Szatmár és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1910-03-22 / 12. szám
Melléklet az 1910. évi 12. számhoz. SSAYSÁB tfs VIDÉKÉ. Szép kis kompánia lehet a?, a melyik tegnap az országházban elkövette azt a csúnya dolgot. Megáll az embernek az eaze, ha arra gondol, miféle firmák kezében volt 4 éven keresztül az ország sorsa. Igazán öröm, hogy végre elküldik őket a pokolba. Képzelem, hogy a különböző nemzetiségi képviselők milyen gyönyörűséggel nézték azt a jelenetet, a mely után most már egész nyugodt lélekkel, beszélhetnek Euiópának a barbár magyarokról. * Ha csakugyan megvalósul városunkban a repülőgép gyártása, nem sokára ilyen beszédet is fogunk hallani: — Mit csinálsz vasárnap délután? — Felrepülünk a feleségemmel a hegyre a szőllőt megnézni. * A „Vénülés elhárítása“ címen egy orvosi munka jelent meg, a mit Bögre urnák is beküldtek. —| Meg tetszik tartani? —■ kérdi tőle a tanuló. — Csak vidd vissza fiam és mond meg a főnöködnek, hogy én a régi szabályhoz ragaszkodom, a mely úgy szól, hogy a ki nem akar megvénülni akassza fel magát! * Fukari ur a szomszédjával beszélget, s a többi között a húsvéti ünnepekről is szó esik, a mire nagy sóhajtva mondja, hogy bár már elmúltak volna. — Vár talán valakit a* ünnepekre ? — Várni éppen nem várok, de félek tőle, hogy jönni találnak. Demetei'. — A magyar újságírás szenzá ciója! A Nap a magyar közönség legkedvesebb lapjai A 48-as eszmény és a magyar nemzeti törekvések egyetlen hű és kérlelhetetlen szószólója. Főszerkesztő: Braun Sándor. Felelős szerkesztő: Hacsak Géza. Naponkint 125 000 példányi Egy szám 2 krajcár. A Nap előfizetési ára: Egy évre 16 K., félévre 8 K, negyedévre 4 K., egy hónapra 1 K. 40 fillér. HÍREINK. Főispáni beiktatás városunkban. A szokásos ünnepségek között folyt le f. hó 17-én Csaba Adorján főispán beiktatása. Emlékezetessé teszi ama körülmény, hogy mentes volt minden legkisebb politikai mozzanattól és tüntetéstől. A városháza díszterme 4 órára már telve volt előkelő, díszes ünneplő közönséggel, a karzat a hölgyek részére tartatott főn. A rendkívüli közgyűlést d. u. 4 órakor dr. Vajay Károly polgármester nyitotta meg lelkes szavakkal. A kinevezést tartalmazó leirat felolvasása után az elnöklő polgármester indítványára küldöttség ment a főispán után, melyek tagjai voltak Visky Károly vezetésével dr.' Farkas Antal, dr. Fejes István, Fogarassy Sándor, dr. Frieder Adolf s . Szentiványi Károly, kikhez még többen csatlakoztak. Mintegy 15 magán fogatból állott a menet, mely a főispánt meghívó küldöttséget vitte. A terembe belépő főispánt hatalmas éljenzés fogadta, melynek csillapultával dr. Vajay Károly polgármester szép szavakkal üdvözölte a főispánt. A polgármester üdvözlő beszéde' után a főispán letette a hivatalos esküt. Az eskümintát dr. Papp Zoltán tanácsjegyző olvasta. A törvényhatóság nevében dr. Keresztszeghy Lajos üdvözölte a főispánt. Többszörös éljenzéssel kisért szép beszéde után a főispán tartotta meg székfoglaló beszédét. A tartalmas beszéd mély hatást tett a- jelenvoltakra, majd véget ért a közgyűlés s kezdetét vette a küldöttségek tisztelgése a következő sorrendben : Szatmáregyházmegyei rk. székes kép tálán, rk. egyháztanács és tanítótestület, a szatmári és németi részi gk. egyházak, ref. egyház, ág. hitv. evangélikus egyház, az uut. orth. izr. és status quo ante izr. hitközségek, a helyőrségi csapatok küldöttsége, réf. főgimnázium, Szatmárvármegyei Lorántffy-egylet, faipari szakiskola, kir. tan- felügyelőség, áll. iskolai igazgatók, m. állami vasút, Máv. nevelő és tápintázet, ügyvédi kamara, kir. ügyészség, kir. folyammórnök- ség, kir, felmérési, felügyelőség, kir. adóhivatal, kir. posta- és tévirdahivatal, állami mértékhitelesítő hivatal, ' Kölcsey-Kör, szatmárnémeti i kereskedelmi társulat, Guzdasági és Iparbank, városi tisztikar és a városi felső kereskedelmi iskola, vármegye, Lovar- . egylet, ref. tnnitónőképző és felsőbb leányiskola. Este 9 órakor a Pannónia dísztermében 250 terítékes bankett volt. Az est szónokai a főispán, dr. Vajay Károly, Brabéc Gyula, -dr. Hantz Jenő, dr. Fechtel János s Jékey Zsigmond voltak. * — Nagyhót. A nagy he ti áj tatosságok u székesegyházban következőleg tartatnak: Március 23. Nagyszerdu. D. u. 4 órakor Jeremiás próféta siralmai. Március 24. Nagycsütörtök. Heggel 8 érakor ünnepi mise. A harangok elnémulnak. Az oltárok ékességei lebontatnak. Olajszentelés. Lábmosás. D. u. 4 órakor Jeremiás próféta siralmai. Március 25. Nagypéntek. D. e. 9 órakor a növendék papság a mi Urunk Jézus Krisztus Kínszenvedését énekli — Csonka mise. Krisztus koporsóba tétele, Szent beszéd. D. u. 3 órakor Jeremiás próféta siralmai. Kedvező idő esetén körmenet a szent sírokhoz. Március 26. Nagyszombat. Heggel 7 órakor plébániai mise. Tüzszcntelés. Húsvéti gyertya szentelés. Keresztkut szentelés. 9 órakor ünnepi énekes szent mise, a mely alatt raegkondulnak az eddig elnémult harangok. D. u. 3 órakor fel támadási ünnepély az Irgalmas rend templomában, 4 óra- -"kor a zárdában, 5 órakor Jézus szivetemp- ’ lomában, 6 órakor a székesegyházban. A nagyheti szertartásokat Or Boromissza Tibor I megyés püspök fogja végezni. Nagypénteken a szatmári ref. templomban d. e. fél 10 órakor prédikál Boros Jenő s. lelkész, ugyan ő olvas bibliát déli 12 órakor. Délután 3 órakor Tuba Eudrp s. lelkész prédikál. A németi ref. templomban Nagypénteken d. e. 9 órakor prédikál Hajdú Károly s. lelkész ugyan ő olvas bibliát déli 12 órakor. Délután prédikál Szabó Béla s. lelkész. — A honvédség köréből. Fehér Mihály 12. honvéd gyulogozredbeli hadnagy Szatmárról a máramarosszigeti zászlóaljhoz helyeztetett át. — Lator Zultán honvéd hadnagy április 1-től méjus 15-ig az önkéntes iskolával Kassára vezényel tetett, hol a .kassai s szatmári .önkéntes iskolák együttesen nyernek gyakorlati kiképzést. — Bródy Ernő, ki eddig demokrata programmal a nagyszöllősi kerületet képviselte, belépett a munka pártba. — üj Ügyvéd. Dr. Holló Lajos az ügyvédi vizsgát u budapesti 'ügyédvédvizs- gáló bizottság előtt sikerrel letette. Az uj ügyvéd városunkban nyit irodát. — Mérnöki kinevezés. Borús Ferenc okleveles gépészmérnök, városi műszaki gyakornok a Ganz-féle villamossági rész vénytársasághoz mérnökké neveztetett ki. . — Áthelyezés. A pénzügyminiszter Pinkéczy Sándor besztercebányai kir. pénzügyi fogalmazót a nagykárolyi kir. pénzügy igazgatósághoz hasonló minőségben áthelyezte. — Tanári vizsga. Dr. Csókás Vidor egyházmegyénk papja a napokban tette le utolsó tanári vizsgálatát s nyert tanári oklevelet. Csókás dr. nak theologiai doktori oklevele is van. — Kinevezés. Demján Titusz gör. kath. hittanár a szatmárnémeti kir. törvényszékhez hites román tolmácscsá neveztetett ki. — Szakvizsga. Dsida Aladár 5- gy. ezredbeli főhadnagy, ki hat hónapon at a helybeli 1. sz. posta s táv. hivatalnál volt prób$ szolgálaton, a posta s távirótiszti szakvizsgát Budapesten jó sikerrel letette. — Az ügyvédi kamarából. A szatmár-németii ügyvédi kamara választmánya közhírré teszi, hogy : Dr. Németh József, ifj. Mándy Lajos, Dr. Sziklay Dezső, Dr. Török Árpád és Dr. Steipberger Mártont az ügyvédjelöltek névjegyzékéből törölfe; Franki Lajost Dr. Franki Imre halmii ügyvéd, Incze Sándort Dr. Kaba János Tihamér szinérváraljai ügyvéd, Benyovszky Jánost Dr.- Szűcs Sándor szatmári ügyvéd, Dr Király Zsigmondot Dr. Tanódy Endre szat mári ügyvéd joggyakornokaként az ügyvéd- jelöltek névjegyzékébe bejegyezte; Schück Ármin és Dr. Medgyesi István joggyakorlatát Dr: Kelemen Samu szatmári ügyvéd, Weisz lzráel joggyakorlatát Dr. Fischer József szatmári ügyvéd, Szsplonozay Sándor j°8Wakorlatát Dr. Torday Sándor fehérgyarmati ügyvéd, Dr. Poszvék Ödön joggyakorlatát Dr. Tímár Zsigmond szatmári ügyvéd irodájában folytatja; Dr. Déry Istvánt az ügyvédek névjegyzékéből elhalálozása folytán törölte, irodája részére gondnokul Dr. Dénes Viktort rendelte ki. — A Forgalmi Bank r.11. f. hé 16-áu tartotta alakuló közgyűlését. Az intézet 700 ezer korona alaptőkével alakult s a legközelebbi napokban1 már meg is kezdi működését. Alább adjuk az igazgatóság és felügyelőbizottság ’ névsorát. Elnök: nugy- osztrói Osztroviczky István, vezérigazgató: Schwarcz Albert, helyettes vezérigazgató: Schefteli Sámuel, ügyész: dr. Fekete Dezső. Igazgatósági tagok : Borgida József, Einhorn Márton, dr. Fekete Samu, dr. Grosz Albert, Herrmann Jenő, dr. Jéger Kálmán, Kaufmann Ignác, Kolb Mór, Lővy Miksa, Melch- ner Herman, Szántó Mór, dr. Titnár Zsigmond és Világoséi Gáspár helybeliek ; Grosz Dániel (N.-Köles), Groszpnann Adolf (Por- csalmu), Herskovits Miksa (Kraszna-Terebes), Schwarz Ignác (Géres), Steinfeld Béla (Nagybánya) vidékiek. Felügyelőbizottsági tagok: Dunay Sándor|felső keresk. iskolai igazgató, László Zoltán bizt. társ. főkönyvelő, Spiegel Menyhért a fakeresk. rt. főkönyvelője. Zsolnai Ármin felsőkeresk. iskolai tanár, Tisztviselők: Kreiter Pál főkönyvelő, Frankó János könyvelő, Herrmann Jenő pénztárnok. — Sipos Zoltán jutalomjátéka. E hó 23-án, szerdán este lesz Sipos Zoltánnak a jutalomjátéka. Kötelességet vélünk teljesíteni akkor, amikor a közönség figyelmét e helyütt is felhívjuk e körülményre. Sipos Zoltán a szatmári színház fiatal tagja, szorgalmas, ambiciózus, vérbeli művészember, aki kitűnő alakításaival, fáradtságot nem ismerő vasszorgalm&vul és tehetségével nem egy kellemes estét szerzett e város szinházjáró közönségének. Nem lehet tehát városunk műértő közönsége vele szemben hálátlan s hisszük is, hogy a szerda estét ünnepnappá fogja avatni. Különben Síposnak darab választása is szerencsés, mert Abonyi Árpád kitűnő színművében a „Gyermeki-ben a főszerepet György kadettet fogja játszani. B. a — Eljegyzések. Nagy Lilikét, Nagy Ápos volt erdődi főszolgabíró leányát szombaton este jegyezte el Gordon András, a városi villamos mű műszaki tisztviselője. Vágó Elek érkörtvélyesi jegyző jegyet váltott Buda Sárika ugyan ottani postamesternővel. — Esküvők. Makay Lajos nagykárolyi kereskedő f. hó 19-én esküdött örök hűséget Kósa Rózsikénak, Kosa Bertalani nak, a falipari s cementáru gyár r. t. igazgatója leányának. Hetei Bakó Béla caprii műkereskedő f. hó 20.-án tartotta esküvőjét Hómában Mm. Marthá de Hóseedual úrnővel Rotterdamból. Seres József helybeli építész vállalkozó szombaton délután kötött házasságot Pásztor Lajos leányával, Margittal. — Gyászhir. Óvári Szeőke Barnabás Szatmárvármegye volt főmérnöke, majd min. főmérnök, földbirtokos és vármegyei biz. tag, f. hó 22-én reggeli 3 órakor rövid szenvedés után, munkás életének 78-ik évében váratlanul elhunyt. A megboldogult földi részei f. hó 24-én 'fognak — a Bercsényi-utca 47. számú gyászháznál d. e. 11 órakor elmondandó gyásziraa után — ugyanazon 'nap d. u. fél 4 órakor Udvariban a ref. egyház szertartása szerint a családi sírboltba elhelyeztetni. Az elhunytat gyászolják : óvári Szeőke Sándor -fia. óvári Szeőke Zsuzsanna férj. Dr. Dezső Kálmánná leánya, óvári Szeőke Kálmán, óvári Szeőke Lila, varasdi Horváth Istvánná testvérei, óvári Szeőke Sándorné mező-szegedi Szegedy Ilona menye. Dr. Dezső Kálmán kir. ítélőtábla bíró, veje, * Szeőke Iván, Szeőke Etelka, Szeőke Andrea, Szeőke Lila, Dezső Zoltán unokái. Néhai jeneői Jeney Dávid 1848—49 honvéd őrnagy s földbirtokos özvegye sz. kisdobronyi Isaák Erzsébet életének 82-ik évében rövid szenvedés után f. hó 18 án d, u. fél 1 órakor elhunyt. Földi részei f. hó 20-án d. u. 2 órakor tétettek a zsarolyáni sirkertben örök nyugalomra. Nagykiterjeddsü előkelő rokonság gyászolja. Láng JánoB Kálmándi birtokos f. hó 19-én rövid szenvedés után meghalt. Az elhunytban Dr. Láng Gusztáv erdődi ügyvéd édes, atyját gyászolja. Özv. Kiss Károlyné sz. Csüry Erzsébet f. hó 16-áu élete 68 ik évében csendesen elhunyt. A megboldogult földi részei f. hó 18-án tétettek Batizon a ref. egyház szertartása szerint örök nyugalomra. Ozv. Pászkán Mihályné sz. Májercsik Viktória f. hó 19-én életének 69-ik évében elhalálozott. Temetése tegnap d. u. 4 órakór nagy részvét inellett ment végbe a rom kath. egyház szertartása' szerint.' Az elhunytat négy gyermeke: Pászkán János budapesti rendőrfogalmazó. Pászkán Sándor m.-szigeti törvényszéki jegyző, Pászkán Mihály mérnök a Pászkán Lajos asztalos gyászolja. — Tan&rok gyűlése. Az Országos Középiskolai Tanári kongresszus végrehajtó bizottsága tegnap ’ Budapesten értekezletet tartott, melyen egyhangúlag elhatározták, hogy küldöttségileg sürgős felterjesztéssel járulnak az uj miniszter elé, kérve őt a társaság elvben meglevő jogainak teljes és sürgős végrehajtására. A szatmári kir. kath. főgimnázium képviseletében Hatkovszky Pál főigazgató s Katona Ferenc tanár vettek részt- az értekezleten. — As adótisztviselők közgyűlése. Vasárnap délelőtt tartotta Pest vármegye székházában ez évi rendes közgyűlését a M. kir. Adóhivatali Tisztviselők Országos Egyesülete Sándor Ignác elnöklésóvel, a melyen közel 300 tag jelent meg. Sándor Ignác elnök hosszúbb megnyitó beszédben vázolta azokat az eredményeket, a melyeket az egyesület a tisztviselők érdekében a múlt évben elért. Elfogadták a számvizsgáló bizottság jelentését. Az indítványok letárgya- lásu után újra megválasztották Sándor Ignácot elnöknek, Janisch Alajost titkárnak. Végül megválasztották a számvizsgálókat • a 10 tagú választmányt. A közgyűlésből küldöttség ment Lukács László dr. pénzügyminiszterhez, akinek terjedelmes memorandumot adtak át, a melyben 12 pontba foglalva az adóhivatali tisztviselők összes kívánságait kifejtik. A pénzügyminiszter melegen fogadta a küldöttséget és'megígérte az ügy megvizsgálását és kéréseiknek teljesítését. A küldöttség tisztelgett még Pap Elek s Márffy Albin államtitkároknál, kik jóakaratu pártfogásukat a legelőzókenyebben megígérték. A szatmárvármegyei m. kir, adóhiv. tisztviselők helyi szervezete képviseletében Szatmárról Béréy Károly s Borbély Székely Zoltán adóhiv. főtisztek s Juhász Gedeon tiszt, Nagybányáról Bominersbach Péter adóellenőr e Nagykárolyból Oláh József s Roncz Antal adófőtisztek vettek részt a közgyűlésen. — Hegyközségi gyűlés. Folyó hó 18 án a városházán hegyközségi'gyűlés volt, mely állást foglalt-a begyivasut tarifájának túlságos drágasága ellen s kedvezményes áru jegyeket kiváu a szőllő gazdák részére. Hozzájárult a dr. Lehotzky János azon inditvá nyához, hogy a hegyen átvonuló hegyi ut kiköveztessék s a nagylippai átjáró ut kérdésével is foglalkozott. — Egyházi közgyűlés. A szatmári ref. egyházmegye folyó évi tavaszi közgyűlését április hó 14-ik napján tartja meg a szatmári ref. egyház tanácstermében. , — A Szatmár-Németi kerületi munkásbiztositó pénztár első választmányi gyűlését f. hó 20-án tartotta meg. Tárgy volt: közgyűlési kiküldöttek választása. 80 tagot a munkaadók és 80 tagot az alkalmazottak részéről. A helybeli tagok részéről a városháza nagy 'termében történt a szavazás, mig a vidékiek a kebelbeli bizalmi férfiúnál, illetve kiküldöttnél adták le sza- vázutukat. A szavazatgyüjtő urnákat a mai napon nyitják föl. - Különben mint értesülünk úgy a helybeli, mint kivált a vidéki tagok körében nem volt nagy az érdeklődés a választások iránt, mert minél kevesebb számmal jelentek meg úgy annyira, hogy Szinérváralján egyetlen egy tag sem jelentkezett. — A Szatmári Általános Bank Részvénytársaság alakuló közgyűlését vasárnap délelőtt, 11 órakor tartotta a Pannónia kistermében Kardos László elnöklete alatt. A közgyűlés az elnök üdvözlő szavai után, az uj intézet elnökigazgatójául Fenyéri Zádor Lajos tanácsost a debreceni takarék- pénztár vezérigazgatóját választották meg. Majd az alapszabályok elfogadása után az intézet igazgatóságát a következőkből alakították meg: vezérigazgató Emerich Tivadar, helyettes igazgató Frankovits Mór, igazgatósági tagok: Kardos László, dr. Nagy Lajos (Debrecen), Lengyel Mil<sa, Bakó Ignác, Spiegel Ferenc, Bikkfalvy Albert, Emerich Arnold (Debrecen), dr. Fried Lipót, dr. Simon Miksa, dr. Teörzsök Károly és dr. Havas Miklós. A felügyelőbizottságba megválasztattak Gaszner Géza, Epaerich ■y&jr Vmlk&n©©m©xiLtgy&r ■ Központi iroda: Budapest, V., Sas-utca 25. szám — Telefonszám: 107-16. V Gyártelep: Selyp. — Telefon: Hatvan 46. Ajánl: Flsőrendii Selyp! portlandeementet, Vnlkánportland cementet, feltűnő minőségűt, mely a portlandeement szabványait SOykal tnlhalailja . ~ .......y... -I- ~ Képviselő: 3BÜHI3BÜE5 S-Á^rN/TTTTHT . Sza/taaciár. - - - - -' ■ ■ ■ — 2_$