Szatmár és Vidéke, 1914 (31. évfolyam, 1-50. szám)

1914-07-14 / 28. szám

‘SZATMÁR és vidéke. letet dolgot teljesített a közgyűlés, miután elnöklő főispán melég hangon elparentálta a trónörökös párt. Azután következett a polgármesteri jelentés felolvasása. Megérni'- kezik első sorban a mély gyászról, amely a felséges uralkodóházat és a magyar szent borona népeit Ferenc Ferdinánd trónörökös és hitvese, Hohenberg Zsófia hercegnő bor­zalmas megölésével érte. Előterjesztette a félévi ügyforgalmi kimutatást. Foglalkozott a vízvezeték és csatornázás, a közkórházi építkezés vállalatba- adása s ezzel kapcsolatban a kórháztelek feltöltése ügyével. A közigazgatás államo­sításáról szóló törvényjavaslat nyugtalansá­got okozott s ezzel kapcsolatosan egy kis parázs székhely vita kerekedett, melyben Dr. Nagy Vince, Dr. Tűnődi Endre, Dr. Kelemen Samu, Dr. Weisz Sándor vettek részt. Polgármester indítványára a közgyű­lés napirend előtt tárgyalta a szarajevói merényletet. Tudomásai vette, hogy a ta­nács táviratban fejezte ki részvétét a bel­ügyminiszter utján. Elhatározta egyúttal, hogy a törvényhatóság a miniszterelnök ut­ján külön is kifejezi részvétét őfelségének és a trónörökös árváinak. Azután következett a miniszteri le­iratok tárgyalása, hogy a belügyminisztérium nem hagyta jóvá. a városi villamos mü fej­lesztésének tervezetét s ezt a közgyűlés újabb előkészítés végett visszuadta a városi tanácsnak. A belügyminiszter a felső kereskedelmi iskola épitése ellen is észrevételeket tett. Elhatározta tehát a közgyűlés, hogy fölir a kormányhoz a különben már folyamatban levő építkezés jóváhagyása iránt. ­Heiter Jakab és társai indítványt adtak be az izr. felekezet városi segélyének fel­emelése iránt. A közgyűlés az ügyet elő­készítés végett visszaadta a tauácsnak. A főpánztárnoki állásra a közgyűlés egyhangú felkiáltással Fürst Viktor ellen­őrt választotta 'meg. Az ily módon meg­üresedett ellenőri állásra 7 pályázó közül szavazattöbbséggel Kovács János szatmári keresk. bank főkönyvelőjét választotta meg 31 szavazattal. Káldor Lajos 23, Kiss Jó­zsef 20 szavazatot kapott. A hajdudorogi püspökség székhelyének Szatmár-Németiben való felállítása tárgyában hozott közgyűlési határozatra Miklóssy Ist­ván püspök válaszában közölte a város kö­zönségével, hogy őszinte örömére szolgál a város elhatározása, sajnálatára azonban már befejezett tény előtt állott, midőn a város ^határozatát vette. A közgyűlés a választ tudomásul vette. Vajay Károly dr., kir. tan., polgár- mester előterjesztést tett a közgyűlésnek, hogy írjon fel egy kultúrmérnöki hivatal­nak Szatmár-Németiben való felállítása iránt, mivel ujabbun tervbevették a kulturmérnök- ségek szaporítását. A közgyűlés az indítványt elfogadta. A közgyűlés a latorszegi, fövényesi, vargacserei, csernátszegi és kistajti kertsé- gek szabályrendeleteit jóváhagyta. Az újonnan szervezett építészmérnöki állás betöltését a közgyűlés egyelőre elha­lasztotta tekintettel arra, hogy a meghirde­tett pályázat eredménytelen volt és mert a vizmü és csatornázás építésének tényleges megkezdéséig Kovács' István vizmüigazgaló önként vállalkozott a város fontosabb épít­kezéseinek vezetésére. A közgyűlés elfogadta a folyó évben végrehajtandó mügyalogjárdakészités mun­kálatok program mját. A közgyűlés kihirdette a hatósági bi­zonyítványok kiállításáért fizetendő dijakról alkotott felsőbbhelyen jóváhagyott szabály- ,rendeletet s változatlanul elfogadta a szak­bizottságok javaslatait. — Dr. Róth Ferenc kinevezése. Dr. Hóth Ferencet a kir. törvényszék volt elnökét újabb kitüntetés érte. A kiváló jog­tudort és adminisztrátort a király a buda­pesti kir. Ítélőtáblához tanácselnökké ne­vezte ki. — Uj pénzügyigazgató. A király Nagy Gergely p. ü. tanácsos brassói pénz- ügyigazgató helyettest, ki mint p. ü. titkár nemrég a nngykárolyi pénzüiiyignzgatóság­nál működött, a VII. fiz. osztályban való meghagyás mellett pénzügyigazgatóvá ne­vezte ki. — Áthelyezés. Vármegyénk alispánja dr. Jakó Endre tb. főszolgabírót Szatmárról Gsengerbe helyezte át. — Elhunyt lelkész. Emi János szinfulusi róin. kath. lelkész életének 43-ik, áldozópapságának 18-ik évében július hó 8-án hosszas szenvedés után elhalálozott. — „A munka“ helybeli általános ipartestület hivatalos lapjaként fog megje­lenni a Debrecenben eddig is kiadott ,A munka“ cimü lap és szatmári melléklete, mely hetenként egyszer és pedig vasárnap fog szétkflldetni a helybeli iparosoknak tag- dijilletmény fejében. A lapot dr. Shik Ele­mér helybeli ügyvéd és dr. Boros Mihály debreceni iparkamarai felügyelő szerkesztik. — Bölönyi László alapítványa. Bölönyi László, házasságának 25 éves jubi­leuma alkalmából 1000 koronás alapítványt tett az ipartestületnél. Az ezer korona felé­nek évi kamatait minden karácsonykor egy elaggott iparos kapja, a másik fele pedig a tanoncoktatás célját szolgálja. — Áthelyezés. A fóldmivelésügyi miniszter Günther József rahói főerdőmér- nököt Nagybányára helyezte át. — Eljegyzés. Krassó Edithet elje­gyezte dr. Rosskopf Béla nagyváradi orvos. — Dr. Mázy Engelbert ezüstmi­séje. Dr. Mázy Engelbert kassai tankerü­leti főigazgató f. hó 6-án ünnepelte áldozó­papságának 25-ik évfordulóját. A magyar haza és az egyesek javára végzett odaadó és hűséges munkában találta ez a szép nap azt az• országoshirü nagy pedagógust, ki ed­dig minden képességével, minden tehetségé­vel az emberiség javát szolgálta. A 25 év rendes és megnyugtató emlékei közé tarto­zik első sorban annak a sok száz tanítvány­nak igazi szeretető tanáruk és igazgatójuk iránt, a lelkipásztorkodás sokféle terein ki­fejtett áldásos működése, továbbá a reá bí­zott középiskolák élén nyert munkaköre, amelyben mindenkor mint ipéldásan lelkiis­meretes és megértő főnök dolgozott. — Szerződtetés. Szabados László a I II. erdélyi sziniigazgató állandó vendég- szereplésre énekesnőnek szerződtette H. Bállá Mariskát. — Esküvő. Kormos Gyula nagy- peleskei körjegyző mai napon tartotta eskü­vőjét Matyaczkó- György nagypeleskei gör. kath. esperes leányával, Mariskával. Az es- ketési szertartást Gönczy Antal szatmárné­meti gör. kath/ főesperes végezte. — Helyettesítés. Az erdődi főszol­gabíró, Herskovits Miksa kraezuaterebesi kör­jegyző nyugalomba vonulása alkalmával üre­sedésbe jött krasznaterebesi aljegyzőt helyet­tesítette. — A gazdasági egyesület uj el­nöke. A szatmári Gazdasági Egyesület el­nöki széke gróf Teleki Géza halálával meg­üresedett. Azóta többféle kombináció merült a betöltésre nézve. Jelöltekként Szuhányi Ferenc orsz. képviselő és gróf Teleky Pál I szerepelnek. A választmány többsége Szuhányi Ferenc mellett foglal állást. A választás folyó hó 29-én lesz. — Pósa Lajos meghalt. A gyer­mekvilág dalo88zavu poétája, az országos nevű népdalköltő, Pósa Lajos meghalt a Park-szanatóriumban. Alig egy hónapja, hogy negyvenéves Írói jubileumát megünnepelte a főváros és koszorúkkal, virággal, tisztelettel vette körül a közönség az őbz poétát, aki elé ezer gyermek vitte ajándékul az élet legszebb ékszerét a gyermekarc mosolyát. Pósa Lajos a gyermekvilág „költőkirálya“ volt, muzsikás hárfája csodás melegséggel tudta a fogékony gyermekszíveket dallal be­tölteni. Sok szépet irt, verset, dalt egyaránt és írásai sokáig élni fognak a gyermekajka­kon. Munkásságának és irodalmi tevékeny­ségének hosszas betegség vetett véget, amely- lyel sokáig küzdött az ősz poéta fáradt teste. Halála őszinte és mély részvétett kelt mindenütt. — Lelkészi kinevezések. Dr. Boromissza Tibor megyéepüspök gróf Károlyi László kegyur bemutatása alapján dr. Heizer György, nyug. főgimn. hittanárt mézőteremi lelkésznek kinevezte. A Csapi szabad adomá­nyozás plébániai javadalmat pedig Knauer Sándor máramarosszigeti segédlolkésszel töl­tötte be. — Segédlel készek változáia. Az egyházmegyei hatóság intézkedése alapján Patay István segédlelkéez Nagybányáról Máramarossxigetre, Zupka Vilmos Pálóczról Tibára, Lőrincz István Tibáról Ungvárra, Láng Pál Csapról Munkácsra, Lubomérszky Jenő Szatmárcsekéből Nagybányára, Láng Ferenc Munkácsról Felsőbányára, Hesch Lő­rinc Erdődről Felsőbányára, Csont Ignác Tiszaujlukról Szaniszlóra, Gyulai Mihály Kálmándról Tiszaujiakra és Merlák Ferenc Nagybereznáról Pálóczra helyeztetett át. Az ujmisések közül Lukács Antal Nagyberez- nára, Rácz Miklós Erdődre, Fechtel Mihály Kálmándra és Pausz Aladár Fehérgyarmatra küldetett. — Esküvő. Sugár Gyula, a szabadkai színtársulat bonvivántja, ki az elmúlt télen színtársulatunknak volt kedvence, vasárnup esküdött örökhüséget Károlyi-erdődön Pupp Elzának, Pupp Sándor jbir. irodatiszt leányának. > — Rendkívüli közgyűlés. Szatmár város törvényhatósága f. hó 23-áu d. u. 3 órakor a közkórház építése, illetve vállalatba adása ügyében rendkívüli közgyűlést tart. — Tátrai autó turaut. Dr Ambrózy József ügyvéd, Morvái János könyvnyomda­tulajdonos, lapunk kiadója s László Károly a Gőzmalom társulat főgépésze vasárnap reggel uutó körútra indultak a Tátrába. Utjokban megtekintik a Felvidék nevezete­sebb városait s fürdő helyeit s Gyöngyös, Miskolcon át érkeznek vissza SzatmKrra. A turaut 8 napig tart. — Meghívó. A M. K. E. keleti kár­pátok osztálya XXXVIII. közgyűlését julius 18 án, szombaton délelőtt 11 órakor Nagy­bányán, a kaszinóban tartja meg. A köz­gyűlésre a M. K. E. tagjait és barátait tisztelettel meghívjuk. Nagybánya, 1914. junius hó. Farkas Jenő polgármester ügy­vivő alelnök. — Dr. Fodor fogorvos, hazaérke­zőit és orvosi rendeléseit megkezdte. — Tűz volt ma reggel a Szent-Imre- herceg-ulcán Scheffer Sándor kovácsmester házában. Az ugyan ott levő kocsiszín, melyben Benyó Andor kocsigyártó 20 kocsija volt beraktározva, eddig ismeretlen okból kigyu- ladt s egynek ^kivételével minden kocsi el­pusztult. A tűz tova terjedését a gyorsan kivonuló tűzoltóság akadályozta meg. A kár a 20.000 koronát meghaladja,-----TŰZ. dr. Fulussy Árpád érend­ré di birtokos udvari cselédlaka ismeretlen okból a múlt éjjel kigyuladt és porig égett, mig a közvetlen közelében levő épületeket sikerült megmenteni. — Megadóztatott kártya. Miskolc város törvényhatósági bizottsága jan. hóban szabályrendeletet alkotott, amely a város ja­vára megadóztatja a kártyázókut. Ezt a szabályrendeletet most a belügyminiszter jó­váhagyta. Ennek következtében Miskolcon a jövőben kártyaadót fognak fizetni. — Az erdélyi püspök az uj női ruhadivatról és az egykéről. Erdély róm. kath. püspöke Majlátn Gusztáv Károly most adta ki ezidei első pásztorlevelét, mely a női ruhadivat elfajulása ellen foglal állást. Az egykéről a következőket mondja: Csaknem naponkint kerül szemeink elé egy-egy, hír- adat, tapasztalat, sajtóközlemény, mely arról ad számot, azért jajául föl, mert a magyar nemzet is megindul az uj mohács felé, ahhoz a mélységes erkölcsi romláshoz, mely után újjá­születés nem remélhető, mert hiszen e rom­ás az élet forrásait és csiráit pusztítja ell A gyermekvédelem kérdése után a püspök foglalkozik a női ruhadivattal és többek kö­zött ezeket írja: Nem a ruha teszi az em­bert, jól tudom. De viszont ki tagadná, hogy különösen a nőknél a ruha erkölcsi felfogá­suknak, Ízlésüknek a kifejezője és visszaha- tóan annak formálja? Ezért nem hallgatha­tok arról a köztapasztalatról, mely szerint van divat, mely nemcsak az egészségre ár­talmas nemcsak a szépérzéket sérti, hanem botrányt is okoz. Hangoztatom, hogy nem­csak az én véleményem ez. Amit réges-ré- gen egy szent Jeromos, egy alexandriai szent Kelemen, mint pogány visszaélést megbélyeg­zett, az ma, mint lbgujabb divat nyer létjo­got, mikor ugyanis a ruházatnak oly agya­fúrt formáit találják ki, melynek nincs és nem lehet más oéljuk, mint a testidomok fi- togtatása. — Féltve őrsi minden anya kis kedvencét a nyári hőség veszedelmei ellen, melyek a csecsemők közül minden évben oly számos áldozatot követelnek, mert a legtöbb esetben egy megfelelő megbízható táplálék hiányzik. Adjon azonban gyermekének Nestló- féle gyermeklisztet, mely már nemzedékről nemzedékre sok ezer esetben oly fényesen bevált és akkor nemcsak sok bánatnak veszi elejét, hanem gyermeke nagyszerű fejlődésé­ben és gyarapodásában is gyönyörködhetik. Próbadobozokat kívánatra teljesen díjtalanul a Henri Nestlé cég, Wien, I., Biberstrasse 167. P. Sirolin "Roche" orvosilag ajánlva a légzőszervek mindennemű megbetegedés» ellen. tüdőbetegségek. gégehurut, szamárhurut, • ^gyermekek görvélykótf a ellen., OpAssM mindbft jydmoMrfJ/áa/s — Kerti őe teraei-bntor zöld, pi­ros és fehér színben. Szabadalmazott jég­szekrények műkőlappal, üveg és horganyle­mez burkolattal. Szab. kézi ruha mángorló és facsaró gépek. Vízvezeték és fürdőszoba tel­jes felszerelések. Valódi berendorfi alpacca evőeszközök. Nickel, aluminium, rézabron- csoa konyha edények és mindennemű konyha felszerelések, valamint háztartási cikkek, épület él butorvasalások továbbá építkezési anyagok és vasgerendák nagyraktára Melch* ner Testvérek vaskereskedőnél Szatmár. — (Takarékpénztár épület.) Telefon 121. sí. — A női iiipiég a művészetben, cimü 12 pompás színezett mümelléklettel és száznál több képpd illusztrált diszművet, melynek bolti ára 20 kor. ingyen és azon­nal megszerezheti mindenki, aki 14 koroná­val egy félévre előfizet a PESTI NAPLÓ-ra s egy további félévre előfizetési kötelezett­séget vállal. Hafael és a többi világhírű festő­művész mind szerepel több műalkotással ebben az albumban, amely valóságos galé­riája a klasszikus női aktoknak. A Pesti Napló jövő karácsonyi albuma — A gyer­mek a művészetben — eddigi hires kará­csonyi ajándékait is felül fogja múlni. A Pesti Napló előfizetési ára egész évre 28 ko­rona, félévre 14 korona, negyedévre 7 korona. Hirdetései feltétlen eredménnyel járnak. Kér­jen prospektust és mutatványszámot a ki- adóhivataltól. Budapest, VI„ Podmaniczky- utca 12. Felelős szerkesztő : Dr. Fejet letván. Főmunkatárs: Ruprecht Sándor. Lantulaidonos és kiadó: Morvái János. m s® ©a Gőzfűtés és minden kényelemmel berendezve. — 80 szoba és kávéház áll a t. vendégek rendelkezésére, esi esi h® M M M i személyes szobák 3 koronától. 2—10 2 személyes szobák 5 korona 20 fillér, e® üül elsőrangú, csendes, polg&ri szálloda BUDAPEST, — Aggteleki-ntoa 7. — 5 pero a keleti pályaudvartól. — Tulajdonos: PALLAI MIKSA. Minden ruha uj lesz tisztítás és festés által Rnhafestő HB Gőzmosé gyárában pf/YOMORBAJ ÉS ÜT KÖSZVENY ELLEN természetes, dús lithiumtartalmu alkalikus savas gyógyvíz. Első­rangú diäükui viz. Legüditőbb asztali víz. Tejjel vegyítve a legjobb nyálkaoldó szer. Kapható mindenütt. Főraktár: Szatmári Kereskedelmi Rt. Szatmár«

Next

/
Oldalképek
Tartalom