Szatmár és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1909-06-29 / 26. szám

cink uzokvu a tagokra irányadó, akik magu­kat reformálásnak önként alávetik. Hat szer­zetes vállalkozott reá, hogy ezt a szigorítást macára kötelezőnek elismeri, | mozgalom élén a múriupócsi szerzet házfőnöke áll. — Pályázók a közkórházi gond­noki állásra. A Domokos Lujos elhalálo­zása folytán megüresedett közkórházi gond noki állásra meghirdetett pályázat tegnap délután 5 órakor járt le. Kérvényeiket a következők nyújtották be: Flontás Döme városi számtiszt Szatmár, Dőr.y László városi árvaszéki kiadó Szatmár, Lator Gábor ny. postatiszt Nagyszőllős, Hadady Gedeon ny. körjegyző Mikola, Nagy Ernő városi Írnok Szatmár, Oláh István körjegyző Kis- turjaszög, Bergmann Lajos püiguzgatósági számgyakornok Szegs/.árd, Nagy József jog­szigorló Szatmár, Poszvék Nándor gazd. titkár, Endrédy József körjegyző Nyirvas- vári, Ipovic Feretfc ny. állojnási elöljáró Horlyó (Ung megye) s Molnár Béla menyői lakos. A pályázók közt a gondnoki állás el­nyerésére legtöbb kilátása vau Flontás Döme törvényhatósági számtisztnek, ki a városnál eddig eltöltött nyolc évi hűséges, szorgal­mas munkálkodásával e bizalmi állásra de­rekasan rászolgált i azonkiyül qualifikatíiója megfelel a pályázati hirdetményben foglalt követelményeknek. — Tanképesitöi vizsgálatok. A zárdái elemi tanilónőképzőben az elmúlt hét folyamán voltak a tanképesitő vizsgálatok. Ezen alkalommal oklevelet nyertek: Banner Edith, Baracca Sarolta, Sr. Barborik Mária Carina, Brunner Erzsébet, Sr. Csepella Katica Loyola, Sr. Ceputa Julia Flavjana, Sr. Dézsi Julia Amantia, Sr. Ferenc Jolán Brigitta, Gacsályi Irén, Gerber Mária, Glosz Valéria, Grenczer Máriu, Sr. Hédrik Anna Camilla, Sr. Herb Anna. Nieeta, Sr. Hrivnyák Mária Janka, Hubán Aurólia, Sr- Huszár Irma Polyxéna, Sr. Jencsel Mária Constan­tin, Kádas Edith, Kertész Anna, Sr. liléink- hardt Anna Dilecta, Kontraszti Josefin, Kudla Margit, Sr. Láng Paula Mecktildis, Sr. Medvey Irma Miltrendis, Merk Terézia, Sr. MÍ8outh Anna Constantia, . Sr. Neu- gebauer Mária Colombieris, Nyizsnyátiszki Irma, Papp Erneszlin, Paulovits Mária, Sr. Plank Irén Eleonóru, Sr. Plattner Viktória Tóbia, Ponner Hérmin, Kadlinszky Olga, Eotlmann Róza; Schleicher Emma,' Sr. Sifft Margit Marilla,- Stuller Erzsébet, Sr. Subaly Aranka Amelia,. Sr. Szántó Amália Createntia, Vetter Ilona, Wimmert Jolán, .Zvillihger Gizella,. Sr. Zsilinszky Gizella Vilma. — Uj Óvónők. A zárdái óvó nő képző intézetben a következők nyertek képesítést: özv. Bakcsi Áronné — .Petyke -Mária, Bakó Anna, Baumgartner Katalin, Belász Mária, Bozsó Ilona, Bónis El/a-Luciná, Brandegger Anna- Amabilis, Bura Erzsébet, Csengeri Eszter, Ekkél Erzsébet, Kiss Edit, Kiss Er­zsébet, Kokoyay M&ria-Pancratia, Korbay Vilma, Korbuly Gizella, Lapusán Anna, Losch Anna, Mátyás Mária, Nagy Juliánná, Pap Mária Valéria, Péchy Klára, Pólyák Kornélia, Rugyina Margit, Szarka Margit Irén, Szimon Mária, Szűcs Jolán, Tatay Ida, Velkei Emilia Prudentia. Kitűnő osztályzatot nyert: 6-. Jeles osztályzatot: 14. J‘ó osztály­zatot: 8. Évzáró ünnepség a zárdában. Az irgalmas nővérek polgári leány iskolá­jában pénteken délelőtt 9 órakor yolt az évzáró ünnepély, mely alkalomra a diszterem egészen megtelt előkelő, müveit közönség­gel. Volt egy felvonásos vígjáték, virágjáték, daljáték, karének, zongoraszám és szavalat. A minden pontjában szépen sikerült ünne­pély fél 11 órakor ért véget. Értesítők. Most, hogy az iskolai év bezárult, ■ egyre kapjuk egyévi munkálat eredményének hírhozóit: uz értesítőket. Az, ami hivatalos, illetőleg akta jellegű bennük, kétségtelenül a legérdekesebb, mert tények­ről beszél. Az ilyen tények pedig sokfélék és. sok oldalról a érdekelhetik szociológust, pe­dagógust, statisztikust I mindazokat, kik a valóság jelentkezéséből bizonyos törvénynemü megállapításokat keresnek. Ä számoknak itt is az a jelentősége, a mi a' statisztikában. A számok híven jelzik, bogy hol mi van ke­letkezőben, milyen intenzivitással indul az előre való jutás vágya az emberekben és milyen eredmények kíséretében. * * * Az értesítőket a béérkezés sorrendjében ismertetjük.' A szatmár-németi róm. 'kath. püspöki fiú népiskola ez évi értesítője Jan-- lovics János igazgató gondos és ügyes szer­kesztésében jelent meg. A füzet vezető he- ■ lyén Moudik Endre értekezése foglal helyet s a népiskolai növendékeknél leggyakrabban előforduló hibákról ir. Az értesitő beszámol azután az elmúlt iskolai év történetéről. Az iskolát évközbeu a kir. tanfelügyelőség kép­zeletében Mihály Ferenc s. tanfelügyelő lá­togatta meg, elismeréssel emlékezvén meg az egyes osztályokban szerzett tapusztalata-i- i‘ől. 5 iskolái ünnepély tartatott j az'első X, Pius pápa 50 éves áldozást jubileuma alkal­mából, azután Szent Imre napján, Erzsébet királynő emlékünnepén, a ,,Madarak és fák“ napján s a koronázási évfordulón. A- jót'é­8ZATMAR ÉS VIDÉKE. konyság eréuyét maguk a növendékek is gyakorolták s „Jézus Szent szive“ templo­mára 100 k-t adtak. „Sz. Antal“ perselyé­ből 25 szegény gyermek kapott meleg ételt. Kiosztatott 6 drb. 10 koronás a 1 drb. 20 koronás arany, azonkívül 66 korona pénz­beli ajándék a 51 diszkönyv, közli továbbá az iskolaszék tagjainak, a tanítótestületnek névsorát, mujd az érdem sorozatot. Az első osztályban jeles osztályzatot nyertek : Dula Sándor, Frank László, Horváth Zoltán, Ju­hász József, Szőllősi Károly, Ungor István. Il-ik osztályban : Antal Dániel, Babies Sán­dor, Domokos Sándor, Halmos Ferenc, Hu • raszthy Tamás, Hudák István, Kelemen Jó­zsef, Kühn László, Wallon Lajos, IH-ik osztályban : Bura László, Fodor Gyula, Rád Jinszky József, Rózsa Jenő, Szekeres Pál, Vary Gyula. IV-ik osztályban: André Fe- reec, Hollós József, Mertz László, Merza Kálmán, Molnár Mihály, Rédl Károly, Sztöjka Tibor..V-ik osztályban: Kőszegi Fe­renc, Schrepler Sándor. Vl’ik osztályban^: Papp István 8 Rác/. Lajos. Az összes nővén déliek száma 275 volt. Ezek közül nyilvá­nos tanuló 273, magántanuló 2; róm kath. 234, gör. kath 39, ref. 2; helybeli szülők gyermeke 262, vidéki 13. Erdemsorozut után közli az értesitő a statisztikai kimutatást, a. tanulókat illető rendtartási .és fegyelmi sza­bályokat s ama tudni valókat, melyek a jövő tanévre vonatkozó felvételre vonatkoznak. — Táncmulatság. A szatmárnémeti önálló asztalos iparosok augusztus hó 1-én a Kossut-kerii kioszkban zártkörű táncmulat­ságot rendeznek. — Jegyző választás. A Márton Béla lemondása folytán megüresedett kom- lódtátfulusi körjegyzői állásra egyhangúlag Glükszmann Péter h. jegyző választatott meg. — A postamesternő bűne. A kir. törvényszék csütörtökön ítélkezett Horváth Vilma volt kir. daróci postamesternő sikkasz­tási ügyében, ki a postutakarékba tett össz- szegből mintegy 3600- koronát saját céljaira fordított 8 a hiány felfedezését takargatva a kezelési könyveket s betéti könyveket meg­hamisította. A törvényszék Horvát Vilmát a felmerült bizonyítékok alapján bűnösnek mondotta ki hivatali sikkasztás -bűntettében s nyolc havi börtönre, 3 évi hivatal vesz­tésre Ítélte. A vizsgálati fogságból 4 .hó és 3 hét kitöltöttnek vétetett. Az Ítélet jogerős. — Uj postai ügynökségek. Nagy- szokond községben 1909. évi julius hó 1-én postai ügynökség lép életbe, A postaügynök­ség kézbesítési köre Felső-boldád községre, Gilvács, Huta pusztákra, Kisszokom], Lop- hágy, Nagyszokond községre, Nagyszokond pusztára és Olábhodos községre terjed ki. A postuügynökség leszámolás, ellenőrzés és felügyelet tekintetében uz erdődi postakiva- tnllioz tartozik és összeköttetését a Nagy- szokondról Szakaszra és vissza naponkint egyszer közlekedő gyulogküldönczjáral utján fogja nyerni. Jármi községben szintén 1909. évi julius hó 1-én postai ügynökség lép életbe. A postaügynökség kézbesítési köre Jármi és Papos községre és Berger, Bogcha, Földváry, Horváth I., Horváth II., tanyára ter­jed ki. A postaügynökség leszámolás, ellenőr­zés és felügyelet tekintetében a mátészálkai posta és távirda hivatalhoz tartozik és össze­köttetését a Jármiról Mátészalkára és vissza naponkint egyszer közlekedő és Jármi köz­ség által a saját költségén és felelőségére fentartandó gyalogküldönc postajárat utjáu a nevezett hivatalból nyeri. — Fürdőélet Bikszádon. Bikszád fürdőn már is eleven élet uralkodik. A ven­dégek névsorában már mintegy pyolcvanan szerepelnek, kik hosszabb tartózkodásra ke>- festék fel Szatmár vármegye nagyhirü für­dőjét. A vendégek kényelméről és szórakoz­tatásáról Teller fürdőigazgátó 'gondoskodik nagy ötletességgel. — Jég, villámcsapás. Csütörtökön és pénteken nagy vihar tombolt a határban 8 az óriási vihar a Szatmárhegyen, Erdő­dön érzékeny kárt okozott. Madarászon a viharon kivüt nagy^jógverés volt, mely több­ször megismétlődött és nagy kárt tett a ve­tésekben, különösen a tengeriben s kerti ve- tomónyekben. A villám pedig belecsapott Lupuj gazdálkodó csürjébe, mely teljesen porrá .égett. — Sovány Dezsőt fölmentették. Sovány Dezső mátészulkái aljárásbiró bűn­ügyét pénteken és szombaton tárgyalta I bíróság. A főldrgyalást Németh József biró vezette. A tárgyalás kezdetén dr, Fabó kir. ügyész ismertette | vádiratot, mely Sovány Dezsőt a büntetőtörvéoykönyv 341 szakasza alapján Bordás Demeter kéményseprő ellen március 29-én éjjel erős felindulásban elkö­vetett halált, okozó súlyos testi sórtéssel vá­dolja. Majd Sovány Dezső kihallgatásával kezdetét vette a tárgyalás. Bűnösnek nem érzi magát, majd elmondja a történteket. Bordás Demeter özvegyének, Jakab Sándor­nak, Jakab Sándornénak, Hegedűs Pálnéuak, Molnár Mályásnénak, Pap Andrásnak, Nyisz- tor Lászlónak tanúvallomása után, .az orvos­' szakértőket, hallgatta ki a törvényszék, Dr Tfabó ügyész vádveszéde után dr Kardos Siqjni a jeles kriminalista mondta el nagyhatá­sú védő beszédét. Ezután a-vádlott szólalt föl | megtört hangon ártatlanságát hangoztatta. A törvényszék ezután. Ítélet hozatalra vonult vissza s negyedórái tanácskozás után, szom­baton d. u. 5 órakor hirdette ki az ítéletet, mely szerint Sovány Dezső aljárásbirót az ellene emelt vád és annak következményei alól a bűnvádi perrendtartás 326. §-ánnk 3. pontja alapján felmenti, az indokolás azon­ban a vádlottra nézve rendkívül lesújtó, mi: vei n törvényszék a tárgyalás során beszer­zett bizonyitékból tényként állapította meg, hogy Sovány Dezső volt uz, ki Bordás De­metert leszúrta, de bebizonyitottnak vette o bíróság, hogy tettét önvédelemből követte el. Úgy az ügyész, mint Bordásáé ügyvédje fülebbezést adtak bé az Ítélet ellen. — Halálos szerencsétlenség. Pru- kuc Józsefné sz. Bob Juliánná misztótfalusi lakos f. bó 23-án délben lakása udvarán egy üstben poloska irtásra használandó dynamitot főzött. A dynamit természetesen felrobbant, az üstöt ezer darabra szét vetette és a szét­szórt szilánkok uz asszonyt több helyen oly súlyosan megsebesítették, hogy félóra múlva ipegbalt. Az asszony a dinamitot egy másik misztbányai asszonytól szerezte s ennek taná­csára akarta készíteni a poloskairtói szert. A csodálatos tudatlanságnál csuk a szerencsét­lenség nagyobb, mely egy naiv balhiedelem­nél fogva emberéletet követelt áldozatul. Az is bámulatos, hogy a rettenetes -robbantószer­hez mindenki hozzáférhet, uki csak akar. — Felfedezett gyilkosság. Tavaly a felsőfernezelvi utón meggyilkolva találták Zábórszky János kovácslegényt. A halott nyakán fojtogatások nyomai látszottak. A csendőrség széleskörű nyomozást inditott, de a tettesnek nem sikerült nyomára akadni. Már feledésbe is ment a dolog, mikor a napokban hirtelen napfényre került minden. Ugyanis a felsőbányái csendőrőrsön egy csinos lány jelent meg, Kozma Kutalin nevezetű és az őrmesternek elmondotta a rejtélyes eset titkait. A meggyilkolttal egy időben udvarolt neki Kiss Ferencz csendőr is. - A vetélytársak folyton féltékenykedtek egymásra s egy éjjel a csendőr megleste a vetélytársát, rárohunt a mitsem sejtő-emberre a hamarosan megfojtotta. A dolog titokban is marad, ba a gyilkos ezt el nem mondja | lánynak, kinek továbbra is udvarolt és házasságot is ígért neki. A lány a dolgot titokban is turtotta volna, de a csendőr házassági ígéretét nem tartotta be 1 hűtle­nül elhagyta a leányt. A megcsalt szerető azonban bosszút forralva, elárulta kedvesét. A gyilkos csendőr, ki véletlenül a lakta­nyában tartózkodott, halálsápadtan hallgatta végig bűnének elmondását, majd dühtől reszketve a leányra akart rohanni. Azonban hamarosan lefülelték s vasba verve beszállí­tották a kassai csendőrkerületi börtönbe. Tárgysorsjáték. A szatmári ref. egyházmegye által rendezett tárgy sorsjáték húzása julius bó 25-én fog megtartatni Bu­dapesten. — Kézimunka kiállítás. Ujfalussy Zoltánná tanítványai munkáiból, tanítványai­val Nagykárolyban a róm, kath. fiúiskola nagytermében bársonyvaaalások és festések­ből gyönyörű kiállítást rendezett, A nagy­károlyi, közönség elragadtatással szemléli a mesternő ügyes tanítványainak szebbnél-szebb produktumait, melyek közzül nagyon sokat megvásárollak. A kiállításra, mely holnap­után tombolajátékkal kapcsolatosan zárul be, felhívjuk t. olvasóink szives figyelmét. A kiállítás igazán megérdemli azt u fáradsá­got, hogy városunk mttértő közönsége átrán dúljon, annak megszemlélésére Nagykárolyba. A bolgár kertész gyilkosai. Mintegy három évvel ezelőtt eltűnt a Nagy­bánya. melletti Borpatak faluból Pencsuresz Doszé jómódú bolgár kertész. Az akkori nyomozás ez ügyben milsem állapított meg, a gyanú mindazonáltal három bolgár kér tészre irányult, akik akkor szintén eltűntek. Sarkudi Sándor szatmárbegyi csendőrőrmes-' temek félévi munka után sikerült az egyik gyilkost kézre kerítenie Goszpodonovicslván személyében. Tanúvallomások alapján sikerült lakhelyét Temesvár környékén megállapítani. Az.elfogott kertész a vallatás során beis­merte,> bogy Penc9ureszt a másik -két ker­tésszel ő ölte meg, de a . kertészek ’hollétét nem tudja. A szatmári kir. ügyészség az elmúlt héten exhumáltatta Pencsuresz holt­testét. A csontvázon éles ütéstől származó töréseket észleltek, melyeknek mindegyiké halálos volt. A gyilkos bevallotta,' hogy Penesureszt társaival együtt rabolta ki s a pénzen, megosztoztak. A két gyilkostáis lakhelye ismeretlen, az eddigi nyomozások alapján azonban az ismeretlen terheltek el­len Morvay központi vizsgálóbíró tovább fogja vezetni a vizsgálatot. — Szatmári Károly öngyilkos­sága. Rákösszentmihilyon az elmúlt hóteii öngyilkos lett Szatmári Károly postátaka- rékpénztári titkár, Firnatall Károly helybeli ismert iparos nagytebetségü S szép jövőt ígérő fia. A szerencsétlen ember az őrület elöl menekült a hulálba, Barátainak, Umerő- seinek sok váltót zsirált. s kezességei révin anyagi romlásba jutott. Súlyos neuraszténia támadta meg szervezetét s az utóbbi idő­ben már az üldözési mánia tünetei jelent­keztek nála. Az volt u rögeszméje, hogy ő váltókat hamisít s állandóan letartóztatásá­tól félt. Az öngyilkosságot Rákosszent- inihályon követte el, hol szintén laknak ro­konai, akik azonban ott tartózkodásáról mit sem tudtak, valószínűleg az éj folyamán lo- pódzott be a kerti lugasba I ott fölakasz­totta magát. Eltorzult hullájára csak har- tnudnap akadtak rá. Halálhíre úgy itteni családja s ismerősei, mint budapesti kollegái körében mély részvétet keltett. Mint végzett jogász a kereskedelmi minisztériumba került segédfogalmazónak, majd mint fogalmazót a postatakaréktárhoz ■ osztották be. Itt szol-» gált tizenkét évig, mint a legpontosabb, legmunkásabb tisztviselők egyike s irodalmi munkásságot is fejtett ki. Barátai nagyon szerették s ők gondoskodtak eltemetéséről is, mely szombaton ment végbe a cinkotai temető halottasházából. — UJ Bzenzáolós műsor az orfeumban. A gróf Károlyi-kert orfeumban csütörtökön Julius elsején fog bemutatkozni az uj szenzációs világ­városi műsor Felemlítjük, Joisi Naniva eredeti japán művészeket, kik a Berlini Apolló-Phcaterből jönnek egyenesen ide. Milton Gladis a Newyorki Keiths Phcater táncszubreftje 8 estén át fog ven­dégszerepelni. Fe_renczi Valér a Folios Caprice tagja. Vécsei a kitűnő magyar hasbeszéló, Bihari Manczci, Horváth Emilia, Rónai Icza, továbbá The Sommys amerikai burleszk komikusok. A közked­velt komikus Roland továbbra is megmarad. Szom­baton kerül színre a „Szatmár falábon,“ cimü párizsi revue a teljes személyzet közreműködésé­vel. A műsor családi jellegű. — Mórtékhitelesitóa. A tanács Róth Gyulának fizetendő 1000 K díjért át­adta neki a hordójelzést és elfogadta azou ajánlatát, kogy e célra évi 600 K bérért uj helyiséget épit. Ezen összegek a városnak a hitelesítésért fizetendő dijakból visszatértnek. — Háziipar kiállítás. A földmive- lésügyi minisztérium által a helybeli állami önálló gazdasági leányiskola részére rendelt azalmufonó háziipar tanfolyam a napokban véget ért. A tanfolyam vezetésével e téreni működéséről már széles körben ismert Szo- kol Ziza urhölgy bizatott meg s az a kevés reklámmal, szerény keretben folyó hó 26-án megnyílt kiállítás a tanfolyam vezetőnő ki­váló Ízléséről és szakavatottságáról, nem kü­lönben a tanfolyamon részt vett növendékek ügyességéről s szorgalmáról tett tanúbizony­ságot. Alkalmunk volt megtekinteni a kiál­lítást a városháza tanácstermében. A sok érdekes, szebbnél-szebb hasznostárgy ügyesen volt csoportosítva s a kiállítási terem kelle­mes benyomást tett a szemlélőre. A kiállí­tás iránt mely csekély belépődíj mellett e hó 26., 27. és 28-án volt megtekinthető, nagy érdeklődés mutatkozott s az erkölcsi sikeren felül anyagi eredménnyel is zárult, amennyiben az ott felhalmozott tárgyakból városunk intelligenciája köréből sokan vá­sároltak. — A Néhma Lajos Jós séf kávés üzletét átvette Benkö Sándor, kinek előzé­kenysége és szakképzettsége biztosítja a vevőközönséget, hogy 10—12 százalékkal olcsóbban szerezhetik be kávé szükségletü­ket mint bárhol. Felelős szerkesztő: Dr. Fejes István. Főmunkatárs: Ruprecht Sándor. Laptnlajdonos és kiadó: Morvái János. 2657/1909. kmbp. sz. Pályázati hirdetmény. A szatmárnémeti kerületi műn- kásbiztositó pénztár az Országos Mun- kásbetegsegélyzö és Balesetbiztosító Pénztár 15804/909. sz. jóváhagyó ha­tározata alapján pályázatot hirdet: egy évi 1400 korona fizetéssel javadalmazott iroda tiszti, egy évi 1400 korona fizetéssel javadalmazott külellenöri és egy 1200 kor. fizetéssel javadalmazott nyilvántartói állásra. Pályázhatnak: magyar honos, tel­jes korú, de 40 évnél nem idősebb oly egyének, akik a munkásbiztositási ügyekben jártassággal birnak és azt igazolni tudják, vagy akik négy kö­zépiskolai osztályt végeztek. A kerü­leti pénztáraknál alkalmazásban álló egyének más pályázókkal szemben előnyben részesülnek. A pályázati kérvények 1909. évi julius hó 15.-ének déli 12 órájáig a kerületi pénztárhoz (Széchényi utca 12. sz.) nyújtandók be. A megválasztottak állásukat azon­nal tartoznak elfoglalni. Ezen állások ideiglenesek s a véglegesítés csak a pénztár átszervezése után fog meg­történni. A megválasztottak, minden hoz­zájuk utaló munkát végezni kötelesek. Szatmár-Németi, 1909 junius 28. Litteczkj Endre Polyánszky Miklós elnök. - */ id. ügyvezető.

Next

/
Oldalképek
Tartalom