Szatmár és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1911-05-23 / 21. szám
SZATMÁR ÉS VIDÉKE. túl van terhelve amiatt, hogy egy bírói állás pár évvel ezelőtt beszüntettetek s hogy a forgalom nagyot növekedett. Úgy ez irányban, valamint a még szükséges hivatali helyiségek megszerzése kérdésében külön felterjesztést intéztek ott lakó kartársuink Nagy- méltóságodhoz s azért e helyen ismétlés helyett csak erre hivatkozunk. A fehérgyarmati kir. járásbíróságnál állandó, évek óta folyton tartó a személyes torzsalkodás. A inig reméltük, hogy ez az áldatlan helyzet megjavul, nem tettük szóvá a dolgot. Most már úgy találjuk, nem lehet tovább elodázni az intézkedést e kérdésben a bíróság tekintélye, az ügy* védek B a jogkereső közönség érdekében. Az ügymenet különben itt is teljesen kielégítő, némi fennakadás a kiadmányozás körül van a személyzet elégtelensége folytán. Az ügyvédi dijak megállapításánál valamennyi javulás észlelhető. A szinérváraljai kir. járásbíróságnál az energikus és céltudatos irányítás és a biráknak szorgalma oda fejlesztette a dolgokat, hogy e rendkívüli nagy forgalmú bíróságnál most már az ügymenet teljesen zavartalan, fennakadás egyik osztálynál sincs, az összes hátralékok feldolgoztattak. Legtöbb kívánni való a telek könyvnél volt s ezért itt tűnik fel legjobban a beállott gyökeres változás. Itt is a leírásnál, a kiadmányozásnál s a kézbesitésnél küzd nehézséggel a bíróság. Egy dijnoki s egy szolgai állás rendszeresítése feltétlenül kívánatos. A mai leiró személyzet nem győzi a folyton szaporodó munkát. A kézbesítést az alkalmazott két szolga egyike teljesíti. — Ez nem képes a körülbelül 15000 számot kellően kikézbesiteni. Több bíróság telekkönyvi hatóságától, valamint a kir. pénzügyigazgatóságtól még mindig kapunk végzéseket, amelyekben az ügyfelek neve megemlítve nincs. Külön utánjárásba kerül e miatt annak megállapítása, hogy a végzések mely ügyre vonatkoznak. Végül megemlékezünk arról a mozgalomról, amelynek célja, hogy Csenger községben járásbíróság létesit- tessék. E mozgalmat Csenger község localis érdeke s egyeseknek magánérdeke indította, — a járásnak lakosai nem óhajtják, igazságügyi érdek egyáltalán nem kivánja e bíróság felállítását. A közlekedési eszközök a járás községeit Szatmár-Németivcl s nem Csengerrel kötik célszerűen össze, a lakosság ez okból is szívesebben intézi ügyeit Szatmár-Németiben, annyival is inkább, mert itt egyúttal egyéb dolgait is elláthatja, eladhat, bevásárolhat. A helyes igazságügyi politika pedig nem veheti céljai közé a bíróságok túlságos decentralisatióját, különösen miután .az uj perrendtartás a járásbirósági hatáskört oly nagy mértékben kiszélesítette, — mert e túlságos tagolás természetszerűen vonná maga után a bíráskodás színvonalának esését. Jelentésünket egyidejűleg megküldtük u debreceni kir. ítélőtábla elnökének. Kelt a szatmárnémetii ügyvédi kamarának 1911. évi március hó 12-ik napján tartott közgyűléséből. Korányi János, Dr. Schönpflug Jenő, elnök. titkár. — Anyák figyelmébe! Világhírű gyermekorvosok egyhangú véleménye, hogy a gyermek elismert legkiválóbb, legértékesebb tápszere az elválasztás időszakától kezdve a Phosphat ine Falieres. E kiváló tápszer könnyen emészthető, kellemes izű, a fogzást megkönnyíti és biztosit ja a csontrendszer fejlődését. Egy nagy doboz elegendő 3 hétre. Ára 3 kor. 80 fii. és kapható a gyógyszer- tárakban. Szatmárnémeti a III. lakbéroszt.-ban. Az 1908. évi állami költségvetésről szóló 1908. évi XXVII-4.-0. 7. §. értelmében az állami tisztviselők, altisztek és szolgák lakpénze az 1908. év IV. lakbér- negyedétől fogva, az állomások székhelyére való tekintette], hét osztályban állapíttatott meg. Budapest a Fiúmén kivtll a többi állomáshelyeken lakó tisztviselők az első lakosztályra nézve megállapított lakpénzek 90, 80, 70, 60, 50 s 40 százalékát kapták. >E kulcsot tiz évre állapította meg a miniszter s Szatmárt a IV. lakbérosztályba soroztu, mely szerint a VI. o. sorozott tisztviselők 1400 K, a VII-ik 1120 K, a VIII-ban 910 K, a IX. 700 K, a X. 630 K, a Xl-ben 560 K, az altisztek és szolgák 280 korona f. évi lakpénzt kaptak. Az állomáshelyeket tiz évre a minisztérium sorozta a 2—7. osztály közöl abba az osztályba, a melyben a IX. fiz. osztályra nézve megállapított lakpénz megfelel az illető állomáshelyen a tisztviselői lukásokra alkalmas három szobás lakásokért a besorozás időpontjára szóló ház- bérvallomások szerint tényleg fizetett lakbérek átlagának. Az osztályozás Szatraárra nézve kedvezőtlenül ütött ki, melynek oka volt egyrészt a háztulajdonosok által be nem vallott tényleg fizetett lakbér, másrészt qz, hogy az orvosok és ügyvédek lakásait a melyeknek bérértéke jóval túlszárnyalta a magánosok által kibérelt lakások bérértékét, a minisztérium számításba nem vette, mert abból indult ki, hogy ezek nemcsak magánlakások, hanem a hivatások teljesítése más beosztású helyiségeket igényel, mint a tisztviselők bérlakásai. Mihelyst a sérelmes osztályozás megtörtént az állami tisztviselők értekezletet tartottak s memorándum alakjába sérelmeiket pontokba foglalva felterjesztették a minisztériumhoz, melyhez a város muga is csatolta pártoló jelentését. A minisztérium két év után tárgyalás alá vette a szatmári tisztviselők kérelmét s annak megvizsgálása végett leküldötte Piegl József miniszteri tuuácsost s mindenben beigazolva látta a tisztviselők jogos kívánságát, ennek kedvező elintézését mutatja a vasárnapi hivatalos lap, mely közli, hogy az érdekeltok által benyújtott panaszok folytán megejtett vizsgálatok alapján megállapitta- tott az, hogy az eredeti osztályba sorozás téves alapokon történt, ezt az osztályba sorozást az 1911. év harmadik lakbérnegyedé tői kezdődő hatállyal akként belyesbbiti, hogy Szatmár a III-ik lakbéroeztályba sorozta, vagyis a tisztviselők julius, illetve augusztus 1 tői kezdve a budapesti lakbérek 80 százalékát kapják. így ez időtől kezdve a lakbérek következők lesznek: VI. osztályban 1600 K, VII. - 1280 K, VIII. - 1040 K, IX. — 800 K, X. — 720 K, XI. — 640 K, altiszteknél és szolgáknál 320 K. Akik (ismerik a szatmári lakáedrá- g:tságot, bizonnyal örömmel hallják ezt a hirt, mely uz állami tisztviselőknek is lehetővé teszi, bogy a jövőben a lakbérükből megfelelő lakást bérelhessenek. Az örömbe azonban üröm is vegyül, a miniszter a lukbéremelésből az állami iák. tanítókat ismét kizárta, amennyiben a rendelet mondja: Az elemi isk. tanítók lakpénzének megállapítására Szutmárnak uj osztályba sorozása kihatással nincs. Hogy azonban a sajgó sebre egy kis flastromot kapjanak, n kultuszminiszter a költségvetés tárgyalása alkalmával tartott beszédében u tunitók lakpénzét illetőleg a következő kijelentést tette: „Méltányossági okokból kifolyólag szükségesnek tartom uzt, hogy mivel a tanítók lukpénzének megállapítása óta a. lakásviszonyok rendkívüli módon változtak és megdrágultak ebben uz országban, úgy hogy ma igen sok tauitó abszolúte képtelen társadalmi állásához és vagyoni viszonyaihoz mért lakást bérelni, ennélfogvu a tanítók megfelelő segélyt kapjanak. Étre vonatkozólag készíttettem egy számítást, a mely úgy fest, hogy a folyó évben 7393 állami tanító közül 2693-nak volt terméezot- bsni lukasa, 4704 tanító pedig lakbért kapott és ez 1,387.950 koronát tett ki. Ezt alapul véve és megtárgyalván a dolgot a pénzügyminiszterrel, vele együtt megállapodtam abban, hogy a jövő évi budgetbe 500.000 korona fog felvétetni a tanítók állandó lakbérsegélyezése címén, úgy hogy abban a helyzetben leszek, hogy azokat a tanitókat, akik nehéz viszonyok között vun- nuk (ugyan melyik tanító nincs nehéz viszonyok között 1) és a kiket egyoldululag és rendkívül mértékben nyom a lakbér, u szükséghez képest segíthetem. Erre nézve tel.át ilyenformán határozott kijelentést tehetbk azzal, hogy a tanítók lakpénze a lakbérsegéllyel egyetemben összesen 1,887 957 koronát fog kitenni.“ Hát biz ez gyönge vigasz a lanitóknuk, mert odaadó önzetlen munkásságokért nugyobb elismerést érdemeltek volna. — Pária szappan csodája. A rövid idő alatt világhíressé lett Graud Fayence szappan már nálunk is kapkutó. Előjegyzéseket Török József, Thnllmayer és Seitz és báró Kochmeister Frigyes cégek fogadnak el. A .rendkívüli szappan ára 1.50 korona. Apróságok. A fagyos szentek az idén is jól viselték magukat. Olyan meleg volt, hogy majd leégett a ruha az emberről, s most egy héttel később jöít a nagy hideg és igy még csak az az elégtételünk sinoseu, hogy a szenteket szidhassuk, mert a történtekért még Orbánt sem lehet felelőssé tenni. * Puinpfi ur dideregve megy az utcán és találkozik egy ismerősével, aki csodálkozva kérdi tőle, hogy ilyenkor felöltő nélkül hogyan mert kimozdulni. — Hiszen azzal mozdultam ki I — mondja nagy méltósággal és felmutatja a zálogcédulát. A Szál már-begy re külön tudósitót küldtünk ki tegnap, hogy a fugyról referáljon. Délire aztán megjött a telefonjelentós, hogy a paszuly és az ugorka elfagyott, de a szőlőnek semmi baja sincsen. — No hála Istennek! — mondja az a munkatársunk, aki a telefont hallgatta — milyen szerencse, hogy nem megfordítva történt. # Nagy szerencsétlenség hire érkezik Páriából, a hol a repülőversenyen egy repülőgép lezuhant és sok embert, köztük a miniszterelnököt és a hadügyminisztert is agyon- zuzta. Bögre ur nagy felháborodással tárgyalja az eseményt és azon nézetének ad kifejezést, bogy a repülést csak éjszaka kellene megengedni, a mikor nem jár senki és igy csak azok törhetik ki a nyakukat, a kiknek tetszik a géppel felszállani. * Információt kért a bank egy vidéki kölcsönkérőről, a mi meg is érkezett és igy szólott: Ha jó kezese van, u kölcsön megadható. A vezérigazgató bosszankodva mutatja be a levelet az igazgatóságnak. — Ha már ilyen szamárságot irt, legalább szebben írhatta volua, pl. becsületes ember, de vagyona nincsen. Demeter. HÍREINK. — Pályadíjnyertes tanár. Szabados Edét nem kell újból fölfedeznünk a szatmári közönség előtt. Irodalmi működése nemcsak u mi kis körünkben, de országosan ismert már. Remek költeményei, pompás fordításai mindig nagy gyoi-yörüséget szerzett olvasóinak. Ha valami ünnepély történik itt, az ő ódái, írásai azoknak értéket, fényt adnak. Munkásságát fokozott erővel s ritka ambitióval folytatja. A legfrisebb kitüntetés a Petőfi társaság részéről érte. A Társaság által a gróf Vigyázó Ferenc pályázaton a bíráló bizottság egyhangú döntése alapján „Túl a földön“ c. költeményével pályadijat nyert. A dijjón azonban osztoznia kell Borbély József kultuszminiszteri tisztviselővel, kinek „Oda a hazugsághoz“ c. költeményét szint’ oly elismerésben részesítették. A dijat nyert költeményeket a Társaság legközelebbi ülésén olvassák föl. Szerző pályadijjul koszoruzott müvét rendelkezésünkre bocsátotta, de óhajához híven csak ükkor közöljük, ha már a Társaság ülésén felolvastatott. A poétikus lelkű tanár szép kitüntetéséhez mi is őszintén gratulálunk I — A Nőegylet szinielőadása. Biky Károly esperes, u Nőcgylet fáradhat- lan, ügybuzgó pénztárnoka szomorú szivvel jelenti be a Nőegylet elnökségének, hogy a kassza üres. A ki az árvák, segélyre szorultak nyomorúságát ismeri, az tudja, hogy mit jelent ez. Az ugilis alelnöknő (Elnöknő nyilvános szerepléstől egy időre visszavonult) kiadta a jelszót s lelkes táboru egyhangúlag elhatározta, hogy u szegények javára szini- előadást fog rendezni. Ha a Nőegylet csak esdő szavát ballutta volna, már tekintélyes összegnek kellett volna .eddig is összegyűlni, de ezt a kedves sarcot ellenérték nélkül sohasem kívánta e igy míg egyrészt a város s vidéke részére egy pompás szipielőadást helyez kilátásba, uz adakozásnak meg lesz a kellő értéke, mert oly kedves színdarabot választottuk, melylyel bizton zsúfolt házra számíthatnak. A Gyurkovics lányok Herceg kitűnő vígjátéké tulán még Ötveu esztendő múlva sem kerül le a színpadról. Háthogyhn még a közönség oly remek előadásban fogja látni, mint a minő jelen rendezésbe kecsegtet sok szép kilátással. Műkedvelő gárdánk legjobbjai ajánlották föl közreműködésüket, úgy hogy a darab sikere már eddig is nem csak hogy biztosítva van, de oly eredményre vun kilátás, mely pompás szórakozáson kívül a szegényeknek, uz árváknak és nyomorultaknak is báláját fogja eredményezni. A próbák nnp-nup mellett szorgalmasan folynak a városháza dísztermében, melyet a polgármester előzékenyen a Nőegylet rendelkezésére bocsátott. A színdarabban Steiger Béláné s Bartl Róbertné úrasszonyok, Varjú Ibolyka, Mándy Ilonka, Asztalos Ilonka, Fekésbázy Mici, Morvái Böske és Hermann Milike urleányok, s Kováié István* Nagy László, Papolczy Olivér, Szepesy Ferenc, dr. Széli György és dr. Toldy Zoltán urak vállultak szerepet s már a próbák oly lelkesedéssel s buzgalommal folynak, hogy az érdekes előadás nem fog nyom nélkül eltűnni Szatmár város társas életében. A műpártoló s a szegények javát előmozdítani kész közönséget, ez utón is felszólítjuk, szíveskedjenek előjegyzéseiket megtenni Lővy Miksa könyvkereskedésében, hol mint halljuk, az előadásra már eddig is tömeges előjegyzés történt. Az érdeklődést sikerült az egyesületnek már eddig is u legszélesebb körben felkelteni s hisszük, hogy az előadásban zsúfolt ház fog gyönyörködni Piros Pünkösd első napjának estéjén, mikorra az előadás ideje újabban ki is tűzetett. — Szász-Medgyaszai estély. A Kultúra Irodalmi és Művészeti társaság, a mely nemrég alakült, az ország legnépszerűbb íróinak és művészeinek a bevonásával azt tűzte ki célul, hogy a vidéki irodalom kedvelő közönséggel személyesen megismertesse kedvenc Íróit és művészeit, most Medgyaszui Vilmát, az európai hirü, népszerű diseuse-t viszi országos körutru. A magyar Ivette Gilbert, az ő csodálatosan finom és disztingvált művészetével holnap jelenik meg a szatmári közönség előtt. Akik valaha látták Medgyaszait a deszkákon, azok tudják micsoda báj és mennyi művészet nyilatkozik meg a művésznő finom előadásában és hogy mennyi élvezetet tud szerezni a közönségének azokkal az apró dolgokkal, a miket ő honosított meg Magyarországon és amiket ő emelt irodalmi és művészi nívóra. Egyike azoknak a magyar művésznőknek, akiknek európai renoméjuk vun — a jövő hónapban Becsben fog játszani harminc estén át. Zongorán Nádor Mihály a Modern Színpad nagy tehetségű karmestere kiséri. Szász Zoltánba kitűnő iró Szépség és szerelem címen tartja meg kiválóan érdekes előadását, mint ennek a thémának egyik legeredetibb gondolatokban és színekben gazdag művelője. Az előadás iránt különösen a hölgyek tanúsítanak páratlan érdeklődést. Téves azt hinni, hogy Szász obazeén dolgokról beszél. Közönségének túlnyomó része mindenütt fiatul leányokból került ki. Az előadást, mely a színházban 9 órakor kezdődik. Róna Lajos szerkesztő, a kultúra társaság igazgatójának konferánsza vezeti be. Az estélyre szóló jegyek Lővy Miksa könyvkeres kedésében előre válthatók s kaphatók este a színházi pénztárnál. — Művészestély. Vasárnap este tartja meg a hirdetett művészestélyt Pintér Imre, a budapesti Népszínház v. tagja, a kiváló baritonista színművész a városi színházban. Az estély iránt városunk intelligens közönsége már is nagy érdeklődést tanúsít. Az estén Parlagi Kornélia, a hírneves szab rette primadonna Lehár mester CigányBzerel- rnének bűbájos keringőjét és a Hulló falevél dalt énekli. Közreműködnek: Pintér Imre, Fehér Arthur, a vigopera volt jeles tagja, Parlagi Kornélia és Kereszthy Jenő zongora- művész, zenetanár. A műsorból kiemeljük a következő számokat: A kiknek a szivük fáj. (Sorentói levél.) Egy füstös zenés kávéházban. Jaj de jó volna egy nő. Mikor a falevelek lehullanuk. Hulló falevél. A tolonc kocsi. Vieszuemlékezés a Maros vizére. Cabarett keservek. Ó borzalom. Mária, egy cselédleány tragédiája. A villamos. Dal a princessas cigarettáról. Nóta az asszonyok nagy kalapjáról. Messze a nagy erdő. (Cigányszerelemből.) Korbely nóta. Raport az ezredes előtt. No ugy.-e de jó? Adomák — Szavalatok. Színpadi apróságok: A mai cselédek kacagtató korkép. A kíméletes férj, saisonkép. Szinész-vizsga, kacagtató bohózat. Villiars dragonyossai. Régen volt. („Műbe- tyár“-ból.) Mese a pádról. Katona-banda. Öngyilkos. Keresem az Istent, Aktuális strófák. Pincér pálya. Tisztelt nagysádl Szomorú zsemlécske. Finom nóta. Emlékszel-e ? Népdalok (kettős). Palkó, te rajkó. Nem szabad dehogy szabad. A trombitás. Nagymarosi pofon. Gyáva legény, (duette). Mert uz ember nincsen fából. Dqrbints nóták. Cook mester az éjszuki sarkon. Adomák. — Szavalatok. Színpadi apróságok: Az adó- bizottság. Molnár Ferenc tréfája. Az irapre- szárió. Ént kés párjeleuet, A peches ember. Szatíra. Kezdete este fél 9 órakor. Cealádi műor, melyre minden úri leány mehet, Jegyek előre válthatók Huszár Aladár könyv- kereskedésében. — Érettségi vizsgálatok. A kir. kath. főgimnáziumban a szóbeli érettségi vizsgálatok junius hó 17-ón kezdődnek, melyeken dr. Mázy Engelbert kassai tankerületi főigazgató fog elnökölni. A vizsgálatokra 45 növendék jelentkezett, kik közül 13 jeles, 14 jó s 18 elégséges fokozattal tette le az osztály vizsgálatot. — Kiküldetés. A kereskedelmi miniszt. ideiglenes vezetésével megbízott pénzügyminiszter a szatmári felső kereskedelmi iskola f. évi érettségi vizsgálataira Sztankay J. Béla debreceni ipari szakiskolai igazgatót miniszteri biztosi minőségben kiküldötte. — Színigazgató választás. Heves Bélát az erdélyi szinikerület igazgatójának megválasztották.