Szatmár és Vidéke, 1910 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1910-08-30 / 35. szám
Apróságok. Hogy mi it németet nem szeretjük, az régi dolog; hogy a német minket nem szeret, az se ujség. A különbség á kettő között csak az, hogy nekünk csak a szánk jár, mig a német nem csinál belőle titkot, hogyha lehetne belefojtana mindnyájunkat egy kanál vizbe. Megmutatta ezt most is, mikor a kolerás hajót fertőtlenítés nélkül visszaküldte Budapestre. • Abból az alkalomból, hogy Nikita fejedelem felvette a királyi cimet, egy meleghangú sürgönyben gratuláltam neki a nagy eseményhez. Az öreggel még a boszniai okkupáció óta barátságos viszonyban vagyok, ez a magyarázata a gratulációnak. Ma kaptam meg a választ, melyben köszönetét mond a szives megemlékezésért és tudatja velem, hogy a Daniló-rendet fogom megkapni, ha személyesen jelentkezeti). Úgy látszik, elfelejtette az öreg, hogy ezt már régen megkaptam. * Kellemes meglepetésre ébredtek fel azok, a kik saját házukbau lukmik, mikor kapták a hivatalos értesítést, hogy ezután ők is házbéradót fognak fizetni. Ennél csak az lesz még a kellemesebb, mikor azt is meg fogják tudni, hogy ezen a címen menynyit kell majd fizetniük. Illetékes helyről ugyan azzal vigasztulnak, hogy a pénzügyigazgatóság mindent el fog követni, hogy a kiszabandó adó minél kevesebb legyen, de nem lehet ma bízni még a fináncban sem. * A pápa is felszólalt a divat ellen. A szűk szoknyák és a kivágott ruhák a szent atyát is gondolkozóba ejtették és kimondta nyiltan, hogy ez nem istenes dolog. — Látszik, hogy a szent atya nem ismeri a nőket, — jegyezte meg Bögre ur, mert ha ismerné, azt is tudná, hogy az asszony-féle, mikor a divatról van szó, még a lelki üdvösségével sem törődik. e Keservesen panaszkodik egy szegény ialusi tanító, a ki szeretett volna a helybeli r. kath. elemi iskolához bejutni, hogy ennek már vége van, mert a püspök 3 barátot hozott és azok fognak tanítani. — Az lehetetlen 1 — mondom neki — akkor hiszem el, ha látni fogom 1 — Tessék bemenni az iskolába, megláthatja, most éppen ott vannak. — Még akkor sem hiszem, annyira abszurdum I Demeter. — Iskolai beírások. A felsőkereskedelmi iskolában az 1910—11 tanévre szóló beírások szept. hó 1—4-én d. e. 8—12 tartatnak meg. Ha a szünidő folyamán felvett tanulók szept. 3-ig, bezárólag nem jelentkeznek, felvételi jogosultságukat elvesztik s helyeik szept. 4-én újabb jelentkezőkkel töltetnek be. A beíráskor fizetendő 21 kor. mellékdíj s az évi 200 kor-nak fél vagy negyedévi részlete. A szatmárnémeti ref. főgimnáziumban az 1910—11. iskolai évre a beírás kezdődik szeptember 1-én d. e. 9 órakor 2-án és 3-án d. e. 8 órakor s tart naponként d. e. 12 óráig. A tanulókat az igazgató veBzi fel az iskolába s a beírást végzik az osztályvezetők. A beíráshoz szükséges azon tanulóknak, ukik először lépnek ez iskola kötelékébe, anyakönyvi kivonat, iskolai bizonyítvány és újra oltási bizonyítvány; a volt tanítványoknak csak: iskolai bizonyítvány. Iskolai bizonyítvány nélkül még ideiglenes felvétel sem történik. Az első osztályba csak oly tanulók vehetők fel, akik 9-ik életévüket már be töltötték, de 12-ik életévüket még nem haladták túl. A felvételnél minden tanuló személyesen és szülei vagy gyámja kíséretében tartozik az igazgatóság előtt jelentkezni. A javító és pótvizsgálatok szept. 1-én és 2-án d. u. 3 órától tartatnak. A tanulók számba vétele, az évnyitó istentisztelet s az iskolai év ünnepélyes megnyitása szept. 4-én d. e. 9 órától lesz. A tanítás kezdődik szept. 5-én d. e. 8 órakor. A szatmári róm. kath. polgári leányiskolában a beiratások az 1910—1911. isko- lui évre szeptember hó 1., 2. és 3. napjain délelőtt 8 órától 12-ig fognak megtörténni, még pedig szept. 1-én és 2-án a róm. kath. vallásu növendékek, 3-án pedig a más vallásunk vétetnek fel. A fölvételi és a javító vizsgálatok szept. 3-én d. u. 2 órakor lesznek. Az ünnepi VeniSancte szeptember 5-én reggel 8 órakor fog megtartatni, melynek végeztével megnyittatik az iskolai év. A beiratások a polgári iskolában a keresztlevél, illetve a származási bizonyítvány és az ölőző osztályról szóló bizonyítvány alapján történnek. A polgári iskola I. osztályába oly növendékek vétetnek fel, kiknek az elemi iskola IV. osztálya számára kiszabott tantárgyakban elegendő jártasságuk van. és ebbeli ismereteiket iskolai bizonyítvány által igazol fíATMÁR ÉS VIDÉKÉ. I ják. A polgári iskolában a beiratás dija 10 korona, a tanitásdij egész évre 60 korona, a felvételi vizsgálat dija 10 korona. A róm. kath, püspöki fiu-népiskolába a tanulók beírása az 1910—1911. iskolai évre szeptember hó 1., 2. és 3-án történik délelőtt 8 órától 11 és fél óráig; — Főiké* retnek szülők és gyámok, hogy iskolaköteles gyermekeiket és gyámoltjaikat szíveskedjenek ezen idő alatt beíratni, mert azon időn túl csak fontos okok alapján vehetők fel a növendékek. Hogy az egyes osztályok tultö- möttsége kikerültessék, a beiratások első három napján (szeptember 1., 2. és 3,-én), első sorban a helybeli és vidéki róm. katb. vallásu tanulók lesznek felvéve; ezután vétetnék fel a más vallásu növendékok oly számbun, amint azt a helyi viszonyok osztá- lyonkint megengedik. Az iskolai év ünnepies megnyitása szeptember hó 4.-én lesz. A rendes tanítás szeptember hó 5.-én veszi kezdetét. Az elemi népiskola első osztályába nem vehető fel azon gyermek, aki életének hatodik évét még nem töltötte be. — Az ...első osztályba való szatmárnémetii születési bi/onyitványát (anyakönyvi igazolványát) nem szükséges bemutatni, mivel ezek születésére vonatkozó adatok hivatalból jutnak el az iskola igazgatóságához. A más iskolából jött tanulók nyilvános bizonyítványuk és anyakönyvi kivonatuk, valamint oltási bizonyítványuk felmutatása után, a bizonyítvány nélkül jelentkezők a felvételi vizsgálat sikeres kiállása után vétetnek fel bizonyítványuknak, illetve ismereteiknek megfelelő osztályába. A jnvitó- és magánvizsgálatok a beírás napjain: szeptember hó 1., 2, és 3-án tartutnak meg. Beiratási dij 50 fillér. A kereskedő tanonciskolában a beírások szept. 5—10-én d. u. 3—5-ig tartatnak meg a felső keresk. iskola helyiségében. -— A felvételnél minden tanuló fizet 10 kor. félévi tandijat továbbá azon tanoncok, akik első , ízben vétetnek fel, 4 kor. felvételi dijat. A tandíj második fele február hó folyumán esedékes. Felhívom a kereskedő főnökök figyelmét tanoncaik pontos beírására, mert minden későn jelentkező tanonc mulasztónak fog tekintetni, a mely megbírságolást vonz maga után. Az újonnan belépő tanoncok tanoncszerződésüket, iskolai és újra oltási bizonylatukat is kötelesek bemutatni. — Az igazgatóság. HÍREINK. — Közegészség. Szamos laptársunk utóbbi időb-n gyakran, de mai számának vezércikkében különösen szigorú kritika alá veszi, a város közegészségi állapotát. Mi szeretünk megmaradni a mérleg tűjének merőleges vonalában, igazságot követelünk és adunk még laptársunkkal szemben, is különösen pedig akkor, ha az igazság elferdítése vagy a tényleges állapot túlzása városunk országos jó hírnevének rovására megy. Nem akarjuk elhitetni olvasó közönségünkkel, hogy a közegészségügy semmi kívánni valót nem hagy fent, de azt írni a többek közt, hogy a „Honvéd utcai árok, hol árok sincs állati hulláktól bűzös“ vagy, hogy a „Rá- kóczy és Kisfaludy utczán hajózható pocsolyák vannak, melyek csak egy kis részét képezik a piszoktól, szeméttől büzlő városunkból“, ez talán még animozitás esetén is sok s csakugyan úgy tűnik fel, mintha egy idegen a város ellensége irta volna a szóban forgó közleményt, melynek hitelt a benti lakos nem ad ugyan, de milyen képet alkot e váiosról az idegen olvasó, melynek területén csak disznó fürősztők és és lóusztatók vannak. A jó hiszemü idegennek képalkotása miatt a város érdekében el kell ítélnünk a szenzátió keresésnek azt a módját, mely a város érdekei ellen tör s kifejezést kell adnunk e közlemény címének megfelelőig, hogy bizony kívánatos lenne, ha újság Írásainkban is a közegészség egy kicsit jobb lábon állana. — Ezüst menyegző. Hajdú Károly tb. rendőrfőkapitány s neje Kovács Karolina úrasszony tegnap ünnepelték házasságuk huszonötödik évfordulóját. A jubiláns házaspár frigyét az egyház e szép évforduló alkalmából újból megáldotta. A népszerű s köztiszteletben álló rendőrfőkapitányt s családját nemcsak tisztviselőtársai, de a tisztelők nagyszámú serege kereste föl, hogy irántuk érzett rokonszenvöknek s tiszteletüknek kifejezést adjanak. Esté gazdagteritékü lakoma volt a jubiláns házaspár lakásán, melyet számos po- hárküszöntő fűszerezett. . — Változás a forgalmi főnökségnél. Gehl György m. á. v. főellenőr helyettes forgalmi főnök minőségben, Szalay Lajos főellenőr személyügyi referensnek Debrecenbe áthelyeztetett. — Kinevezés a honvédségnél. A kit*, honvédelmi miniszter Tóth Gyula tart. hadapródjelöltet tart. hadapróddá nevezte ki a szatmári 12. honvédgyalogezredhez. — Áthelyezett tanítónők. A vallás- és közokt.-ügyi miniszter megengedte, hogy Dombrády Piroska kevermesi s özv. Eisz- dórferné Szőnyi Ilona vetési áll. elemi iskolai tanítónők kölcsönösen áthelyeztessenek. — Helyettes óvónő. Bodrogi Juliánná m. géresi óvónő lemondásával megüresedett óvónői állás ideiglenes helyettesítésével a vmegyei tnnfelügyélősóg Szaleczky Vilma oki. óvónőt bizta meg. — Nyugdíjazott tanítók. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Mikula György nagygulcekai állami elemi isk. igazgató- tanitót évi 1960 korona nyugdíjjal, Mikuláné Giwisch Anna nagypeleskei áll. elemi isk. tanítónőt évi 1620 korona nyugdíjjal s Kulin Imréné az. Bolváry Ilona szatmárhegyi áll. el. isk. tanítónőt évi 1040 korona nyugdíjjal 1910. évi szeptember hó 1-től állandó nyugalomba helyezte. — Eljegyzések, Nagyilosvai Ilosvay Gusztáv soproni határrendőr-kapitány eljegyezte komjáthi Horkovics Sárikát Horko- vios Sándor nagykállói járási szolgabiró kedves leányát. — Kiederman Ernő az ungvári Millenium Szeszgyár vezetője eljegyezte Frenkel Lipót kántorjánosi földbirtokos és malointulajdono8 leányát, Gizikét. — Bacsó Jenő, a „Fonciere“ pesti biztosító intézet szatmári főügynökségének könyvelője tegnap tartotta eljegyzését Mónus Lajos asztalos leányával, Rózsikával. — Aozetylén robbanás a Szat- márhegyen. Súlyos baleset érte e lió 25-én délután Ratkovszki Pál kir. kath. főgimnáziumi főigazgatót szatmárhegyi nyaralójában. A főigazgató a gázturtály helyreállításán dolgozott, mely a nyaraló folyosója ulatti fülkében volt elhelyezve. A szőllőben . nyaral Lehotzky József főgimn. tanár is a családjával együtt s leányok égő gyertyával közeledett a veszedelmes hely színhelyére s nem hallotta a főigazgató intő szavát s a kiömlő gáz az égő gyertyától felrobbant s úgy a főigazgató, mint Lehotzky Józsa súlyosan megsérültek, utóbbi különösen veszedelmes sebekét kapott. A szerencsétlenül járt főigazgató iránt városszerte nagy a részvét. — Beszüntetett, fegyelmi. A nagybányai országgyűlési képviselő választás alkalmával Földes Béla korteskedés miatt följelentést tett Damokos Ferenc nagybányai főszolgabíró ellen. A közigazgatási bizottság az ügy megvizsgálására Schönpflug Richárd dr. vármegyei főügyészt küldte kj, akinek Fontos I Minthogy az utóbbi időben alatt egy közönséges szik^izzel telitett forrás vizet hoznak forgalomba és azt Valódi uradalmi Polenai viz gyanánt árusítják, figyelmeztetjük a n. b. fogyasztó közönséget, hogy CBakis azon viz valódi uradalmi Polenai gyógyvíz és csak az bir rendkívüli gyógyhatással gyomorbaj, köszvény, vese, cukros-hugyár, epekő, a torok és tüdőszervek bajainál, amelyek címkéje Schönborn gróf címerével, ónkupakja és dugója „Uradalmi Polenai“ felírással van ellátva. Mindazok tehát, melyek ezen kellékkel nem birnak, visszautasitandók. !_8 Uradalmi ásványvizek bérlősége, Szolyva. Főraktár : Szatmári Kereskedelmi R-Tnál Szatmár. jelentése alapján a közig, bizottság a további eljárást Damokos ellen beszüntette, kimondván, hogy a följelentés alaptalan. — Heves Béla uj társulata. Városi színházunk igazgatója, Heves Béla, már szervezte uj társulatát, a melylyel a téli szezont megkezdi Szatmáron. A régi tagok közül visszajönnek: H. Bállá Mariska szoubrett, Dénes Ella -koloratur énekesnő. Cakó Mici drámai és vígjátéki szende, B. Kovács Lenke, Dunai Rózsi, Markovits Henriimé, Salgó Anna,' Hajsinek Rezsőné kar és segédszinésznők; Baghy Gyula jellem- színész, Sipos Zoltán bonvivant,. Herceg Vilmos operett buíFó, Somogyi Károly bur- leszk komikus, Burányi Ferenc tenorista, iíj. Baghy Gyula komikus, Vájná Károly társalgási, Ross Jenő énekes és társalgási színész, Horváth Gyula, Rovó István, Markovits Henrik kar- és segédszinészek, — Uj tagokul a következőket szerződtette az igazgató: Pongrácz Mutild énekesnőt, Homoky Gabriella ányaszinésznőt, Zöldy Vilma hősnőt, Dinnyéssy Juliska társalgási színésznőt, Horváth Lenke naivát, H. Reviczky Etel komi- kát, Sz. Gajda Ilona, Szirmay Hajnalka, Dinyéssy Rózsika karnőket; Vidor József hős és jellémszinészt, Káldor Dezső baritonistát, Mihály Károly, Darázs József, Fomy Tibor, Szabó Samu, és Mikusai Ozmán Mihály kar- és segédszinészeket. — A cukorgyár felállítása némi halasztást szenved s működését csak 1911, évben kezdi meg. A halasztás oka az, hogy, a megkívánt termelési területeket teljes egészében nem sikerült össze hozni. Jövő évben kilátás van arra, hogy egy pár nagyobb uradalom is csatlakozik a termelőkhöz. — Uj dalok. A Harmónia zenemű- kereskedő cég most adta ki Dóczy József nagykárolyi pénzügyi titkárnak, az országos him dalköltőnek kilenc uj nótáját három füzetben, .Ízléses címlappal, füzetenként egy korona nyolcvan fillérért. A dalok közt találjuk a Fala végén, Virágos a szűröm, Árad a Tisza, Gyászol az ég, Nem cserélek, Ha megcsalsz, Alkonyodik, Árva az a madár és A nagy utcán... kezdetű-'nótákat, a melyeknek szövegét is Dóczy József irta. — Nyomdászok tánomulatsága. A szatmár-nagykárolyi könyvnyomdászok helyi csoportja a nyomdász-szanatórium javára, f. évi szept. 4-én, a Pannónia dísztermében táncmulatságot rendez. A táncmulatság világpostával lesz egybekötve, azon hölgy, aki a legtöbb levelezőlapot kapja és aki eladja, értékes jutalomtárgyat kap emlékül a rendezőségtől. Kezdete este 8 órakor. Belópő-dij: családjegy (3 személyre) 4 K. Személy-jegy 1 K 40 fill. Karzat-jegy 50 fill. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak. A zenét Fityi jóhirü zenekara szolgáltatja. A hölgyek csinos kiállítású legyezőt kapnak, amely egyúttal táncrendül is szolgál. — A hires budapesti cigány prímás Farkas Laczi Bikszádról hazatérőben szerdán, csütörtökön a Hungáriában hangversenyt tart. — Beiratások a „Szatmári Zenedébe“, mely'Füredi Sándor tanár, hegedűművész igazgatása alatt áll, az 1910—11. évre már megkezdődtek, s naponta, d. e. 10—12-ig, s d. u. 3 — 5-ig az intézet helyiségében Verbőcy-u. 6. sz. alatt eszközöltetnek. Beiratkozni lehet: hegedű, gordonka, zongora, cimbalom s magánének tanszakokra. Beiratási dij 12 korona, félévi tandij 40 korona, a felső és kiművelési tanfolyamokon 50 korona. Az intézet tovább képzésre előkészíti az arra való növendékeket, az orsz.. magy. kir. zeneakadémiára, ahol tanári, vagy művészi oklevelet nyernek, fjjlj Tanárok: a hegedű-és gordonka tanszakon Füredi Sándor igazgató, a zongora tanszakon Havel Edith k. a. zongoraművésznő, oki. tanárnő és Jónásné Baranyi Hona úrnő oki. tanáruő. A magánének tanszakon Jónásné Baranyi Ilona-úrnő. — Az újonnan iratkozott növendékek felvételi vizsgálatái szept. 5—6 és 7-én d. u. 3—5-ig lesznek megtartva, uz intézet helyiségében. Az előadások szept. 9-én veszik kezdetöbet. — Halálos végit baleset a Szentvér állomáson. Szombaton déli 1 órakor végzetes szerencsétlenség érte Hervátli József vasúti segédfékezőt a bikszádí vasút Szentvér állomásán tolatás közben. A szerencsétlenség úgy törtéut, hogy a mozdony magú után több kocsit vontatott s ezeket Horváth szabály ellenére szalasztóé közben akasztotta le. A leaknsztás után a mozdony végéről lebukott, á kocsi keresztül ment a szerencsétlenen s borzalmasan összetörte. Mikor a mentők kivonultak még élt, de nem sokára rettenetes kínok közt kjezenvedeit. Hulláját a közkórházba szállították. — Ingatlanvétel. Németh Elerjiér ököritói nagybirtokos a néhai Szerdahelyi Ágoston volt földbirtokos vetési ingatlan birtokát 1 millió 400 ezer koronáért meg- Vásárosta.- — Fehérgyarmat fejlődése. Fehérgyarmat .nagyközönség e hó 24-én tartott képviselő-testületi ülésébe elhatározta, hogy utcáit és tereit villamos-világítással, főutcáját pedig aszfalt burkolatiul látja el.