Szatmár és Vidéke, 1913 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1913-09-02 / 35. szám
Harmincadik évfolyam. 35-ik szám. Siatmár-Németi, 1913 szeptember 2. SZATMAR VIDÉK üf r __0 TÁ RSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Kapunyitáskor. (D.) Nevezetes napok ezek. A nemzet legnagyobb, legféltettebb értékeinek növelése indul meg e napokban. A legdrágább kincsek gyümölcsöző képességének a munkálását kezdik meg mostanság szerte a hazában. Nevezetes napok ezek. Fontosságukat, messze kiható jelentőségüket azonban aránylag csak kevesen érzik. Akiknek a szivük, az elméjük ezzel a nagy munkával kapcsolatosan megmozdul, csupán a befektetések s azoknak is csupán szivbeli és anyagi része érdekli őket. A gyermektől való elszakadás, a befektetett pénz és a bizonyitvány,— ezek forognak a mai napokban közszájon, ezek izgatják az embereket. A befektetett érték igazi lényege, a lélek igaz kiművelése, értékessé tétele bizony kevesek gondját teszi. Pedig ez a legfontosabb, ez a legéletbevágóbb. Sok nagy értéke van az országnak, melyeknek állapota forditja jobbra vagy balra az ország hangulatát, az ország sorsát. Ha a termés bőséges, a jólérzés derűje szállja meg a nemzetet ha a fagy, a jég, a mostoha idő pu9z titja ezt az „életet", megremegnek a szivek s beborul az ég fölöttünk. Állatállományunk erőssége, sokasága a jólét és a nyugalom alapja; a pusztulás e téren: a küzdelmek nehézségeit fokozza. Bányászatunk virágzása, u bányák nyitása, a vagyoni erőgyara TARCA. Uránia Bagoson. Irta: Szócsi Ferenc. Önök, hölgyeim, akik a megszokott kávéház ragyogó, meleg légkörében, égy kedélyes sarokba húzódra és impozáns tej díszeik alatt habos kávét s friss ujdonságo kát szürcsölre, kiváncsi és mosolygó elég tétellel fogják fel a kívülről bevillanó szem télén férfitekinteteket, — és önök, uraim, kik az egyiptomi cigaretta illatos füstjét eregetve, kéjelmes tüi.ödéssel tanulmányoz zák a rengeteg ablaktáhlák előtt elsiető hölgyeknél azokat a felemelő dolgokat, miknek a többé kevésbé diszkrét leleplezd sére, egyebek közt uz aszfalt nedvessége kényszeríti őket, tudják e önök, hogy mit tesz az: egy esős őszi est Bagoson ? Hát én nem tudom, hogy önök tud ják-e, de annyit tudok, hogy kivált múltkor nagyon irigyeltem önöket. A mikor tudni illik, hivatalos dolgaimat elvégezve, arra kevéssé kecsegtető tudatra jutottam, hogy — a vicinális menetrend kifürkészhetetlen bölcsesége folytán — Bagoson, ebben mezőgazdasági tekintetben határozottad je lentékeny, de egyébként hihetetlenül rondu kis fészekben kell töltenem az éjszakát. A füst, a lárma, e bűz meg a hely újság csakhamar kiüldöztek abból a k )odást jelenti: ez értékek csökkenése nemzetgazdasági szerencsétlenségünk. Ezek és sok más érték mind nagy jelentőségűek a nemzet életére, erősségére, fönnmaradására. De mindeneknél becsesebb értéke a nemzetnek: az ember, a lélek. Az ember nélkül ezek az értékek nem értékek. Jelentőségük semmi. Vele és általa érték minden, ami földi. S annál nagyobb érték, minél jobban, minél üdvösebben, a maga és embertársainak javát minél tökéletesebben előmozdítva tud ezen értésekkel élni. Esz, tudás, akarat, becsület kell ehhez. Ma csak a tudást mérlegelik. Az észt becsülik. Minél furfangosabb, annál jobban. Az akaratot, a kitartást nem nézik le. De jobban imponál, aki e nélkül, úgynevezett „ésszel“ boldogul. Ha embertársai kárára boldogul, nem igen Ítélik el. Annál jobban hajbókolnak az ilyen előtt. Félnek tőle, remélnek tőle s utánozni szeretnék az ilyent. Tehát a becsület alig számit. Pedig evvel értékes az ember. E nélkül — nem értéktelen, hanem — ártalmas, veszedelme a társadalomnak. Becsülettel az ember nagyobb érték az összes anyagi javaknál. Mert csakis ez teremtheti meg a szívben a békés boldogságot, ez teremtheti meg a társadalomban az egyetértés megelégedettségét, s ebből fejlődhetik ki az igazi nemzet-boldogság. Ennek a becsületnek, amely nélrablóbarlangkól, melyet „kávéházinak nevezett el a tulajdonos és a lokális önérzet. Ki a sötétségbe, a mit a szakadó eső nem tett éppen kedélyesebbé. Boszus, vigasztalan kedély állapotban indultam a főutcán végig a kényszerű esti sétára, melynek a gyilkos unalmát s egyéb kellemetlenségeit azzal iparkodtam ellensúlyozni, hogy majd az egyik, majd pedig u másik sárcipőmet halásztam ki a feneketlen sárból, ahová azok majd váltakozó sorrendben, majd pedig egyetértő együttesség- gel beleragadtak. Bőrig átázva és csontvelőig átfázva, tanácstalan kétségbeeséssel állottapa meg az egyik utcasarkon és arra gondoltam, hogy inkább visszafordulok és rettenthetetlenül szállók szembe a fogadói ágy zoológikus kilátásaival, — a mikor egy szomszédos pajtaszerü építmény faláról egy' cáklaveres hirdetés derengett felém. Egy füstölgő petroleuml&mpás kétes világánál fedeztem fel a mentő szórakozást: Díszelőadás I Díszelőadás 1 BAGOSI VÁROSI SZÍNHÁZ A budapesti hírneves „Uránia“ tudományos színház vendégjátékul Velenoze, a lagúnák városa. Számos remek vetített képpel és zenével. A következő pillanatban már a múzsa' hajlékként szereplő állati menedékház nézőterén ültem, feltűnést keltő megjelenésemmel kül a tudás, az ész, az akarat-, veszedelem, mondom ennek a becsületnek elsőrangú és egyedüli biztosítéka a hit és az ebből táplálkozó erkölcs. Ezt kellene legféltettebben őrizni. Ezt kellené leglelkiismeretesebben gondozni. Mikor az embernevelés munkáját megkezdjük, ezt kellene legelső sorban nézni. Amely nevelés ezt a becsületet .biztosítja, a legértékesebb etnberboldo- gitó munka. Amelyik elhanyagolja, a legrosszabb sáfárkodást végzi. Amelyik pedig kiirtására törekszik: az emberi társadalmat, a nemzetet aknázza alá. Ez őrültség vagy bűn, [' Ma, mikor, az iskolák kapuit nyitják; országszerte, a családok legdrágább kincseik érték-gyarapitását kiadják a kezeikből s az iskolára ruházzák át. A gyermekek nevelését vagy megosztják az i. esztendő legnagyobb részében az iskolával, vagy pedig, idegenek kezére adván, szinte teljesen az iskolára bízzák. Amikor tehát szivük, eszük megindul és vizsgálja, vájjon a gyermeket jól' helyezik-e el, a befektetett töke kamatjai biztosítva lehetnek-e — nem lenne szabad megfeledkezni arról, vájjon a lélek, az ember legértékesebb tulajdonsága: a hitből táplálkozó becsület biztosítva van-e ott, ahova a gyermeket adják. S ha biztosítva van, vájjon hol van legjobban biztosítva ? Aki ezt is nézi s ezt nézi első sorban, gyermekének javát legjobban munkálja; a társadalom békéjének, fejlődésének a huszonkettőre egészítvén ki a várakozó közöaieg létszámát. Épp kezdődik a díszelőadás. Egy sovány és kedvetlen hölgy a pia- ninóhoz ült és —- a becsületes látszat ellenére — megdöbbentő hangokat kezdett kicsalni a rozoga hangszerből. Könyörtelen játéka egy velencei gondolás-dalra emlékeztetett. Mikor megszűnt a zaj, akarom mondani : a zene, egy ősei ezalónkabátjával felruházott, kecskeszakállas ur jelent meg az úgynevezett színpadon, melyen egy nem annyira tiszta, mint inkább ráncos lepel volt kifeezitve, és ennek hátat forditva, egy oldalt álló asztalkához ült; aztán —• rosszkedvű, szinte megvető pillantást vetve reánk^ a nagyérdemű, de csekélyszámu közönségre — a hátsó zsebéből valami györött kéziratfélét vett elő és két faggyugyertya pislogó világánál, nyomban megkezdte az ő feltűnő kihagyásokkal siettetett felolvasását: „Tisztelt hölgyeim és uraim! A nép- vándorlás viharai a rómaiak egy részét az adriai lagúnák szigeteire sodorták, u mi által egy hatalmas állam képződött, mely virágzó kereskedelmét űzött-, különböző háborúkat folytatott, a mig 1866-ban Olaszország kezébe került. Ennyit Velence történelméből.“ A tömör férfiú, a ki tanárként szerepelt a szinlapon és a kinek az intésére a zenekari nő melodramatikus kíséretbe kezdett, ezek után - következőképpen folytatta az előadását: legjobb szolgálatot teszi; a nemzet erősödésének, a legelső rangú erőforrásoknak gazdagítását segíti elő. Amely iskolában a hit virul, amely iskolában az erkölcsösség virágai nyerik a legelső rangú gondozást, azokban kamatoztatjuk leggyümölcsözőbben gyermekeink lelkeit. Az ilyen iskolák kapunyitása az áldások forrásait nyitja meg számunkra, amely kapukon belül a hit forrásai nem buzognak, jobb lenne, ha zárva maradnának örökre. A balkáni népek békéje. A múlt esztendőnek október hónapjában nagy meglepetés érte a világot. Az icipici Montenegró 25 ezer emberéből álló ösz- szes hadseregét mozgósította ós török területre vonult. Ez volt a jeladás. Felkeltek a többi Balkán népek is és pedig Bulgária,» Szerbia, Görögország s nagy sebtén mozgósították a seregeit valamennyien a török ellen. Egész Európa meglepetve látta, hogy tudta nélkül, szövetségre léptek a balkáni kis országok; de nem gondolta, bogy bár négyfelől támadják a törököt; így megtépázzák azt a népet, mely néhány századdal előbb egész Európát sanyargatta és -részben leigázta. Do jöttek a többi meglepetések is. A bolgárok óriási győzelmei: Kirkilisse, Búr- gász bevétele. A törökség egyre szorongott, egymásután vesztett csatát; mintegy 150 négyszögméterföldet harácsoltak el tőle éa a győzelmes bolgár fegyverek azt Üzenték meg a töröknek; hogy Kontantindpolyban követelik ki a meghódított földet és lealázó békét ha Drinápolyt át nem adja. A törö„Most pedig szemléltető, vetített képeket fogok bemutatni a bella Venecia életéből, de előbb figyelmeztetem azt a veres- hajú urat ott az állóhelyen, hogy ne röhögjön olyan hangosan, mert úgy találom kupán vágói, hogy tüstént kétfelé áll tőle a füle.“ Ezen szakszerű bevezetés ntán elsötétült a nézőtér és a tanár ur csöngetésére néhány rozsdavörös vitorláju ohioggiai halászbárka jelent meg a vásznán. „Képünk a Márk-teret mutatja, Szent Márk hasonnevű pompás bazilikájával és a Campanile nevezetű harangtoronnyal, mely összedőlt, de régi formájában ujrafelépittetett.“ Az állóhely jókedvű kritikusa csöndes puffogáisal fojtogatta magába a kitörő derültségét, a mig egy újabb csengettyÜszó egy tengeri halnak a képét idézte a vászonlepelre. „íme itt látjuk Daudolo Henriknek, Velence legnagyobb dézsájának megszólalásig hü képmását, a ki 1204-ben Konstantinápolyi elfoglalta. A tiszteletreméltó aggastyán vonásaiban méltósággal párosult erély tükröződik." A mikor a „zenekar" valami Dandolo- induló-félébe fogott, egyszerre harsány kacagás hangzott fel az állóhelyről. A felolvasó szemei haragos villámokat szórtak a sötétségbe. — Már megint az a vereshaju huncut szemtelenkedik ott ? — Úszik a generálist —- igazolta a gyanút a vereshaju. A kecskeszakállas hátrafordult és elROTH Mm és fiié FldTELKEZTfiTÉS! nagy választékit cipőraktárát n.nnUnlr . 1 » I m m r . . J. I 1 »1« K, . f r i ■ ajánljak a t. vevő közönségnek, mint a legolcsóbb bevásárlási forrást. = Közvetlen a „Pannónia“ szálloda mellett!! A valódi amerikai King Quality cipók kizárólagos raktára. Az előrehaladott nyári idény miatt a még raktáron levő nyári áruk az eddigi-árnál jóval olcsóbban kaphatók I