Szatmár és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1910-03-15 / 11. szám

gróf Károlyi József (pártonkivülí) s Papp Bála (Justh), Fehérgyarmaton Luby Gér a (Justb), Aranyosmegyesen Szentiványi Gyula (munkapárti), báró Vécsey László (párton kí­vüli), küzd a babérért. Természetesen a név­sor még nem végleges, mert júniusig a vá­lasztás kezdetéig még a jelölésben változá­sok történhetnek. — A főpáaztor betegsége. Dr. Boromisza Tibor szatmári püspök betegségé­ről elterjedt hírek túlzottak. A püspöknek csupán az orrüregéből egy jelentéktelen támadást kellett eltávolítani, de a püspök se nem feküdt, se nagybeteg nein volt. — A főispán s a jegyzők. A szat­mári járás jegyzői kara s képviselőtestülete f. hó 9-én búcsúzott el a szatmári főszolga- biiói hivatalban Csuba Adorján volt főszol­gabírótól, a vármegye újonnan kinevezett főispánjától. A jegyzői kar nevében Peleskey Pál krassói jegyző vett búcsút melyre az uj főispán visszaemlékezvén 21 éves együtt működésükre á jegyzőket továbbra is jóin­dulatáról s rokonszenvéről biztosította. — Miniszteri elismerés és kö­szönet. A vallás- és közoktatásügyi minisz­ter Jankovics János, a róm. katli. fiunépis kola nyug. igazgatójának a népnevelés terén eltöltött buzgó és kiváló sikerű működéséért nyugalomba vonulása alkalmából elismerését és köszönetét nyilvánította. — Wolkenberg Alajos dr. teol. tanárt az Aquinói sz. Tamás-Társuság Buda­pesten f. hó 5-én tartott évi reudes közgyű­lésén rendes tagjává választotta. — Kinevezés. Az első Magyar álta­lános Biztositó társaság igazgatósága Werner Oszkár másodtitkárt titkárrá nevezte ki s a társaság helybeli főügynökségének állandó vezetésével bízta meg. — Vizsgatétel. Verebi Antal tanár­jelölt u budapesti tudomány egyetemen a tanári vizsgát sikerrel letette. — A Szatmári Forgalmi bank r. t. Kreiter Pált főkönyvelőnek, Frankó Jánost s könyvelőnek s Herman Jenőt pénz- tárnoknak megválasztotta. — Uj albiró. A ki í'ály az igazság- I ügyminiszter előterjesztésére Szuhányi Andor debreceni ítélő táblához berendelt bírósági jegyzőt u zilahi kir. törvényszékhez albiróvá nevezte ki. — Tanügyi hirek. A kir. pénzügy- miniszter Borbély Székely Ilonka oki. taní­tónőt, Borbély Székely Zoltán szatmári kir. adóhiv. segéd leányát az aknasugatai kincs­tári elemi leányiskolánál üresedésben levő tanítónői állásra kinevezte, n vallás s közokt. ügyi miniszter Novák Mária oki. kisded- óvónőt a cserlenői áll. kisdedóvodához ki­nevezte, Illiés Mária kapnikbányai áll. el. isk. tanítónőt pedig hasonló minőségben az oppovai áll. el. iskolához áthelyezte. — Tanügyi Közgyűlés. A tanító­képzőintézeti tanárok országos egyesülete által f. hó 21—25 napjain Temesvárit tar­tandó közgyűlésen a ref. tauitónöképző ta­nári karából Demjénné Molnár Mária igaz­gatónő, Aczél Ilona, Bakcsy Domokosné, Pilhoffer Ida, Poszvék Irén s Tiefenthaler Etelka tanítónők vesznek részt. — Helyreigazítás. Múlt számunk­ban említést tettünk Komku Lászlónak segéd- | könyvelővé történt megválasztásáról. Helyre­igazítás kép közöljük, hogy nevezettet nem a Szatmári bank, hanem a Szatmári Le­számítoló bank választotta meg. — Oltáregyesületi lelkigyakor­latok. Az Egyházmegyei Oltáregyesület lelkigyakorlatait Varjas Endre olt. egyes, igazgató tartja március hó 19 ón, 20-án és 21-éu a zárda nagytermében, d. u. 2 órai kezdettel. A lelkigyakorlatokon bárkit szí­vesen lát az egyesület. — Rekviem Meszlényi Gyula püspökért. B. e. Meszlényi Gyula püspök halálának ötödik évfordulója nupján, e hó 14-én, 9 órukor ünnepélyes gyászisteni tisz­telet volt.a székesegyházban, melyet Hehe- lein Károly prelálus-kanonok mondott. A gyászmisén jelen voltak a zárdái leányisko­lák növendékei. — Szatmárnémeti dal és zene- egyesület zeneiskolája 1910 évi március 19-én, szombaton délután 5 órától a város­háza nagy tanácstermében zongora-tauszakos növendékeivel hangversenyt reedez. Műsora a következő: 1. a) Guómok tánca. Előadja: Világossy Ilona, b) Hol volt, hol nem volt. Előadja: György Mariska, e) Jön a Mikulás Előadja: Kóvódi Annii. 2. a) Menuett Elő­adja: Asztalos Ilona. || Két népdal átirat. Előadja: Bakcsy Irén. c) Erdei boszorkány. Előadja: Halász Ilona. 3. a) Ábrándozás. Mazurka. Előadja: Fejes Margit, b) Lidérc- tánc és Keringő.. Előadja: Saja Ida c) Ma­gyar ábránd. Előadjti: Bakcsy Ilona. 4. a) La Cinquuntaine. Előadja: Nagy Attila, b) Sonatina. Előadja: Országh Erzsébet. c( Tarantella. Előadja'Kerékgyártó Ilona. 5. a) Virágok között. Előadja: Vajay Margit, b) Hutnoreszk. Előadja: Bakó László 6 a). Troldhaugeni nász. Előadja: Nagy Margit. b) Holdvilágot éjjel. ’Előadja: Fejes János c) Impromptu, Előadja: Sárkány Margit. 8ZATHÁR ES VIDÉKÉ 7. a) Prélude. Előadja: Farkas Gábor, b) Keringő. Előadja : Dániel Kata. 8. n) Rondo. Előadja: Halász Erzsébet, b) Hnmoreszk. Előadja: Borsos Lenke, c) A pisztráng. Előadja: Halász Margit, — Eljegyzések. Domnica János ilo- bai tunitó jegyet váltott Udvariban Flontás Mariska oki. óvónővel. Fried Samu nagykárolyi vaskereskedő eljegyezte Burger Szerénkát , Szatmár- Ném étiből: — Esküvők. M tusok Mihály szat- márnémetii gyógyszerész, a Bősein gyógy­szertár vezetője tegnap délelőtt tartotta es­küvőjét Debrecenben Nánássy Gabriellával, néhai Nánássy Gábor s beje szül. Gaál Te­réz úrnő kedvos leányával. Balázs János helybeli gyógyszerész há­zasságot kötött Demjunovich Anatal alsó ezelistyei gör. kuth. esperes leányával. Az eskelési szer tartást Gönczy Antal szatmár­németi gör. kuth. esperes végezte. Brózik Engelbert huszti szolgiibiró, lups/.erkesztő f. hó 11-én vette nőül Thököjy Lenkét Thököly Endrénének, Huszt város főjegyzőjének kedves leányát. — Halálozás. Bodnár L-ijos városi Írnok hosszas betegség után f. hó 8-án 39 éves korában elhalálozott. Felesege s két kiskorú gyermeke gyászolja. — Társas vacsorák. A szatmári „Iparos Olvasókör“ márc. 15-én Csokonuy- utca 4. sz. a. saját helyiségében táreasvacsorát rendez. Egy teríték ára egy fél liter bórrul 2 K 40 fill. — A „Deák Kálmán“ asztaltár­saság 15-én szintén társasvacsorát rendez, a Sörcsarnok baD. Egy teríték áru bor nélkül 1 K 40 f. — Vételár kiutalás. A vallás és közokt. ügyi miniszter a szatmári kir. kath. főgimnázium uj telke vételárának utolsó rész­letéül 74.200 koronát utalványozott. — „A szatmár vármegyei m. kir. adóhivatali tisztviselők helyi szer­vezete“ alakuló gyűlését f. hó 13-án tartotta a nagykárolyi m. kir. adóhivatul he­lyiségében, melyen a szatmár vármegyei kir. adóhivatalok kiküldöttjeik utján vettek részt. Az alakuló gyűlésen elnöknek Kimer János nkárolyi kir. adótárnok, ügyvezető alelnökké Oláh József nkárolyi kir. adóhiv. főtiszt, titkárrá: Máthé Sándor mátészalkai ellenőr, pénztárnokká: Rencz Antal nkárolyi kir. adóhiv. főtisztet választottá meg, Választ­mányi tagok lettek: Szeless Albert kir. adó­tárnok és Berey Károly kir. adhiv. főtiszt Szatmárról, Szűcs Károly kir. adótárnok Nbányáró), Spitzer Ödön kir. adóhiv. ellenőr Szinérváraljáról, Onittner Zsigmond kir. udó- tiszt Fehérgyarmatról, Kerekes Bertalan kir. adótárnok Mátészalkáról, Bálint Ferenc kir. adóhiv. ellenőr Nkárolyból és Lajos Ignác adóhiv. ellenőr Nugysomkutról. Ezen a gyű; lésen sok üdvös indítványt tettek és elhatá­rozták, hogy a legközelebbi gyűlést Szatmá ron fogják megtartani. — A szatmári cukorgyár. Nem mai keletű az a mozgalom, mely városunk­ban egy cukorgyár felállítását vette tervbe. E mozgalom élén dr. Böszörményi Emil ügyvéd, a szatmárvármegyei gazd. egyesület alelnöke, Burtha Kálmán gazd. tanácsos, Teitelbaum Herman, a szatmárvármegyei’ta­karékpénztár igazgatója és Német Elemér, vetési földbirtokos állanak. Nevezetteknek hosszú tárgyalások után sikerült egy cukor­gyárosokból alakult pénzcsoportot szerezni, mely szabályszerű okiratban kötelezettséget vállalt az iránt, hogy a cukorgyárat váró sunkban már az idén felépiti és a jövő év őszén üzembe hozza az esetben, ha f. év április hó 15-ig sikerül 5090 kát. holdon biztosítani cukorrépa termelést. A nevezett alapitó társaság felhívást intéz most a bir­tokosokhoz és bérlőkhöz az iránt, hogy uz, aki hajlandó birtokán a cukorrépa termelést elvállalni, az a címére megküldött vagy megküldendő kötlevelet szíveskedjék kikölteni és szabályszerűen aláírva Bariba Kálmán gazd. tanácsos címére legkésőbb,f. hó 25 ig beküldeni. Egyidejűleg felkéri az érdekelte­ket, hogy ,f. hó 16-án d. e. 11 órakor Szat­márnémetiben, a városháza tanácstermében okvetlenül megjelenjenek. — Az érdeklődők­nek bárminemű felvilágosítással készségesen szolgálnak a? alapilók. — Tánctanitás. Zelinger Adolf köz­ismert táncmester több oldalról érkezett óhaj­nak engedve az egymással szorosabb isme­retségben álló családok gyermekei részére délutáni zártkörű táuctanfolyamot kezd köz­vetlenül husvét után. — Szatmári bikavásár és díjazás. A szatmámegyei gazdasági egyesület folyó hó 9-én Szátmáron bikavásárt és bikudijazást rendezett. Az előző évekhez képest nagy felhajtás volt. A zsüritagjui voltak: dr Falussy Árpád egyleté elnök, B. Kovács «Jenő, Domahidy István, Madarassy Dezső és Világossy Gáspár titkár. A kollektív kiálitás­ért első dijat Klein Mór nyerte a mátó- s/alkai gazdaságból kiállított 2 évés bikáért, második dijat Izsák Elemér, harmadikat Szuhányi Ferenc, negyediket Máyer Sándor. — A nyugoti fajbikák után első dijat Szálkái Sándor, másodikat Spiegel Ferenc nyerte el. Báró Vécsey László cegŐdi és sár­közi uradalmából kiállított bikákért versenyen kivül elismerő oklevelet nyert. Kitüntetésben részesült még Szilágyi István. — Márciusi ünnepély. A szatmári fa- és vasmunkások f. hó 13 án tartották márciusi ünnepélyüket a Zelinger-féle tán­intézet összes termeiben igen szép eredmény mellett. A nagyszámú közönség kitünően mulatott, s ez a vigalmi bizottság érdeme, mely fárudhatatlan ambícióval igyekezett minél sikerültebbé tenni ezt az ünnepséget. A műsor mindvégig változatos volt és szóra- koztutó s u szereplők csaknem egytől-egyig pompásan dolgoztak. A megnyitót Kölczer András mondta el, lelkes szavakban mél­tatva március fontosságát a proletárság szempontjából. Utána Szalay Károly szavalt egy Március cimü verset hévvel és lelkese­déssel, majd Diószegi Kálmán A tanú cimü balladát adta elő nem mindennapi dilettans- sággal. Kedvesen és élénken mondta el Balog Erzsi monológját, mit egy Kenyér­harc cimü szavalat követett. Ezt Lajtos .János adta elő sok meleg és igaz érzéssel. Baranyai Pál kuplékat énekelt nagy hatás mellett s a Költő cimü melodrámát Kiss Ferenc adta elő meglepő szépen. Az utolsó pont Don Pietro Caruso volt, Bracconak ez a nehéz egy felvonásosa, melynek szerepeit Diószegi Kálmán, Vadnai Mariska és Csákányovszki Endre alakították meglepő ügyesen, különösen Diószegi, ki a címszere­pet játszotta jól kiaknázott drámaisággal, A műsort reggelig tartó tánc követte. DO O Szerkesztői üzenetek. B. T. Budapest. Hogy u költemény hőse Szátmáron turtózkodik, ez még sem predesztinálja versét közlésre. Nem is közöl­jük. De mert oly bizalmas volt hozzánk, mec'euu'juk mi is önnek, kedves kisasszony, hogy a hős már csak félig hős | rövid pár hét múlva alkalmasint ennél is kevesebb: papucshős lesz belőle. S egy papucshősért igazán nem érdemes utolsó útra bucsuzkodni. Brrrl de nem ám 1 ,■ Ifjúság. Nem téved. Lupunk valóban „felöleli a szépirodalmi irányt is.“ De mi ennek dacára sem közöljük az öngyilkos halál cimü „alant közölt versezetét“, fia ön figyelemmel kiséri u napi eseményeket, tu­datára ébredhet annak, hogy becses éposza igenis „csak egy olyan légből kapott nóta“, bogy saját szavaival éljünk. Az élők még mindig halnak s u Halál még mindig él és virágzik. E* higyje el uram, sokkal jobb ez igy. Ha csakugyan meg találna halui u Halál: mii csinálnának a szegény temetke­zési vállalatok ? ■ Fátyol Ilonka, Szatmár. Kedves és poétikus hangulatait élvezettel olvuätuk. Mihamarabb hozzuk. Türelem. Köszöntés! Jávor Bella, Királyháza. Nagy anyagtorlódás miatt csak legközelebb adjuk értékes dolgozatai valamelyikét. Örömmel konstatáljuk, hogy tárcáit utóbb mindgyuk- rabban veszik át vidéki laptársaink. Szives üdvözlet! J. Ilonka. Verse nem rossz, de álnév alatt is csak olyképp közöljük, ha előbb ve­lünk valódi nevét tudatja. Csal sok szem a maszk alól. Kereskedők figyelmébe! Nagy mellékjövedelmet érhetnek el, ha önmaguk, vagy megbízottjuk utján vevőiknek könnyen elhelyezhető cik- — — két ajánlanak vételre. — — Szives ajánlatok — Szabadka, postafiók 43. számra intézendők. 1-2 Tanulóul egy jb családból való fiú Lővy Miksa könyvkereskedésében felvétetik. Ahova feljárni is bajos — A sikárlói legma­gasabb hegyen ter­mett kitűnő sikár­lói karcosbor egy félliter butelia 25 kracár. Sajáttöltésű 4 éves sikárlói pe­csenyebor „Hungá­ria“ gyöngye címen egy butelia 50 kraj­cár. Aki még nem kóstolta, az mielőbb keresse fel a „Hungáriáit. vendéglős.

Next

/
Oldalképek
Tartalom