Szatmár és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1909-09-21 / 38. szám

8ZATMAR ES VIDÉKÉ. váiy Berta úrnő, testvérei s kiterjedt előkelő rokonság gyászolják. Temetése e hó 17-én volt Batáron nagy részvét mellett s ugyanott helyezték örök nyugalomra a családi sir- ker'tbe. — Dezső Kálmán kir. itélőtáblubiró fia Kálmán 14 éves korában nyolchavi beteg uég után Debrecenben meghalt. Udvariban helyezték JBrök nyugalomra. __ Öngyilkos urileány. Megrendítő eset történt vasárnap délután 2 órakor Nagy­károlyban. Ilyés Irma, Ilyés Olivér árvaszéki ülnök viruló szépségű 18 éves leánya, mig szü­lei a városi szőlőkertben időztek, lakásán revol - vérrel halántékon lőtte magát s azonnal meghalt. Tettének okát még csak nem is sejtik. Valószínű, hogy tulérzókeny szive csá­bította rettenetes tettének végrehajtására. Délelőtt már rosszullétről panaszkodott s templomba sem akurt menni nővérével. Fej­fájásban sokat szenvedett, s emiatt ebédre, vacsorára még szobájából sem meut ki, e na­pon is igy vissza vonulva töltötte idejét. A halálesetet fivére Zoltán honvéd hadnagy vette észre, segíteni azonban már nem lehe­tett. Az orvosok véleménye szerint a meg­rendítő öngyilkosság 11 óra tftjban történ­hetett. A tragikus eset hire futótűzként ter­jedt el az egész városban s általános mély részvétet keltett. — A zsidó ltjév. A zsidók ujcsztendő ünnepének, első napja csütörtök, szeptember 16 ika volt. Ezen naptól egészen 1910. októ­ber 3-ikáig bezárólag folyik a zsidóságnak, a világ teremtésétől számított 5670-ik éve, mely 383 napot és köztük 55 szombatot fog­lal magában. Maga az újév ünnepe szeptem­ber 16. és 17-ikére, csütörtökre és péntekre esvén, a szerdán kora este bezárt üzletet hétfőig, 20-ikáig a kereskedő uz iparos ki Dem nyithatta az ünnepéhez tapadó szombat és vasárnap miatt. Az ünnepek, szombatok és vasárnapok ilyetén halmozásából eredő eíéle kalamitás ismétlődik szeptember 29 ikén este és tart október 4-ig; továbbá október 6-ikán este és tart október 11-ig; nemkü­lönben 1910. április 22-ikén este és tart 26-ig; valamint junius 10 ikén este és tart 15-ig. — A szatmári ref. egyház­megye közgyűlése szeptember 16-án Csengerben tartatott, melyen az egyházmegyei képviselők közül körülbelül százhu9zan vettek részt. Az ülésen Biky Károly esperes-lelkész és Luby Géza gondnok elnököltek. Az esperes megnyitójában kiemelte a gyülekezés helyé­nek történelmi jelentőségét, hol egykor a magyar kálvinizmus létesülésónek érdekében zsinatot tartottak. Néhai Nagy László ta- nácsbiró helyére az egyházmegye Sipos József egyházmegyei aljegyzőt választotta meg, ki az esküt letette. — A közgyűlés jóváhagyta a tanítói gyámintézet határoza­tait, a gyámintézet számadásait és a szat- márnémetii egyház egy régebbi keletű kisa­játítási ügyéhez hozzá járult. — A fehér- gyarmati ref. iskola államosításától ellenben hozzájárulását megtagadta. A kölesei papi­luk újabb és helyesebb építésére adandó javaslatra Bélteky Lajos tanácsbirót és Kótay Pál faipariskolai igazgatót kérték fel. A tanítók közül egyházmegyei képviselővé Yarga János jánki tanítót választották meg. A segély kérvényeket a közalaphoz és segély­egylethez fölterjesztik. — A szatmári taní­tóképzőről szóló bizottsági jelentést is jóvá­hagyólag vették tudomásul. Ülés u'án a Szuhányi-féle vendéglőben közebód volt. A gyűlésen városunkból részt vettek: Dr. Bö­szörményi Emil, Dr. Keresztszeghy Lajos, Uray Géza s Dr. Farkas Antal tannesbirák, Dr. Hantz Jenő egyházm. főjegyző, Dr. Bak- csy Gergely- igazgató. — Önképzőkörök alakuló gyű­lése. A kir. kath. főgimnázium . „Kazincy önképzőköre“ e hó 16-án csütörtökön, Sán­dor Vince tanár vezetése mellett tartotta alakuló gyűlését, amelyen az igazgató s ve­zető tanár jelölése alapján a következőképen alakult meg: Elnök: Bárdóly Sándor VIII. o. t. Titkár: Somogyi Jenő VIII. o. t. Pénz­táros: Mensáros Zoltán VIII. o, t. Főkönyv­táros: Uhl József 8 Radlinszky Ernő VIII. o. t. Főjegyző: Varjú Vilmos VII. ó. t. Al­jegyző: Gruber László VII. o. t. Alkönyv- tárosok: Egressy Izidor s Orbók Kálmán VII. o. tanulók. A titkár elnöklete alatt mű­ködő birálá bizottság tagjai lettek a VIII. osztályból: Bereghy Sándor és Schvartz La­jos, a VII. osztályból: Fejes János és Kár­páti Győző. — A tanítóképző intézetben két évtized óta áll fenn a Vörösmarthy-ünképző- kör az ifjú pedagógusok szellemi önállóságá­nak, előadó ügyességének fejlesztésére. Mű­ködő szak- és szépirodalmi művek készítésé­ben, műszavalásokban, szabad (pedagógiai) előadásokban, hasznos könyvek olvasásában s ismertetésében, ének- ás zenekari piécek- ben nyilvánul. Évente 10—15 rendes s 7 ünnepi gyűlést tart. Ez évi alakuló gyűlé­sén Tóth József vezető tanár elnökké Git- ling Ferenc, főjegyzővé Szappanos Andor IV. éves növendékeket nevezte ki, aztán egyhangulag megválasztották könyvtárossá Juhász Kálmán IV. éves és Tircsi Polikárp III» é., az olvasóterem felügyelőjévé Plank Antal III. ő., aljegyzővé Zinner György II. éves növendéket. A tagok száma 75. Rendkívüli városi közgyűlés lesz csütörtökön d. u. 3 órakor, melynek tárgyúi: Hitelesítő küldöttség kirendelése a hitelesítés helyének és idejének meghatározása. A szentvéri faraktár kibővítése céljából meg­szerzendő ingatlanokra vonatkozó szerződések megkötése. Hirok a tanácsból» A debreceni kei eskedelmi s iparkamara az alsó fokú kereskedelmi s ipariskoláktól a segélyt az utóbbi években követett szokásához híven, most is megtagadta. Erről a tanács a kir. tanfelügyelőt értesítette. — A kir. tan- felügyelőség telket kért a várostól a gyönge- tehetségű gyermekek iskolájának felállításá­hoz. A gazdasági tanácsos a megkeresést azzal a jelentéssel terjesztette be a tunács- hoz, hogy az allamositási szerződésből vilá­gosan ki nem tűnik, tartozik-e a város ezen iskolához telket adni, e kérdést azonban a tiszti főügyész meghallgatása méllett úgy véli legjobban megoldhatónak, ha egy ter­met épit a Kinizsi-utcai állami iskolánál, ha pedig ez iskola idővel fejlesztésre szorul, minden iskolánál lehetne egy-egy termet felállítani. — A tanács a városrendezés uj térképét véleuáény nyilvánítás végett fel­küldte az orsz. mérnökegyesülethez. — A tanács Várudi Kálmánnak Hostánc 18, Popper Lajosnak Ljmajor 1, Markocsán Józsefnek sarkadi Nagy Mihály-utca 12 s Nagy Lajosnak Rekettye-dülő 21. sz. alatt uj lakóház építésére engedélyt adott. — A Dobó-utca kövezésére és világítására vonat­kozó kérelmet a tanács kiadta a mérnöki hivatalnak. — A tanács Komáromi István­nak a Kölcsey- és Töltés-utcák közti össze­köttetés megnyitása iránti kérelmét előké­szítés végett kiadta a mérnöki hivatalnak. — A tanács fslhivta mindazokat, kik a felső kertskedelmi iskola fenntartására ado­mányokat tettek, ajánlataik megújítására. A kibocsátott szózat azonban visszhangra alig talált, mert három évre szóló adományaikat ez ideig csak a Kereskedelmi csarnok (500 kor.), Neuschloss-féle fűrész gyár (50 kor.) s Morvái János nyomdatulajdonos (30* kor) jelentették be. — Jablonszky György borászati felügyelő kérelmére a tanács felhívta a szatmárhegyi hegyközség figyelmét az octóber 11-én Szinérváralján rendezendő minta szüret iránt s a hirdet­ményt széleskörű terjesztés végett kiadta a hegyközségi elnöknek s a kapitányi hivatal­nak. — A tanács a lóvásártérre a gőzmal­mon felől uj bejáró nyitását határozta el az állategészségügyi szakértők véleménye alapján. Egyszersmind tervet és költségve­tést kért a mérnöki hivataltól a vásártéri bejáratok tető alá helyezésére, mivel az állatoknak szabad ég alatti vizsgálata már számos panaszra adott okot. — Dr. Tanódy Mártonnak, mint a zeneiskola igazgató- tanácsába a városi törvényhatóság részéről kiküldött tagnak az iskola múlt évi műkö­déséről szóló jelentését tanács tudomásul vette s a folyó tanévre, ismét őt kül­dötte ki. — A csatornázás és vízvezeték ügye. A vízvezetéki bizottság kedden dél­után Dr. Vajay Károly polgármester elnök­lete alatt Varga József fővárosi mérnök s a tagok élénk részvételével rendkívül népes gyűlést tartott, melyen a tervezésre vonat­kozó miniszteri leiratra adandó válusz felett tanácskoztak. Kifogásolta ugyanis a minisz­ter, hogy a Kossuth kert helyett a Szamos völgyét szemelte ki a város vizszerzés céljá­ból. Korántsem volt ez negligálása a minisz­térium közegészségi mérnöki osztálya által 12 évi előtt készített terveknek. A Kossuth kerti kút vize ugyanis nem elég mély a kert öntözésére sem, nem hogy a várost képes volna ellátni, azért e terv föltétlenül elej­tendő volt s kellett megbízhatóbb források után kutatni. A csatornázásra vonatkozólag pedig a közegészségügyi mérnöki osztály 1898. évben csak úsztató rendszerű csator­názásra készített terveket és mivel újabban Miskolc és más városok az élválasztó rend­szer szerint építették ki csatornahálózatukat, látni akarta a város, melyik előnyösebb, egy­szersmind óhajtotta tudni a két rendszer kö­zötti külömbséget a költségek tekintetében is. Az úsztató rendszer mellett egységes csatornahálózatban nyer levezetést úgy a szenny, mint a csapadékvíz, ezért a csator­nákat záporra kell dimmenzionálni, hogy bármilyen bő csapadékot képesek legyenek levezetni. Terv- és költségvetés nélkül mind- ezekről tájékozást szerezni nem lehet. Ezen­kívül kétes, hogy vájjon a csatornák szenny­vizeit lehet-e tisztítás nélkül a Szamosba ereszteni, vagy sem. Tehát szükséges tudni a tisztítási költségeket is mind az egyik, mind a másik rendszer mellett, ami lénye­gesen befolyásolhatja a közönség elhatározá­sát. Tehát ezért szükséges a tervpályázat. A bizottság ezek után elhatározta, hogy a halvány kerti próba szivattyúzás befejezté­vel lehívja Farkas Kálmán min. osztályta­nácsost, a tervek készítőjét hogy a továb­biakra nézve az ő véleményét is kikérje. — Gépbemutatás. A Szatmármegyei Gazdusági Egyesület Gilvácsou, Jantgik test­vérek gazdaságában motoros és . mngánjáró gőzeke bemutatást rendez f. hó 23-án és 24-én. Be lesznek mutatva az Első Magyar Gazdasági Gépgyár niagÚDjárója és a Kő­szegi-féle benzinmótoros talajművelő gépek. — Ismerkedési est a társaskör­ben. A dal - éá zeneegyesület hosszas szü­net után ismét élétjeit adott magáról 1 a dal testvérek s a dal barátai a pártolótagok közül mintegy 80-an gyűltek össze a Tár­saskörben ezombuton este tartott ismerke­dési estélyen. Az est folyamán Dr. Fechtel János alelnök üdvözölte a tagokat s köszön­tötte I dalegylet diszelnökét Visky Károly ny. kúriai bírót, ki a meleghangú szép be­szédre keresetlen őszinte szavakban válaszolt. A kedélyes összejövetelt a dulegylet három szép dala fűszerezte, mig Fábián Lajos és Tary Lajos énekkel, Molnár János coup- lékkal szerepeltek s mindhárman oly siker­rel, hogy ének és couplé számukat meg kellett toldaniok.. Különösen érdekességet kölcsönzött Fábián énekének azon körül­mény, hogy az általa előadott gyönyörű dal szövegét és zenéjét Dr. Visky Sándor kir. törvényszéki biró irta. Nagy sikere volt a Pfultz Emil, Ferencz Ágoston, Murkos Imre s Veres Lujos által előadott vonós négyesnek is. A hangulat mindvégig kedé­lyes és emelkedett volt s reggel felé járt az idő, midőn Bunkó Vince hegedűjét meg­pihentette. — Hangverseny a színházban. A szatmármegyei Urlovasok Egyesülete által a lóverseny napján f. hó 26-án a városi színházban rendezendő hangversenyen Benes Ida operaénekesnőt Kovács Etelka zenetnnárnő a kiváló zongora művésznő — néhai Kováce János szatmári ügyvéd leánya — fogja majd kisérni, ki ezenkívül két solo számmal is szerepel az estén. Kovács Etelka a napok­ban -tért vissza külföldi tanulmányi körút­járól, mely alkalommal Bécsben, Berlinben és Párisban a leghirneveeebb mesterektől vett órákat. A hangverseny teljes műsorát a napokban adják közre. Az érdeklődők tájékQzására azonban annyit már most meg­említhetünk, hogy Benes Ida zongorakiséret mellett Wagner: Lohengrin operájából Elza álmát, Donnizotti Lucrecia Borgia operájá­ból a nagy áriát, Fráter, Dóczy és Aranytól magyar nótákat, hárfakiséret mellett pedig az „Ave Máriá“-t és egy olasz dalt énekel. Wojditsch Sárika ez az országos hírű fiatal hárfaművésznő, ki nemcsak gyönyörű játé­kával, hanem elbájoló szépségével is hódí­tani fog, Trnecek: Schubert-Fantasiá-ját, Hasselinans Priére dalát játszu. Erdőssy. Vilmos a „Szatmárvármegye“ f. szerkesztője, „A huszas dz8Ídások zászlósa“ cimü, a ka­tonai életből merített hangulatos elbeszélését olvassa, fel. A művésznők fényképei Huszár Aladár könyvkereskedő kirakatában vannak kitéve. — Esküdtszéki tárgyalás. A f. évi szeptember havi esküdtszéki ülésszak 20-án hétfőn vette kezdetét. Balogh András bőrvelyi illetőségű 23 éves paraszt bűn­ügyét tárgyalták, kt 1909 ápril 14 és 15-ike közötti . éjjelen pénzvágyból atyját előre megfontolt szándékkal kezével megfojtotta s a padlásról lehozott kötéllel felakasztotta, hogy azt a látszatot keltse, hogy upja ön­gyilkos lett. Az ítélő tanács tagjai voltak dr. Papolczy Gyula kir. ítélőtáblái biró el­nöklete alatt Dr. Balázs János s Dr. Roz- gonyi Viktor tszéki birák. A vádat Dr. Fabó Zoltán kir. ügyész, a védelmet Dr. Markovics Aladár képviselte. A biróság a tárgyalás során beigazoltunk látta a vádat s a 279. §-bu ütköző bűnügyben szándékos emberölés vétsége miatt a 91. § értelmében 15 évi fegyházra, 8 évi hivatalvesztésre és összes felmerült perköltségek megfizetésére Ítélte. Enybitő körülménynek vette a biró­ság vádlott fiatal korát s alacsony művelt­ségét. Az ítéletben úgy az ügyész, védő mint vádlott megnyugodtak. — Bűnügyi főtárgyalás. A hely­beli kir. tszék büntető tanácsa e hó 17-én Ítélkezett Polónyi (Bőhm) Albert elleni rá­galmazás perben, melynek tárgyát az képezte, hogy a- múlt télen a Pannóniában a városi tiszti karról sértőleg nyilatkozott s azt gya­núsító kifejezésekkel illette. A biróság Polo- nyit 100 K fő s 10 K mellékbüntetésre s behajthatatlanság esetén 15 napi ítélte. Az Ítéletben úgy a vádlott, ügyész megnyugodott, — Megfelebbezett kinevezés. Flontás Döme városi számtiszt Dőry Lász­lónak közkórházi gondnokká történt kineve­zését azon cimen, hogy az állásra pályázók közül azok, kik a pályázati feltételben kí­vánt képesítéssel bírnak, mellőztettek, a belügyminiszterhez megfelebbezte. — A Szamos halottja. A Szamos kis kőkert alatti partján pénteken délután egy uriasan öltözött férfi hullájára akadtak. A hulláról a zsebében talált iratokból meg­állapították, hogy Pető Károly zilahi illető­ségű marhakereskedő. A nyomozás megálla­pította, hogy nevezett előzőleg a Royal szál­lóban lukott s távozása előtt levelet irt s a szálló személyzetének azt mondta, hogy el­utazik. Az orvosi jelentés szerint a hullán .külsérülés nem volt észlelhető § a hat nap óta vízben levő s erős rothadásnak indult testet teljesen sértetlenek találta. Miután Pető a szálló személyzete előtt súlyos beteg­ségéről több ízben tett említést, valószínű bog/ ez volt oka öngyilkosságának, de nem lehetetlen, hogy anyagi zavarok miatt ke­reste u halált. — A hitvesgyilkossággal vádolt Róth Albert ügyében öt napi tárgyalás után, kedden este hozták meg verdiktjüket, több mint 7 szóval kimondván, hogy Róth Albert a felesége meggyilkolásában nem bűnös. E verdikt alapján a kir. törvényszék Róth Albertet az ellene emelt vád alól föl­mentette I azonnal szabadlábra helyezte. — TŰS. özv. Savanyu Jánosáénak a dohánybeváltó közelében levő kis lakóháza e hó 17-én délután elégett. Ugyanakkor este a Piros berekből jeleztek tüzet, de ez csak vük tűzi lárma volt. Lengyel Márton lankáján bejelentés nélkül száraz fagalya- kat égettek. — Halmi János érték papírjai. A vádtanács özv. Gulgóczy Istvánnét Dr. Kelemen Samu ügyvédje utján értesítette, hogy a bűnügyi zárlat alá vett 68,000 kor. értékű papirok kiadását elrendelte, ezen ha­tározattal mintegy elismerte azt, hogy a betétkönyvekben özv. Galgóczyné ajándéko­zás utján jutott és igy jogos tulajdonát képezik. — A vonat kerekei alatt. Teszlai Ferenc 'uszkai illetőségű 52 éves juhászt szeptember 15-én este a Fehérgyarmat felől Szatmárra érkező vonat a ezatmár-lázári fordulónál halálra gázolta. A szerencsétlen juhász hulláját a Szatmárról Gyarmat felé robogó vonat vezetője vette észre. A holt­testet Morvay Károly vizsgálóbíró jelenlé­tében dr. Vajay Imre s dr. Göbl Alajos Itszéki orvosok boncolták föl i a bizottság megállapította, hogy a juhász részeg volt s a végzetes baleset ily állapotban érte. — Molnár-bál. A nagygőzraalmi molnárok és munkások 1909 október 3-án a »Vigadó“ összes termeiben segélyalap­mulatságot fogházra mint az juk javára nagyszabású szüreti rendeznek. — Megrabolt szabómester. Erdőss Károly Tompa u. 23. sz. alatt lakó szabómes­ter házát eladta. A feletti örömében hogy zsebébe sok pénzt érzett, elment mulatni a város több korcsmájába. Éjfél után az Er­zsébet kávéházba vetődött s egy nagyobb társasággal pezsgőzni kezdett, majd mámoros fővel hazafelé indult s mikor hazaért azt a kellemetlen felfedezést tette, hogy 4540 korona készpénze s 6000 koronáról szóló betéti könyve nyomtalanul eltűnt. Je­lentést tett a rendőrségnek, a hol a nyomo­zást megindították, a nyomozásnak ezúton mai napig sincs eredménye. — Elkésett kitüntetés. Említettük, hogy Kardos György,szamosdobi gör, kath. tanitónuk a miniszter hosszú eredményes szolgálatainak elismeréséül évi 200 kor. sze­mélyi pótlékot engedélyezett. A kitüntetett tanító azonban munkájának gyümölcsét már nem élvezhette, mert e hó 11-én örök pihe­nőre tért. Az elhunyt tanitó 68 éves volt s 49 évet töltött a tanügy szolgálatában. — Az uj óvoda átvétele. A Ki- nizsi-utcui állami iskolával szemben 50. sz. telken épült uj óvoda átvétele Furkas László vállalkozótól e hó 15-én történt meg, mely átvételen a várost Bartha Kálmán gazd. tanácsos, Junkovics János s Kótai Lajos biz. tagok, a kir. tanfelügyelőséget Bodnár György kir. tanfelügyelő s a mérnöki hiva­talt Varga János képviselték. — A Képző- és Iparművészeti tanfolyamra október hó 1-éig lehet bei­ratkozni (a délelőtti órákban a kir. kath. főgimn.-ban — I. em. rajzterem. —) tantár­gyak: 1. Alakrajz. 2. Csendélet, tájkép. 3. Hímzés, kivarrás tervezés. 4. Iparitárgyak tervezése. (Minden tárgy hetenkint egy ket­tős órában.) TandíjS havonkint 8 kor. — Az első havi tandíj a beiratkozáskor fizetendő. — Behatási dij (2 tanfélévre) 1 kor. A tanfolyam működését október hó 1-én kezdi. — Akar nősülni? Hölgyektől (ezek között olyanok törvénytelen gyermekekkel, testi hibával atb.) 5—500,000 korona va­gyonnal fel vagyunk hatalmazva, megfelelő férjet keresni. Csakis urak (hu vagyonnélkü- liek is), akiknek komoly szándékuk van és gyors házassághoz akadály nincsen, írjanak e címre: L. Schlesinger, Berlin 18. (Deutschland). — A Nóhma Lajos József kávés üzletét átvette Benkő Sándor, kinek előzé­kenysége és szakképzettsége biztosítja a vevőközönséget, hogy 10—12 százalékkal olcsóbban szerezhetik be kávé szükségletü­ket mint bárhol. Felelős szerkesztő: Dr. Fejes l8tván. Főmunkatárs: Ruprecht Sándor. Laptulajdonos és kiadó: Morvái János. Szerkesztői üzenetek. Fátyol Ilonka Helyben. Megkaptuk s a mai szá­munkban le is közöljük Igen kedves, hangulatos és ritmuaos apróság. Tehetségre vall. Lesz ott még több is, ahol ez volt. Szivesen látjuk máskor is. Üdvözlet I Jávor Bella Királyháza. Múlt heti számunkból anyagböség miatt maradt le. Pedig már ki is volt szedve. A viszontlátásig. IVijCI

Next

/
Oldalképek
Tartalom