Szatmár és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1911-02-28 / 9. szám

SZATMÁR ÉS VIDÉKE. rinte eltántorodott, mikor katholikus lett, ehhez pedig másnak semmi köze. Igaz, bogy a holtakról vagy jót kell mondani, vagy semmit, de már engedőimet kérek, a saját nugyapámról azt mondhatom, a mi nekem, jól esik. • — Hol az ördögbe voltál ilyen sokáig P — Találkoztam u sógorral és bementem az Európába egy puliár sörre. — Amelyikből p -reze három lett? — Minek kérded ha te jobban tudod P * A fehérgyarmati választásnak is vége van. Soha sem hittem volna, hogy ez a Szunyogh olyan népszerű ember legyen. Már a mátészalkai kerületben is egy csomó ember beverette érte a fejét, s most a fehérgyar­matiban is egész lelkesedéssel mentek neki a csendőrök szuronyának. Hát hogyne halna meg a magyar ember a hazáért, mikor képes egy Szúnyogért is a vérét ontani. * — Apuka, itt uz újságban nadrág- szoknyáról írnak, milyen az? — Én, édes gyermekem, még nem láttam, de ha csakugyan divatba fog jönni, okvetlenül meglátjuk, mert Szatmáron is akad majd olyan nő, aki megcsináltatja. Mernék fogadni akárkivel 100 virzsiniába. Demeter. HÍREINK. Vége a farsangnak. Január 6-án kezdődött a farsang viz- kereszttel a a mai nappal bevégződött, hogy elkezdődjék utánna Hamvazó szerdával a böjt. A két dátum között 53 nap telt el olyan, a mit általában az emberek farsang nak szoktak mondani, mert nem csak akik mulatnak, a kik örömben és vigasságban, éltek, nem csak fényben, ragyogásbun tob­zódnak és kacagnak a vidámságban, de farsangnak nevezik e napokat a szegények, a nélkülözők, a szenvedők, az ínségesek, a hiába reménykedők és a sorscsapások miatt könyezők. Sőt elhihető, a báli éjszakák gyö­nyörű forgatagában kevésbbé gyakran emle getik a farsangot, mint amennyien a nyo­morúság tanyáin sóhajtják : „És most farsang van Most elmúlott, körülbelül csak annyit jelent elmúlása, hogy ne lehessen Ürügy a neve. Ezennel hivatalosan, beszüutefhetők a felfohászkodásuk, azonban a lényeg csak az marad, a mi volt, a jómódú embernek böjt­ben is jó lét, a gyenge képességűnek a szo­morúság folytatása. Egyébként pedig hu körülnézünk, va­gyis a hogy a statisztikusok szoktak tenni, ha visszatekintünk, az idei farsang tninálunk, Szatmáron elég mozgalmas, szines és válto­zatos volt. — Eljegyzések, özv. llosvay En dréné leányát Blankát Szatmár-Németiből, eljegyezte Kálnay Gyula belügyminiszteri s. fogalmazó, főispáni titkár Nagykárolyból. Dr. Fekete Dezső ügyvéd jegyet vál­tott Nagyváradon, Lukács Klárikával, Lu­kács Gyula nagykereskedő leányával. — Esküvő. Szolnoki Jármy András nagydobosi földbirtokos s neje cserneki és tarkeői Dessewffy Gizella leányának, Len­kének a napokban esküdött örök hűséget sófalyi Illyés Tibor szovátai földbirtokos. A polgári házasságkötést llosvay Aladár alis­pán az egyházi esketést Smelc Lajos puszta­dobosi plébános végezte. — Uj iskolaorvos. A vallás- és közoktatásügyi miniszter dr. Göbl Alajos gyakorló orvost a kir. kath. főgimnázium­hoz iskolaorvossá s az egészségtan tanárává nevezte ki. . — Nagyböjt! szent beszédek. A székesegyházban vasárnap délután 3 órakor Atlaker István jézustársasági atya, házfőnök, a Jézus Szive templomában Jámbor László jézus társ. atya fogja tartani d. u. 4 órai kezdettel a nugyhőjti szent beszédeket. ~ Irinyi Tamás. ijbus egy­házmegyének mély gyásza van. Egyik leg kiválóbb tagja, dr. Irinyi Tamás a ezentirás tudományok tanára, szentszéki ülnök, a szent­széknél a szegények ügyvéde, zsinati vize gáló s a hittudományok doktora tegnap este 10 órakor influenzából eredő tüdőgyuladás- ban néhány napi szenvedés után jobb létre szenderült. Aki ismerte a viruló egészség­nek örvendő tanárt, szinte lehetetlennek tartotta, hogy a kérlelhetlen halál ily gyor­san végeztheett a szívós, erős s még fiatal szervezettel. Hű fia, buzgó tagja volt egy­házának, de népszerűségnek örvendett a tár­sadalmi életben is, melynek egyik legked­veltebb tagja volt. Éveken át elnöke volt a. kath. kaszinónak, alapitója az Ezres társar aágnak, igazgatósági tagja a keresk. s ipar­banknak, de különös tevékenységet fejtett ki a vármegyei közéletben mint vármegyei bi­zottsági tag. Előkelő nemesi családból szár­mazott, földesura volt Iriny községnek, hol szinte szeretet s tisztelet övezte. Dr. Irinyi kihűlt részeit holnap délelőtt 10 órakor szentelik be Vörösmarty-utcai 11. sz. a. la­kásán, délután 3 órakor szállítják Irinybe s csütörtökön déli 12 órakor a családi sír­boltban helyezik örök nyugalomru. Dr. Irinyi Tamás 1862. aug. 30-&n született. Pappá 1885. aug. 31-én szentel­tetett. 1883-bun tagja volt a bécsi Augus- tin<umnak, 1887-ben a hittudományok dok­tora, 1892-ben szentszéki jegyző, 1893 bau theologiai tanár, 1899-beu szentszéki ülnök s 1900-tól a szegények ügyvédje. Az elmúlt év augusztusában ülte meg egész csendben •pappá szenteltetésének huszonötödik évfor­dulóját. — Gyászhir. óvári Szeőke Bálint ny. tvszéki elnök, életének 79-ik évében iebr. 21-én jobb létre szenderült. Jogi tanul­mányai végeztével uljegyző lelt a vmegyé- nél, majd a bírói pályára lápéit s 1872-ben a tszékbez bíróvá neveztetett ki, 1887-ben lett a zilahi kir. tszék elnöke s e minőség­ben 1899. év végéig működött. Súlyos szem­baja miatt aztán nyugdíjaztatását kérte. Elénk részt vett hivatali elfoglaltsága mellett a társadalmi s megyei közéletben, mint vár­megyei bizottsági tag. A király érdemei el­ismeréséül a III. O. vaskoronarenddel tün­tette ki. Temetése f. bó 23-án ment végbe Bercsényi-u. 30. sz. alatti lakáséról nagy részvét mellett. Febr. 24 én pedig Szinér- váralján helyezték örök nyugalomra a színéi-- váraljai családi sirkertbeo. Az elhunytbun Szeőke István dibreozeni főügyész-helyettes édes atyját gyászolja. — Katonai lakbérazabás. A hon­védelmi miuiszterium Szatmárit újra meg­hagyta az 5 ik lakbérosztályban mely uny- nyival is inkább sérelmes, mert a lakások bére aránytalanul emelkedett Az uj bér- szabás 10 évre állapíttatott meg. — A fehérgyarmati' választás. A minő nagy harci lárma előzte meg a gyarmati választást, ép oly rendben s nyu­godtan ment végbe a képviselőválasztás, a tegnapi nap folyamán, mely főkép dr. Tor- day Sándor elnök tapintatos eljárásának köszönhető. A pártok csendben vonultak föl s nyugodtan folyt a szavazás mindvégig. A rendöt két század katonaság s megerősített csendőrség tartotta fon. A szavazás három szavazat szedő bizottság előtt történt. A szavazáson mindvégig Jármy vezetett, mint a hogy megválasztása bizonyos volt az első perctől kezdve. A zárórát éjjel 11 órára lüzte ki dr. Torday választási elnök s az eredményt éjfélkor hirdette ki, mely szerint dr. Szunyogh Mihály 1488 szavazatával szemben Jármy Béla ügyvéd, Kossuth-párti jelölt 2230 szavazatot kapott s igy 782 szó­többséggel u fehérgyarmati kerület orsz gyűlési képviselőjévé dr. Jármy Béla válasz tatott meg. Az eredmény Jármy hívei közt nagy lelkesedést keltett, míg a Szunyogh- párt hivei csendben vonultuk el a választás színteréről. — Ugyan itt említjük meg hogy a matolcsi vérengzés ügyében dr, Matyasovszky György belügyminiszteri tit­kár s Kovács Barna fogalmazó, mint minisz­teri kiküldöttek a napokban befejezik a vizsgálatot. Annyi máris megállapítható hogy a vérengzést a Szunyogh-párti válasz­tók féktelen izgatása idézte elő. — A kath. k&Bzinó március 5-én vasárnap d. u. fél 5 órakor tartja évi köz­gyűlését, melyre a kaszinói tagjait ez utón és tisztelettel meghívja az elnökség. — Eaküdtszéki tárgyalások. Szer dán Szilágyi János e Donka Gergely kis majtényi napszámosok fölött Ítélkezett az esküdtbiróság, kiket az ügyészség rabló bűntettével vádolt. Az esküdtek mindkét vádlottat bűnösnek mondották ki s Szilágy Jánost 2 évi fegyházra, Donka Gergelyt egyévi börtönre s 8 — 3 évi hivatal vesztési- Ítélte a bíróság. — Mitruska (Danku) János 27 éves máriapócsi lakost, ki a feletti elkeseredésé ben, hogy felesége elhagyta, revolverével megsebesítette, az esküdtek súlyos testi sér­tés vétségében mondották ki bűnösnek s azért a törvényszék másfélévi börtönre ítélte. — Horváth János kölesei cigány rablás bűn­tettével vádolva állott szombaton az esküdt­szék előtt, ki Pajtás Pál turistvándi lakost megtámadta s földre teperve 46 koronát tartalmazó pénztárcáját elraboltu. Az esküdt­biróság a cigányt 3 évi fegyházra s 5 évi hivatalvesztésre ítélte. A vádlott a súlyos Ítéletben megnyugodott. — Dregán Tógyer s Borhidán Gliger bikszádi napszámosokat, kik az elmúlt év szeptemberében Kince Yaezul szénaboglyáját felgyújtották, előbbit hat havi börtönre utóbbit 2 évi fegyházra Ítélte az esküdtszék. Az Ítélet jogerős. — A tegnapi esküdtszéki tárgyaláson Balázs Gligert súlyos testi sértés bűntettében mon­dották ki bűnösnek s azért a törvényszék 2 havi fogházra s 16. K pénzbüntetésre ítélte. — A oiengersimai rablógyilkos Mátészalkán. Érdekes tárgyalás volt f. bó 22-én a mátészalkai járásbíróságnál. Far­kas Kertész Károly betört Erdélyi István mátészalkai iparos lakásába s onnan ruha­neműt, pénzt és gyűrűket lopott. A gyűrű­ket Kertész H<-li Gereben Györgynek a csengerbagosi rabló gyilkosnak, majd mint később vallotta, annak leányának adta. Ge­reben tehát orgazdasággal volt vádolva s az Ügyészség börtönéből két börtön őr szállí­totta Mátészalkára. A tárgyaláson eleinte cinikusan viselkedett. Kihallgatása során többször hivatkozott lelkiismeretének tiszta voltára, majd családjára és el is érzékenyük a tárgyalásom Ebben az ügyben bizonyíték hiányában felmentették s a déli vonattal vjsszakisérték Szatmárra uz ügyészség börtönébe. — A ár on Sándor meghalt, hiva­tásának áldozata lett Aáron Sándor vár­megyénk főorvosa. Hivatásának teljesítése közben fertőződött meg Fernezelyen a kiüté­ses tífusznak, e rémes betegségnek bacillusai- val. Mi is megemlékeztünk pár hét előtt arról, hogy Fernezelyen a kiütéses tífusz ütötte fel fejét. Dr. AároD a legnagyobb lelkiismeretességgel személyesen tette meg intézkedéseit. Gondos igyekezete sikerrel járt, de feláldozta saját életét. Hétfőn este álla-, itották meg, kollegái, hogy a kiütéses tifusz- ak nevezett ragályos betegségben szenved i naptól kezdve a vármegye részvéte beteg- gy felé fordult s várta a betegségről szóló híreket. Pénteken dr. Gerlóozy János buda­pesti orvostauár látogatta íneg 1 ekkor a oeteg mintha könnyebben érezte volna magát. De ez csak a látszat volt. Állapota vasárnap fordult válságosra | az esti órákban villám­csapásként terjedt el Nagykárolyban s később városunkban is dr. Aáron halálhíre minden­felé a legnagyobb részvétet keltve. 51 éves volt I halálát özvegyén sz. Szilágyi Mar- giton kívül 3 .fiú gyermeke gyászolja. A holttestet azonnal karbolozták s általában rendkívüli óvintézkedéseket tettek Nagyká­rolyban u temetésre vonatkozólag is. Hét­főn délelőtt szállították el VárraegyehA- utcai lakásáról a mesterréti temető halottus házába s onnan temették el tegnap délután óriási részvét mellett. A temetésen a vára megye tisztikara testületileg vett részt Csaba Adorján főispán vezetése alatt, koporsójárz koszorút helyezett i azonkívül a főispán saját nevében is küldött koszorút. — A szatmári zongoraötös-tár- saság második kamarazene hangversenyét f. bó 27-én délután 5 órakor tartotta a Cécil-egylet dísztermében. Ugylátszik, hogy közönségünk uz első hangversenyen annyira megkedvelte a hangversenyzőket, bogy a másodikon már nem a kíváncsiság, hanem a tiszta zenei élvezet utáni vágy hozta össze városunk előkelő közönségét s hogy ne csa­latkozzék, arról a derék társaság gondos­kodott, mert oly szép hangversenyt produ­kált, amely méltó folytatása volt az elsőnek. Első számnak Mendelssohn D-dur vonós­négyesét játszották hatalmas lendülettel. A müvek kontrapunktikus nehézségeit oly tisz­tán domborították, hogy a leglaikusabb hallgató is megértette. Második számnak IVJándy Bertalan és neje — városunk kiváló művész-műkedvelői —~ Beethoven D-dur cello-sonátáját játszották el gordonkán és zongorán s teljes sikert arattak művészi játékukkal. (Pedig nagy szó egy Beethoven művet ily stylszerűen eljátszani, mint nhogy tőlük hallottuk). Harmadik és utolsó szám­nak Beethoven C-moll vonósnégyesét hallot­tuk. Az előadók (Füredi Sándor I. hegedű, dt. Damokos Andor II. heg., dr. Sziklay Férenc Violu és Mándy Bertalan gordonka) sok ambícióval, gondosan és odaudással ját­szottak. — Lelkes tapsban s kihívások­ban volt részük a közreműködőknek. A hangversenyt dr. Boromisza Tibor püspök is végig hallgatta. — i. — A Németi Polgári Társaskör vasárnapi farsangi estéje egyike volt az idei farsang legsikerültebb mulatságainak. A Programm is pompásan sikerült, hallgutója is annyi volt, hogy a nagy terem alig volt képes Németi szépeit befogadni. A táncról Bodnár Gáspár kiváló írónk tartóit rendkívül sikerült szabad előadást, ötletes szellemes előadását a közöuség lelkes tapssal hono­rálta. Fábián Lajos dr. remek szavalata után Csomay Győző tanár ügyes rendezésében Litteczky Mariska, Boné Ilonka, Szegedy Lajos s Rác Sándor adták elő a „Valami hibája van“ o. egy felvonásos vígjátékot kedvesen, ügyesen s meglepő otthonossággal és természetességgel. Műsor után reggelig tartó táncmulatság volt. — Közgyűlés. A szatmári Ill-dik temetkezési társulat vasárnap d. e. 11 óra­kor tartotta évi rendes közgyűlését Tar Károly elnöklésével. A társulat most töltötte be működésének 50-dik évét, melynek tör­ténetét az elnök megnyitó beszédében rész­letesen kifejtette. Van a társulatnak ez idő szerint 1000 fizető és 1753 nyugalmazott tagja. A vagyona 113.553 K 13 f, a mely nagyrészt jelzálogi biztosítás mellett kölcsön van adva. A tárgysorozat legutolsó pontja a választás volt, melynek eredménye: Tar Károly elnök, Regéczi Sándor alelnök, Paládi Lajos jegyző, dr. Fejes István ügyész. Hat­vani Péter pénztárnok, ezenkívül 12 tagú választmány és 3 tagú felügyelő bizottság. A választás közfelkiáltással történt. A köz­gyűlés 12 óra után véget ért.. — Eladó házasfelek. A Perényi utca 14 számú 456 Q öl területű házas­telek rajta 5 szobából álló lakással mellék helyiségekkel és gyümölcsös kerttel kedvező feltételek mellett eludó. — Értekezhetni az ott lakó tulajdonosokkal. Kábulta ág1 és fejfájás, szédü­lés és fülzugás olyan jelenségek, melyeket rendesen emésztési za­varok idéznek elő. Egy fél boros pohárnyi természetes Ferenoz József- keserüviz fájdalom nélkül eltávolítja a gyomorrontás okait és ezáltal a vér- tódulósok biztos megszűnését idézi elő. „A Ferencz József-keseriiviz“, Írja v. Buhl német orvostanár, „gyorsan Ihat és általánosan dicsérik kellemes ize miatt“. Kapható ásványvizkeres- kedésekben és gyógyszertárakban. Felelős szerkesztő: Dr. Fojes ItWilt. Főmunkatárs: Ruprecht Sándor. Laptulajdonos és kiadó: Morvái János. Könyvelő-kisasszony egyes könyv­vitelre állást keres. Cim a kiadóhiva­talban. — A Nóhma Lajos József kávés üzletét átvette Benkő Sándor, kinek előzé­kenysége és szakképzettsége biztosítja a vevőközönséget, hogy 10—12 százalékkal olcsóbban szerezhetik be kávé szükségletü­ket mint bárhol. — Kereskedelmit végzett köny­velőnő Pásbuj Imre üzletében-felvétetik. g.Atx.xtx xt* Az OLLA több mint 2000 orvos által legmegbizhatóbb­— nak ajánlva. — „OLLA“ szakorvosok által van megvizsgálva ás legjobbnak minő­sítve. Eátávi jótállás. Ára tucatonként 4, — 6, 8 korona. — Kapható az oruig minden gyógyszertárá­ban és jobb drogériákban. — Követelje azonban, hogy szállítója önnek Csakis „OLLÁu-t adjon és ne engedjen magának csekélyebb értékű utánzatot, mint „ép oly jót“ feldicsévni. Az elárusitó helyek kimutatását, árjegyzéket és eredeti propaganda reklámot ingyen küld az „OLLAM gummigyár Wien, 11/810. Praterstrasse 67. Eredeti mintagyiljtemények 13 drb. 5.— korona. Szatmáron kapható : Bartók László, Rorhlich — Sámuel, Kun Aladár és Hercz Sándornál. — 4—80 Hl Az összes fertőző betegségek, mint Kolera, Typhus, stb. ellen a legjobb óvószer az orvosszaktekintélyek által ajánlott ‘baktériummentes és szénsavdus Főraktár: MUSCHONG'BÜZIÁSFÜRDŐ I a ÍZ] ÁS1 PHDNIX'lTl Továbbá kapható minden jobb fűszer- és csemegekereskedésben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom