Szatmár és Vidéke, 1915 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1915-09-28 / 39. szám

TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. Az előfizetés ára: • Egész évre ... 6 kor. I Negyedévre 1 kor. 60 fill. Fél » . . . 3 > I Egyes szám ára 16 » SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL « hova a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések küldendők : Morvái János., könyvnyomdája, Eötvöfi-utoa 8. sz. HIRDETÉSEK -v— e lap kiadóhivatalában — jutányos árak ellenében vétetnek föl. A hirdetések díjjal előre fizetendők. Nyilttér garmond sora 20 fillér. Szatmárfalva. Érdekes jelensége a mi az orosz betörés által sújtott kárpátfalvi lako­sok érdekében megindított felsegitési akció nyomán mutatkozik. Az adomá­nyok gyűlnek szépen, a mi nagyon dicséretre méltó, de a kik adnak, azok olyan kívánalmakkal állanak elő, a mi eddig teljesen ismeretlen fogalom volt. Az adakozók emléket akarnak állítani önmaguknak, segítik ugyan a felvidéki népet, de azt akarják, hogy ezen tet­tüket minden jövendő nemzedék is­merje, más szóval nem elégednek meg az „adjon az Isten ezer annyit“ féle köszönéssel, hanem előre megszabják, hogy mi lesz az ellenértéke a segítés­nek. Megfestetik az arcképüket és ön­maguk akarják kifüggeszteni és nem várják be, hogy ezt azok cselekedjék meg, a kiken segíteni akarnak. Pedig mennyivel szebb volna, a mint hogy ez világ kezdete óta mindig is igy volt, ha megvárnák, hogy a hála meg­nyilatkozásának a formáját azok vá­lasszák meg, a kik arra egyedül ille­tékesek. Ez lévén a felfogásunk, természe­tes, hogy Szatmárfalváért sem lelke­sedünk s az olyan adakozást, ipely előre megszabja, hogy mit vár érte cserébe, nem tartjuk méltónak sem Szatmárvármegyéhez, sem pedig Szat- már-Németi városához. Maga a kíván­ság különben, eltekintve minden egyéb­től, a lehető leggyöngédtelenebb, mert olyas valamit akar elvenni, a mihez mindenki ragaszkodik. A nevét senki sem adja oda szívesen és itt nem is kérdik tőlük, hogy adják-é, hanem min­den előzetes beleegyezés nélkül elve­szik és másat adnak helyette. Vegyük csak az '£ setet megfordítva. Ha mi vol­nánk az elpusztított város, hasonló esetben mit szólnánk az elkeresztelés- hez? Volna-é annyi kincs, a mennyiért beleegyeznénk abba, hogy letegyük a régi nevünket? Egész egy sereg uj név van for­galomban és a mi különös, hogy a mikor az egész ország viszhangzik az adakozók lármájától, a Kárpátok felől egyetlen hangot sem lehet hallani, a mely arról szólana, hogy a felépítendő falvak lakosai el volnának ragadtatva a tervbe vett névváltoztatástól. A mi érthető is. Hiszen a legtöbb község neve történelmi jelentőséggel bir s mi öröme lehetne Zbordnak abban, ha \ 7 ezután Uj-Debreczen vagy Debreczen- falva volna a neve, mikor az a Zboró név az ő 100 hársfájával egy darab történetet jelent. Köszönjük szépen az ilyen segít­séget, de nem kérünk belőle. Ez egyál­talán nem magyar tempó, a mostani világháborúnak egyik zűrzavaros tü­nete. A ki ad, az adjon azért, hogy a rászorultakon segítsen és ne kívánjon és ne akarjon a segitésért mindjárt megfelelő jutalmat venni, hanem bízza a hálát azokra, a kiken segitett. Ha aztán ők ilyenformán gondolják majd a hálájukat kifejezni, a dolog rendben van, semmi szemrehányás nem érheti az adakozókat, de előre kürtölni, hogy milyen hálát kívánnak, felette szokat­lan és nagyon leszállítja az adakozás erkölcsi értékét. Mintha nem is a szív, hanem a hiúság vinné a szerepet. Ige­nis adakozzunk, de nem Szatmárfal­váért, hanem azért, hogy a háboru- dulta vidék lakosain segítsünk és jutal­mul ne kívánjunk mást, mint azt a boldogító tudatot, hogy segítettünk. n. Apróságok. Nem tudom, történt-e már intézkedés a te­kintetben, hogyha a kárpáti községek részére az adományok be lesznek szállítva, váljon a város és megye által beszolgáltatandó adomány fejében bele- egyezik-é valamelyik község, bogy ezután a neve Szatmáriakra legyen. Ezt a kérdést ugyanis jé lesz megelőzőleg tisztába hozni, mert a Szatmár név a Iószállitások révén ez időszerint nagyon roszhang- zásu és igy könnyen megeshetik bogy a totocskák azt találják mondani: „Nem kérünk belőle I“ Az olaszokról szól az ének, hogy a mikor ingyen megkaphatták volna, a miért most véres harcok folynak, miért kellett nekik háborút kezdeni. — Bizonyosan ők is azt tartják, — jegyezte meg erre valaki — a mit báró Eötvös József mon­dott : „Csak azon éldelet, melyet önmagunk szer- zénk, miénk egészen.“ — Lehet azonban, hogy azóta már nekiek is megváltozott a nézetük. —50 évesek sorozásán történt, hogy az egyik pasasra, a ki hét gyermekére hivatkozással próbált hatni a bizottságra, tetetett komolysággal rárivalt a sorozó orvos: — De hát hogy mert Ön sorozás elótt meg­házasodni ? 1 — Könyörgöm alásan, — védekezett az .il­lető — bár tudtam volna akkor, hogy sorozás elótt vagyok, ilyen bolondot nem csináltam volna. Gratulálnak az egyik úriembernek, aki a hadiadót fizetők névsorába szintén fel volt véve s a ki maga is nagyon elbámult, mikor nevét a lis­tában olvasta. — Köszönöm, köszönöm, uraim, magam is oda vagyok a gyönyörűségtől, mióta megtudtam, hogy nekem is évi 20 ezer korona jövedelmem van, csak attól félek, korai az örömem és ki fog sülni, hogy ezt csak álmodta, a ki az előirányzatot készítette. — Nos kérem, mit szól ön Romániához 7 — Ugyan kérem, hagyjon nekem békét Romá­niával ! Egy esztendő óta egyebet sem hall az em­ber, mint örökösön ezt a Romániát, valósággal ideges lettem miatta. Összevesztem a családommal és egy csomó jó emberemmel és épen most is a járásbíróságtól jövök, a hol elitéltek becsületsérté­sért, mert egy ilyen kiváncsi embert, mint ön is, leszamaraztam. Ajánlom magamat 11 Demeter. HÍREINK. — A Cholnoky-osalád gyásza. Csolnokosi C h o 1 n o k y Nelly urleány, csol- nokosi Choluoky Imre királyi közjegyző leánya, 23 éves korában Davosbun elhunyt. Az elhunyt; urleány régen betegeskedik, betegségét bét-nyolc évvel ezelőtt lovaglás közben kupta és azóta haldia napjáig folyto­nosan a leghíresebb külföldi szanatóriumok­ban gyógykezelték. Holttestét Szatmárra szállították és itt helyezték örök nyugalomra tegnap délelőtt 11 órakor a rom. kath. te­metőben. A temetési szertartást dr. Jordán Károly apát-kanonok végezte, aki a sírnál egy megható gyászbeszédet is mondott. Az elhunytat gyászolják: csolüokosi Cholnoky Imre és neje Rémi Mária szülei, ifj. csolno­kosi Cholnoky Imre és neje athiai és ikáchi PéteríFy Alice, csolnokosi Cholnoki Ilona és | férje mándí Mándy Jenő és ezek gyerme­kei: Gyurka és Jenő, csolnokosi Cholnoky László és csolnokosi Cholnoky Tibor test­vérei és sógornője. — A Szatmári Jót. NSegyesület műkedvelői szept. 26.-án zsuffolt ház előtt ismételték meg Csiky: Nagymamájának gyö­nyörű előadását. A minden várakozást felül­múló sikerért a Jót. Nőegyesület ez úton fejezi ki hálától ihlett köszönetét az előadás technikájáért Domby Zoltán, Vajay Imre dr., Szemere Géze és Markos Gyula urak­nak ; a művészi játékért pedig Barna Jánosáé úrasszonynak, Szeles Valér, Runyay Mariska, Markos Ilonka, Asztalos Ilonka, Tímár Berta urleányoknak, Bodnár István, Szlávik Ferenc, Csomay Győző, Thurner Béla, Runyay Sán­dor, Mezey Ferenc uraknak, úgyszintén a bájos növendékeknek: Szlafkovszky Nóra, Markos Jola, Thurner Lili, Hajdú Bözsi, Runyay Bözsi, Wallon Irén, Füzessy Etelka és Gizi urleányoknak. — Bendinerék Nagykárolyban. Gregerné Hardy Helén oparaénekesnő, a magyar királyi Opera v. tagja, Budapestről, Gáspár Anna zongoraművésznő, Nagy­károlyból, Bárdóly Ilona urleány, Ben- diner Nándor városi zeneiskolui igazgató, Dr. Havas Miklós ügyvéd és Katz Ist­ván Szutmdrról október 2.-án Nagykároly­ban a vármegyeház dísztermében a kárpáti falvak javára és egy művészi ösztöndij cél­jaira jótékonycélu hangversenyt rendeznek. A hangverseny iránt — mint Nagykárolyból Írják — nagy az érdeklődés. — Orgonahangverseny. Művészi színvonalú orgonabangverseny lesz a jövő vasárnap délután fél 3 órai kezdettel, a szat­mári református templomban, melynek fele jövedelme a helybeli Vörös Kereszt Egylet céljaira adatik, másik fele pedig a templom teli fűtése költségeire fordittatik. Sikerült közre­működésre megnyarni Zsizsman n Rezső kiváló orgonaművészt, a marosvásárhelyi vá­rosi zeneiskola tanárát, ki két önálló orgona­művet fog előadni. Énekelni fog egy nugy vegyeskar is, mely tanitónőképző növendékei­ből és a dalegylet tagjaiból állíttatott össze. Dr. Ambrózy Sindórné úrasszony köt öd- álló énekszám keretében lép föl. Elsőnek Stradella A. (1645 —1681.) hires áriáját: Ir- galmazz Istenem ! énekli, második számnuk .\ (Wagner Tannhäuser című operája III. fel­vonásból, Erzsébet imáját adja elő; mindkét számot B e n d i n e r Nándor zeneiskolai igaz- gató kiséri orgonán. Közreműködik dr. Damokoi Andor is, ki Goldmark Air-ját j&tsza hegedűn. — A belépő dijak, a művé­szeti progrumm dacára mérsékelt áron lettek megszabva, hogy a hangversenyt minél töb­ben meghallgathassák, tllőbely ára: az első tiz padsorban és középen 2 korona, a többi padsorokban 1 K, az orgonával szemben levő karban pedig 50 fillér. Jegyek már mostan­tól fogva válthatók a Rákóczi-utca 4 és 8. sz.~ alatti lelkészi hivataloknál a a Lővy- és Huszár-féle könyvkereskedésekben; azonkívül hölgyek is árusítják. — Kinevezés. A főispán Biró Mik­lós földbirtokost a szamoslippói állami elemi iskola gondnokság elnökávé nevezte ki. — Jótékonyság. Pemp Antal prelá- tus-kanonok, aki röviddel ezelőtt érte el pappá szenteltetésének 50 ik évfordulóját, ebből az alkalomból a szatmári Irsik-árva- háznak 1000, a ki®ráti egyháznak 10.000, a csapi egyháznak 10 000, a saürtei fiókegy­háznak 10.000, a szerednyei irgalmas nővé­rek házának 1000 és az ungvári Gizella-ház- nak 1000 K-t adományozott. — Halálozás. G y e n a Béla volt városi tisztviselő, utóbb az Ecsedy-láp le­csapoló társulat tisztviselője munkás életének 60-ik évében f. hó 16.-án hosszas szenvedés után elhunyt. — Kaufman Dávid nagy­kereskedő szept. 23.-án hosszas betegség után 58 éves korában meghalt. A megboldogult egyik legszorgalmasabb, tekintélyes kereske­dője volt városunknak, aki minden idejét a munkának szentelte. Halálát felesége és fia, Kaufman Jenő nagykereskedő, tart. hadnagy gyászolja. Temetése pénteken nagy részvét mellett ment végbe. — Lipeczky Katinka szolyvai állami tanítónő a napokban Szoly- ván kolerubetegségben elhunyt. A fiatalon elhunyt tanítónő Lipeczky Elek gör. kath. kántornak volt leánya és vele ez évben a Lipeczky-családnak harmadik tagja szállott sirba. — Janitzky Albert, a nagy­károlyi függetlenségi párt alelnöke, vár­megyénk választott törvényhatósági bizott­sági tagja stb. f. bó 18.-án rövid szenvedés után meghűlt. Váratlanul bekövetkezett ha­lála ismerősei körében mély részvétet kel­tet. Temetése vasárnap délután rendkívüli nagy részvét mellett folyt le, Nagykároly­ban. — V i n c z e Sándor kőszegremetei ref. lelkész 9 hónapi lelkészkedée után, 28 éves korában, hazafiui kötelességének 3 hónapi hű teljesítése közben kapott beteg­sége folytán e hó 19.-én Kassáü, a járvány- kórházbun elhunyt. — Rózsa Sándor máv. mozdony felvigyázó í. hó 24.-én -este 7 órakor élete 42-ik, házassága 10-ik évé­ben 10 hónapi súlyos szenvedés után Szat- máron Hieronyini-utcai lakásán meghalt. A megboldogultat a helybeli vasúti állomásou beszentelték, aztán Debrecenbe szállították örök nyugalomra. — Népfoglalkoztató tanfolyam. Szatmáron a kormány népfoglalkoztató tan­folyamot szándékozik nyitni a rokkant kato­nák, asszonyok és leányok oktatása céljából, a hol a szalma, raffiufonás és más gazdasági eszközök készítését fogják tanítani. A tan­folyam vezetője a debreceni keresk. és ipar- , kamara. Látogatói az anyagot ingyen kap­ják. A szerszám beszerzése az állam költsé­gén történik. Az ingyenes anyagból készült cikkek a készítők tulajdonát képezik. A tanerőket az állam fizeti. A várostól csupán helyiséget kérnek és annak világításáról éa tisztántartásáról kérik, hogy gondolkodjon. A városi tanács pénteki ülésében foglalko­zott ezen üggyel éa az ajánlatot elfogadva kijelentette, hogy u kívánt hozzájárulásokat megadja. A tanács a szalma és raffinfonág 1 ajánljak a t vevő közönségnek, mint a legolcsóbb bevásárlási forrást. = — Közvetlen a „Pannónia“ szálloda mellett!! „ ... _ ......... ___A valódi amerikai King duality cipők kizárólagos raktára. rr Az előrehaladott idény miatt leszállított árban kerülnek eladásra valódi schevraux és boxbőrből készült legújabb divatu úri-, női* és gyermek lábbeliek. Kfr/ri

Next

/
Oldalképek
Tartalom