Szatmár és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1910-09-06 / 36. szám
TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Tanév kezdetén. Üde, ifjú arcoktól népesek az utcák, a tanintézetek ajtain ki-be rajzik az ifjúság, mint dolgos méh a kaptár- nyitás körül. Egy uj év, a munkának éve kezdődik az ifjúság életében; A szülői aggodalmas szeretet a leggyen- gédebb hangon szól a gyerkekhez, hogy jól tanuljon Nem látja otthon a nélkülözések napjait, mely ö érette, az ő szükségleteinek előteremtéséért kiizd, hogy majdan annyi gondnak és küzdelemnek árán embert faragjanak belőle, ö csak, a jelent látja, ugyanolyan csintalan v.érii, gondnélküli pajtásokat, rózsás piros arccal, mint az övé, kik épen úgy, kitörlik szemeikből. bucsuzáskor a nehéz elválásnak odalopódzó könyeit, mint ő — és azután ép úgy kacagnak,. játszanak mint ő. Ilyen az ifjúság! Gond nem illik hozzá, elég kijut majd abból, mikor szerte foszlik az az aranyálmu ifjú kor. Nem mulaszthatjuk el, hogy az uj J..sJcűiui~évhez ne fűzzünk mi is cómmen- tárt. Ismerje meg minden szülő gyermeke tehetségét. Ne becsülje túl azt 1 Igyekezzék az objektivitás szemüvegén mérlegelni fia erejét, mert a mi magyar társadalmunk éppen arról hires, hogy a tudományos pályára szánja gyermekét csak azért, hogy ur legyen Lelője, mintha az uraság fogalma egyenesen a 16 évi tanuláshoz lenne hozzáfűzve. És az a csodálatos az egész dologban, hogy minden isko-. lás diák, komoly jelöltje szülei szemében a tudománynak. És megfeszített erővel dolgoztatják .éveken keresztül csak azért, hogy 25—26 korában doktora, azaz jobban mondva rnártiája legyen valamelyik tudománynak és aztán kifáradva dobja magát bele abba a nehéz harcba, melyet létért, való küzdelemnek nevezünk. A reális pályára csak azok mennek nálunk, akik nyakra-főre buknak s eredményt egyáltalán nem mutatnak fel a latin iskolában. Mintha bizony az ipar és kereskedelemnek hanyag, tehetségtelen emberekre lenne szüksége. Mintha az ipar és kereskedelem olyas valami lenne, a melyen mindenki érvényesül tehetség és tudás nélkül. Sajnos, társadalmunk még mindig ferde szempontból nézi e két életpályát most, mikor a müveit nyugat egyenesen az állam alapjává teszi az ipart és kereskedelmet s igyekszik fiaiból iparosokat és kereskedőket csinálni, mert tudja,, hogy. annál biztosabb valamely ál lain jóléte, mentői fejlettebb ipara és kereskedelme. Csak nyugodjék bele a mai szülő abba, hogy ha fia nem is érvényesül a.latájiier pályán, mint iparos és kereskedő is úri ember lehet, sőt jobb ur lehet, mint. az a három iskolát végzett fiatal ember, mert ma már az TÁLCA. Dalok az irodából. i. Ti rangra vágytok, én csak álmodásra Bitrg vagyok már. Senki meg ne lássa Gőgös mosoly vonaglik ajkamon, Ti dideregtek, mig én álmodom. ' Beteg vagyok? Ti vagytok rég azok, Ti fáradt, ti szegényes vak rabok.' Ti vagytok árvák: csöndes koldusok, Én hinni, tűrni, szeretni tudok. Ti reszkettek ha benn a hivatalban Az önkény vak lidérce táncra pattan... Én-azalatt merengőn csendesen Akác virágok nyitását lesem. És üldögélek, egymagámban, árván, És közbe-közbe toliam ócska szárán Egy-egy szelíd dal — angyal módra száll És megreszket szivemnek ajtinál. Meggyógyulok, kacagom a jövőmet, És szertetépem megnőtt szemfedőmet, És Isteneip kezét megcsókolom : Uram köszönöm, hogy álmodhatom Az irodában is még szabadon... II. Megtörtek én szegény poétára, Megölték, benned rég az ént Mert minden nagy miniszter urnái Jobban szeretsz — egy költeményt. Mert'talpnyaló szegény legényem Nem voltál és nem lész soha... Mint szemfedő belengi lelked Ez a mogorva iroda. És vigyorognak a szemedbe Es rajtad annyi más mulat Hogy nem az aktákat imádod Csak azt ami dal, hangulat. Lesik halálod, hogy a rangot Elérje már a bölcs utód: S te mégis álmaidba görnyedsz Nincsen egyéb utravalód. S te mégis gőgösen kacagva Virrasztód át az éjszakát. Es kikacagod a minisztert És kacagod az irodát. Az ócska tollad csupa álmot És csupa édes dalt fakaszt... Sírodban s nem az irodában Találod meg majd a tavaszt. Filosz Henrik. Álmok. — Irta: Domonkos István. — (Folytatás és vége.) Mikor aztán magára maradt, akkor csodálatosan kiegyenesedett. Gyönyörű szép volt kezének biztos vonása, amellyel .végig- simjtott homlokán és ezzel a gyönyörű bizur fogalma nem az elvégzett tanulmá- nyokhoz, hanem pusztán az egyéniséghez van kötve. A jó nevelőnek pedig kötelessége megismerni, magáévá tépni ezeket az eszméket, hogy kiválogatva a helyesebbeket közülük, kifejtse azokat tanítványainak. Gyönyörű hivatás ez, lépésről-lépésre vezetni a tudomány csarnokába, a szív nemesítésnek, az erkölcsök csiszolásának, az értelein, a vallásos és hazafias érzés fejlesztésének, a jellem irányításának szent csarnokaiban. Vigyázzon a pedagógus, ki erre a szép, de terhes feladatra szánta magát, mert annak az ifjúnak kit ő nevelt, az egész jövőjéért, karrierjéért/ felelős Isten és ember előtt. Vezesse végig az ifjút tanulmányainál egészséges keresztény neveléssel, mely föntartja és ápolja az ifjúban az élöhitet, lelkiismeretet és benne mint nemzetfen- tartó erőben hivatásának magasztos öntudatát. Az iskoláknak nagy feladatuk van. Valamint a hasznos tettekben gazdag élet utáni vágyakozást, a legnevesebb ideálokat az iskola van hivatva plántálni Az ifjúság leikébe, úgy feladata a gyűlöletet, megvetést felébreszteni az oly élet iránt, melynek minden gondolata, minden tette a sivár önért dolgozik. A tapintatos, humánus bánásmódot, önfeláldozó munkásságot minden szülő óhajtja a tanügy vezetőitől. A szabadság szeretetétől hírhedt nemzet tos vonással eltörölt mindent, ami terhes volt a lelkén: /Alom, álom sóhajtotta, amely áloihba majdnem a lelke szakadt belé. Mi kor a Vilma esküvője meglett, úgy érezte az Orzsi, hogy valami szédítő magasban járt és iramán a mélység szemei elől eltűnt. Csodálatosan megkönnyebűit. Nem tudta miért, de nem lett oly lázasan izgató öcscsének boldogsága. Es mintha a Vilma séd lett volna, olyan önző és mindenekfö- lött önmagáé, szerelméé. Kezdette ismét észrevenni az örzsit és csókolta, mikor az a még készen nem levő ruháit, hímzéseit var- rogatta és készitgette számára. Kezdettek közeledni ismét, habár az uj, szép fiatal sógor kegyetlenül nagy távolságot teremtett közéjük. Szegény Orzsi! mennyit kellett önmagát biztatgatai és minő mélységes hullámokon hánykolódott lelkének épülete. ' Mig a Vilma menyecskeidejét élte azalatt az Orzsi egyszer csak előhozta, hogy tanulni akar. A képezdét óhajtja elvégezni és taoitónő lesz. Vilma bámulva nézte ekkor nénjét. Csak most láttu, hogy határozottságában minő komoly, szinte kemény lett, a hangja mily rezgés nélküli és az egész leány mennyire ^fölkészült. Nem . merte kimondani : „Orzsi talán lemondtál a fórjhez- menésről ?* ... Nem merte kimondani, de az első gondolata ez volt és a nénje mintha fölfogta volna ezt a gondolatot, komolyan mondta: — Utóvégre jó, ha az ember az életre fölkészül mindenképpen ! — Ebben a pillanatban érezte, hogy igy mondja helyesen érzését, mert megdöbbent volna önmaga fiait apái erényében csak független, önérzetes tanítóság nevelheti föl, kinek ereje nem a protekció és kétrét gör- nyedés művészetében, de erős kötelességben és pályaszeretetben rejlik. A mi ifjúságunk vezetői elismert kitűnő munkásai a tanügynek s működésük elé ismét sok sikert füzünk. Itt az iskolai év kezdetén szívből óhajtjuk, hogy a haza és ifjúság javára vezérelje a tanférfiakat ügyszeretet, nemes lelkesedés, a tanügyi hatóságokat igazságosság és méltáO O O Ö nyosság támogassa, az iskolai életet pedig a szülök szeretete, tisztelete és bizalma. A pedagógus lelkiismeretes munkája által megjegecesedett. jellem és munkaerő azután komoly részt vehet és kérhet a létért való küzdelem fenséges harcában. C a n t a n i tanár, a nápolyi királyi egyetemi klinika hires vezetője, tudományos előadásaiban a következőképen nyilatkozik : „Én a természetes Ferenoz J ózsef- keserüvizet cukorbajban szenvedő betegeimnél, a kik szigorú kezelés alatt állanak, kitűnő eredménynyel alkalmazom. A Ferencz ■ József-viz éhgyomorra használva, javitja az emésztést és teljesen pótolja a karlsbadi természetes ásványvizeket.“ annak a nyílt kimondásától, hogy lemondott mindenről, ami a lánynak a sorsa. Sőt mintha messze távolból bátortalanul közeledett volna feléje bizonyos puha, fátyolos alak, néma, édes mosolygásu és mintha vállára tette volna sima könnyű kezét és mondogatta volna: „Orzsi I Ki tudja!. .. még boldog lehetsz a lányok boldogságával ... “ És ezt a fátyolos édes mosolyu valóságot u lány nem tudta soha elutasítani igazában ... Pedig úgy tanult, mintha üdvösségét temetné belé és úgy akart, mint a férfiak akarnak tenni. — Letette a vizsgákat és tanitónő lett. Ekkor már fiatul sógorát messze felső vidékre helyezték át és mélyen leikébe markolt az a boldog fölkészültsóg, amellyel Vilma követte a férjét. Érezte a mámorát ennek a boldogságnak, amely egyedül csak a nők osztályrésze, sőt soha nem érezte annak valóságát úgy, mint most: hogy égető tüzeken tudna keresztül menni azzal, akit szeretni tudna ... Vilma eltűnt a férjével és az Orzsi leikéről ujubb álom szívódott föl. Kinevezték tanítónőnek kicsi eldugott faluba. Vilmáékkal ritkán és rövid időre jöttek össze. Egymásnak vendégeivé váltak ... Nem is sok időre az édes atyjuk meghalt. Ez a fájdalom feldúlta lelkűket és sötétre feldúlta és setétre vonta az életnek komoly színeit. Mint szokott, az ilyen nagy fájdulom alatt — beteg lett az a benső élet melyen a lélek táplálkozik. Kicsinyenkint hullott le fájdalmuk elevensége és simult el az éle bánatuknak a hosszú idők forgásával. Az özvegy édesanya az Örzsikéböz ítmár és nie 1 t'IQlGLSlEZ^ETÉiS! nagyválasztéku cipőraktárát ajánljak a t. vevő közönségnek, mint a legolcsóbb bevásárlási forrást. Ú! Az előrehaladott nyári idény miatt a még raktáron levő nyári áruk az eddigi árnál jóval olcsóbban kaphatóki
