Szatmár És Vidéke, 1916 (33. évfolyam, 1-52. szám)

1916-01-25 / 4. szám

Harmincharmadik évfolyam. — á-ik szám.

SzatmárMegjelenik minden kedden.

Egyes szám ára 12 fillér.

Laptulajdonos és kiadó: MORVÁI JÁNOS.

Felelős szerkesztő:

Hr. FEJES ISTVÁN.

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

Eötvös-u. 8.; Könyvnyomda.

Előfizetés egész évre 6 korona, fél évre 3 kor., negyedévre 1 kor. 50 fillér.

Rettentlietlen

hőseink.

Nem, nem a lövészárokban feküsznek, nem várakat vivnak és ellenséget győznek, nem sírokban feküsznek, a haza örök dicsőségére . . . Nem ! a rettenthetlen hősök idehaza szaladgálnak, üldögélnek, pipáznak, tréfálnak, hadi terveket kovácsolnak Hindenburg számára és főleg, ezt legelsösorban kellett volna kifejtenem: feljelentenek.

A Bach korszakban, ebben az örökre szégyenletes korszakban nem volt annyi feljelentés. De kik voltak akkor a feljelentők és kik ma? Akkor cseh, nem intelligens hivatalnoki kar árasztotta el Magyarországot és „hivatalból“ „ex offo*. hogy úgy fejezzem ki magam „kenyérkeresetből“ — tett feljelentéseket a jó magyarok ellen.

Ma a magyar jelenti fel a magyart, azt hivén, esküdve rá, hogy rém hazafias cselekedetet cselekszik, amidőn testvérét, rokonát, édes, kedves legjobb barátját feljelenti, hogy nem katona.

Hogy is áll ez a dolog?

Magyarországon hála Istennek! törvényes rendes sorozó bizottságok működnek s tegyük hozzá, a 1 egki fogásta - lanabbul, igen is tegyük hozzá, kogy a legutóbbi időben ki- lönösen, még szórványosan sem volt rá eset, hogy bárkivel szemben is ezek a bizottságok elnézök lettek volna. A mit legjobban bizonyít az az általános elösmert tény, hogy országszerte sokkal nagyobb quóta jutott minden háborús korosztályból belőlünk, mint teszem fel Ausztriából . . .

Hogy Magyarországon sokkal több az önként jelentkező, mint a társ birodalmi államok bármelyikében.

Hogy Magyarországon aránylag jóval kevesebb a hivatalosan felmentettek száma, mint Ausztriában.

Hogy Magyarországon „lappangók“ — a harctérről „lopva menekülők“ — nincsenek.

Teszem fel, Franciországban az ilyeneknek számát százezrekre teszik.

És mégis, mégis joggal panaszkodik már a pesti, igazán hazafias sajtó is. Ha ezek a rettenthetlen, idehaza pipáló, elvénhedt, — mit sem csináló hősök: egy két szemmel, két lábbal biró egyént látnak az utcán, aki még vé- letlenségböl szuszog is, rögtön halált megvető offenzi- vába lépnek: „No! ez hallatlanság! Ez infamia! Mit keres ez itt ? . . . Miért nem megy ez a harctérre ? . . .“

Pedig: az a szerencsétlen

O

ember egy év leforgása alatt már (beleszámítva a feljelentések folytán történteket, is) 7 sorozóbizottság előtt állott, hétszer mondták ki rá, hogy untauglich; de mégis Uram bocsá’ — jó képe van szegénykének ; kövér és nem árulja el arcszine; tudom is én mit, mondjuk az ephise- mát . . . Jobb, sokkal jobb vándor! én mondom neked, ha védekezel, mint a légi bombák ellen, bújj a pincébe, bújj el a lakásodba, csak ne lássanak és ne járj ki az utcára és ne dolgozzál semmit és ne élj a hivatásodnak, ne járj hivatalodba, mert ha künn az utcán érnek ezek a hősök hősei, el vagy veszve; feljelentenek ; uj herce-hurca. Jó, ha 2—3 heti izgalommal és vagy 200 korona költséggel meguszod.

Hátha még Te is felmentett vagy! Akkor igazán a legokosabb, ha önként jelentA szakaszvezeiö éjszakája.

— Humoros történet. —

Közli: K, B.

Lázár szakaszvezeiö uféle fűzfa poéta volt, ki ábrándozni is szeretett és lelkének fel-feltörő érzéseit papirra is vetette, ha volt rá ideje. Ü9 katona is volt Lázár szakaszvezető és a lövészárokban sokszor megmutatta hogy tud a puskával bánni, sőt rohamoknál a szuronyt is jól megtudta forgatni. Hiszen nem azért volt szakaszvezető s hozzá honvéd.

Történt pedig egyszer, hogy roham közben úgy bele talált rúgni egy elszabadult golyóbisba,

hogy az egész a csontig behatolt. Lázár, szakaszvezető tehát nem tehetett okosabbat, mint hogy megvárta a szunitészeket, kik a

kötöző helyre vitték. Majd kórházba került, hol kivették lábából a golyót.

Telt múlt az idő. Lázár szakaszvezeiö a javulás utján haladt, mikor eszébe jutott, hogy lehetne neki más utón is haladnia. Azon az utón, amelyen eljuthat — hazu. És nemsokára vonatra ölt és ment egészen addig, míg le nem szállott. Ahol pedig le- szállott az nem volt az ő szülővárosa, ahova indult, de még a szomszédvárosa *e<tí, hanem egy nagy idegen város, ahol a vonat irányt változtatott és ezért kellett leszállania. hogy a legközelebbi vonattal folytassa útját. A legközelebbi vonat pedig csak másnap délelőtt indult és Lázár szakaszvezető este kilenc órakor kénytelen volt éjjeli szállás után nézni. Hogy miképen kapott, azt ő maga Írja le:

. . . Zuhogott az eső. Az ut, amerre mentem, csupa sár és viz volt, a fájós lábamon levő posztópapucs csakhamar elázott. Két kórházba mentem, de mindenütt sok volt a sebesült ás igy nem láthattak el. Feltűnést nem akartain kelteni és ezért nem msntem szállóba, hanem elhatároztam, hogy kaszárnyába megyek aludni. Ott biztosan lesz számomra is ágy. Sok kutatás után találtam is laktanyát, hol egy polgárőr azzal fogadott, hogy itt éppen most történt egy koleraraegbete- gedés és igy aligha fogok célt érni. Nem is kaptam szállást, hanem egy nem messze levő kolostorhoz utaeitottak, melyet most rendeztek be tartelékkórháznak, ott bizonyára lesz ágy.

Elindultam tehát a még mindig zuhogó esőben és nemsokára megtaláltam a jelzett kolostort, hol csengetésemre feltűnően hamar nyit ajtót egy apáca. Minden bevezetés, kérdezősködés vagy ügyiemre méltatás nélkül azt kérdi tőlem.

— Hol járt eddig?

Mintha azt kérdezte volna,

hogy elfogtuk-a már Nikolajevi- cset? Csak úgy véletlenül, mintha a jó szellemem súgta volna, felelém :

— A városban voltam.

Megindult előttem s egy

hosszú, keskeny folyosón vezetett végig, mignem egy kórteremb® értünk, mely szépen be volt rendezve s az ágyakon néhány sebesült pihent. Látszott, hogy már elmúlt a lefekvési idő, mert csak egy lámpa világított az egész nagy teremben, az is csak félig.

— Eltettem a vacsoráját — mondja az apáca — tudtam, hogy éhes lesz.

Egy tányérban jó csomó tormái virslit tett az asztalra a kiment. Én még mindig nem tudtam megérteni a helyzetet a mintegy magyarázatkérőleg nézek a sebesültekre ég látom, hogy ők is néznek engem. Egv darabig tehát nézzük egymást. Uk engem, én meg őket. Szólni ón nem tud