Szatmár és Vidéke, 1911 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1911-07-04 / 27. szám
TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. Az előfizetés ára: Egész évre . . . 6 kor.' I Negyedévre 1 kor. SO fill. Fél » . . . 3 » ■ 1 Egyes szám ára 16 > SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL hova a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetésekJkuidendők : Morvái János könyvnyomdája, Eötvöz-utoa 6. az. 4 # Telefon-szám : 73. HIRDETÉSEK -v— — e lap kiadóhivatalában — jutányos árak ellenében vétetlek föl. A hirdetések díjjal előre fizetendők. Nyilttér garmond sora 20 fillér. á testületi szellem és az iparosok. — Keli-e hát csakugyan ipartestület ? — Irta: Bodnár Gáspár. A céheknek legnagyobb erejük, sőt társadalmi tekintélyük a testületi szellemien nyilvánult. Nem fog ártani, ha ezt az általános állításunkat főleg most, kissé részletezzük. A céhek ugyanis csaknem mindeniránya társadalmi mozgalomban, jelenségekben, sőt jogok szerzésében és kötelességek teljesítésében is mint egységes, rokon gondolkozásig testületek léptek fel Mint olyan testületek, melyekkel sok-sok esetben számolnia kellett ám úgy magának a társadalomnak, mint hatóságoknak, más testületeknek és törvénynek egyaránt. Ez. a, testületi szellem kötötte őket az Egyházhoz. Az eklézsiákhoz, a valláshoz, melytől támogatásban részesültek, melyeket ők is rajongásig szerettek. S mellyel, e. kölcsönös kooperációnál fogva, úgyszólván össze voltak forrva. Az egyházi ünnepek adták meg a céheknek az alkalmat, hogy együvé tartozandóságuknak, testületi szellemüknek kifejezést adhassanak. A céhzászlók és más kegyeletes vallási emlékek, k.ülön céhnapok, ünnepek erről a benső összeköttetésről még most is meghatóan beszélhetnek. A céhek testületét vallásos szellem lengte át és át, a mi az uj nemzedék valláserkölcsi nevelésére nem TARCA. Búcsú egy rövidruhától. — Levél a húgomnak. — Sirt a szivem, amikor hallottam, Hogy ráadták már a hosszú ruhát; Bizony, bevallom, mind a két szemem’ Keserves, égő könny futotta át. Mért nem maradtál kis leány tovább? így bohó lenned többé nem lehet S a komolyság még nem illik neked. Mint a falomb, ha őszi dérre kap, Szanaszét hullnak szines álmaim; A sok megszentelt ifijonti év Emléke pereg ruhád fodrain, öh, álmok-álma : szép rövid ruha, Hozzád lelkem hány emléke tapadt?! S temetni, im’, elég egy pillanat. Hová tűntél, te szép álomvilág. Hol minden tudás édes sejtelem, (Hol boldogság egy árva rózsa is S egy kis tövis már égő gyötrelem ? 1 Hol szerelem még nincsen a szívben; De vun több ennél: balga rajongás, Hol nine, ébrenlét, csupán álmodáe. csak hatással, de határozott befolyással volt. A testületi szellem őrködött a családi élet, a jó családi szellem fölött is. Való igaz, hogy a céhbeli családoktól bizonyos erkölcsi minősítést, irányt, életet követelt a céh. Üldözte, nem jó szemmel nézte a családi botrányokat, erkölcsi, nyilvános fogyatkozásokat. A családi hírnévre féltékeny volt a céh. A fennmaradt történeti emlékekben bizony sokszor a naivságokig menő jelenségekre akadunk. A mi csak azt bizonyítja, mily mély medret tud magának ásni a társadalmi felfogásokban a — testületi szellem. De a céheknek testületi szelleme kiválóan megnyilatkozik az uj nemzedéknek, a legény-embereknek nevelésében. A családok a leendő mesterembert, tehát inast, legényt — a család tagjainak' tekintették. Es ezzel sokat, nagyon sokat mondunk, jelölünk. Oda volt kötve az igaz, egész testével, egész leikével a mester családjához, emberi voltunknak gyengeségeinél fogva hozhatnak is fel eseteket, mikor a mester kiaknázni akarta annak az inusnak, legénynek függő helyzetét. De egy bizonyos. Hogy a legtöbb, legáltalánosabb esetekben azok a mester inasok a jó családok házi fegyelme alatt voltak. Hogy a mester az apa, a mester asszony az anya helyét pótolta. Sok-sok adat van kezeim közt, melyek arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a fiatal ember vándor útja előtt úgy hagyta el könnyek közt a mestere Oh, mért is kellett néked ily korán A szent múltakkal igy szakítanod?! Hisz egyszer úgyis mindmegannyian Megérjük lassan az alkonyatot. Varázsütésre, óh, mért is levél A his leányból egy nap nagy leány, Miért tettél túl a rövid ruhán?! Mig ezt viselted, a mienk voltál; De ezentúl már eladó szived; Eddig mienk volt a gondolatod S most jussa hozzá, ki tudja, kinek? S egy hajnalon az édes vonzalom Szivedben égő szenvedélyre nő S elrabol majd egy ismeretlen ö. S ki lesz a lánya akkor anyánknak, Ha özvegyül már te is elhagyod ? Jaj, úgy marad, mint az a rózsafa, Amely már mindent rég’ elhullatott. S bár lelsz nélküle dús, meleg tanyát, Hol illatával majd elönt a hárs, De olyan szivet sehol se találsz. S, ha megritkulnak sűrű fűrteid És őszbe vegyül a sötét fonat; A’szemed fénye bágyadttá törik, Arcodon gondok ránca szántogat S k.öoyezgetsz majd az elmúltak felett —: Lelkeden majd ez emlék szálljon át... — Én megsirattam a rövid ruhád. LÁSZLÓ SÁNDOR. lázát, mintha csak a szülei háztól luosuzott volna. És emléke, jó szive, I u nyert benyomások még a távolban, 1 a ijessze idegenben is odacsatolták öt ahhoz a tűzhelyhez, ahhoz a céhhez, I a hol felszabadították. ; Ez a benső viszony, ez a csalá- I dias nevelés aztán más társadalmi je- I lenségnek voltak forrásai. A mesterlegény megtalálta és a I kellő időben találta meg a mesterek I házában azt a leányt, a kit jól meg- I ismert, a kit talán első szerelmeként szeretett, a ki rendeltetett neki azért, hogy boldoggá tegye és általa ő maga is boldoggá legyen. 1 A mesterleánynak nem voltak el- érhetlen vágyai. . Nem kívánkoztak magasabb régiókba. Jó gazdasszonnyá növekedett a mesterleány. Nem volt oly| nagy szakadék a mesterlegény és meaterleány között. Nem maradtak honpon annyian és annyian — modern vén kisasszonyokul. * # * 1 Miért hozakodom én most ezekkel t ^ ^ . . ban*.* ' -*•«- _ élő r Mikor a’ társadálótri egy töredéke úgyszólván irtózik mindattól, a mi régi. És büszkén kiáltja: hogy hát itt ne kivánja senki vissza — a középkort. Mért hát nem élünk ám -— a sötét középkorban. Hát bizony okos, tanult, müveit ember nem is akarja visszacsinálni a középkort. De annyi bizonyos, hogy a múltból táplálkozik minden tudatosan élő nemzet. Az igazi, rázkódtatások és oktalan rombolásoktól ment fejlődésnek Töredék. (Dánból.) Különös illat lebegett a szobában, nem a vázák virágaitól, hanem mintha a sötét bíborvörös selyemfüggönyök, a puha selyem- vánkosok mind édes, nehéz, bóditó illatot lehelnének... Késő augusztusi alkonyat volt. A nyár búcsúzott s virágainak édes, mámoritó illatát mind bőkezűen a levegőbe szórta. A magas, ernyős lámpa tűzvörös fénye megpihen a csillogó biborselymen, — az asztalka drága nippjein, — végigtáncol a süppedő szőnyeg színes virágocskáin. Fényéé árnyfoltok váltakoznak a párducbőrön a kandalló előtt. Az asztal mellett, egy könyv fölé hajolva ül egy ifjú. A• lámpa fénye arcára esik. S ez az arc szép, bájos, üde és hamvas, szinta gyermeteg. Álmodozó szemei a távolban merengnek, mintha állandóan választ várna egy kérdésre s a hangja lágy, hizelgő, mint egy könyörgő gyermeké. A régi szobrászok mintául vehették volna ezt az arcot, midőn az ifjú Augusztus szobrát faragták márványba. A nő, félig lehunyt pillákkal, a pam- I lag vánkosa között pihen. Junói alak, ele- fántcsontszinü, gömbölyű karja és nyaka ' előcsillog az áttetsző fekete csipkeszövet éppen az a törvénye, hogy egyik kor a másik vállain emelkedik. Égyetlen kor sincs, a mely büszkén verhetné á mellét, hogy minden as övé. Hogy minden uj, a mivel rendelkezik. A kor mindig az előtte való korból merített. Folytonosságnak kell közöttük lenni. Benső összefüggésnek. Mert e nélkül áldásos fejlődés nem lehetséges. Attól a sötét középkortól bizony sokat tanult az emberiség. A magyar nemzet meg éppen sokat. Tudományosságunk alapjai, körvonalai, találmányaink megindulása egyetemeink jelentősége . . . mind, de mind annak a sötét középkornak történetéhez vannak fűződve. Ezt már a higgadt elfogulatlan, modern történetírók is hangoztatják. Protestáns történetírókra is hivatkozhatom. Még pedig hires történetírókra. Hát a modern iparos világ is tanulhat ám — az iparnak múltjából. Jelezheti alapjait haladásának. Rá- I vezeti a tévedésekre, melyek ma I már nyilvánra valók. És megállapit- I hatja, hogy nem kizárólag a gyárak, a | gépek, a szabad verseny, az engedélyhez és nem csak a képesítéshez kötöttség okai az ö sok-sok és mindig jobban vérző sebeinek. Megtalálhatja az okát forrását annak is, hogy jóllehet a mesteremberek, iparosok boldogulásának eszközei, a társadalmi fejlődések, igények kitágulásai, terjedései mind mind megnyitották a keresetnek forrásait: Még sem tud boldogulni! Még sem tud számaránya, helyzetének értékessége dacára sem tekintélyt szerezni. Sőt alól, az ajka pici, vérvörös, orra egyenes, acélfekete haja hullámos, s félig hunyt pillái alól, mint két izzó csillag vilog elő sötét, ragyogó szeme. A szép asszony szórakozott s inkább álmodozik, mint ügyel. Tudja, hogy szerelemről olvas és a hangját, mint édes muzsikát szívja magába s ha lapot fordít, a tekintetük összevillan. A fiúé félve, szinte esdekelve, az övé diadalmas ragyogással. S amint olvas, a fiú szive hevesen dobog, a hangja mind tompábban eseng, arca hol fehérre, hol bíborvörösre válik, szemei nedvesen csillognak, remeg, szédül, szinte elalél... A nő hátradől s egyik selymes hajfürtjét karcsú ujjai közé csavarja. S a fiú körül forog a szoba. A bíbor függönyök vérhullámok gyanánt tűnnek fel, minden tagja reszket a belső láztól, szeretne felorditani s egy hang nem jő ki torkán.. . Érzi, hogy a következő pillanatban sirva fakadt. Lehunyja szemeit, szempillái reszketnek és orrcimpája megremeg. — Szegény Félix 1 — suttogja, s a költő halott hősére gondol. — Miért? Meg kellett halnia! Hiszen a szerelme csak álom volt. * Most feláll a nő és mosolyog. — De mit ért maga a szerelemhez! Gyermek 1 ROTH nagy választéki! cipőraktárát W ajánljuk a t vevő közönségnek, mint a legolcsóbb bevásárlási forrást. i a Paiai siália Az előrehaladott nyári idény miatt a még raktáron levő nyári áruk az eddigi árnál jóval olcsóbbau kaphatók! FIGIELIIEZTETÉS!
