Szatmár és Vidéke, 1913 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1913-03-11 / 10. szám

437 szarvasmarha, 1777 aortás ; külföldre 87 szarvasmarha ás 114 juh. Az ülés 11 órakor véget ért. — Küldöttség a hercegprímás­nál és a miniszterelnöknél. Szatmár- vármegye népies küldöttsége kedden tisztelgett Esztergomban Csernoch Já­nos herceprimásnál Csaba Adorján fő­ispán vezetésével s arra kérte az egy­házfejedelmet, hogy támogassa az uj gör. kath püspökség Nagykárolyban való felállításának eszméjét. A herceg­prímás válaszában megköszönte az üdvözlést s biztosította a küldöttség tagjait, hogy törekvésüket támogatni fogja. A fogadás előtt a küldöttség tagjai Bogisich Károly cimz. püspök kalauzolása mellett megtekintették az esztergomi bazilikát. A küldöttség este visszaérkezett Budapestre s másnap Lukács miniszterelnök közölte a fő­ispánnal, hogy a küldöttséget d. e. 11 órakor hajlandó fogadni. Erre a még Budapesten időző tagok délelőtt megjelentek a képviselöházban. A kül­döttséghez csatlakoztak Szentiványi Gyula, Szuhányi Ferenc képviselők is. Lukács László miniszterelnök a kép­viselöházban levő dolgozószobájában fogadta a küldöttséget. Csaba Adorján a küldöttség nevében arra kérte a miniszterelnököt, hasson oda, hogy az uj gör. kath. püspökséget Nagykároly­ban helyezzék el, hivatkozván arra, hogy azok közöl a városok közöl, a melyek a püspökségért versenyeztek, Nagykároly a legalkalmasabb, mert már földrajzi és nemzeti szempontból is nagyon fontos, hogy a végvárakon a nemzetiségekkel érintkező magyar- ajkú népet megmentsük a magyarság részére. Hivatkozott arra, hogy Nagy­károly és Szatmármegye voltak az elsők, amelyek síkra szállottak a ma­gyar liturgiáért. Lukács László minisz­terelnök válaszában kijelentette, hogy a kérdés nem tartozik közvetlenül az ö hatáskörébe, döntő befolyást az ügyre csak a kultuszminiszter gyakorolhat, mindamellett rokonszenvesen fogadja az ügyet és a maga részéről szívesen támogatja a küldöttség kérését. A miniszterelnök válaszát a küldöttség lelkes éljenzéssel vette tudomásul. — A rendőrség államosítása. A vidéki rendőrség államositásániik ügye leg­közelebb a megvalósulás stúdiumába lép. A belügyminisztériumban ugyanis a jövő hó közepe táján szaktaDácskcrmányt t fognak egybehívni, amelyen a nugyobb vidéki váro­sok rendőrfőkapitányait is meghívják, hogy velük együtt megbeszéljék azokat az elveket, amelyek a vidéki rendőrség államosításánál mérvadók lesznek és különösen, hogy meg­állapítsák azt a viszonyt, a. mely a rendőr­ség és u közigazgatási hatóságok között fog beállani az államosítás után. — Meghívó. A „Szatmár-Németit Általános Ipartestület“ rendkívüli közgyű­lését 1913. évi március 16-ik napjának d. e. 10 órájára az „Iparos Otthon“ dísztermében ezennel összehívom. Tankóczy Gyula rendőr­főkapitány. I-ső fokku iparhatóság. Az ipar- testületi közgyűlés tárgysorozata: 1 Az ipar­hatósági elnök megnyitja a közgyűlést, meg­állapítja, hogy a közgyűlés szabályszerűen lett összehiva és hogy az határozatképes. 2. A jegyzőkönyv hitelesítők kiküldése. 3. A ■közgyűlési jegyző kiküldése. 4. S/.avazat szedők kiküldése, az előkészítő bizottság jelölő javaslatának előterjesztése, hu szükséges jelölő bizottság kiküldése, 5. Az ipartestület elnö- kének megválasztása (3' évre titkos szavazás­sal.) 6. Alelnök választás (3 évre, nyilvános szavazás, általános szótöbbséggel.) 7. Pénz- tárnok választás (8 évre, nyilvános szava zás, általános szótöbbséggel.) 8. öt szám- vizsgáló bizottsági tag választása (egy évre, nyilvános szavazás, áltulános szótöbbséggel.) 9. 40 rendes és 10 pót elöljáróság] tag vá­lasztása (3 évre, titkos szavazás, általános- szótöbbséggel.) Elöljáróság! tag csak olyan iparos lehet, aki 3 éve üz önálló ipart Szat- már-Németiben. 10. Ipartestületi jegyző vá­lasztása (egy évi próbaidővel, 3 évre nyilvá­nos szavazás, általános szótöbbséggel.) 11. Békéltető bizottság szervezése az 1884. évi XVII. /t.--ez. 14 §-a és az alapszabályok 27. §-a értelmében. 12. Működési idő meg­határozása. (Az ipartestületi közgyűlésen szavazattal bir minden iparos aki az 1913. évi hatósági lajstromba fel vuti véve és aki a közgyűlés napjáig az I. fokú iparhatóság­nál abba magát felvéteti. Az utólagos felvé­tel céljából az iparlajstrom az I. fokú ipar­hatóságnál mától kezdve a rendőrfőkapitányi hivatalban közszemlére ki van téve.) A rend­SZATMÁR ÉS VIDÉKE. kívüli közgyűlés u'án az elöljáróság és a békéltető bizottság ülést tart. Az elöljáró­ság megválasztja az ügyészt, a békéltető bi­zottság megalkotja alapszabályait. — Választók névjegyzéke. Az országgyűlési képviselőt választók, 1914-ik évre érvényes névjegyzékének összeállítását a miniszter elrendelte, énnek folytán a köz­ponti választmány e hó 4-én d. u. 3 órakor ülést tartott, mely alkalommal az újonnan beválasztott dr. Frieder Adolf tag az esküt letette. Az összeíró küldöttség tagjai lettek id. Liiteczky Endre, Ferenc Ágoston s Dr. Pap Zoltán. Az összeíró bizottság működése, mely e hó 6 án vette kezdetét, szerda és péntek délelőtt kivételével a jegyzék teljes befejezéséig fog tartani. — Kamara zene. Eléggé kevés szá­mú, de válogatott közönség élvezte vasárnap délután a magasabb klasszikus zene legszebb gyöngyeit, melyeket a Füredi-fél« debreceni vonós négyes társaság a precizitás oly foká­nál interpretált, melyhez hasonlóban ritkán van része vidéki közönségnek. Beethoven és Mendelsohn volt műsoron. A két zenekirály utólérheletlen szépségű műveiből a legszeb­beket válogatták össze, hallgatóik szórakoz­tatására és gyönyörködtetésére Fürediék. Beethoven C. moll vonós négyesével kezdték a műsort, a melynek egyes számúi, de külö­nösen az allegró, őszinte s meleg tapsokat váltott ki. A három Füredi ugyancsak Beet­hoven vonós triójával csak fokozták az iguzi zenei élvezetekbe merült hallgatóság bámu­latát és szeretetét a nagy szerzővel szemben. Végezetül Mendelssohn d-dur vonós négyesé­vel az egész 4-es társaság rugadta őszinte csodálatra a közönséget, cmdás technikájuk, megértő, mély s precíz játékukkal, őszinte tapsokkal, a szeretet meleg megnyilvánulá­saival fogadta őket a közönség, a mely jól esőleg konstatálta a tökéletes felé való hala­dást, mesésen kidolgozott előadásaikban. Ápri­lisban megismétlik a hangversenyt. — Hangverseny. A szatmárnémetii zeneiskola igazgatósága március 6-án csütör­tökön délután fél 5 órakor tartotta III. nyil­vános zenekari hangversenyét az Iparos Ott­hon dísztermében. A hegedűs növendékei mutatták be tudásukat a kibővített színházi zenekar kísérete mellett s olyan impozáns kö­zönség jelent meg, hogy az óriási teremben minden talpalatnyi hely el volt foglalva. Ott láttuk a közönség soraiban Pemp praelutus- kanonokot. Benkő apát-plébános kanonokot, Lengyel János- tábornokot etb. és a társa­dalom több előkelő tugját. A klaszikus versenydarabokból álló műsort a zenekar preciz nyitánya vezette be, Hermann László zeneiskolai igazgató-tanárnak szabatos és lendületes vezényletével. Különben Hermann László vezényelte az egyes műsor-számok alutt is a zenekart. A hegedűs-növendékek, — ifj. Figus Albert, Netter Endre, Maiidéi István, Kovács Béla és Róth Sándor, — mindannyian szép előhaladásról és tudásról tettek tanúságot,' — igazolva tanáruknak, Hermann Lászlónak, gondos és lelkiismere­tes művészi oktatását és vezetését. A kö­zönség nagy tetszéssel kiérte a hangverseny minden számát s a jeles művésztanárt két hatalmas babérkoszorúval tisztelte meg el­ismeréséül annak, hogy Hermann László komoly, és nemes ambícióval és lankadatlan lelkesedéssel törekszik a szatmári zenei élet fölvirágoztatására. — Vármegyei rendkívüli köz­gyűlés. Szatmárvármegye törvényhatósági bizottsága Nagykárolyban a vármegyei szék­ház gyűlés termében 1913. évi március 13-án délelőtt 10 órakor rendkívüli közgyűlést tart. * Mutatványszám ingyen J < a legkedvesebb képes gyermeklap. Feleld» «zerkau tő: SEBÖK ZSIGMON Főmunkatárs BENEDEK Kiadóhivatal: FR AN K L! N-TAR SU LAT Budapest IV., Egyetem-utca 4. Előfizetni lehet á kiadóhivatalban és minden könyvkereskedésben. Előfizetési ár negyedévre: • Mutatványszám ingyen! — A Kath. Kaszinó f. hó 16-án d. u. 4 órakor tartj'a évi rendes közgyűlését. — A Szabad Lyoeumban ma délu­tán dr. Shik Elemér tart előadást a nő- kérdésről. — Az Iparos'Olvasókör rendkívüli közgyűlése mely március 16. ru volt kitűzve, március 30-dik napján délután 3 órakor lest megtartva, mivel az Ipartestület nagy köz­gyűlése szintén március 16-ru tűzetett ki s u két gyűlés egy időben nem tartható meg, — Katonai kinevezés. A király Schamsulla Rezső 12 ik honvéd gyalogezred­beli ezredest Veszprémbe dandárparanosnokká nevezte ki. A honvéd, valamint közös tisz­tek március 8-án n Társaskörben tartott vacsorán vettek meleg búcsút eltávozása alkalmából. — Jegyzőválasztás és bankett. F. hó 5-én a Privigyei Bertalan nyugdíja­zása folytán megüresedett körjegyzői állásra egyhangúlag Gtijáesy Sándor avaefelsőfalusi aljegyzőt választották meg. Válusztás után tekintettel az igen nagy számban megjelent környékbeli intelligenciára, rögtönzött ban­kett volt, mely reggelig tartott. Az Ünne- peltre hatásos felköszöntőt mondtak: Demján Athunász gk. lelkész, Tóth Tibor ezolgubiró és Tirkanits József áll. isk. igazgató. Ezen kivül felköszöntőt mondott Demján A. a járás főszolgabirájára, Tirkanits J. pedig a választási elnököt, a járás szimpatikus szolga- biráját — Tóth Tibort köszöntötte fel. — Választások a munkásbizto- sitónál. A szatmárnémetii kerületi munkás- biztositó pénztár folyó hó 9-én tartott ülé­sében bőrgyógyász szakorvosnak dr. Kerekes Istvánt és nőgyógyásznak pedig dr. Jéger Andort megválasztotta. Ugyanezen ülésében Il-od osztályú kezelőtisztekké Uruy Gyulát és dr. Gröller Jenőt, III-ud osztályúvá pedig Márványi Margitot választotta meg. — Eljegyzés. Gönczy Lajos ref. lel­kész, volt püspöki titkár eljegyezte Pap Erzsikét, Pap István magyarberkeszi ref. esperes leányát. —- Esküvő. Hajnyi Arthur m. kir. honvédszázados szombaton tartotta esküvőjét nagyváradi Baranyi Imre nyug. altábornagy leányával Gizellával Brassóban. — Halálozás, özv. keresztúri Tóth Antulné szül. Kotró Ágnes életének 91 ik, özvegységének 35. évében folyó évi március hó 3-án hosszas szenvedés után meghalt. — Az Irsik-leáuyárvaház hálás köszönetét fejezi ki a Kereskedelmi és Ipar­bank nagys. Igazgatóságának, hogy uz inté­zet árváinak gyámolitására 50 K-t adomá­nyozni kegyeskedett. — A nőegyesület szegényei és árvái részére Morvái Jánosné és Ruprecht Ilonka gyűjtöttek Eötvös és Mailáth utcán 80 koronát. Ehhez hozzájárultak: Dr. Fekete Dezsőné, Dr. Fekete Sámáné, Dr. Tanódy Márton, Neuschlosz testvérek 5—5 koroná­val. Lengyel Jánosné, N. N., 4—4 koroná­val. özv. Róth Lajosné 3 koronával. Daschek Bálint, Lucheta János, Halász Imre, Scham- suláné, Domuhidy Pál né, Dr. Lucheta Bruaóné, Nagy Endréné, Dr. Neuburgné, Makray Józsefué, Juhn József, özv. Kiss Józsefné, Kerekes Istvánná, óvári Szeőke Sándorné 2—2 koronával, Dr. Damokos Andor, cs.l Májer Józsefné, Sztneiter Adolfné, Páskesz Mórné, N, N., Bohn, Ceécseiné, Klein Vil­mosáé, óváry Lászlóné, N. N., Gazdag Lajos, Dalhström Gézáné, Lipcsey Tivadarné, özv. Tóth Józsefné, Zeraplényi Nándorné, So­mogyi Bálintné, Sohlosszer Márton, Kompasz- kiné, Márkus S., Ürményi Lászlóné 1 — 1 koronával, Guth Lajosné 40 fillérrel. N. N., 50 fillérrel. — 500 oigaretta egy óra alatt. Azok akik maguk töltik cigarettájukat s igy jól ismerik a cigaretta csinálás unalmas és időt rabló voltát, bizonyára örömmel fog­ják e sorokat olvasni. Egy angol mechani­kus elmés szerkezetű gépet talált fel, mely­nek segítségével 500 cigaretta hüvelyt le­het egy óra alatt megtölteni. A találmányra Rudó Béláné kussai dohány tőzsdéje kapta meg az egyedárusitdsi jogot. A gép ára 5 korona s kapható 2, 3 és 4-es számú nagy­ságban. A gyorstöatő cigarettagépet Radó Béláné dohánytőzsde tulajdonos (Kassa, Deák Ferenc utca 18.) utánvét vagy az ösz- szeg előzetes beküldése me’lett küldi szét. — Rossz benyomást gyakorolnak a ferdén taposott cipősarkok. Utasítsa azért cipészét, bogy cipőit azonnal bersonozza vagyis valódi Berson gummisarkokkal lássa el és ön ezzel eléri, hogy oipői állandóan elegánsan maradnak. '— Bikavásár. A szatmármegyei gaz­dasági egyesület f. hó 12 én és 13-án ren­dezi Szatmár-Németiben a városmajorban Xl-ik bikavásárját. Felhajthntók magyar és nyugati fajta tenyészbikák és pedig: március 12-én magyar fajta, 13-án nyugati fajta tenyész bikák. — Tűz a Gözfürész állomáson. Vasárnap délben a gőzfűrész állomás mellett evő szénraktár u hegyi vonat mozdonyából kipattant szikrától meggyuladt. Kár tulajdon­képen az ott felhalmozott szénkészlet egy­részének pusztulása miatt van. A tűzet a Gőzfűrész állomásnak alkalmazottjai gyorsan elfojtották, a szénraktár fedélzetének csak egy része égett el. — Egy szerény igényű nő, ki a háztartás minden ágához ért, házvezetőnői állást keres. Kitünően főz. Címe: Kosinczki Sándorné, Szatmár József főherczeg-utcza 34. szám. — A Nap a magyar újságírás szenzációja. Tessék elolvasni és feltétlenül meggyőződik róla, aminthogy azonnal kon­statálni fogja azt is, hogy a Nap a magyar közönség legkedvesebb lapja. A 48-as eszmék és a magyar nemzeti törekvések egyetlen hű és törhetetlen szószólója. Főszerkesztő Braun Sándor. Dr. Hajdú Miksa társszerkesztő Munkatársai: a magyar újságírás kitűnő­ségei. Példányszáma amerikai ujságsiker: 155 000 példány naponkint. Efly szám 6 fillér. Előfizetési ár: egy évre 18 korona, félévre 9, negyedévre 4 korona 50 fillér, egy hó­napra I korona 60 fillér. Minden jó magyar fizessen elő A Nap-ra! Felelős szerkesztő: Dr. Fejet látván. Főmunkatárs: Ruprecht Sándor. Laptulajdonos és kiadó: Morvái Jánoe. 586—1913. végrh. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. tcz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a budapesti VI. kerületi kir. járásbíróságnak 1912. évi Sp. X. 1813/3. számú végzése következtében Dr. Friedmann Kálmán ügyvéd által képviselt Rheinisch Westfälische Sprengstoff Ä. G. cég javára 219 K 74 fill. 6 jár. erejéig 1913. évi feb­ruár hó 10-én foganatosított kielégítési végre­hajtás utján lefoglalt és 2250 koronára be­csült következő ingóságok a. m.: szekérvas- tengelyek nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a szatmári kir. járás- bíróságnak 1913. évi V. 163/2. számú végzése folytán 219 kor. 74 fill, tőkekövetelés, ennek 1912. évi április hó 10 napjától járó 5 °/a kamatai és eddig összesen 59 kor. 10 fillér­ben biróilag már megállapított költségek erejéig Szatmáron, Verbőczy u. 2. sz. alatti házban, alperesi oég raktárában leendő meg­tartására 1913. évi márczius hó 21-ik napjának délelőtti fél 12 órája határidőül kitüzetik, és ahhoz a venni szándékozók oly megjegyzés­sel hivatnak meg, hogy az érintett ingósá­gok 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §.-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek szükség esetén beosáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságo­kat másóg is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna,, az 1881. évi LX. t.-o. 120. §-a értelmében ezek, javára is elrendeltetik. Kelt Szatmáron, 1913. évi m&rczius hó 1-ik napján. Ádám Albert kir. bir. végrehajtó. Debreczeni Első Takarék épületéről kikerült portálék kisebb nagyobb méretekben teljesen jó­méretekben teljest állapotban olcsón eladók. Értekezhetni Weiaz Ferenoz asztalosnál, Debreozen, József kir. herczeg.utcza 7. sz. Telefon 10,—80. sz. 8-4 s Kocsitulajdonosok figyelmébe! s Benyó Andor kocsigyártó Szatmár, Bányai-uta 8. sz. Kocsigyártö üzletemben bárminetnü kocsik, futószekerek, szekérülések min­denkor a legtökéletesebb kivitelben készülnek. Uj kocsik állandóan rak­táron, ócskákat becserél. Lagozásért és posztóért jótállást vállal. Tekintet­tel a rossz viszonyokra vevőimet ked­vező fizetési feltételekben részesítem. Szives pártfogást kér 7— Benyó Andor kocsigyártó. m m

Next

/
Oldalképek
Tartalom