Szatmár és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1911-08-29 / 35. szám

mezőst az igazgató előlege« tudta és bele­egyezése nélkül senki «cm fogadhat. A kir. katb. tanítóképző gyakorló-iskolájába n fel­vételek szeptember 6 — 9.-én lesznek. Szoti- már-Nómeti, 1911. «ug. 27. á Kir, Kath. tanítóképző igazgatósága. — Élet a Félix-fürdöben. Az első sárguló falevél másu't. a fürdőszezon halálát jelenti s amint az ő-zi szél végig szánt | strandok, csplnnndok bokrai közt, megszűnik a zajos, vidám élet a mi Fclix-füi dónkban, amelynek hírét évről-évro messzebb tájakra viszik szét s amely immár a külföld érdek­lődését is magára vonta. |jj nyári szezon végén uj évad kezdődik, a mezei munkák végeztével Bihar. Hajdú és Békés, sőt a távolabbi vármegyék birtokosai, akik az ősz ^kellemes időszakára halasztották üdülésüket, örömmel keresik f«l a c-odálutos gyógyitó erejű forrásokat a Félix-fürdőbeu, mely ilyen­kor a szokottnál is nagyobb kényelmet nyújt­hat I nagyobb figyelemmel fogadhatja ven­dégeit. Mint értesülünk, szeptember hó 1-től kezdve a szobaárukat is 30 százalékkal mér­sékelik, az államvasutak igazgatóságánál lé­pesek történtek arra nézve, hogy a vonatok közlekedésének rendjét október hó 1-ig vál­tozatlanul, november hó 1-ig pedig korlátozva tartják fenn a közönség kényelmére. Egri Balog Gábor népszerűvé vált kitűnő cigány­zenekara a fűidő élénk látogatottságának magyarázata, hogy a meleg gyógyitó forrá­sokat a nyári hőségek elmúltával sokszor kellemesebbnek és hatásosabbnak tartják. — A nyomdászoknak szept. 3-án a Pannóniában rendezendő táncmulatságok iránt sikerült az érdeklődést a legszélesebb körben felkelteniük. Mint az előjelek mutat­ják e bál egyike fesz a legsikerültebb mu­latságoknak. A pártolást nagyon megérdem­lik mert a mellett, hogy a közönségnek egy kellemes, kedves estét szereznek, más­részt mulatságok jótékony célt szolgál, mivel annak jövedelmét | felállítandó Nyomdász szanatórium javára fordítják. A rendező bi­zottság ez utón is kéri mindazokat, kik meghívót nem kaptak, de arra igényt tarta­nak, hozzájok fordulni szíveskedjenek. Belépő dij személyenként 1 k 40 f. családjegy 4 k. karzat 50 fillér. — Deák Kálmán asztaltársaság szept. 9-én a Kossuth kerti kioszkban mű­sorral egybekötött táncmulatságot rendez. — Bendiner tanár magánleokéi. Bendiner tanár a városi zeneiskola tanára az uj zeneiskolai tanév megkezdésével egy­idejűleg-egy öt hónapra szóló magán lecke cyklust hirdet zongorára és magánénekre. A zongora magánleckék ára heti 1 órában havi 30 korona, heti 2 órában havi 60 korona. A magánének privátleckéi pedig heti 2 félóra havi 20 korona. A leckékre jelentkezhetni szept. 1-től 10-ig bezárólag Bendiner tanárnál a zeneiskolában vagy lakásán Verbőczy-u. 4 I. A zeneiskolában való nagy lekötöttségeire tekintettel csak igen mérsékelt ezáinbun vállal Bendiner tanár magánleckét melyekre nézve, mint az elmúlt szezónban a kötelezettség u növendék részéről 5 hóra szól, miből legalább 3 havi leckedij előre fizetendő. — A Szatmári Bank r.-t. által a Deák-téren épitendő-—bunkpalota tervpályá­zatán az első dijat 15 pályamunka közül Hajós és Villányi budapesti műépítészek nyerték el.­— Elfogott pénzhamisítók. Jó fogást csinált u csendőrség az elmúlt héten. Szentvér utcán levő lakásán letartóztatta Mendel Izsák susztert s bűntársát Neuman Jakab munkást, kik ötkoronás pénzdarabok hamisításával foglalkoztak. A gyártmányok azonban rendkivül primitívek voltak s csak egy darabon sikerült tuladniók. A pénzhami­sítók üzelmeit egy cigány leány leplezte le, ő vezette nyomra a c^cndőrséget. A házku­tatás során 23 drb. ölkoronást, gipsz port, cement port foglaltuk le s a pénzhamisító gépet pedig a ház félreeső helyén találták meg. Kihallgatásuk alkalmával mindketten töredelmes vallomást tettek s tettük okául SZATMÁR ÉS VIDÉKE. Az összes fertőző betegségek, mint Kolera., Typhus, stb. ellen a legjobb óvószer az orvosszaktekintélyek által ajánlott baktériummentes és szénsavdus Főraktár: MUSCHONG •BUZIÁSFÜRDQ [61 1ZI ási L P H • • 0 H a „Szatmári MÉM Rsi fcs Továbbá kapható minden jobb fűszer- és csemegekereskedésben. nagy nyomorukat, szegénységüket mondják. Mendelt, a mennyiben állandó lakása és foglalkozása van szabadlábra helyezték, Neumant azonban továbbra is fogva tartották. — A Schmidt-cirkusz megérke­zett. Ma reggel külön vonattal megérkezett Magyarország legnagyobb cirkusza s ma este az Árpád-utcán megkezdi előadásainak soro­zatát. Már a megnyitó előadásra is oly gazdag programmot állított össze, hogy a közönség­nek valóban egy gyönyörű, szép előadásban Jcsz része ma este. A Schmidt-cirkusz min­denütt nagy feltűnést kelt, mert nem a többi utcai cirkuszok módjára dolgozik, melyek a közönséget csak nagyhangú reklámmal csá­bítják, hanem műsorába igazi nagyszerű, uj és' világhírű mutatványok vannak felvéve. A cirkus különösen a ló- és állatidomitásban utólérhetetlen. Nem is csodálkozunk, hogy a közönség oly rendkivül nagy érdeklődést mutat már az első előadás iránt s tömegesen jegyzik elő jegyeiket. A nagy dobbal-sippal reklamirozott vándor-truppok után végre olyan cirkuszi előadást láthat a közönség, mely az érdeklődést valóben megérdemli. Jegyek előre válthatók Barth Józsefaé do- hánytőzsdéjében a Deák-téren. Fix fizetés mellett ügynök Wertheimer Lipót szatmári cégnél (Kazincy-u. 16.)i föl­vétetik. — Ugyanott kereskedelmit végzett leány alkalmazást nyerhet. 1—2 — Premier töltőtoll, valódi ara­nyozott tollheggyel, kitűnő tartós készít­mény, lapunk kiadóhivatalában kapható. Darabja 1 korona. A toll kezelése egyszerű, könnyű és igen ' nagy szolgálatot tesz a tanulóifjúságnak és mindazoknak, kik uz Írással oly helyeken is foglalkoznak, hol toll és ténta rendelkezésükre nem áll. Használati utasítás a töltőtollhoz: A tollun található „B“ hüvelyt levesszük, és u tollszár-végére toljuk. Ezután a csövecske élét téntába mártjuk és a „C“ karikát mindaddig jobbra forgatjuk inig csak lehet. Ezáltal a tollszár téntával töltődik és a toll Írásra készen van. Használut után a „C“ karikát megint keveset jobbra forgatjuk mi által a ténta a csőbe vissza folyik, végül a „B‘‘ hüvelyt a tollszár végére visszatesszük s a toll össze van rakva; bármelyik zsebünkben könnyen elfér. — Adósók figyelmébe. Az 1911. évre kivetett földadó, házadó, I. II. III. és IV. oszt. kér, adó, nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adója, tőkekamat adó és általános jövedelmi pótadó kivetési lajstro­mok folyó év .szeptember hó 1-től 8-ig bezárólag a városi adóhivatal hivatalos helyiségében közszemlére tétetnek, ahol azt a hivatalos órák alatt mindenki megtekint­heti s uz esetleg sérelmes kivetés ellen a törvényes batáridő alatt felebbezés beadható. — A bánya áldozata. A Pennsyl váni államban fekvő Coalbuffban, a River Coal Co úgynevezett Cinciunuti bányájában, hol sok magyar dolgozik, végzetes kimene­telű szerencsétlenség történt q minap. A bánya legújabb áldozatának neve Nugy Já­nos, aki a bányában együtt dolgozott az apósával, Varga Lujossal. Munkaközben- minden jeladás nélkül, egyszerre csuk meg, indult a nehéz kőtömeg a munkások feje felett és teljes súlyával rászakadt a mit sem sejtő Nugy Jánosra, A kötőimig valósággal eltemette a szerencsétlen magyar munkást. Társai azonnal segitségére siettek, de mire eltakarították felőle u nagy kőtömeget el­szállt belőle az élet. A szerencsétlen embert lakására szállították, hol felesége és gyer­mekei megtörve borultak kenyérkeresőjük­nek kihűlt tetemére. Nagy János egyik volt a környék legtiszteltebb b'gsz.eretetreméltóbb magyarjainak. Családját odaadásig szerette. Hét neveletlen árva, borult koporsójára melyet a rokonok, jóbarátok és tisztelőinek egész sokasága állott körül. Az elhunyt ember Mezőpetriből, Szatmármegyéből ván­dorolt Amerikába. Rokonai még mindég ott laknak. — Úri szülök figyelmébe. Sordiilő leányok, akik tanulmányaikat bármilyen téren: zene, ének, nyelvismeret stb. Becsben óhajtják folytatni, gondos otthont találnak egy magyar okleveles polgári iskolai tanító­nőnél. A leányok állandó felügyelet alatt állanak és bárhova csakis kísérettel járhat­nak. A társalgás csupán német, francia' és kívánatra angol nyelven folyik. Ellátás első­rangú, árak igen mérsékeltek. Bővebb fel­világosítást ád: Erdélyi Annu Wien III., Rudolfgusse No. 12. I. Stock, Thür 9 Felelős szerkesztő: Dr. Fejes István. Főmunkatárs: Ruprecht Sándor. Laptulajdonos és kiadó: Morvái János. Terményárak. 1911. augusztus 29. A termény neme K f K f Tiszta búza . . . 23. 60 21 60 „ gyenge. . . 20 — — — Rozs .......................... 16 — 1 5 40 Árpa ..... 16 60 16 — Zab . . . . . . 15 40 14 70 Tengeri ó ... 16 40 15 — í uj • • • • — — j — — Kása.....................--- ­—- — — Fehér paszuly — — — — Tarka paszuly . . '— — — — Szilva . . , . . — — — Krumpli .... 3 80 3 20 Szalonna . . i. 2 08 1 96 I-ső rendű marhahús 1 56 1 36 Il-od „ marhahús — i --­— — Se rtéshús . . . . 1 76 — — . Győződjék meg mindenki stíját estemével Máriavölgy-fürdö gyógy Ita­tásáról és páratlan előnyeiről. D ahlström ü Géza városi kutmester kútfúrási vállalata Majláth-u. 9. Telefon 233. szám. Szivattyúk felsze­relését elvállalja. 571 —1911. végrh. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX, t.-ő. 102. §-a értelmében ezen­nel közhírré teszi, hogy a halmii kir. já­rásbíróságnak 1910. évi Sp. 782/2 számú végzése következtében Dr. Franki Imre ügyvéd által képviselt halmii takarékpénz­tár javára 600 K s jár. erejéig 1911. január hó 4-én foganatosított kielégítési vég­rehajtás utján le és felülfoglalt és 700 koronára becsült következő ingóságok, u. m.: ól, széna nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a halmii kir. járásbi- róság 1910 ik évi V. 591—2. számú végzése folytán 600 kor. tőkekövetelés, ennek 1909. évi augusztus hó 22. napjától járó 8 száza­lék kamatai, 1j30/« váltódij és eddig öszzesen 67 kor. 79 fill.-ben már megállapított költségek erejéig Kistarnán adósok lakásán leendő esz­közlésére 1911. évi szeptember hó l-sö napjának d. e. II Órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen az 1881. évi LX. t.-c. 107. és 108. §§-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becs­áron alul is el fognak adatni. Amennyiben az árverezendő ingóságo­kat mások is le- és felülfoglaltatták s azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Költ Halmi, 1911. évi aug. hó 15. napján. Markovic8 Mór kir. bir. végrehajtó. Miként a naptól a gyepen, úgy lesz a fehérnemű a kat­lanban fehérré fél órai főzés után Persí I Önműködő mosószer! ragyogó fehérruha ! „Persil“ dúcára meglepő hatásának, nem tartalmaz semmi clorht és egyéh a fehérneműnek ártó alkató részt, a melyért felelősség vállaltatik. Gyár: Gottlieb Voith, Wien 111/1. MINDENÜTT KAPHATÓ. 20-26 Tankönyvek mindennemű közép és elemi iskolák részére, valamint Írószerek, rajzeszközök, papirnemü áruk, rajztömbök, vonalzók, táskák s .minden e szakba vágó cikkek legelőnyösebb beszerzési raktára Reizer János iskolai könyv- és papirkereskedósében Szatmár-Németi Deák-tér 12. sz. Megelőzés. Az orvosok betegeiket mindinkább a megelőző theoriára teszik figyel­messé, a mely különösen az idült betegségekre vonatkozólag bir a leg­nagyobb fontossággal. Különösen áll ez a légzőszervek idillt bajainak min­den megnyilvánulására, a melyek még a meleg évszak alatt is a legnagyobb figyelmet és ápolást igénylik. Éppen nyáron, a mikor a gége, tüdő és bronchusok nyákhártyáját súlyos hurutok nem ingerük, akkor lehet helyes kezelés által a beteg szervek teljes gyógyulását és meged- zödését, valamint az ellenálló képes­ség fokozódását az eljövendő tél rideg­ségével szemben elvárni. Mindazon esetekben tehát, a melyekben felnőt­teknél és gyermekeknél a legkisebb hajlandóság is mutatkozik a légzőszer­vek téli hurutjainak keletkezéséhez, a nyári hónapok alatt ez ellen erélye­sen kell megküzdeni. Hogy ezen irányban eredményt érjünk el, arra egy szer sem oly alkalmas mint a Sirolin „Roche“. Ennélfogva elsősorban minden tüdőbetegnek komolyan és nyomaté­kosan ajánlandó, hogy egy megelőző kúrának vesse magát alá és nyáron naponta háromszor a Sirolin „ Roche“ - ból egy kávés illetőleg egy evőkanál­lal szedjen. A meleg időjárás alatt még a súlyosan beteg tüdőt sem izgat­ják sokat a köhögési rohamok, úgy, hogy ilyenkor a Sirolin nemcsak meg- nyugtatólag, hanem a szó szoros értel­mében gyógyitólag is képes hatni. A Sirolin „Roche“-val való nyári kúrák különösen gyermekek számára ajánlatosak szamárhurut, kanyaró, skarlát stb. után. A gyógyszertárban kifejezetten Sirolin „Rocheu-t kell kérnünk.7^::-

Next

/
Oldalképek
Tartalom