Szatmár és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1909-10-26 / 43. szám

Melléklet az 1909. évi 43. számhoz. SZATHÁB ÚB VIDÉKÉ. temetőben Székely Gyula s, lelkész inoud szent beszédet — Az ág. ev. lelkész beiktatása. Az újonnan alakult szatmárnémeti ev. egy­ház ifjú. lelkészét Duszik L ■ jóst vasárnap iktutták be nagy ünnepségek között a szat­mári refV templomban. A templom ez alka­lommal ünnepi mezbe öltözött. Az ünnepé­lyen a helybeli előkelőségeken, u városi, állami s katonui körök képviselőin kívül részt vettek az ev. égyház illustris képvise­lőin kívül Nyíregyháza 27, M.-Sziget 15 tagból álló küldöttsége, azonkívül Ungvár és Debrecen is képviseltette magát. A temp­lomi ünnepségen a beiktatási szertartást Bortnik György esperes lelkész végezte s adta át a lelkészi hivatal jelvényét. Majd Materny Lajos főesperes mondott ünnepi be­szédet, Paulik János igazgató lelkész pedig remek beszédben utalt a buktatott lelkész nagy feladataira, s beszéde befejeztével átadta a nyíregyházi egyház gynuyö.rü'flján- dékát a művészi kivitelit Urvacsoru k'elyhet. A beiktatást a polgári daláidu éneke vezette be s bef-jozto a felsőbb leányiskola prueciz karéneke, melyet özv. Jónás Béláné zeneta­nárnő vezetett. A templomi ünnep befejezté­vel 1 órakor összejövoli 1 volt a Polgári' tár- eas körben,'melyen mintegy 100-un vettek részt s az ünneplők sorában hölgyek is nagy számbm voltak jelen. A köszöntők sorát Margócsi Aladár ungvári ev. lelkész nyitotta meg, Lefler Sámuel nyíregyházai gimn. igaz­gató mjnt Duszik volt tanára az uj papáiét történetét adui elő, Mate'rny Lijos az egy­ház vezetőségét, Szlávi D.-zső főgondnokot a nejét, Thurner Albertet s Po9zvék Nán­dort éltette. Uray Géza 1 Paulik János az újonnan szervezett egyházra ürített poharat. Beszéltek még Bortnyik György, Biki Ká­roly, dr. Vietorisz, Du<zik, Bőd, Thurner, Szlávi s Poszvék Nándor, ki a Zelenka Pál püspöktől, Meskó László államtitkártól s többektől érkezett üdvözlő leveliiket olvasta föl. A felszolgált ételek', italok kitűnőek vol tok, mely Pongrác vendéglős kitűnő konyhá­ját dicséri. A feledhetetlen s sokáig emléke­zetes szép ünnepély sokáig fog élni a résztvevők lelkében.- Az ünnepélyen Nyír­egyházáról a következők vettek részt: Dr. Bencs Kálmán, Bortnyik György, Csengeri Kálmán, Csengeri Gyula, Csengeri Mihály, Duszik Pál és leánya-, Hurai Sámuel, Dr. Konti Gyula, L-fler Sámuel, Dr. Oltványi Ödön és neje, Paulik János, Dr.Prok Gyula, Dr. Vietorisz Józ séf, Dr. Szokoluy Gyula, ' Tr.ik Géza, Dr. Bencs Kálmán és T2. gazdá­ból ólló küldöttség M.-Szigetről, "Büky György, Dr. Réczey Sándor, Cékus György, • Skovina Géza, Keller Vallér r lt) gazdából álló küldöttség. —' Papszentelés Rómában. Véceey Aurél báró, az erdélyi egyházmegye pap- növondéke most fejezte be theologiai ta­nulmányait a római felsőbb hittudományi intézetben. E hó 28-án szentelik Rómában áldozópappá, s november 1-én ugyanott tartja első szent miséjét. Ez ünnepélyes al­kalomra a fiatul báró édes anyja s testvérei szintén Rómába utaznak. A csegöldi urada­lom, mely Aurél báró tulajdonát képezi, e hó 28.-án a felszentelés napján ünnepséget rendez. A fiatal báró a felszentelés és pri- micia örömére a szatmári bath, legényegy­letnek, a szatmár-ugocsamegyei néptanító egyesülőinek, a szatmári oltáregyeeületnek, a Cccilegyletnek, a Pázmány- konviktusnak és a kálvária templomnak egyenkint 100—100 koronát adományozott. — Erdőd ünnepe. Lélekemelő s a kivek előtt sokáig emlékezetes ünnepség volt vasárnap Károlyi erdődön. Pemp Antal pra- elátus kanonok megyés püspökünk megbízá­sából e napon szentelte fel nagy ünnepségek között Gróf Károlyi pi trónus s a katli hí­vők áldozatkészsége folytán az 580 év előtt épült á n őst restuurált gyönyörű templomot. Az ünnep ég hírére. nemcsak az erdődi hivek, de a környékből is számosán sereglettek egybe s.„kedves látványt nyújtott a vidéki közönség festői öltözetében. A szorongásig megtelt templomban a felszentelést s az ün­nepi szent, misét Pemp Antal kanonok vé­gezte fényes segédlettel, mig az üunepi szeut beszédet Bodnár Gáspár képzőintézeti tanár tartotta s magas szárnyalása, gyönyörű esz­mékben gazdag szónoklata mély hatást kel tett a hívőkre. Résztvett a templomi ünne­pen Erdőd s környékének intelligentiája is teljes számban valamint 1 Láng esperes-plé; bános által adott diszebéden, melyen számos szebbnél-szebb pohárköszöntő hangzott el. — A honvédség* köréből. Ö felsége a király RónaijHorváth Jenő ajtábornagynak a székesfehérvári és Lóskay Gábor altábor- nagynak u kassai honvédkerület piranc-no kának kölcsönös áthelyezését elrendelte. — Kitüntetett honvédszázadosok A király Nagy Pál 12. honvéd gyalogezred­beli századosnak a katonai érdem keresztet Lépes Ödön budapesti 1. honvéd gyalogez­redbeli népfelkelésügyi honvédszázadosnak "yugállományba való helyezése alkalmából az őrnagyi címet és jelleget díjmentesen ado­mányozta s elreod lte, hogy ez alkalomból Lépes Ödön századosnak a legfelső megelé­gedés kifejezése tudtul adassák. — Uj pénzügyigazgaté helyettes. A pénzügyminisztérium vezetésével megbí­zott miniszterelnök Hegedűs Ferenc pénz- ögyi tanácsost a nagykárolyi pónzügyiguz» gat ósághoz pénzügy igazgató helyettessé ne­vezte ki. — Áthelyezés. Nagy Tamás pénz- ügyigazgató helyettes a nngykárolyi pénz- bgyigü^gatóságtól hasonló minőségben Sátor­aljaújhelyre helyeztetett át. — Kinevezés. A pénzügyminisztéri­um vezetésével megbízott miniszterelnök Cseh Gyula helybeli kir. adóhivatali dijta- lan gyakornokot állomáshelyének megtartása mellett dijjas gyakornokká nevezte ki. — Nyugdíjazások. Buda Simon puszta hidegkúti g. kath. tanító évi 300 koronávul,. Nép Gábor ráksui gör. kath. ta- nitó évi 400 koronával és Oro9 Bálint nyir- megyesi ref. tanitó évi 1400 koronával nyug­díjaztál tak. — Változás egy szerkesztőség­ben. Erdőisy Vilmos megvált a „Szaunái- vármegye“ szerkesztésétől s e hó 24-től a lap szerkesztését dr. Tóth Zoltán nugy- károlyi ügyvéd vette át. — Kinevezés, megbízás. A nagy­váradi- posta s távirdu igazgatóság Barna Erzsébet budapesti lakost a királydaróci postumesteri állásra kinevezte, rápolti Nagy Miklóst a bikszádi posta ügynökség vezeté­sével megbízta. — Óvónői kinevezés. A vallás és közoktatásügyi miniszter Pupp Gizella duua- fóldvári községi kisdedóvónőt a patóházi ál­. lami kisdedóvónővé nevezte ki. — Tanitóválasztás. A nngykárolyi gör. kath. egyház Boska Tivadar nag-ylétui tanítót kántor-tunitónuk megválasztotta. — Eljegyzés. Csobai Béla budapesti ám vasúti hivatalnok eljegyezte Acs Em­mát, Ács Lajos csekci ref. lelkész leányát. — Esküvők. Kovács Lajos tisza esz­án ref. lelkész e hó 21-én d. u. 4 órakor ártotta esküvőjét Dómján Erzsikével, Dóm­ján Lajos kedves leányával. Az egyházi szertartást dr. Baltazár Dezső hajdúböször­ményi esperes a vőlegény volt főuöke vé­gezte. — Gróf Csáki Gábor biztosítási hi­vatalnokkal házusságot kötött Barnu Manci énekesnő, a szatmári színtársulat volt tagja. — Oyászhir. Szellemy Géza m. kir. bányatanácsos, a m. kir. bányászati és kohá­szati egyesület tikára, városi képviselő stb. f. hó 17 én életének 59-ik, boldog házassá­génak 32 ik évében agyszélhüdés követltez- tében Nagybányán váratlanul elhunyt. Te­metése nagy részvét mellett ment végbe. — Szabó Lajos, a koltó-katalini ref. egyház ér­demes lelki pásztora 1848 — 49. évi szabad­ságharc vitéz bajnoka 82 éves korában, pap­ságának 52-ik évében e hó 19-én Koltón el­halálozott. — Mirtsik István csendőrőrmee- ter, köinor/.áni őrsparancsnok e hó 2l-én meghalt. Temetésén az összes környékbeli őrsök képviseltették magukat, a szatmári csendőrség pedig ravatalára díszes koszorút helyezett. — Dr. Kelemen Samu s a taní­tók. Szatmár-Némefí vároá országos kép­viselője alábbi levelet intézte — 340 korona kíséretében — Bodnár György kir. tunfel- ügyelőhöz: „Kedves barátom! A szatmári kereske­delmi és iparbank ma 340 koronát küldött át hozzám, mely összeg nekem a banki sza­bályok értelmében a tanítói internátus dol­gában tett ügyvédi munkálat, illetve az esz­közölt bekebelezésekért ügyvédi munkadij címén jár. — Miután én a tanítói konvik- tus létrejöttét tőlem telhetőleg előmozdítani kívánom, a bank szabályai szerint e részre elvont ügyvédi díjra sem tartok igényt, — Engedd meg tehát, hogy az e cimen a bank részéről' hozzám juttatott 340 koronát hoz zád hzzal a kéréssel küldjem, hogy legjobb belátásod szerint szíveskedjél az intézet -cél­jaira fordítani. — Mindenkor készséggel all- ván neked s a tanitó uraknak szolgálatára vagyok hived: Dr. Kelemen.“ Ezen uemeslelkü adományért ez utón is köszönetét mond az építő bizottság., — Hírek a tanácsból. A tanács a szentvéri faraktárban épített lakóház, kezelő­helyiség és favágó szín felülvizsgálását elren­delte 8 erre a gazdásági tanácsost, főmérnö­köt, főerdéezt, Heinrich Viktor s Szentiványi Károly bizottsági tagokat küldte ki. — A belügyminiszter Nagy János adóhiv. - főnöki 400 koronás működési pótlékát | a Kölcsey kör 800 koronás évi segélyét jóváhagyta. — Csatorna-utcai lakosok kérvényt adtak be a tanácshoz a nyílt' árok helyébe fedett beton­csatorna épitése iránt. A tanács kiadta az ügyet véleményezés végett a mérnöki hiva­talnak. — Reiter Mór kereskedő kérvényt adott be | hatósághoz az iránt, hogy Csa­torna-utcai fatelepétől a vasúti állomásig egy normál iparvágányt építhessen I ehhez a vá­ros hozzá járuláeát kéri. A villamos igaz­gató a kérelmet teljesíthetőnek tartja, ha a vágányt,a villamos telepig kiépítik i azt I Város díjtalanul használhatja. A tanács az ügyet villamvilágitási bizottsághoz tette át. — A Lórántffy egyesület november 28-től december 11 ig házi és kézmiiiparikiállitást rendez. Erre a tanács a városház nagy tér-, mét fűtéssel és világítással díjtalanul áten­gedte. — A tanács Nagy Gábornak Rekettye dűlő 27, Arnaci Andrásnak Ki-leti tug 75/5, Beer Mórnak Németi ibobsár 2, Kis Imrének Kölcsey utca 26, és Szilágyi Istvánnak Pe- rényi-utca 47. szám alatt uj lakóház építé­sére adott engedélyt. — Á szatmárvárme- gy< i gazdasági egyesület 2 szobából álló hi vatos helyiséget kér a városházán. A gaz­dasági tanácsos helyiség hiánya miu.tt évi 400 korona bért hoz javaslatba. A tanács az ügyet a gazdasági szakbizottsághoz utalta. — Az uj postaépület munkálatainak felül­vizsgálatára a főügyészt, főmérnököt, guzda- sági tanácsost, Heinrich Viktor s Szentiványi Károly biz. tagokat küldte ki 8 Kacsó Ká­roly műszaki tanácsost fölkérte. — A tanács Weisz Ábrahám favágó gépét 2108 K 78 fillérért megvette s fölhívta a villamos igaz­gatót, hogy azt állítsa fel a szentvéri farak­tárban. — A tiszántúli ref. egyház ke­rület november 23 és következő napjaiban tartja rendes őszi közgyűlését Debrecenben. — Megjelennek a „Téli Esték“. 1A Téli Esték évekkel ennek előtte u leg­kedveltebb téli olvasmánya volt a családok­nak. Az egész országban elterjedt. Váro­sunkban is, mint igen élvezetes olvasmányt ismerték. A szerkesztőt azonban mugasubb helyről más térre szólították, más irányú lup szerkesztésére. De a közönség nem felejtette el azokat a lapokat. Evről-évro kérik, sür­getik. A szerkesztő Bodnár Gáspár tehát en­gedve a közóhajnuk ee év telén — nov. 1 tői újra megindítja a Téli Estéket. Négy hóna­pon keresetül (nov. dec. jan. febr.) minden vasárnapjára megkapja e lapot ae, aki előre két koronát beküld akár a Morvái János könyvnyomdájába, akár Arany János utca 17. Stám alá. 17 nagy ives terjedelmű kitűnő újságról van itt szó, melyben Bodnár Gáspár azon eredeti elbeszélései is megjelennek, me­lyek még sehol nem közöltettek. — A azatmármegyei agarázz egyesület f. hó 28-án és következő nupo- kon agár, ló és kocsi versenyt rendez. Dij: 400 korona készpénz és tisztelet dij az első agárnak, második dij a tétek fele. Úgy a kocsi, mint a vadász és sikversenyben csakis vármegyénkbeli agarászegyleti tag fogata, illetve lova indulhat és csakis egyleti tag által lovagolható. Nevezési határidő folyó hó 27. este 8 óráig. — Lorántffí estélyek. Okt. 31-én mint a -reformáció emlékünnepnapján, kezde­tükét veszik a szokásos LorántíFy-estélyek mely esti 6 órakor a ref. főgimn. tornater­mében lesznek megtartva. Belépődíjat nem szed a vezetőség, azonban a. kegyes adomá­nyok számára a Loráutffy-perselyt kiteszi Az okt 31-iki estélyen az alkalmi beszédet Biki Károly esperes fogja tartani. — A Szatmárnémetii Jótékony Nőegyesület 1909 október 30 án este fél 8 órakor Hangversenyt rendez a következő műsorral. 1. Simon Aurél ur. Prolog 2 Ti- csénszky Lajosaé Obholcer Margit úrasszony Ének : Leancavalló, Bajazzó, Madár ária Művész-sors. Életkép 1 felvonásban. A Szat­márnémeti jótékony nőegylet számára irta: ifj. Littecky Endre. Személyek: Kucoráné, maecenás Nagy Jolánkti, Sanyi Fábián Lajos, Pepi Acél Nándor, Jani dr. Jónits Miklós, Jóska Tombory Ernő, Elemér dr. Südy Tibor, Mici, modell Rácz Mfirgit, Házmester Létay Ferenc. A darabot kiegészítő élőkép szereplői: Fleischmun Oszkárné uraszszony, Dr. Haraszthy Béláné úrasszony, Ticsén- szky Lajosnó, Obholczer Margit uraszszony Benicky Bella urloány, Berghofifer Ilonka urleány, Daniel Kató urleány, Fekésházi Mici urleány, Gödény Mariska urleány, Pálffy Aranka urleány, Harmath Anna ur­leány, Ilosvuy Bella urleány. Maróthy Sand- rin, Morvái Büske, Mikola Zsófia, Molnár Rózaika, Novák Giziké, Nagy Gabi, Pataky Irénke, Sepsy Margit, Sepsy Mariska, Szkiva Margit, Uher Amadil, Zsákmány Margit urle- ányok. 4. Gerber Jenő zeneművész: Wieni- uwski Legendája. 5. Ticsénszky Lujosné Obholcer Margit úrasszony. Ének. S.. Jaste- adon: Hajós-dal. Kutonásan. Vigjáték 1 fel­vonásban. Irta: Andreánszky Jenő. Gárday Albert, nyug. huszárőrnagy, Csomay Győző, Jolán, özv. Berendi Gyulané: Izikué Ilosvay Erzsiké, Olga: Visky Ella. Lenkey Emil minj titkár: Fábián Lajos, Huszár Elemér birlapiró: Dr. Pirkler Ernő, Gyuri, inas Gárdaynál : Sajó Géza. Idő jelenkor. 7. Gerber Jenő zeneművész ur. Magynr da­lok. Az előadás kezdete pontosan fél 8 óra­kor. Az előadás után | Pannónia nagyter­mében táncmulatság lesz, melyre a páholy és a földszinti jegyek belépő-jegyül szol­gálnak. — Házvétel. Dr. Jéger Kálmán tiszti főorvos, Dr. Vajay Károly polgármester Át- tila-ntcai házastelkét 47.000 koronáért meg­vásárolta. — Elitéit pkir&thamiBitó. A kir. tszék Koszt im Mikuláj sóinkul pataki lakost, mert egy 28 koronáról szóló váltóra a Kerebán Juon aláirását meghamisította és a Chiorana pénztárába leszámitoltatta, hat hónapi börtönre ítélte. — Pályásat mérnöki ■ építő­mesteri állásra. A városnál meghirdetett mérnöki s építőmesteri állásra e hó 20-án, illetve 25 én járt le a pályázat. A mérnöki állásra pályáztak: Markuhn István oki. épí­tész mérnök Nagyvárad, Bekő Ferenc ok), mérnök Tőrökszenttnilclós s Balázs József oki. mérnök Békés. Az építőmesteri állásra egyedül Varga János városi építőmester pályázott. — Egy piros szegfücsokor. Me- gyeszerte élénk feltűnést keltett a nugy- károiy illetőségű Véméndre megválasztott fiatal körorvosnak dr. Korányi (Katz) Ferencnek tragikus öngyilkossági hire. Vé- raéndi híradás szerint halálhíre ott épen oly meglepetést keltett, mint Szatmármegyében. A külsőségekből Ítélve semmi jel sem árulta el az öngyilkos orvos sötét szándékát. Mig Nagykárolyban a szülői háznál magába zárkózottam visszavonultan élt, uj állomás helyén rövid idő alatt kedves modorával kedvencévé vált a nagyszámú uíi társaság­nak. Halála előtt egy nappal még az egész télre való tűzifát megrendelte. Szőnyegeket vásárolt. Az öngyilkosság előtt egy fél órá­val egyik betegen súlyos és igen jól sikerült operációt végzett. Mikor ebédelni kellett volna, bezárkózott rendelőjébe és szivén lőtte magát. Azonnal meghalt. Tettének okát senki sem tudja. Levelet nem hagyott hátra. Mindössze szülei arcképére irt rövid búcsúzó sorokat. Papírkosarában egy a felismerbet- lenségig széttépett női arcképet találtak. De sejtetni engedi a halál okát egy virágcso­kor, mely Nagykárolyból érkezett. Óriási piros szegfücsokor volt. Keskeuy fehér sza­lagján irónnnl ez volt ráírva: „Te akartad igy. M.“ Névtelenül s a temetés után érke­zett s a frissen hantolt sírra helyezték. — Szatmáriak — a debreceni népgyülósen. Debrecen város és Hajdú- megye függetlenségi pártjai északkeleti Magyarország függetlenségi pártjaivul együtt az önálló magyar nemzeti bank felállítása és gazdasági függetlenségünk megvalósítása érdekében f. hó 31-én vasárnap d. u. 2 óra­kor Debrecenben nagy népgyülést tartanak, melyre a rendezőség Hajdú, Jász-Nagykun- Szoluok, Szabolcs, Bihar, Szatmár, Szilágy, Ugoc°a, Be reg, Máramuros és Ungmegyék össze s függetlenségi pártjait és köreit meg­hívta A szatmári függetlenségi és 48-as párt végrehajtó bizottsága ez ügyben f. hó 24.-én Csomay Imre elnöklete mellett az Iparos olvasókörben gyűlést tartván, kije­lentette, hogy lelkesedéssel csatlakozik »■ debreceni s hajdumegyei függetlenségi pár­tok mozgalmához s hogy a debreceni Dép- gyulésen küldöttségileg fogja magát képvi­seltetni. A küldöttségben való részvételre 17-en jelentkeztek. A gyűlésen résztvett városunk országgyűlési képviselője is, ki a politikai válságot tartalmas, tüzes beszéd­ben ismertette s a párt híveit egy országos politikai harcra előkészítette. — Csőd. A Szutmár-németi kir. tör­vényszék Weisz Emánuel Deák-téri posztó­kereskedő ellen elrendelte a csődöt. Csődbiz­tos Riedl Gyula tszéki nlbiró s tömeggond­nok Korányi János ügyvéd. — A halmii vasúti katasztrófa. Emlékezetes még olvasóink előtt az a bor­zalmas vasúti katasztrófa, a mely ez év au­gusztus havában Mikola és Halmi állomá­sok között történt. A katasztrófa alkalmából a Túr folyó hídja mellett két tehervonat összeütközött s az összeütközés folytán a sze­mélyzetből Barazsu Lajos fékező meghalt, Kovács Sándor fékező súlyosan, több pedig kevósbbé súlyosan megsérült, a vonaton levő árurukomány pedig teljesen tönkre ment. A katasztrófa ügyében az ügyészség lefolytatta a nyomozást ' és ennek eredményeképpen most hozta meg Jákó Sándor dr. kir. ügyész a vádiratot. Az ügyészség két vasúti alkal­mazott, és pedig Demeter Sámuel 28 éves, debreceni lakos vonatvezetésre alkalmazott fékező, Lipcsey András 31 éves, királyházai lakos mozdonyvezető, Oláh József 47, éves mikolai váltó kezelő, Dobos Gábor 49 éves, Zimán Mihály 39 éves mikolai pályaőrök, Pogány Frigyes 44 éves, jelenleg szatmári lakos volt mikolai állami elöljáró s Ungváry István 41 éves, mikolai váltókezelő, térmes­ter ellen emel vádat s a bt. 438. §. szaka­szába ütköző közveszélyes cselekmény vét­sége miatt. A gyanúsítottak nem ismerték be bűnösségüket, de a tanuk vallomásai és a beszerzett bizonyítékokból az ügyészség ' bizonyíthatónak látja azt. A főtárgyalásra 17 tanút kér az ügyészség beidézni. — Automobil baleset. Dr. Vajay Imre és dr. Gőbl Alajos törvényszéki orvo­sok f. hó 22-én délután a dr. Vajay auto­mobilján egy csecsemő holttestének felbon­colására Csengerujfaluba mentek, aki a szülésznő vigyázatlansága folytán elvérzett. Velük ment Morvay Károly vizsgálóbíró és Mező Károly írnok is, valamint Haller Fe­renc takarékpénztári könyvelő óa Morvay .egyik kis fin. A társaságot azonban baleset érte. Ugyanis Csenger főutcáján az uutotno-

Next

/
Oldalképek
Tartalom