cukor- járandóság kiosztása tegnap vette kezdetét az üzletekben kifüggesztett betüsorrendben. Személyenként változatlanul egy kg. jár, melynek felét kockacukorban az elárusiíó kiadói köteles. Dr. PAL0CZ k. egészségtani tanár v. kórházi specialista orvos BUDAPEST IV., Károly-kova}; 2. sz. Sok évi óriási speciális praxisa folytán teljes biztonságáról felismeri és ki- gyógyitja úgy férfiaknál, mint nőknél a titkos és nemibetegségeket, valamint az azokból származó összes bajokat. Rendel hétköznapokon d. e. 10—12, d. u. 3—5 óráig. Ha személyesen lehetetlen volna megjelenni, válaszbélyeges levélre szívesen ad díjtalan felvilágosítást afelől, hogy otthoni kúrával hogyan szabadulhat meg gyökeresen a bajától. 8—20 4848. szám. Hyers pia eladás. Alólirott erdöhivatalnál (Bustyahá'/.a, Márainarosme- gye) 1917. évi január hó 25-ikén 6 (Hat) q nyers luczfenyő nyilvános Írásbeli árverésen el&datik. Kikiáltási á-r Bus tv a Háza állomáson kocsiba lakottan q-ként 130 (Egyszázharmiuc) korona. Részletes felvilágosítással, árverési feltételekkel és ajánlati lapokkal szolgál a Bustyaházai m. k. erdőhivatal. FILLER mmm HyGIEHIKÜS SZ1VARKAHUVEIY AOTíCOTW )VED- JES» dtKÖNYVECSKE SODORNIVALŐ PAPÍR (70 LAP) ARA 12. FILLER