Szatmár és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-27 / 17. szám

Melléklet az 1909. évi 17. számhoz. — A kath. legényegylet május 2-fin vasárnap sz. József oltalma ünnepén d.e. 11 órakor a zárdutemplomban ünnepélyes istentiszteletet tart, mely alkalommal Tóth József tanár ünnepi beszédet intéz uz ifjú­sághoz, a nagy misét pedig a papnövendékek segédletével Jaklovics György tanár mondja. Az ünnepre a nagy közönséget is szívesen látják. ., — A faipari szakiskola. Az uj állami faipari szakiskola építését mar meg­kezdették. Mig az uj épület ejkészül uz iskola régi hdyén a Rákóci-utcai Fogurasy házban m arad. — A Tanítók Háza. A szalmái- megyei tanítók egy nagyobb küldöttsége az elmúlt napokban Bodnár György tunfelü- tryelő vezetésével tisztelgőt Vujny Károly dr polgármesternél és megköszönte a „Taní­tók Háza“ létesítésén kifejtett fáradozásait. Ez alkalommal a tanítók Falu-sy Árpád főispánt is táviratilag üdvözölték. Itt em­lítjük meg, hogy a „Tanítók Háza“ építő bizottsága az Attilla utca Jánosi féle Telket 32.600 K-ért megvásárolta palotája céljaira. — A Dalegyesület hangversenye. A Szatmárnémeti dal- és zeneegyesület május hó 1-én a Társaskörben tagilletményes hangversenyt rendez. Kezdete pontban 8 órakor. Az egyesület tagjai és hozzátartozóik belépődíjat nem fizetnek, nem tagok számára a belépődij személyeukint 2 korona. Mű-or: l. Nyitány. Erkel Ferenc Huuyady László cimü dalművéből. Előadja a zeneiskola zene­kara 2. Rajnán. Férfikar. Beschnittől. Elő­adja az egyesület énnekkura. 3 a) Románc. Svendsentől. b) Plevna nóta. Hubaytól. Előadja: Benkő Alice k. u. Zongorán kiséri: Benkő Miksa. 4 Magyar nóta. Sztojunovics Jenőtől. Előadja az egyesület énekkara. 5, Szerenád. Volkmanntól. Előadja a zeneis­kola énekkara. 6. Elvennélek. Erkel Ferenc- tői. Előadja az egyesület énekkara, — Uj vonatok a bikszádi vona­lon. Szatinár-Kosutkert és Bikszád között a múlt nyáron közlekedett fürdővonatok május 1-től bezárólag szeptember 15-ig ismét for­galomba helyeztetnek. Szatmár—Kossutkert- től—Biksztídig és vissza vasar-ós ünnepna­pokon julius 1-től bezárólag augusztus 31-ig egy-egy tehervonut fog személyszállítással közlekedni, mely Szatmár—Kossuthkertről Bikszádra reggel 6 óra 6 pkor indul, Bik- 8zádról vissza Szatmár-- Kossuthkertre éjjel 10 óra 5 pkor érkezik. — Az országos városi takarék- pénztár. A városok hiteligényeinek kielégí­tésére alakítandó országos városi takarék- pénztár április 29 ikén tartja értekezletét Budapesten, melyre a tanács Dr. Vajay Károly, polgármestert küldte ki. — Visszavont áthelyezés. A vallás és közoktatásügyi miniszter Neubauer Ele­mér igazgató tanítónak Foguras városába vonatkozó áthelyezési rendeletét visszavonta és fentneveztetett régi állomás helyén meg­erősítette. — Kinevezés. A földtuivelé-ii minisz­ter Zoltán Ákos Uertésztanitót, a nagybányai gyümölcs védekezési kísérleti állomás veze­tőjét a X. fizetési osztályba fatenyésztési felügyelővé nevezte ki. — Eljegyzések. Dr. Fekete Samu orvos eljegyezte Reiter Rózsika urleanyt. — Klein Ferenc terménykereskedő, Klein Vil­mos bankigazgató fia, eljegyezte Moskovicz írónkét Nagylónyáról. — Dr. Stein Izsó Béla eljegyezte Smilovic3 Arankát Nagy­somkjiton. — Esküvő. Dr Lachéta Brúnó hely­beli orvos Lachéta János ny. m. kir. fő- bányatanácsos fia ma tartja esküvőjét Ara- nyosmegyesen Boros Jolánkával, Botos Zol­tán aranyosinegyesi földbirtokos és neje Jakó Kata leányával. — Házasság. Pupolczi Lajos helybeli m. k?ir. csendőrőrmester tegnap kötött házas­ságot Lajos Piroskával. — Halálozás. Kenyeres Károly tekintélyes helybeli polgár April 20-áD 82 éves korában elhunyt. Temetése ápril 22-én délután 4 órukor volt nagy részvét mellett. Az elhunytat csuládja és nagyszámú rokon- ság gyászolja. — Köszönetnyilvánítás. Minduzon jó barátaink és ismerőseink, akik feledhetet­len férjem, illetve édes apánk temetésén megjelentek részvétükkel és fájdalmunkat enyhíteni szívesek voltak fogudják ez utón szívélyes köszönetünket. özv. Kenyeres Ká­roly né és családja. — A májusi katonai előlépteté­sek. Az idén, az egész hadseregben nagyon kedvező lesz a májusi előléptetés. A gyalog­ságnál és a tüzérségnél az 1898-ban kine­vezett főhadnagyok mind századosok lesznek, a lovasságnál pedig azok a főhadnagyok i», a kiket csak 1899-ben neveztek ki. A törzs­tisztek és tábornokok közül szintén rendkí­vül soka fognak előlépni. Érdekes, hogy most a gyalogságnál éppen kétszerannyi főhadnagyot fognak kinevezni századossá, mint a múlt tavasszal. '— Tömeges nyugdíjazás a had­seregben. A hadügyminiszter felszólította az összes tiszteket és a katonai hivatalnoko­aZATHÁB és VIDÉKE. kát, hogy azok, akik 40-ik életevüket, illetve 40 ik szolgálati évüket betö'tötték, nyújtsák be nyugdíjaztatásuk iránti kérvényüket. A hadvezetőség a tömeges nyugdíjazással azt akarja elérni, bogy a tisztikar fiatalabb tagokból álljon és az előléptetést meg akarja így könnyíteni. — Érdekes találmány. Trost Janos szinyérváraljai járási Írnok igen érde­le ;s és értékes találmányára kapott szaba­dalmat. A találmány egy nedvesítő bélyegzi párna, mely tinta, porzó és toll tartóval van egybekapcsolva. Trost most társat keres szabadalmának értékesítésére. — Változás a menetrendben. A Máv. menetrendjében ez év május havában a következő változások áHanak be: az eddig Budapest keleti pályaudvarról reggel 7 óra 20 perckor induló gyorsvonat ezután a Buda­pest nyugati pályaudvarról indul reggel 6 óra 55 perckor. Az u gyorsvonut pedig, a melyik nálunk délután halad át s eddig este 9 óra 40 perckor érkezett a keleti pálya­udvarra, ezután 9 óru 55 perckor érkezik a a uyugoti pályaudvarra. Mindkét vonat Cegléden át közlekedik. — Szatmári gólya a szentföldön. Schmitz Ernő atya, a jeruzsdlemi német katolik us hoszpicium igazgatója és kiváló ornitológus a következő órtesitést küldte a m. k. ornitológiái középpontnak: 1909 ápri­lis 5-én több mint 2000 darabból álló gólyacsapat pihent meg egy jeruzsálomi tó mellett, a melyek közül 5 darabot élve el­fogtak. Az egyiknek a lábán gyűrűt találtak a következő fölirással : „Ornith. Középpont Budapest, Hungária 293.“ Ez. a példány hozzám került és a most létesülő Palaes- tina-Muzeumot fogja diszifeni-A m. kir. orni­tológiái középpont madárjelölő tözskönyve szerint ez u gólya 1908-ban született Egri­ben, Szatmár köze'óben, 1908 julius 8-án jelölték meg. Jeruzsálem kétségtelenül már egyik pihenő állomása volt hazafelé vezető injában. A telet vulószinüleg Dél-Afrikában töltötte, a hol éppen az idén kézre került már egy magyar gólya. Ez az adat azért igen fontos, mert amellett szól, hogy a gó­lyák nem repülnek át u Földközi-tengeren, hanem a hosszabb, de biztos <bb szárazföldi utat választják. Az ornitológiái középpont az idei nyár folyamán folytatja majd a gó lyafiókok megjelölését, hogy az ilyen vélet lenül kézrekorülő példányok révén minél tüzetesebben megismerhesse a gólya rendkívül érdekes vonulá-i viszonyait. — Háziipar kiálitáa Komlódtót- fuluban. A Szatmármegyei Gazdasági Egye­sület a tólen szövő házi ipar tan folyamot, tartott fel Komlóiltótfalubun. A tanfolyam folyó hó 18.-án, 19.-én és 20.-án egy kiállí­tással nyert befejezést, melyen ki leit állítva a tanulók által szőtt-több mint száz darab szebbnél szebb tárgy. Tanfolyam vezető Lossonczy Ilonka volt, kinek ezakavatott- síiga és Lelkiismeretes buzgóságn mellett bizonyít az a fényes eredmény melynek a kiállításon szent tanúi voltunk. A kiállí­tást mintegy tiz községből jóval ezenfelül látogatók általános tetszés es megelégedés mellett. A tafolyamnak helyi elnöke Kossuth István tótfalusi földbirtokos agitálása nagy­ban megkönnyítette a rendező egyesület nehéz munkáját. Mint értesülünk az egye­sület a folyó évben szintén több helyen fog házi ipurtanfolyamot rendezni, mivel ez utón véli, a féli kereset biztosításra utján a leg­erősebb és legsikeresebb aki jót kifejt hetni u szocialisztikus mozgalmak és n kivándorlás ellen. — Értesítés Dr. Lacheta Brúnó orvos értesíti pacienseit, hogy három heti szabadságra elutazott; május hó 16-tól uj lakásán Eötvös utca 15. szám (Kovács Gyula háza) ulatt rendeléseit újra megkezdi. — Jönnek a bosznia szabadsá golt katonák. A Bos/.niábó1 és Hercego­vinából szabadságolt magyar katonákat szál­lítják hazafelé. Az 5. gyalogezred tartalé­kosai Uoguticáról Szatmárnémetibe 29-én csütörtökön reggel 5 óra 16 perckor érkez­nek meg. — „A. Füst“. Kucér I gnác ily című vigjátéka, mely színházunkba nagy sikerrel került színre — a könyvpiacon is megjelent — nagyon ízléses köntösben. Örömmel hall­juk, hogy a kitűnő müvek nagy kelendősége van u könyvkereskedésekben. — Pénzügyőrök és dohány csempészek harca. A csenged vushidnál Boros Mihály, Hagorn Ferenc és Lakatos Antal csenged pénzügyőrök dohány csem­pészeken érték Arkosi Lajos, Szecsényi György és Tokár Lajos csengeri ismert dohánycsempészeket. A pénzügyőrök a do­hányt elkobozni akarták mire nagy verekedés tárnát. A pénzügyőröknek véres verekedés és hosszas dulakodás után sikerült a csem­pészeket letartóztatni és dohányukat el ko­bozni. Az eljárás hatóság elleni erőszak büntette miatt is megindult a dohányosok ellen. — Az ország legnagyobb ipar­telepeinek egyike a Bohn-féle téglagyárak, melyek a mellett, hogy sok ezer munkáskéznek állandó kerosetet-nyujtanak, a hazai iparnak dicsőséget is szereznek. A Bohn-féle szab. természetes vörös fedélcserépek általános 1 kedveltségnek örvendenek. I — Motor tanfolyam 1 A szatmári önkéntes tűzoltóság oktató termében robbanó motorokról tanfolyam veszi kezdetét folyó évi május hó 3-ikátó), amelyen elméletileg előudatik a benzin, petróleum, nyersolaj és szivógázmotorok, továbbá az automobil- motorok kezelése és hibáinak juvitása. A tanfolyamra jelentkezhet minden géptulajdo nos, gépkezelő, vugy érdeklődő, tmdij nincs csupán 2 korona a beiratás. A tanfolyam 10 esetleg 14 estét fog igénybe venni este 7 órától 9 óráig. Jelenkezni lehet Sznt- ináron a nagygőzmalomban alantirottnál. Szutimirtt, 1909 ápril hó 21.-éu. László Károly. A tanfolyam látogatását ajánlom a tűzoltóságok és szakférfiak figyelmébe. Szat­már, 909 IY/21. Tankóczi rfőkapitány, t. o. parancsnok. — Fokozott nyeremény esély ok. A magy. kir. szabad. Osztálysorsjáték most kezdődő XXIV. sorsjátékának ma nyiivá- nyosságra hozott nyeremény tervezete 15,000 darabbal kevesebb sorsjegy mennyiség tar­talmaz, amennyiben az eddigi 125.000 he­lyett csuk 110.000 sorsjegy kerül kibocsátás alá. Dacára | sorsjegyek ezen nagy redu­kálásának | sorsjegy árak változatlanul megmaradtak, sőt ugyanígy a 600.000, 400.000, 200.000 100 000, 90.000, 80.000, 70.000, slb. koronás főnyeremények is kisor­solásra kerülnek. Ez által a XXIV. sors­játék minden résztvevője 12 1/t 0/#-kul na­gyobb esélylyel játszik ezen főnyereményekre mint a lefolyt sorsjátékban. ü Ü i (Felső szoknyák), Pongyolák, Ba­tist, Delain, csipke és selyem blousok jutányosán és legújabb :: divat szerint kaphatók :: Vajdánál, Szatmár Deáktér 10. 3 fű Ü számot példányonként egy koronáért kiadó­hivatala Budapest, VIII. Bérkocsis utca 18 küld. — A Néhma Lajos József kávés üzletét átvette Benkő Sándor, kinek előzé­kenysége és szakképzettsége biztosítja a vevőközönséget, hogy 10—12 százalékkal olcsóbban szerezhetik be kávé szükségletü­ket mint bárhol. — Ahol feljárni is bajos, a sikál-- lói legmagasabb hegyen termett kitűnő sikár- lói karcosbor egy félliter butelia 25 kracár. Snjáttöltésű 4 éves sikárlói pecsenyebor „Hungária“ gyöngye címen egy butelia 50 krajcár. Aki még nem kóstolta, keresse fel a „Hungáriáit. — Egy fiatal betűszedő könyv­nyomdámban felvétetik. Felelős szerkesztő: 0r. Fejes István. Főmunkatárs: Káldor Lajos. Luptulajdonos és kiadó: Morvái János. NYILTTÉR*) Nyilatkozat. A folyó hónap 3.-án virradóra városunkban pusztított tűzvész alkal­mával a veszprémi székeskáptalan tulajdonát képező több kaqonoki lak is a tűz martalékául esett. Szívesen adjuk tudomásul, hogy az Adriai biztositó társulatnak — hol a leégett ingatlanok tűzkár ellen biz­tosítva voltak — a kárfelvétel gyors és méltányos elintézéséért elismeré­sünket fejeztük ki. Veszprém, 1909 április 17. A veszprémi káptalan nevében : Jánosi Ágoston s k. Schreiner János s. k. ____nagyprépost, urad. jószágfelugyeló. *) E rovat alatt közlőitekért nem felelős a Szerk. 3 Eladó szőlő. Az Elöcsereu 12 ezer tö termő szőlő, 5 hold terület, több épület és fel­szereléssel eladó. Értekezhetni Kossuth Lajos-utca1. szám. — Takarékoskodjék! Ne reudeljen máshonnan, költséggel jár. Vegyen osztály- sorsjegyet Szatmári Deáktér 17 Lővinger József fűszer és csemege üzletében. A nyere­ményeket azonnal kifizeti Húzás: május 19 és 21. Főnyeremény 60.000 K. 1 — 4 — Szabadjegy a tartalékosok­nak. A honvédelmi miniszter közbenjárására jövőben a gyakorlatba behívott katona köte­lezettek lakhelyeikről állomás helyeikre és vissza szabadjegygyel utazhatunk. — Istállótűz. A károlyi ház udva­rán, mint a vizsgálat kiderítette, egy ré­szeg kocsis gondatlansága miatt tegnap reg­gel egyik istálló kigyulndt. A gyorsan meg­jelent tűzoltók a veszedelmet elhárították. — A nőegylet kiadása. 1909 évi március hóban: 1. Árvaházni 147 K. 16 f. 2. Havi segélyekre 200 K. 3 Rögtöni segé­lyekre 19 K. Összesen 37ö K. 16 f. — Nem sípol a gőzös. Kossuth Ferencz kereskedelmügyi miniszter reudeletet adott ki, a melylvel korlátozni kívánja u vonatok gőzsipjelzését. A rendelet indoklá­sában elmondja, hogy a gőzsippal adott jel­zések gyakoriságú tompitja a vasúti személy­zetnek az ilyen jelzések iránt vuló figyel­mét, másrészt pedig zavarja uz utazó közön ségnek és a pálya közelében lakóknak éj szakai nyugalmát. A kereskedelmi miniszter tehát a gőzsipjelzéseknek olyan korlátozá­sát rendeli el, a mely — a nélkül, hogy a forgalom biztosságát veszélyeztetné — le­hetővé teszi azt, hogy a vasutforgalom kevés zajjal legyen lebonyolítható. A miniszteri rendelet május 15 én lép életbe. — A népkonyha jótevői. Vulko- vits Sámuelné úrnő ivén 20 K, 26 f. Valkovits Sámuelné 2 K, Drág09 Béla, N. N. Nyisztor János, Farkas Béla, N. N. Fo­dor György, Valaki, Boro9 József, Oláh 1—1 K. Többen 50—40—20 f. A népkony­hán adakoztak: Lengyel Miksáné úrnő 20 K, Emerich Margit, Kováé* Katica 4—4 K. A nemes szivü adakozóknak ez utón mond hálás köszönetét a- népkonyha elnöksége. — A „Redam“, melyet Barfu Béla szerkeszt múlt hó 25-én változatozatos tar­talommal és szokatlanulsikerült illuszációkka) ( jelent meg. Egy újság jegyzéket is tartalmaz, I mely eltér uz eddigiektől annyiba hogy szö- j vegeket és hatásos clichélevonatokat is tar­talmaz. Annak a kereskedőnek, gyárosnak és iparosnak, aki üzletének fejlesztésére súlyt helyez el kell olvasnia ezen munkát, mely e szakmában egyedül áll. E lap idő- ! szakonként jelenik meg és megérdemli a támogatást, hirdető cégeknek pedig nélkülöz­hetetlen tanácsadója. A Recklam mutatvány­Jön a tavasz! Ki akar szép lenni? Ki akar azép üde arcbőrt? Kinek van szeplöje? Kinek nincs szeplöje? De, hogy hófehér arca legyen vegyen kérem Sártök drogériájában SIMON-féle crémet tejet pudert szappant Hirdessen ki mit akar, de ilyen ártalmatlan és biztos hatású szerek nincsenek! I! Urak! kalap szükségleteiket leg­szerezhetik Vajdánál, Szatmár Deáktér 10, hol a legújabb divat formák és leg­jobb gyártmányokból nagy választék áll rendelkezésre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom