Szatmár és Vidéke, 1913 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1913-08-12 / 32. szám
SZATMÁR ÉS VIDÉKE. tette, hogy dr. Csomay Aladár alkapi- tányt tiszteletbeli fökapitánynyá és Detnkö Sándor közgyámot tiszteletbeli árvaszéki ülnökké nevezte ki, mire a közgyűlés fél hat órakor nagy éljenzéssel véget ért. Szemlélődés. Törvényt hoztak a közveszélyes munkakerülőkről. Alapgondolata a törvénynek, hogy a munka nélkül levő és csavargásra s így bűnös cselekedetekre könnyen hajló embereket tisztességes dologra szoktassák illetőleg kényszerítsék. Azonban a társadalom védekezése, szigorú megtorlásai és kényszereszközei akkor vezetnek igazán célhoz, ba elegendő munkáról is gondoskodnak. Ha nemcsak bekísérni, büntetni s megtörni fogják a munka nélkül csavargókat snemcsak kioktatják vagy rászoktatják valamely foglalkozási ágra; hanem dolgozni valót, munkaalkalmat biztosítanak neki künn az életben is. Most pl. benne volt a lapokban két fiatal iparossegéd panasza, hogy heteken át nem tudnak munkát kapni, bármenynyire is szeretnének dolgozni és tisztességesen megélni. Bizonyára több ilyen szegéoy ember akad most. Hol lesz tehát a határ a munkakerülők és a szerencsétlen munkátlanok között ? • A választási pressziónak olyan neméről olvastam a napokban, amely annyival is inkább megbotránkoztató és elítélésre méltó, mert a hitélet tisztességét és erkölcseit is sérti. Egy rabbinusi állás betöltése körül folyt a harc, két jelölt érdekében. Az egyik jelöltre úgy akart pressziót gyakorolni az ellentábor, hogy az illető jelöltnek véletlenül az ő pénzintézetüknél levő nagyobb összegű kölcsönét egyezerre és egészében fölmondták. Miután a kölcsön a rabbijelölt házára be van kebelezve, — elviszik feje felől a fedelet. Végzetes csupás egy szegény emberre most, mikor pénzforrások el vannak dugulva. Ha azonban visszalép, akkor természetesen nem ütik agyon. Gyönyörű eszköz ogy pup-válaszlásnál. Ha ez csakugyan igaz, — úgy nem lehet eléggé lelketlen és csúnya cselekedetnek minősileni. Úgy hiszem, hogy a hatóságnak is módjában áll ezt a kérdést, mint amely kétségtelen pressziót és választási visszaélést tartalmaz, bünfenyitő útra terelni. * A Németbirodalomban történt: A Berliner Tageblatt híradása szerint a szász csendőrség a cseh határrendőrség Kákóczi-toronyban megszólal az esteli harang- szó s utunkban mind halkabban követ, mig elhal. Az utolsó búgások már átváltoznak a Bihari kesergő hangjaivá s csak azt hallom, amíg haza érünk ... •— Be szépen is mulat a magyar,.. * A múltkor Tasnádra vitt utam. A vasúti állomástól a nagyvendéglőbe vitt a bérkocsi. Mi ez ... talán nem jól látok ? 1... Modern, ízléssel épített emeletes épület előtt álltunk meg. Figyelmeztettem a kocsist, hogy a Tömpe vendéglőbe vigyen. — Hja uram, olyan már nincsen. Az öreg már rég meghalt. A réginek a helyén épült — „Boyalnak“ hivják. Bementem. Modern berendezésű, hatalmas méretű étterem és kávéház, a falakon aranyozott rámáju olajnyomatu képek, a terem közepén billiárd-asztalok. A kassza előtt citromsárga bőrkabátos, kemény, fekete kalapos, nyirott bajuszu gavallér udvarol a kasszir frnuleinnak. A márvány asztal mellett zöld harisnyás, világoskék nyakkendős urfi „spriccert“ iszik. A sarokban hosszú hajú, borotvált arcú prímás huzza a „varázs-- k er ingót“. Pihenni térek szobámba. Szememre nem jön álom. Elgondolkodom a rég múlt időkön. Eszembe jut a jó öreg Tömpe bácsi nádfödeles korcsmája a hosszú fehér asztallal. Hallom a toborzót . . . látom szilaj táncot járni Becsky Lajost, Komoróczy Miklóst . . . Szobám nyitott ablakán át h illőm, amint az eső csendes cseppekben hull . . . a régiek sirhalmára. B« B. támogatásával elfogott egy papot, akit az ügyészség súlyos erkölcsi eltévelyedésért köröztetett s aki a hegyek közé menekült az üldözés elől. A most ötvenéves lelkipásztor négy év alatt két községben, hatvan serdülő leánykát rontott meg. Két kis helységben! Milyen nagy szám. Egyszer már az ügyészség eljárást indított ellene, de a gyanúnál tovább nem tudtak menni s megszüntették az ügyet. Most végre bizonyítékok is akadtak a hatóság keze közzé. Kiderült a titok. Ez az eset nem azért érdekes, hogy papról van szó; hiszen olyan óriási testületben ilyen ember is akadhat, ezért a testület nem felelős. Az sem igen érdekes, hogy az elfogott ezatir ötven éves. Bár valószínűleg lesznek, akik hosszasabban fognak elmélkedni ezen. Hanem az az érdekes, hogy bár hatvanra rúg az illető serdülő leánykák száma, mégis milyen sokára talált a hatóság bizonyítékot. Valóban: türelmesen szenvedő, a szégyenpirban szinte hősiesen titoktartó leánykák azok a megbántott kis bakfisok. • Amerikában egy munkást kötelességének teljesítése közben — saját hibáján kívül — szerencsétlenség ért és mindkét szeme- világát elvesztette. A bíróság a munkás részére 37 ezer dollárnyi kártérítést állapított meg. Spanyolországban, Madridban, egy fiatalember az utcán beleesett a javítás alatt álló villamosvasút egyik aknájába. Arcán erősen megsérült és orra elceunyult. A bíróság százezer pezetát Ítélt meg a fiatalembernek a kellő óvintézkedéseket elmulasztó vasúttársasággal szemben. Magyarországon, ki tudja, meddig perlekedhetnék bármelyik is, mig valami kártérítést kapna, ha ugyan időközben a hosszas eljárások alatt meg nem bal vagy a sok huza-vonát s várakozást megunva, egy jelentéktelen összegbeu ki nem egyezik. Az utóbbira irányul leginkább az alperesek törekvése nálunk; azért mindenképen nyújtják a pereket. Bár mindenki meg van róla győződve, hogy a magyarországi gyakorlat méltán esik kifogás alá, még mindig nem látunk egyetlen lépést sem az ide vonatkozó törvények revíziója illetőleg uj törvények hozatala tekintetében. * ; A világhírű swinomündei, német tengeri fürdőben súlyos katasztrófa történt; egy hajó, amely szórakozó fürdővendégeket vitt a nyílt tengerre, fölborult s a benne ülők nagy része vizbefaladt, alig néhány embert lehetett megmenteni. A mentést megnehezítette, majdnem lehetetlenné tette, hogy a mólón segítségül sietők mindegyikétől hídpénzt kértek. Tragikomikus dolog. Egy jelentéktelen kis szabályt mindenáron betartani, amikor fuldokló emberek életének megmentéséről van szó. A hídnál alkalmazottak égbekiáltó ostobasága. De mi lenne akkor, ha pl. Magyarországon történt volna ilyen végzetes hivatali túlbuzgóság? Nem csupán egyes alkalmazottak butaságának mondanák ott „nyugaton,,, hanem egy kézlegyintéssel, az egész országot jellemző barbárságnak. Szatmár, 1913. aug. 10. Csomay Győző. — Az uj fényképészeti és festészeti műterem megnyílt Deák-téren, a Pannónia udvarának földszintén. Kényelmes kocsi bejárat. Tisztelettel Scherling Antal. — Telefon 375. 67 — Ne felejsd, mondja leányának az anyja a kereskedőtől az önműködő ártalmatlan mosószer. „Pereik“ elhozni. Holnap roppant sok fehérneműt mosuak és nagyon kevés az idő hozzá. N ESTLÉ"“ CYERMEKUSZT reébeváln a le DOBOZA Próbadobozt i Apróságok. Megindult a francia pénz, írják az újságok, már 3 millió korona jött be az országba, a mire valaki azt jegyezte meg, hogy itt nálunk semmi hatása sem észlelhető. — Persze, hogy nem, — szól egy bankigazgató — hiszen a mint Pozsonynál a lábát magyar földre tette, rögtön felszippantották. * * Országos szenzáció lett a Koszorús Pista barátom ügyéből. Egy hisztériás nő bazudozása és a sajtó lelketlensége kellett hozzá, hogy minden meghullgatás nélkül meghurcolják. És, fájdalom, e tekintetben nincs semmi különbség a nagykárolyi „Közérdek“ és a budapesti nagy lapok, továbbá Simkó Aladár és a budapesti újságírók között. A közönségünk skandalum kell, hát hideg vérrel megölnek egy embert, csakhogy a közönség vágyát teljeeitaék, és egy percig sem kutatják, váljon igaz-e, a mit közrebocsátanak ? I * Megkötötték a balkáni államok a békét, de aligha fogják a békét csókkal is megpecsételni, mert alapos okú van minde- uikuek tartani úttól, hogy a másik az orrát leharapja. Különöaen áll ez a bolgárra nézve, melyet a többiek oly alaposan kijátszottak. A török pedig ezalatt vitézül előrenyomult a Maricáig és rázza keményen a kardját, bogy Maricához hű marad, akármi fog történni is. Egyedül az öreg Nikita hallgat és számlálgatja a kincseit, u miket a háború segítségével a börzén kivasalt. * A hivatásos munkakerülőkről alkotott törvény e hó 21-én lép életbe, kivéve természetesen a dologházakról szóló részét, miután ilyenek nálunk Magyarországon még nincsenek. — Szerenc.e a szerencsétlenségben, — mondja egyik csavargó a másiknak — mert büntetni megbüntethetnek ugyun bennünket, de hál’ Istennek azért dolgozni még sem kelll * A helybeli járásbírósághoz az igazságügyminiszter még egy bir. végrehajtót nevezett ki, mert a másik kettő alig győzte már az állandó viziteket a fizetni nem akaró adósoknál. — Ez ugyan nem volt olyan sietős, — mondja Pumpfi ur — mi nagyon szívesen vártunk volna, de úgy látszik, a miniszter ott szaporítja a személyzetet, a hol az államnak nem kerül pénzébe. Demeter. HÍREINK. Fényes Elek tragédiája dolgában nem akarunk moralizálni. Valóságos közfelfogássá vált, hogy mindenki tetszése szerint viheti bőrét a vásárra. Vannak jogászok és szociológusok, akik azt vitatják, hogy az elavult törvényeknek helytelen az a meghatalmazása is, hogy a rendőrség nyilvános helyeken üldözheti a szerencsejátékot. Mindenkinek szabadságában áll, hogy pénzét úgy költse el vagy veszítse, ahogy neki tetszik vugy jólesik. Némi igazság van ugyan ebben, s eredetileg véve az egyéni szabadság, sőt az egyházilag is védelmezett akaratsza- badság elvének az felel meg, hogy mindenki maga legyen saját érdekében sáfárja. Amíg tudniillik nem ütközik más embernek, illetőleg már a köznek érdekébe. Itt van éppen a teljes egyéni szabadság követelésének legsebezhetőbb oldala. Mert a közérdek, amelynek védelmére az emberi társadalmak egy közös ideális fórumot, az államot teremtették, megköveteli, hogy az állam tagjait mások kárttevésétől megóvják. -Az államnak tehát kötelessége arról gondoskodni, hogy a közérdekre nézve veszedelmesekké ne váljanak. Ideális célját véve a dolognak, amit sajnos, ma még úgy sem érhetünk el, csak akadémikusán óhajtunk, az ál- iumi hatalomnak arról is gondoskodnia kellene, bogy polgárai sem testileg, sem erkölcsileg meg ne romolhassanak, tehát minden oly alkuimat, ami az elkorcsosodást előidézheti, üldöznie kell. Ily értelemben tehát nem tűrheti a korlátlan egyéni szabadságot, amely csakis az alapos műveltségű és erős morális énésü embereknek kincse. A szerencsejáték szertelen üzése pedig nemcsak az egyént teszi megbízhatatlanná, nemcsak őt teszi tönkre, hanem tönkre teszi a családok exisz- tenciáját, amint hogy mindennapos példák igazolják, hogy a családjukat szerencsétlenségbe döntő öngyilkosok, egész sorát teremti többi közt a kártya is. Mint azt Fényes Elek tragédiája is bizonyítja. Joggal szólalhatunk fel tehát a közer* kölcsiség szempontjából a szerencsejáték ellen. A közönség körében innen-onnan hangzó megbotránkozás és sporadikus tiltakozás talán végre is meg fogja teremteni azt a közvéleményt, amely kényszeríteni fogja az illetékes köröket és hatóságokat, hogy behunyt szemüket fölnyissák. * — A földmivelósügyi miniszter körútja. Akire annyi kárt szenvedett, tönkrement embernek szeme fordul reménységgel s ki hivatva van arra, bogy a pusztító árvíz után a megmentő segélyt hozza a nyomor enyhítésére, íme, maga személyesen veszi kezébe a segélyakció vezetését, beutazza a árvizssujtott vidékeket, hogy ne csak hallomásból tudjon róla, hanem saját .szemével lássa, mi kárt szenvedett az ország s mire van szükség, hogy az okozott károk némikép pótolva legyenek. Báró Ghillány Imre erdélyi útja után Máramaros és Ugoosamegyéket utazta be. Kőrútjában a szombaton délutáni gyorssal jött Szatmár árvizsujtott területének megtekintésére. Kiséretébeu voltak Csaba Adorján főispán, I'osvay Aladár alispán, dr. Vajay Károly kir. tanácsos, polgármester. Tankóczi Gyula főkapitány, Helmeczy József s Szentiványi Gyula orszgy. képviselők, Kövess min. tanácsos, Berzevicy Zsigraond a munkácsi hegyvidéki kirendc.tség főnöke, Ticby Gyula gazd. felügyelő, Káluuy Gyula főispáni titkár, Galgóczy Árpád főszolgabíró, Kövessy Győző folyamméruök. A miniszter az állomásról autón legelőszőr Berendre utazott, Berendről Krassóra, hol közvetlen meggyőződést szerzett a szabályozatlan felső Szamos pusztításairól, melynek szabáyozását a miniszter legközelebbi sürgős feladatai közzé sorozta. Szatmáron a Szamos balparti ártér pusztítását tekintette meg, itt kilátásba helyezte, hogy úgy segélyben, minta közigaz* gatás vezetőinek módozatai szerint vetőmagban segélyt nyújt a károsultak részére. A miniszter és kísérete Helmeczy József orszgy, képviselőnek voltuk szívesen látott vendégei s este 7 órakor a miniszter a utazott. Szomorú volt bizony a miniszter útja, sok nyomort, sok pusztulást, sok szenvedést tapasztalt rövid pár hop alatt. Sok szegény embernek elpusztult a háza, jószága s a termésből még vetőmagnak való sem maradt. A nyomorúságon enyhíteni, a bajba jutott népet segiteni, vigasztalni az állam és a társadalom legszebb feladata. A miniszter maga járt elől jó példával, amikor leutazott a veszedelem által meglátogatott vidékekre. A körút eredményét csakhamar látni fogjuk az előkészületben levő kormányzati intézkedésekben s a törvényhozás elé kerülő javaslatokban* — A közigazgatási bizottság tegnap d. e. 10 órakor tartotta rendes havi ülését a polgármester elnöklésével. Jelenvoltak : Kőrösmezey Antal főjegyző, dr. Antal Sándor tiszti főügyész, dl*. Jéger Kálmán főorvos, dr. Gönczy Miklós jegyzőkönyvvezető, dr. Pirkler Ernő jegyző, Pluchy Gyula kir. pénzügyigazgató, Jákó Sándor királyi ügyész, Sprenger Ferenc b. tanfelügyelő, Bert) Ferenc h. gazdasági felügyelő, Czilly György kir. állatorvos és Korányi János, dr. Keresztezeghy Lajos, dr. Harcsár Óéra, dr. Fejes István bizottsági tagok. Az egyes előadók j-lentéseiből megemlítjük a következőket: A pénzügyigazgutó jelentése szerint az elmúlt hóban befolyt egyenes adó 55131 K„ kevesebb 1.172 K 61 fí'lérrel, mint az előző év hasönszakában; hadmentességi dij 354 K 46 fill., több 305 K 09 fillérrel, bélyeg és illetékben 7225 K 30 fill., kevesebb 11268 K 20 fillérrel; fogyasztási adóban ugyanannyi, vagyis 11591 K 66 fill. — A főorvos jelentése szerint az elmúlt hóban a közegészség kedvező volt. Előfordult összesen 23 hevenyfertőző betegség és pedig vörk ny 2, béltifusz 4, bökkhurut'6, kanyaró 10, vérhas 1. A főorvos a kolera elleni védekezés tekintetében több javaslutot terjesztett a tanácshoz, mivégből bizottság utasította a tanácsot a megfelelő intézkedések megtéle-' telére. — A kir. ügyész jelentése szerint a foglyok száma 131, és pedig 107 férfi, 24 Minden ruha uj lesz tisztítás és festés által 124— °° Roliafestó Gázmosó gyárában ■■ A BIHSZ&DI ■■ természetes ásványvíz, gyógyhatású, hurutos bántalmaknál páratlan. Kapható mindenhol, árjegyzéket kívánatra küld A legutóbbi termésű savanyu uj borral vegyítve kitűnő italt szolgáltat. 24— a bikszádi fürdőigazgatóság.