Szatmár és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1911-10-24 / 43. szám
SZATMÁR ÉS VIDÉKÉ. — Epilepszia allen sokféle gyógyszer van forgalomban. Bizonyos azonban, hogy a hány epilepsziás beteg van, annyi féle | betegség változata, ami természete» is tekintettel arra, hogy az egyes betegek mennyire külömböznek egymástól nemre, korra és testalkatra nézve. Ebből önként következik, hogy csak oly gyógymód eredményezhet tartós gyógysikert, mely minden egyes betegnek egyéni természetéhez alkalmazkodik. — E követelményeknek az ti gyógymód fölei uieg leginkább, mélyet a hírneves speciálistu orvos Dr. Szabó B. Sándor honositptt meg, a mely több ezer esetben fényesen bevált és a szakirodalom részéről is elismerő méltatásban részesült, E gyógymód azért oly nagy értékű, mivel az epilepszia gyökere gyógyítását teszi lehetővé, mint a gyógyult eseteken nagy száma is bizonyít. Gyógyulást keresők forduljanak felvilágosításért Dr. Szabó B. Sándor orvosi rendelő intézetéhez (Budapest, V. Nagykorona utca 18.) . — Heves Béla ajánlata. Heves Béla színigazgató a nagyszámban jelentkező páholy bérlőkre tekintettel ajánlatot tett a városi tanácsnak, bogy a zenekar .egyrészé- nek a ezinpad alá sülyesztésével négy uj páholyt állit föl a prosceniumban saját költségén. A tanács a bemutatott tervet kiadta véleményezés végett a mérnöki hivatalnak. A kristály tiszta, kellemes, csípős izü Máriavölgyi vizet igyuk; mert ez a legolcsóbb, legjobb égvény es savanyu viz. Egy hasznos füzetről. Mint ismeretes, manapság már csaknem minden községben van népkönyvtár, amely vagy a kormány, vagy valamelyik kultur- egyesület gondoskodásának köszönheti létezését. Ezekben a könyvtárakban sok' jó könyv szórakoztatja és oktatja u népet, de nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy talán egy sem szolgálja annyira a nép érdekét, mint az a könyvecske, amely most hagyta el a sajtót több százezer példányban. Ezt a könyvecskét egyik leghumánusabb társadalmi intézményünk, a József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület Íratta meg és adta ki épen a nép számára. Cime: „A tüdővész és az ellene való védekezés ismertetése.“ Ennek a szörnyű betegségnek egyik legalaposabb ismerője Geszti József dr. A József-Szanatórium igazgató főorvosa irta a füzetet abból a célból, hogy a nép, amelyből a legtöbb áldozatot szedi a tüdővész, megtanulja belőle, miként lehet okos szabályokkal védekezni a fertőzés ellen. Bár uz egyesületnek ez a könyvecske rengetek pénzébe kerül, mégis ingyen juttatja el a községekbe, mert maga a Belügyminiszter rendeletben utasította a közigazgatási hatóságokat, bogy a füzetet elterjessze a nép között. Az az elv vezérli az egyesüle-' tét, hogy mivel annyi szanatóriumot nem létesíthet s annyi tüdőbajos szegény ember van az országban, tehát a mostani és a jövendő generáció egészségét kell lehetőleg biztosítani a kórság ellen. Ezt pedig el lehet érni, ha mindenki megtartja azokat az óvórendszabályokat, amelyeket Geszti dr. füzete előír. Éppen időszerű ez az ajándék füzet,’ mert halottak napján, mint minden évben, országos gyűjtés indul meg a szegénysorsu tüdőbajosok számára e József Kir. Herceg Szanatórium Egyesület égisze alatt. Amidőn tehát az egyesület a társadalom támogatását embermentő munkájához kéri, egyúttal maga is nagy anyagi áldozattal hasznos könyvecskével viszonozza a közönség áldozatkészségét. Szinte szükségtelen a társadalom jó szivébe ajánlani az egyesület aktióját, amidőn a halottaknak szánt koszorúból egy virágszálat, illetőleg ennek árát kéri szegény- sorsú betegei számára, mert hiszen ezt megtette -maga a belügyminiszter amidőn a vármegyék alispánjához intézett minapi rendeletében a következőket mondja a „Virágszál gyűjtésről“ és az egyesület ingyenes füzetéről: „— Minthogy a társadalom minden rétegét pusztító tüdő vész 'ellen, az egyesület évek óta folytatott küzdelmével a legnemesebb célokat szolgálja, mely működésében az egyesületet az egész társadalomnak kötelessége a lehetőség szerint támogatni § minthogy a közigazgatási tisztviselők u nemes cél támogatása és a könyöradomány gyűjtés irányítása terén kifejtendő önkéntes fáradozására részemről is nagy súlyt helyezek, ennélfogva felhívom a Cimet, hogy hatő- sága területén a nevezett egyesületet a legmesszebbmenő támogatásában részesítse és a közigazgatási hivatalok vezetőit ily irányban utasítsa. Minthogy pedig a nevezett egyesület az ország legkülömbözőbb részeiben levő fiókjainak jelentéseiből arról értesült, hogy a 1 közönség nagyrészt; éppen semmit, vagy csuk í ulig védékezik a tuberkulózis ellen, elhatározta a tuberkulózis elleni védekezés szűk- { ségességének országszerte a legszélesebb ke- reteküen való propagálását és e célból a közönség körében a tüdővész és az ellene való védekezésről szóló füzetes munkát kíván szétosztani. Ennélfogva még arra is felhívom Cimet, intézkedjék aziránt, hogy a hatósági közegek az egyesület gyüjtőiveinek körül- hordozása alkalmával a tüdővész és az ellene való védekezést ismertető füzetet — melyet az egyesület gyüjtőiveivel egyetemben kellő mennyiségben fog megküldeni — a közönség közt osszák szét.“ Az a könyvecske tehát, amelynek terjesztését maga a belügyminiszter is szükségesnek tartja, hamarosan hasznos olvasmánya lesz a népnek, mert hiszen legforróbb kincsét, az egészségét szolgálja. Ez a kincs pedig megér mindenkinek annyit, bogy néhány fillért áldozzon érte halottaknupján az egyesületnek. __________________________________ — A növényi eredetű hashajtók: például a Rhabarbara, a többi között azzal a tuljdonsággal bir- nak, hogy még folyton nagyobbodó adagoknál is folyton veszítenek hatásukból. Ellenben Európa és Amerika legnagyobb kórházaiban végzett számtalan kísérlet folytán bebizonyult, hogy a természetes Ferenoz JÓZSef- keserüviznek oly sok orvos által dicsért oldó és hashajtó hatása e gyógyvíznek ritka természetes összetétele folytán még huzamos használat esetén is mindig egyforma marad. A modern therápiában tehát az orvosok mindinkább a természetes gyógyvizek használatát, ezek között különösen a maga nemében páratlan Ferencz József-keserüvizet ajánlják. A Ferencz József-keserüviz már 35 év óta van általános használatban s egy családban sem szabadna annak hiányoznia. . A valódi Ferencz József-keserüviz minden jobb füszerkereskedésböl és gyógyszertárból könnyű szerrel beszerezhető. — A zene Liszt-ünnepi száma szenzáció I Zichy Géza gróf, Thomán István, G. Tessényi Margit Schmidthaur Lajos, ifj. Toldy László dr., Kereszthy István ób mások értékesnél értékesebb dolgozatokban méltatják Liszt Ferencet minden oldalról. A két íves Liszt-szám négy gyönyörű műmellékletet is közöl és az állandó rovatokat is hozza szerkesztőség Budapest, Vili., József- körut 69. Ára 40 fillér. — Pályázat. A városi tanács kiirta a pályázatot a rendőrkapitányi hivatalnál megüresedett iktatói állásra 1400 k. kezdő törzejizetéisel, 640 korona lakbérrel s 150 k. egyenruha átalánynyal. A pályázati kérvények november hó 9-ikéig nyújtandók be a városi tanácshoz. Felelős saerkesztő: Dr. FöjflS István. Főmunkatárs: Ruprecht Sándor. Laptnlajdonos és kiadó: Morvái János. Az öBszes fertőző betegségek, mint Kolera, Typhus, stb. ellen a legjobb óvószer az orvosszuktekintélyek által ajánlott baktériummentes és szénsavdus MUSCHONG'BUZIASFURDO Főraktár IBUZIÁSI PHDNIXÁsvTl a „Szatmári MÉM RMnM Továbbá kapható minden jobb fűszer- és csemegekereskedésben. ■m !! Minden idényre !! legelegánsabb férfi-ruhákat készit Szabó László fórfl-szabó Debrecen, Széchenyi-utca 1. sz. Megrendelések felvétele végett meg- -------hivásra vidékre leutazok.---------I 8 —26 í Bernáthegyi kölykök eladók a nagyraalomban. — TŰZ volt tegnap este a Zrínyi- utcán. özvegy Schréter Adolfné udvarán gyuladt ki a fáskamaru. A tüzet gyorsan eloltották. — A Néhma Lajos József kávés üzletét átvette Benkö Sándor, kinek zlőzé- kenysége és szakképzettsége biztosítja a vevőközönséget, hogy 10—12 százalékkal olcsóbban szerezhetik be kávé szükségletüket mint bárhol. Felhívás! Tisztelettel felhívom a hölgyközönség szives figyelmét arra, hogy Árpád-Utca 18. sz. a angol-, francia-szabászati, varró-, kézimunka-, rajz tanitózetet és zrzzr: nói divattermet ... nyitottam. — Tanítványaim könnyű és a legújabb módszerrel tanainak. — Tanintézetemben a tanítványok saját magoknak készíthetik ruháikat. Jelentkezni lehet a behatásokra mindennap d. e. 9—12-ig, d. u 2—5 áráig. Tanltázl-dij 20 korona. A n. é. hölgyközönség szives pártfogását kérve, maradok kiváló tisztelettel Kende Gizella, 2—30 szabászat! tanítónő. Varró-leányok Jó fizetéssel felvétetnek. 1911. évi 81.\ szám. A nagysikárlói uradalmi erdőgondnokság irodájában 1911. évi november hó 20.-án reggel 9 órakor megkezdendő nyilvános szóbeli árverésen, Károlyi Lajos grófnak 1911. évi 397. E. F. szám alatt adott engedélye alapján, tehermentesen lesznek eladásra bocsátva a Károlyi Lajos gróf tulajdonában levő, alant elősorolandó hitbizományi mezőgazdasági birtokok (kert, 3 drb. szőlő, régi tisztilak beltelekkel, nagy magtár, gyümölcsös és réttel) Misztótfalu község határában (vasúti állomás Buság-Misztőtfalu): I. csop. területe 2 k. h. 7 négyszögöl. Kikiáltási ár 810 K. Bánatpénz 200 K. II. fi fi 13 k. h. 1070 J) , 14500 K. Ti 3000 K. ni. » . n 7 k. h. 736 fi „ 5100 K. Ti 1000 K. IV. fi 1) — k. h. 710 fi „ 600 K. T) 200 K. Y. . n fi 6 k. h. 315 Ti „ 18000 K. Ti 4000 K. VI. 7) n 19 k. h. 236 fi „ 22300 K. Ti 5000 K. vn. fi Ti — k. h. 1525 9 „ 300 K. Ti 100 K. 1911. évi október 23.-ától 1911. évi november l7.-éig minden kedden és pénteken legkésőbb reggel 9 óráig várni fogja érdeklődőket a misztótfalui uradalmi erdőöri lakban Nagy JánOS erdőör. Az erdőör az eladandó birtok és az arról felfektetett térkép megmutatásával egyidejűleg az árverési és szerződési feltételek egy példányát bocsátja az érdeklődők rendelkezésére. Ezen szerződési feltételek Dr. Farka8 Antal szatmári ügyvédnél, Szimon Béla nagysikárlói föerdömérnöknél és az uradalmi erdőhivatalnál is megtekinthetők. Uradalmi erdöhivatal. Erdőd, (Szatmármegye) 1911. október hó 16. 2—3 Ajtay, s. k. erdőtanácsos. egyenruha és polgári szabó » ÉRTESÍTÉSE. I Saját érdekében áll a Vármegyei, Községi, Elöljárósági Tüzoltótestületi, valamint magyar államvasuti hivatalnokoknak, ha QwAaI» pw «« _■« 0/1 -■ egyenruhát akarnak rendelni, úgy forduljanak teljes bizalommal Koros Sándor I-ső rendű Egyenruha nagyiparoshoz ArwUiWUöIly MáOwiiwiijf i’Uüww » i. se. (Csendőr laktanya). Előnyös árajánlattal és költségvetéssel készséggel szolgál. BS* Elsőrendű munka. 'TPtt Szolid, gyors és pontos kiszolgálás. Úri öltönyök mérték után a legújabb divat szerint készülnek. Egyenruházati felszerelésekből állandó nagy raktár. Rendelések felvételére meghívásra leutazok személyesen minta-gyűjteményemmel. 7—24 A főváros központján. Villpmos megálló. 10 perc a központi és nyugati pályaudvarhoz. 80 legmodernebben berendezett szoba. >r >r Augusztus hó elsején megnyílt Lison-Szállod pssa ES cl a. Budapest, V., Hársfa-utca 59. sz. (Király-utca Tulajdonos: POLLÁK. JÓZSEF. sarkon.) 12—12 Hideg és meleg vízvezeték. Központi fűtés, villanyvilágítás. Figyelmes kiszolgálás. Értekezés minden modern nyelvben. Szobaárak 3 koronától.