Szatmár és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1909-12-14 / 50. szám

ftZATVÁR ÉS VIDÉKÉ. gatási bizottság, az igazoló és bíráló választmányok megválasztása titkos szavazással lévén eszközlendö, közgyű­lés három választási küldöttséget ren­delt ki, I a szavazás eredménye, hogy a régi' tagok újból beválasztattak. A többi bizottságok tagjai közfelkiáltás­sal választattak, ugyancsak az árva- székhez két kültag: Jeney György és Bölönyi László. A szatmármegyei gazdasági egye­sület hivatali helyiségei 3 évi béré­nek fizetését közgyűlés elfogadta; nem különben a kiigazított lakbérleti szabályrendeletet és a Kinizsy-utcai állami óvodánál szükséges pótmunká­kat. A szatrnárhegyi gör. kath. lelkész személyes pótlék és a színigazgató lámpa megtérítés iránti kérelmét el­utasította. Horváth Mihály szobrára 50 K-t megszavazott. Dr. Török István dinyéskerti lankájának vételéhez, va­lamint ahhoz, hogy a Szecsvay féle erdő vételétől a város elálljon, köz­gyűlés hozzájárult. A Dinnyéskert te­rületét a IV. kerülethez osztotta be. Árokháty Vilmost 2850 K 30 f, Szilágyi Jánost 518 K és Kirilla Mihályt 444 K évi nyugdíjjal nyug­díjba helyezte. A hatósági átiratok elintézése és dr. Biró Ernő, dr. Melchner Vilmos és dr. Steinfeld Géza orvosok diplo­májának kihirdetésével a közgjülés d. u. 5 órakor véget ért. 1). Színház. Végre láttunk egy eleven baritonistát is színpadunkon. Vártunk rá. Amúgy titok­ban lestük minden este, amikor operettet játszottak, hogy na most meglibben vala­melyik vászonajtó s berobog rajta és elénk áll 6 és dörgő s komor baritonnal kiséri kemény és szertelen lohengriui mozdulatait. Az igazat megvallva azért képzeltük el ilyennek, hogy annál kellemesebb legyen a csalódás, ha valami jóravaló jóhangu éne­kest látunk, ki diszkréten, természetesen és könnyedén, a lehető legkevesebb operai póz­zal játssza el szerepét. Hát szentigaz, hogy csalódtunk, de korántsem kellemesen. Biró Sándor szép és erős hangú képzett énekes, de játéka tekin­tetében nagyon sok a komoly kifogásolni valónk. Nem akarjuk őt az első előadásból megbírálni, mert tény, hogy hétfőn este az Erdészleány Földes szerepében erősen küz­dött a lámpalázzal, de körülbelül megálla­píthatjuk, hogy ez alkalommal a közönség szimpátiáját megnyernie nem sikerült. Bár hisszük, hogy erős és fegyelmezett ambíció­val sokat elérhet az ember. A Kaméliás hölgy kedd esti előadását erősen zavarta az állandóan köhögő, hápogó és tüszkölő közönség. Nem merjük ajánlani, hogy a náthás ember maradjon odahaza s ne járjon színházba, mert ez az igazgató érdekeibe ütközik, annyit azonban a jóizlés nevében is megkövetelhetünk bárkitől, hogy tartsa szájához a zsebkendőjét ha köhhent vagy prüszköl s ne igyekezzék erőnek ere­jével tudtára adni mindenkinek, hogy ő is u szenvedő emberiség táborába tartozik. Magáról az előadásról nem írhatunk valami sokat. A Kaméliás hölgyben egyet-, lenegy szerep van, u Gauthier Margité. A többi szereplőnek nincs határozott karaktere, gerince, amolyan regényalak mind, jólnevelt elegáns és élettelen s kizárólag azért mo­zognak, mert a történet megkívánja. Nem is igen dráma ez a darab, még csak szín­műnek sem nevezhető, hanem amolyan ár­talmatlan szalonregénynek, amit az ember csupán azért nem csap a földhöz, mert fö­löttébb érdekli a hősnő sorsú. S a Gauthier Murgit szerepét igazán gyönyörűen játszotta Markovits Margit. Annyi finom és tompított niiánszot még ná4a is ritkán látunk, mint amennyit ezúttal ta­pasztaltunk. Csupa magába fojtott szenve­dés volt e művésznő és tartózkodó drámai- ság. A beteg Margit szerepében oly tökéle­tes illúziót keltett, hogy valósággal remeg­tünk érte, ha valami újabb izgalom előtt állott. Partnere Inke Rezső üres és tartal­matlan volt. Tán mert nem érett meg benne a szerep. le. i. * Csütörtökön Hennequin kitűnő bohóza­tát a „Parudicsom“-ot adták igen jó előa­dásban. A darab ugyan, a régi recipe sze-j rint készül, feleségük által megcsalt férjek! s férjük által megcsalt feleségek körül szö-j vődik, de annyi mulatságos jelenettel tar-! kitva, hogy a nézőtér egész este ki nem fo-< gyott kacagásból. Igazi vérbeli pezsgő, fran-i cia darab, a mely a piros szinlapra is min­denkép méltó. Az előadás pompás, gördülé­keny volt, Markovits Margit, Gömöri Vilma, Szilágyi, Rónai, Somogyi fiuomun, kedvesen játszottak, mig a két utóbbi annyira elemé­ben volt, hogy őket nyílt szinen is meg­tapsolták. Szombaton Planquett hangulatos mu­zsikája csendült fel és valljuk be őszintén — a feltámadás keveseknek szerzett örömet. A vendég: Skultéthy ur, a most már szer­ződtetett baritonista, mutatkozott be a le­hető legkevebb siker közepette. Hangja szép, de sem játszani, sem énekelni nem tud. Ha azonban ez csak az első fellépésed járó izgalom és lámpaláz volt, őszinte ígé­retet teszünk, hogy legelső alkulommal meg­javítjuk a ma esti véleményünket. Vasárnap délután a Tanítónő, Bródy Sándornak ez a gyönyörű darabja, este a Hunka cirnü bohózat ment. Hétfőn a Vig özvegy és a Burányi rekedtsége. Ez u kettős előadás. Illetve, hogy csak az elsőt adták elő, de az u'óbbit megbocsátottuk. Neki szabad. O tenorista és művész, azonfelül kedves fin, Bulla Mariska jókedvű és elragadó, mint mindig, Inke, Rónai, Somogyi, Dénes Ella szereztek még kellemes perceket. * Heti műsor: Ma este „Paradicsom" francia bohózat. Páros. Szerdán újdonság „A botrány". Páratlun. Csütörtökön másod­szor „A botrány*. Páros. Pénteken mérsé­kelt helyárakkal „Erdészleány “. Páratlan. Szombaton újdonság, először „Tilos a csók" operett. Páros. Vasárnap délután „Arany ember", este „Tilos a csók". Páratlan. „A botrány." A színtársulat drámai személyzete lázas izgalommal készül a leg­közelebbi premiérre, mely kétségtelehül ese­ménye az idei szezonnak. Az a különös ér­zék, a mely a közönségben lakozik és a melyet a színháziak elég sűrűn kitapasztal­nak, ezúttal is jelentkezik a premier iránt mutatkozó nem mindennapi érdeklődésben. A szerdán színre kerülő „Botrány" szerzője Henry Bataille, kinek „Nászindulója* ma is kedves emléke a szatmári publikumnak. A szenzációs darabban Markovics Margit, Szi­lágyi Ernő, Herceg Vilmos, Rónai Somogyi és Wirth Sári jutottak hatásos szerepekhez. * Tilos a CSÓk" A hét másik érde­kessége lesz. .Pásztor Vincze „Tilos a csók" cimü operettje, melyre erősen készül a tár­sulat énekes személyzete. Az operette egyike azon operettnek, melyben a szövegíró és ze­neszerző munkája szerencsés harmóniában olvad egybe. A darab főbb szerepét H. Bállá Mariska, Dénes Ellu, Inke Rezső és Rónai viszik s reméljük is, hogy megérdemelt dia­dalhoz juttatják. Szerződtetés. Heves Béla iguzgutó, Skultéty László bariton énekest, a Máder iskola volt növendékét ki szombaton este vendégszerepeit n „Koruevillei harangok»- ban, társulatához szerződtette. Szombati be­mutatkozása ugyan nem a legszerencsésebb volt, erős lámpalázzal küzdött, de hangja igen értékes és kellő vezetés mellett hasz­nálható ügyes tagja lesz a társulatnak. !! Kereskedők !! ügynöki irodák és nagyobb ipar- vállalatok tulajdonosai figyelmébe! 45H& 1910. évre nagy mm falinaptár, közepén a megrendelő tetszés szerinti üzleti reklámjával, jutányos áron szerezhető be Morvái János könyvnyomdá­jában, Szatmár, Eötvös-utca 6, Ennél célszerűbb reklám nincsen! Egész éven keresztül hü ajánlója mm a feltüntetett cégnek! mm Házi rendhez keveset ért, Lenfonáshoz semmi kedve, Sirba szállott gondos anyja, Gőgös apja így nevelte. Csak szeszélyből, kedvtelésből Látja néha szakács, konyha. Hab kezében csak dalához Kíséretül perg a rokka. Száll, száll, száll az édes ábránd Messze, el a hold sugárig. Ezüst sugár lepke szárnyán, Kis csillagok kék honáig, Esti szellő a felhőket Foszlányokba szedte, tépte, Sólyom szárnyú képzeletnek Útja nyílt a magas égbe. Képzelete a csillagfényt Selyem szállá fonta össze, Parázs vére meg nem nyugszik Mig hálóvá nem kötözte, Sima teste ezer égi báját Szórja bele szép csalétkül, Csuk más jönne, csak más lenne, Mi abba beleszédül. Dübörög a dobogó hid, Cseng a torony kis harangja, Valaki jön ... Ketten jönnek .,. Az egyik az apja hangja ... Kiszalad a könyöklőre. Megpillantja Illyéehózyt, Keblében uj remény támad, Mely vért forrul, szivet lázit. . III. Jó vacsora után, jól fütött szobában Ül a két jó vitéz egyedül, magában. Idegen itt Gábor, szólni sincsen kedve, A vén ravasz töpreng, ugyan honnan kezdje. Kezében a serleg gyakran fel s le jára, Hátha jön a bortól okos szó ajkára. Nem állhatta soká, hogy meg ne szólaljon : „Hova gondolsz Gábor, talán vár az asszony?" „Nincsen nekem bátyám hites feleségem." (Gondolja az öreg: „Tudtam éu azt légen 1") „Nem is hajtom fejem nehéz rabigába I" (Már azt le nem irom, mit mond most magába.) [rnögve Elhallgattak, csend lett. Egy kÍ9 légy züm- Ráezállt az asztalra s lábait dörzsölte. Már a hallgatástól a füle is csengett, Nagyot sóhajt Gábor s megtöri a csendet. „Nem terem jó asszony manapság tán egy sem. Hu van egy, miért érne a sors éppen engem ?“ „No-no vannak többen, nemes, urilányok. Csak körül kell nézni, járni kell utánokl" Nem jó minden bárány, aki nagyon kezes, De nem talál semmit, ki semmit sem keresi" „Hiszen elvenném én, ba látnék valakit, Jót, aki megigéz, szépet, ki elvakit. Éjfél legyen szeme, hajnal az orcája, Szinarany a fején minden haja szála. Hó legyen a teste, tűz legyen az ajka, Még a fényes nup is bámuljon el rajta. Es ha nem fér meg a boldog házirenddel, Vigye el akárki, nekem ugyan nem kell. Szép nótával csaljon két szememre álmot Guzsalyáról este lefonja a bábot." Szúnyog erre, mint kit megcsiklandozának Ravaszúl mosolyog bozontos bajszának, Titkos hű barátját végig simogatja: „Bizony sok ez mannp" egyre hajtogatja. Apróságok. A polgármester havi jelentését azzal fejezte be, hogy boldog uj évet és jó egész­séget kívánt | közgyűlési tagoknak. . — Nagyon helyes I — mondja egy városatya. — De minek ijeszteni uzt 3 uj orvost, a kiknek a diplomáját ma fog. juk kihirdetni.' < * A szatrnárhegyi gör. kath. lelkész személyi pótlék iránti kérelmét, bárha országgyűlési képviselőnk is melegen aján­lotta, a közgyűlés nem találta teljesíthető- nek. Hanem azért ne essék kétségbe, mert ha most nem is, jöhet idő, még pedig nem is olyan sokára, amikor meg l'ogja kapni. Minden eszmének ugyanis bizonyos ideig érni kell, s a közhangulat szérint ez »z idő még nem telt le egészen. * De már a színigazgatónak, a kinek egy pár száz korona iránti kérelmét a köz­gyűlés szintén elutasította, nem ' mernék ilyen biztató jóslást tenni, miután nála az ellenkező eset forog fent. Az az eszme t. j. hogy a város a szinházva eleget áldoz, a tegnapi szavazásból Ítélve, már teljesen megérett. O * Fehérvármegye átirata, hogy Kossuth Ferenc nagy hazánkfiának bizalom nyilvn- nittassék, nagy ribilliót csinált. A főispán mosolygó arccal ült helyén, a miből kép­viselőnk azt olvasta ki, hogy biztos több­sége lesz, erre aztán riadót fújt az elvtársak között, a miből meg a főispán olyanformát látott, hogy az indítvány megbukhatik, tehát okosabb lesz levenni a napirendről, a mi közlelkesedés mellett meg is történt, örvend­tek, akik akarták, mert hátha megbukott volnu, s örvendtek, a kik ellene vpltak, mert. hátha keresztül ment volna. * A közgyűlésről kijövet a következő beszédet hallottam: — Hu Justhnak is szólott volna1 az indítvány, akkor megszavaztam volna. — De hiszen, barátom, az két külöm­köző I — Dehogy külömbözől Hidd el ne­kem, hogy kát teljesen egyforma. Az egyik 19, a másik egy hijján 20. * Mikor Kelemen felállott, hogy a bizalmi indítvány napirendről való levétel­hez hozzá szóljon, iszonyú zaj tört ki. „Eláll I“ „Ne beszéljen!* „Üljön le!“ „Nem hallgatjuk I“ — De ő nyugodtan várt, mig lecsöndesültek és azután röviden elmondta a mondanivalóját. — Mi volt ez? — kérdem tőle csen­deset). — A jövő zenéje ! — felelt ő. — De n melytől nem félek. Demeter. Folytatás a mellékleten. Más a gondolutja: „Beszélek a lánynyal Hátha rászedhetné egy kis kandisággal". „Ha nyakába varrtam, lássa el a dolgát." S halk befelé szóval biztatja a torkát. Az öreg Szúnyognak ily remények között Homlokáról a ránc szája mögé szökött Mintha semmi gondja, beszéde oly dőre, C.-úf róka lelkének szűk lett tán a bőre. Éltetett mindenkit széles jókedvében, Illyésházi Pistát köszönti fel épen, G-ábor bátyját, ki a béke pipát tömte, Nélküie ki tudja ki .ül most börtönbe’. Megitta a jó bort, elitta az eszét Lassanként elfogyott ajakán a beszéd Mintha túldagadván.a malom patakja, Megrekken kereke, nem szól a garatja. A korsó józan lett, boros lett az öreg, Tar fején baloldalt billent már a föveg. Éjfél után járt már régéé rég az óra Akkor pihentek le éji nyugovóra. (Folyt, köv.) A hölgyközönség 1^* figyelmébe í Szabó Balázs úri és női fodrász értesíti a m. t. hölgyközönséget, hogy lakását nov. hó .1 -töl üzlete mellé, » Dr. Vajay Imre ur Deáktéri házába helyezte át. Ezzel azon kényelmet nyújtja a hölgyközönségnek, hogy eo hajbetét és egyéb hajpótlékokat a lakásán választhatják ki, sőt kedden, csütörtökön és szombaton d. u 3-tól. 5 óráig frizernö áll rendelkezésre, aki 1 lí díjért próba fésülést eszközöl és megmutatja a hajbetétek elhelyezését. Hammü H misztótfatusi Szent SrzséBet Forrásvizet. ff wfIfi • 0 Sarattan fiűsitö! Kapható minden fűszer üzletben, FfitÜtlŐ ßowiz / , . ,;4ím'%0-rr- (sskssi vendéglőben és kávéházba/n. ________________9

Next

/
Oldalképek
Tartalom