Szatmár és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1911-10-31 / 44. szám

TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP MEGJELEN MINDEN KEDDEN. Az előfizetés ára: Egész évre ... 6 kor. I Negyedévre 1 kor. SO fill. Fél » . . . 3 » I Egyes szám ára 16 » SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL hova a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések küldendők: Morvái János könyvnyomdája, Eötvös-ntoa 6. az. * * * Telefon-szám: 73. —v HIRDETÉSEK -v— — e lap kiadóhivatalában — jutányos árak ellenében vétetnek föl. A hirdetések díjjal előre fizetendők. Nyilttér garmond sora 20 fillér. / Plébános választás. A szatmári r. kath. plébánosi állás néhai Jandrisits János halálával megüresedvén, 1899 óta rendesen be­töltve nem lett. Addig ugyanis a városi közgyűlés választotta a plébá­nost a pályázók közül, s a püspök erösitette meg, de mikor a plébános elhunytával a város az uj választás eszközlése és a pályázati hirdetmény kibocsátása véget átirt a püspökhöz, onnan az a válasz érkezett, hogy az eddigi gyakorlathoz hozzá nem járul­hat, miután az csak elnézésen alapult, pápai bulla intézkedvén arról, hogy a szatmári plébánosi állást mindig a káptalan egyik tagja töltse be, s tény­leg az újabb gyakorlatot megelőző idő­ben az úgyis volt. Lehet, hogy téve­dünk, de úgy emlékszünk reá, hogy ugyanakkor a püspök kijelentette azt is, hogy az ellen nincs kifogása, ha a város a káptalan tagjai közül választja meg az uj plébánost. Annyi bizonyos, hogy akkor a püspök és a város kö­zött, egyezség nem jött létre, §_ miu­tán a püspök időközben Hehelein Károly prelátus kanonokot bízta meg a plébánosi teendők végzésével, a kérdés a mai napig abban az állapot­ban maradt. Hehelein Károly azonban most beadta lemondását, a kérdés tehát ismét aktuális lett és eljött az ideje annak, hogy most már véglegesen rendeztessék, a mi hogy meg is tör­TARCA. Mese a nagyoknak. Irta: Innocens Méta. ... Hol volt, hol nem volt, volt egy­szer egy szép, fiatal, gazdag herceg, a Nap­kelet királynak egyetlen fia. Márvány palo­tában lakott, aranyszőttes párnára hajtotta fejét, gyöngyös saruban járt, s ha sétára indult a pálma liget leié, útjára rózsát és smvrtust szórtak a leányok. Gábriel, — igy hivlák a herceget — soha sem mosolygott. Egykedvűen, unottan hallgatta a bölcset, s tekintete messze, messze kalandozott gondo­lat világában. Egyezer, sétája közben, a tengerpartra ért. A hold ezüstös sugara lágyan enyelgett a fodros hullámokkal, s mintha gyönyör­ködni akarna saját képében, fényével bera- gyogta a tenger vizét. Távolról csengő női hang dalát hozta a szellő, finomann gyön­géden. Gábriel szivére különös érzés szállt, mely hófehér szárnyával megcirógatta hala vány arcát. — Egyszerű kis halász házba ütődött a parthoz. Egészséges arcú, szép barna lány ugrott ki belőle. Egyszerű ruha födte formás testét, szabadon hagyva gyö­nyörű nyakát, melyre sötét haja kacskarin­gózva omlott alá. Tekintete-büszke volt és mély. Gábriel közelébb lépett, s önkéntelen segített a lánynak kivonszolni a bárkát a ténhessék, semmi akadályát nem lát­juk. Abban ugyanis a városnak nincs és nem lehet semmiféle sérelme, hogy a plébánosi állást a káptalan egyik tagja töltse be, sőt úgy a város, mint a hívők szempontjából kívánatos, hogy a plébános anyagilag oly helyzetben legyen, a mi neki lehetővé tegye a személyétől elvárható társadalmi sze­replést, már pedig ^ plébánosi állásr na.k a javadalma oly csekély, hogy az csak oly módon képzelhető el, ha azt egy kanonok tölti be, , a kinek még ezenkívül is van javadalma. Abban a fényes plébánosi lakásban az állással járó jövedelem cifra nyomorúságnál egyéb nem volna. Viäzont a püspök­nek illetve az egyháznak sem fog sérelmére szolgálni, ha a káptalani tagok közül az illetőt a városi köz­gyűlés fogja választani. A megegye­zésre tehát meg van a lehetőség, s ha a felek kölcsönös jóakarattal fogják kezelni a kérdést, a megoldás miha­marabb bekövetkezhetik és igy nem­sokára gazdája lesz a régen üresen álló plébánosi lakásnak. Az ugyanis mindenféle szempont­ból kívánatos, hogy a megválasztandó kanonok a plébánosi lakást foglalja el, mert a nélkül benne sohasem a plébánosi jelleg, hanem mindig csak a kanonoki fog nyilvánulni. Teljes elismeréssel adózunk a most leköszönt plébánosnak, a ki éveken át a leg­kiválóbb buzgalommal és olyan köte­lességtudással töltötte be állását, partra. Azután, a nélkül, hogy bevárta vol­na a lány köszönetét, hirtelen eltávozott. * A márvány palotában mindenkinek fel­tűnt, hogy Gábriel arca rózsás lett, szemé­ben titkos tűz ragyogott. A bölcs se tudta ezt megmagyarázni, mert Gábriel vigyázott, hogy titkát senki meg ne sejtse. Lopva, éjjente szökött le a tengerpartra, a hol ta­lálkozott Izrával, a halászlánnyal, a kit ki­mondhatatlanul megszeretett. Izra még csak nem is sejtette, hogy ez a szép, daliás ifjú, a kiért a réme emésztő lánggal ég, a Nap­kelet király fia. Álmokat szőtt, illúziókat fogant a lelke, és boldog, nagyon boldog volt. Da a kegyetlen sors közrejátszott a véletlennel, s Gábrielt meglesték egy holdas esteien. Az ősz király akkor elibe állt a tengerparton: „Én vagyok az Atyád! Én vagyok a kényelem, millió rabszolga ura, a király, ki rád hagyja mindezt egykoron, ha velem maradsz. Válassz, köztem s e lány között 1“ Gábriel lehajtotta fejét. Irza hozzá lépett. „Én a szegénység vagyok, egyszerű halászlány. De meg. kell esküdjem, herceg, hogy ha tudtam volna, ki vagy, nem adtam, volna neked a lelkimet. Én benned az em­bert láttam, az álmaimat, az illúziót, mely megédesiti az életet, u küzdelmet. A célo­mat láttam benned. Bocsáss meg nékem, hogy nem vettem észre gyöngyékes ruhád, drágaköves saruid, j Szemedbe néztem csupán, a lelked kerestem, ' s ennek fénye fakóvá tette öltözeted. Ma melynél többet utódjaitól sem kíván­hatunk, mégis az az egy körülmény, hogy a plébánosi lakást nem foglalta el, hiányossá tette a hívőkkel való érintkezést és akadályául szolgált annak, hogy az a benső viszony, mely a pásztort az ő nyájával egybefor­rasztani szokta, a maga teljességében nem tudott megvalósulni. Á nyáj az ő pásztorát csak a megszokott helyén érzi egészen magáénak, s innen ma­gyarázható meg, hogy minden kiváló­sága mellett is benne csak az ideigle­nes vezetőt látták. Pedig hogy erre az állásra minden kvalitása megvolt, mutatja az a nagy népszerűség, amit ungvári plébánoskodása alatt szerzett, s a mely azóta is régi hívei részéről lépten nyomon megnyilvánul. Nem hajszálra ilyen, mint a miénk, de hasonlít mégis hozzá a nagybányai r. kath. plébánosi állásra nézve megindult ujrafelvétel. Ott is 10 év óta ideiglenes az állapot, mert a város és a püspök nézetei eltértek. A várofc a régi gyakorlathoz ragasz­kodva az összes pályázók közül akar ezután is választani, míg- a püspök az egyházmegyei főhatóságot megillető hármas jelölést kívánja és hogy ezen háromból a közgyűlésnek csak a róm. kath. tagjai válaszszanak Megtörtén­hetik, hogy a választásnak ez a módja itten is szóba fog kerülni, azonban még ezt sem tartjuk olyan akadály­nak, a mi a kérdés végleges megol­dását lehetetlenné tehetné. Nincs olyan kövess oldott saruban, mert inegsebzed lá­bad, ne hagydd el értem otthonod, mert né­kem nincs birodalmam. Enyém a nyílt ten­ger, háborgó, őrült szeszélyével, melyen roncsolt hajón a zátonyon veszhet, s életem örökös élet-halál közt lebeg. Mit adhatnék én néked, mikor csak szivem van. Az asz- szonyi szív pedig nem ér föl azzal a kénye­lemmel, hírrel, dicsőséggel, a mi most a tied, herceg. Hagyj el engem, mert én vagyok a gond, a száműzetés, a szenvedés.“ „Te vagy a boldogsági“ kiáltott Gáb­riel, s magához emelte a térdre roskadt leányt. „Igen, te vagy az igazság, az asz- szony, az öröklét, a halhatatlanság. Te vagy az erő, a remény, a hatalom, te vagy a bátorság és a babér.“ * Huszonnégy óra gondolkozási időt kapott Gábriel. S e huszonnégy óra alatt kimondották az ítéletet, ha a herceg elhagyja a királyt, száműzve lesz. — A huszonhar- madik órában Gábriel leoldotta saruját s a diszes palást helyébe, szegényes, durva da­róci ruhát öltött. A bölcs, a ki mellette volt, ijedten csapta össze kezeit: „Az Istenért, herceg, mit teszel ?!“ „Ruhát cserélek a boldogságomért“, felelt Gábriel nyugodtan. Arca kipirult az örömtől s ajka mosolygott. „Tudod-e — szólt a bölcs — hogy mi vár rád ? Itt hagysz mindent, fényt, pompát, vagyont. Itt hagyod a trónt, égy nehézség, a mit kölcsönös jóakarattal legyőzni ne lehetne, már pedig azt hisszük, hogy a kölcsönös jóakarat mindakét részen megtalálható. A kristálytiszta, kellemes, csípős izü Máriavölgyi vizet igyuk; mert ez a legolcsóbb, legjobb égvény es savanyu viz. A szövetkezeti élet lélektani forrásai. A Szatmármegyei Gazdasági és ipari kiállítás ide­jén, az Északkeleti vármegyék szövetkezeteinek Szövetkezetétől 1911. szept. 29. Irta és szabadon előadta: Bodnár Gáspár. Elsőben is bocsánatott kell kérnem, hogy csalódniok kell az előadó személyében. Fővárosi embert vártak. S ime provinciá­nak em'bere jelenik meg önök előtt. Ország- hirü iróember előadására számítottak. Es Szatmár vármegyének egy műkedvelő és nem is hivatásos újságírója fog szólni önöknek. No de ’iszen megnyugtat a tudat, hogy olyan emberek közt vagyok, olyan táborban fogok beszélni, a hol ismerik a katonának kötelességét. Hogy t. i. ha a mi vezéreink egyikének-másikának kötelessége akad a harctér túlsó oldalán, az innensőben, ha arra szükség van: a közkatonának kell helyét el­foglalnia. Es megállania. Jó magam ugyan nem küzdhettem mostanában a nyilt sarokban. A szövetke­zeti gyakorlati életben részt nem vehettem közvetlen-közvetlenül. Egykor, évtizeden át én is vágtam a rendet. És kivettem arató­részemet. Most bizonyos távolságból, de közel való lélekkel kisérem figyelemmel és meleg érdeklődéssel azon jelenségeket, melyek a országot. S lesz küzdelmed, gondod, nélkü­lözésed, — magaddal viszesz egy rombadőlt, nagy reménytelenséget.“ „Te bölcs vagy, — de nincs igazad. Mert nézdd, két izmos, erős karom, széles vállaim. Nézd törhetetlen akaratom, mely óriásá növesztett huszonnégy óra alatt. És hallgasdd szivem hatalmas hitű, forró, sze­relmes dobogását, nézz arcomra, szemembe, melyen keresztül telkemet látod. S akkor, te bölcs, megtudod, hogy én, én maradtam s nem hagyok itt semmit, csak egy nagy hazugságot, mely megfojtja a szivet. Ti él­tek, de nem lesztek boldogok soha. Én bol­dog vagyok, mert élni fogok I Cifra rongyok, gyöngyhimes ruhadarab, a mint a hiúságnak odavetek. Mert csak az a boldogság, a melyért küzdünk s az az élet, a melytől nem félünk, hanem elszántan, bátran lépünk eléje. Ez az igazság, bölcs. A boldog ember mindennel megbirkózik, a boldog ember akkor se lehet szerencsétlen, ha mindene elveszett, mert az elveszithetetlen lelki nyu­galma megmarad örökre. S ti, kik nem sze­rettetek soha, nem tudjátok, mily keveset hágy el az, ki leveti csillogó ruháját, hogy kövesse a szivét, szerelmét boldogságát“. * És Gábriel elhagyta a márványpalotát. Elindult az asszonynyal az életbe, az igaz boldogságfelé. — A király fakó arecal, mereven nézett utánok. Úgy érezte, hogy az ő életéből hiányzott valami : a boldogság. Szatmár és fiié HEOÉBKEZIEE!!! Közvetlen a „Pannónia“ szálloda melletti! A valódi amerikai King Quality cipók kizárólagos raktára. az őszi és téli idényre megrendelt összes őri-, női és gyermek valódi ehevro és bex bőrből készült cipők a legjobb és legdivatosabb kivitelbe]

Next

/
Oldalképek
Tartalom