Szatmár És Vidéke, 1916 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1916-03-28 / 13. szám

2 rSZATMÁR ÉS VIDÉKE. — Lássa kend, ez a szivár­vány azt jelenti, hogy nem sokára béke lesz. — Bár úgy volna komám, nagyon meguntam már ezt a ne­héz kórházi szolgálatot. * Ha annak az átoknak csak a negye.dré8ze megvalósulhatna, a mit a népek. nem véve ki még a szövetségeseit sem, az angolra szórnak, az a durva, lelketlen ná- czió bizonyosan elpusztulna. Ennek a háborúnak minden szenvedése az ő lelkiismeretűt terheli és le­hetetlen is, hogy a gondviselés büntetés nélkül hagyja azt a go­noszságot a tü'dy ennek a világ- pusztulásnak előidézője volt. Az az egy már megvan, hogy látja tel vének nem sikerültét és kezd úgy kinézni, mint mikor az ördög imádkozik. Demeter. Egy operett bemutató s a szezon bét szívesen fogadott da­rabja többszöri ismétlésben. Érdek­lődéssel vártuk az uj Eisler be­mutatót s újra csalódtunk. Mint a legtöbb felkapott iró darabjá­nál, itt is visszaesést tapasztal­tunk. „Vagy ő vagy senki“ da­rabja még annyi hatást sem ért el, hogy a közönség egy estére felmelegedett volna. Háborús, naiv mese a cágíestő leányának a hu- ezárhadnagy s a grófnőnek a ta­nár iránti szerelméről. A két fő női szerepet Horváth Nusi és Füzes Lenke vitték. Előbbi erős indii-pozicióva! küzdött, utóbbinak több volt, az igyekezete, mint si­kere. Galgóczy, Nyarai, Kiss Miklós, vettek részt az előadás­ban. A bemutatónál mindkét este nagy közönség volt. Przemyal. Az elmúlt hé- ten március 22-ón volt egy esz­tendeje, hogy Przemysl becsület­tel elesett. Szomorú a hir és fáj­dalmas volt a csapás, melyet oko­zott, százezer hősünk, túlnyomó többségben magyarok, kerültek orosz hadifogságba. Fegyver nem tudta megvívni, csak az éhség kényszerithette kapitulációra a hősi várat, Mikor tavaly február­ban a fölmantéei kísérletek nem sikerültek, már kétségtelen volt, hogy Przemysl nem kerülheti el a kapitulációt. Március 22-én reggel hat órakor a levegőbe re­pültek az utolsó erődítések is és az első orosz járőrök megjelentek Przemyslben. Az orosz uralom nem tartott sokáig a monarchia egyik legnagyobb várában, har­madfél hónappal később, junius 3-án ugyancsak hajnalban a szö­vetséges csapatok kitűzték Prze- ínyslre a mi diadalmas lobogónkat. Kitüntetés. Őfelsége a ki­rály csikszentkiralyi Balogh Fe­renc ezredesnek, a szatmári hon­védállomás népszerű parancsnoká­nak a háborúban teljesített kitűnő szolgálatai elismeréséül a Ferenc József rend lovagkereszf jét ado­mányozta a katonai órdemkereszt szallagján. A jól megérdemelt kitüntetésnek hire őszinte örömet keltett n város társadalmának rétegében. Kitüntetés. Masoranus Emil nyug. ezredest, a szatmári fogoly megfigyelő állomás parancs­nokát, aki a háború tartama alatt az olasz fronton hadíápállomás parancsnok volt ég onnan csak pár hét előtt került a szatmári fogolytábor élére, a király az el­lenséggel szemben tanúsított ki­tűnő szolgálata elismeréséül a Fe­renc József-rend tiszti keresztjét adományozta a katonai érdemke­reszt szalagján. Esküvő. Fried József a „Szatmári Termény- és Hitelbank rt.“ főkönyvelője vasárnap tar­totta esküvőjét Kun Margit kis­asszonnyal, Kun Lajos biztosítási tisztviselő leányával, Debrecenben. — Dr. Korányi Lajos zilahi pü. fogalmazó, kedden tartotta esküvőjét Kaid or Margit zon­goraművésznővel. Halálozás. P a 1 c z er Ernő kegyesrendi kormánysegéd, szent- széki tanác os, arany érdemke­resztes főgimn. tanár, nugykérolvi rk. nyugalmazott plébános házfő­nök áldásos, tevékeny életének 74-ik, szerzetességének 54-ik, ál dozópapságénak 50 ik évében f hó 19-én éjjel az Urban csende­sen elhunyt. Messze vidéken hires, tartalmas, magvas beszédű kitűnő egyházi és világi szónok, minden szép, jó és nemes ügyet pártoló jó szivü, udakozó egyéniség, a magyar kegyes tanitó rendnek egyik kiváló, nagy tiszteletre méltó kitűnően képzett nagyte- hstségü, érdemes, oszlopos tagja tért benne a »irba! Temetése f. hó 22-én volt, a közönség igen nagy részvéte mellett. A temetési szertartást Dr. Szentgyörgyi Jor­dán Károly apát kanonok végezte. A F. M. K, E. gyásza. Súlyos veszteség érte a Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesü­letet és a magyar közéletet. Dr. gyürkii Gyürky Geyza, Nyitra- vármegye alispánja, a F. M. K. E. köztiszteletben álló ügyvezető ai- elnöke. 59 éves korában Nyitra városában szivszélhüdésben el­hunyt. Negyedfél évtizeden át dolgozott és szive egész lelkese­désével szolgálta a F. M. K. E. eszméit, a magyar közművelődés érdekeit a Felvidéken. Mar 1882 november 28 dn ott volt az egye­sület nyitrai alakuló gyűlésén. Mint fiatal nagytapoicsányi ügy­véd és az égésűiét első igazgató választmányának tagja lelkesen buzgóikodott, hogy az egyesület­nek minél több tagot, toborozzon. Néhány év múlva az egyesület titkárává választotta meg. Önzet­lenségének fényes tanúsága, hogy öt éven át tartott titkársága alatt., sohasem vette föl a neki költség­vet ésileg megszavazott évi 800 korona titkári tisztelet, dijjat, hanem alapitvány képpen viseza- njándékozta az egyesületnek. Ugyanez idő alatt szerkesztette az egyesület hivatalos újságját, a Felvidéki Nemzetőr t. Amikor 1893 ban letette titkári hivata­lát, az egyesület teszteletbeli alel- nökké választotta meg. Ugyanak­kor a F. M. K. E. nyltramegyei osztálya ügy vezető elnökévé, 1898- ban az egyesület helyettes ügy­vezető alelnökké, majd 1903 ban ügyvezető ale>nökké, 1907-ben pedig — az egyesület negyedszá­zados fennállásának ünnepe alkal­mából — tiszteleti elnökévé vá­lasztotta meg s mint ilyen mind­végig, élete utolsó pillanatáig ve­zette az égésűiét ügyeit. A nagy- halottat, a Felvidék közönségének óriási részvétele mellett temették el Nyitrán, Nyitra vármegye költségén, a Nyitra városa által tisztelete jeléül felajánlott, sír­boltba. Koporsóját, mely a F. M. K. E. zászlójával volt letakarva, a F. M. K. E. elnökségének és vidéki választmányainak koszorúin kívül, a család, a kormánybiztos- főispán, a vármegye, a váro-ok és barátainak és tisztelőinek egész köszöni erdeje bontotta. A gyá­szoló csatához több száz részvét- távirat. és levél érkezett, köztük : József főhercegtől a Harctérről, a • i belügyminisztertől és vallás-és köz- oktatásügyi minisztertől, Thuróczy Vilmos belső titkos tanácsos, leg­főbb számszéki elnöktől, a F. M. K. E. örökös tb. elnökétől, a F. M. K. E. össze* vidéki választ­mányaitól, az ország kulluregye- sületeitől. a vármegyéktől a váro- I soktói, a budapesti tudományegye­temtől és a magyar közélet rzám- tbluu tagjától. Zeneiskolai hangver- ! seny. A helybeli városi zeneis- ■ kola f. hó 24. én, pénteken este j fél 8 órakor tartotta ezidei első j nyilvános hangversenyét, ezúttal j is a városi színházban, az intézeti í haiigszeralap javára. A közönség j nagy érdeklődéssel és elismerés- I sei kisérte a zeneiskola növendő- j keinek szereplését s jóleső érzés- j se! szemlélte tanúsított előbala- | dósukat, amely nagyrétben az I iskola tanárkarának is érdeme. A ) zongoranövendéksk közzül Hantz i Ibolyka, Kolb Margit, Halász j Erzsébet és Gú * pá r Anna (Nagy- : károlyitól) játszottak nagy tetszés ! mellett s különöset! a két. utóbbi I tett bizonyságot, nagy rutinjáról i « kiváló művészi képességéről. W a 11 o i) Irén, T e r g e Berta, : Lé bér Katalin, Fabó Ilonka I ás Istók a Irén énekükkel nyer- i t.ek tetszést, igazolva, hogy gon- j dog oktatásban és irányításban ré­szesültek s egyikük-másikuk meg­lepő énektudást árult el. Éppúgy jól megfelelt, a várakozásnak F ö I- des Pál is, aki Schumann két ‘ gránátosát énekelte. Az egyes «ze- I replőkat B e n d iuer igazgató i kísérte zongorán a tő'« mesrszo- i kott gondossággal és művészettel, i Eredetileg a Munkácson állomá- i sózó 5. gyalogezred zenekarának ; eljövetele is kilátásba volt, he- } lyesve. de közbejött akadályok • miatt felsőbb rendelkezésre elmn- j radt. A hangverseny azonban így ? is meggyőzött bennünket arról, hogy a városi zeneiskola hivatá­sának magaslatán áll s jövője elé is a legszebb reményekkel tekint- hetünlt. Színészet. Kréméi- Sán­dor színtársulata ápr. 2-án fejezi- he Munkácson az előadásokat s azután — ápr. 4-én vagy 5-én — Ungváron kezdi m>g az egy hónapig tartó előadásokat. A tár­sulatnak uj jeles tagja Jávor Ervin. Előadásra kerülő üjdonsá­gok: C3ászárné. Vagy ő, vagy senki, Mágnás Miska, Kisasszony félje, Grün Lili, Nap lovagja, Hermelin, Nőstény ördög. A Jótékony Nőegylet tea délutánja. Múlt szamunk­ban már jeleztük, hogy a Jóté­kony Nőegylet április 9-én nagy­szabású műsoros tea délutánt ren­dez a Pannónia éttermében. A tea délután jövedelme a hadiárvák tejszükségletének beszerzésére é» a sebesült katonák húsvéti meg­ajándékozására van szánva. Az egyesületnek sikerült szereplésre megnyerni dr. Lakatos Mi- hálvnó úrasszonyt Nagybányáról, aki egy szóló zongoraszámot ad elő, s igy a mi közönségünknek is alkalma lesz művészi játékában gyönyörködni. A műsort a.z egye­sület vezetősége igy állította össze: 1. Prolog, irta Tóth József képz. tanár, az egyesület főtitkára, sza­valja dr. Barna Jánosáé urasz- szony. 2. Felolvasás, dr. Gobi Alajostól. 3. Zongora szám, elő­adja dr. Lakatos Miháiyaé úr­asszony. 4. Pápé Méttá urleánv éneke, 5. Magán ének, Rónay László hadnagy felléptével. A zongoraszámokat Krautz fő­hadnagy kiséri. Veszett kutya járt va­sárnap városunkban, mely többeket megharapott A ren­dőrségnek bizonyára tudo­mása van róla és megtette u szükséges intézkedéseket. Ez esetből kifolyólag szeretnök tudni, mikor jön el már az az idő, hogy az ebtartási szabályrendelet szigorúan be fog tartatni ? Mert ugv tud­juk, hogy abban szájkosárról is vén szó, már pedig száj­kosarat városunkban még ha­landó nem látott. Az alkalmatlanságot igazolni kel!. A honvéd-smi miniszter legutóbb kiadóit 4100 — 916. szúrná rendeletében igen ér­dekes intézkedést léptet életbe arra nézve, hogy minden polgári személy köteles igazolni, hogy népfölkelési szemlén megjelent. A rendelet, kapcmlatos a galíciai és bukovinai illetőségű hadkötelesek népfö kelői szemléjének elrendelé­sével s többek között ezeket mondja: A galíciaiak nyilvános helyen (piacon), vasúti állomáson felszóütandók. hogy azt, vájjon a szemle éa különösen a pófmtmle- köleiczettségüknek eleget tettek-e, igazolják. Ezen ellenőrzés gyakor­lása a szemieköteles korban levő valamennyi magyar honos egyénre is kiterjesztendő s az ellenőrzés szigorú foganatosít ásóval az összes csendőr kerületi parancsnokságokat is megbíztam. A rendelet kiboc'á- túsa folytán mindenki helyesen teszi tehát, hu népfelkelői igazol- ványi lapját állandóan magánál hordja, hogy szükség esetén magát igazolhassa. Az otthon készített ci­garetta árusítása tilos. A pénzügyminiszter szigorú rendele­tét adott ki, melyben figyelmez­teti a kávésokat é9 vendéglősö­ket, hogy 100 koronától 1000 ko­ronáig terjedhető büntetéssel sújtja őket, ha otthon készített cigaret­tát árusítanak vrgy árusittatnak. Ezenfelül elvonja tőlük az ital • mérési engedélyt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom