Szatmár és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-28 / 39. szám
Huszonhatodik évfolyam. 3Q.ilc S7Ím Szatmár, 1909 szeptember 28. TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. ■ MEGJELEN MINDEN KEDDEN. »«AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: ==:' >ész évre ... 6 kor. I Negyedévre I kor. 50 fllL • • • 3 » I Egyes szám ára . 16 » községi jegyzők áa néptanítók részére egész évre 4 korona. évre Községek, SZERKESZTŐ É8 KIADÓHIVATAL, hová a la» szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők: = Morvái János Unyvnyomdája Eötvös-utcza 6-ik az. alatt = TELEFON-SZÁM: 78. A Szerkesztő lakása: Eötvös-utcza 19-ik szám. II1DETŐ8BK o lap kMtMvataláha* a logolooéhb árok msltett Wvétotnok. NjiÜtér garmood sont 30 füléi. Hirdetések díjjal elöxe fizetendők. Iskolát az inasoknak. Irta Kiszely Árpád. Városunk kultúrájának fokmérője mindenesetre a kultúrát szolgáló intéz- mén)Tek virágzása, azoknak gondos fejlesztése lehet első sorban. Hozzá értő ember tudja, hogy ezeu intézmények nem kicsinységek, sok pénzbe kerülnek, nagy munkát kivánnak s a kifejlődésük meglehetős időt igényel. Bármelyik tényező elhanyagolása elmaradást' jelent s pedig annál inkább, mennél inkább rá van utalva a fejlődésre a város. De meg nem is pótolható az elmaradás, csak háromszoros áldozat árán. Szatmár kultur város, vasúti góc- pont, kereskedelmi piac, ipari termelő hely. Mindezek nyilvánvalók. A lényeges azonban az, hogy a régi Szatmár iparos város volt. Régi jómódú lakói céheik kötelékeiben védték városuk érdekeit, kiváltságokat szereztek annak, és pénzt, vagyont önmaguknak. Honnan szerezték azt az erőt, melynek örökségén még ma is élünk? Honnan a felsőbbséget, mellyel kortársaik előtt szerepeltek ? Honnan a jólétet, melyből késő utódaik érde- metlenül bővelkednek? Becsületes, jó munkájukból, alapos, korszerű intelligenciájukból, semmi másból 1 És hogy állunk ma, mit tettünk ahoz, amit elődeink ránk hagytak ? Semmit, mert mi csak élvezni fogyaszTÁRCA. A bimbós majorána. Irta Farkas Imre. Diószeghy, a hire* professzor Füvészkertben botanizált egykor, Körülötte számos tanitványi — Szeretett az öreg magyarázói. Az a virág közönséges „Carex“ De „raritás“ édes fiúm már ez. Látjátoji mi formás a tobozzá, Ritkaságát rendkívül fokozza. Gyerünk tovább. Fura bokor, törpe, Te rém ilyen a japánus földbe. Buzogány terjedelmű rózsa ... Ez van aztán finoman beoltva. Figyeljetek. Az a színes tábla. Magyar virág. Bimbós majorána. Jeles növény. Kiveszőbe régen — Hat van tövem van belőle épen. Nyílott ilyen a várablakokban. Pengő lantra kötötte titokban Várkisasszony, hajladozó rózsa... Balassi még nótát tudott róla. Azt tartották (megjegyzem közbei, Hogy ez fűzi a sziveket össze. tani tudunk, de szerezni, alkotni, gyűjteni minél kevesebbet. Kisiparunk sorvadása szembetűnő jelensége városunk jelen történetének. Ezt azonban a nagy ipar fellendülésének, a gép konkurenciájának rovására betudni, csakis együgyiiségünk elárulása lehet. A hiba egészen kézenfekvő és e lap hasábjain is sokszor képezte szó tárgyát. Az inas képzés züllése, elkorcso- sulása a nyavalya centruma. Az inasok ipari, hogy úgy mondjuk házi képzése, a mely a mester felügyelete alatt folyik, már jó ideje dekadens jellegű. Ennek okát a legjobb megítélés mellett — mindkét félnél egyképen felleljük. Régente nem a rossz tanulástól függött, hogy a gyermeket inasnak adják, bár azt a kiilönböztetést észlelhetjük,, hogy a jobb értelmű gyermeket a tekintélyesebb, jobb megélhetést biztositó s egyúttal kiválóbb értelmet kivánó iparra adták, mig a gyenge tehetségű gyermek a kisebb rangú iparnak jutott. Manapság kik szolgáltatják az inas kontingenst? Szegénység miatt tanulatlan maradt, nem iskolázott, vagy iskoláit keservesen végig vert, tovább tanulni nem akaró, végül a középiskolák alsó osztályaiban kibuktatott nebulók, ily anyag a mi inasaink 90 százaléka. Régente a mester az inast mint gyermekét fogadta házába, családtag volt, kinek érdeke a mesteré is, mert Ki egy tövet kap ilyet párjától, Az már attól el sohase pártol... Során e szép oktató beszédnek A diákok csendben összenéznek. S mire éjfélt jelez künn az óra, Kinyílnak a „cétus“ ajtók sorra. — Furcsa dolog. Nem is történt meg ez. Nagysíetve összeül a „sedes“. Diószeghy a fejét csóválja... Kifosztva a majoránás tábla. Puszta a kert. De bezzeg virágos Mindenfelé jó Debrecen város. Hatvan kis lány rácsos ablakába — Kivirit a bimbós majorána. Isten háta mögött. Irta Jávor Bella. (Folytatás és vége.) — Igen ám, de nem akar átjönni senki, mer hogy má’ úgy esett, hogy mindenkivel veszekedve élt a jámbor — mondta az immár . özveggyé lett ember csöndesen szipákolva — én má’ hívtam, mentem, voltam ... — Hites asszonya volt? — A féleségem, igen ... a tegnap meghalt ... az pediglen a jányom vóna ott künn ... és ... — Hát mikor lesz u temetés? Mert a jól képzett, felszabaduló inas a mester büszkesége, s afféle nemesebb versengés buzdította az inas tökéletes, gondos kiképzésére. Némely mester neve félországszerte a munkás, takarékos, becsülete« és józan segéd utján lett ismertté és híressé. Még nem is oly régen. Ma az utca legrakoncátlanubb népe, a legrongyosabb utca járó, a neveletlenség tipusa az iparos inas. Vájjon a szigorúan nevelt, rendhez, tisztasághoz szoktatott gyermek ismertető jele ez ? Az inas, a ki gyaluforgácson hál és hétszámra nem vált' ruhát, a ki hideg, téli zimankóban, rongyos nyári ruhában didereg végig az utcán, talán az emberséges, gondos bánásban részesülő családtag benyomását ébreszti? Es ez nem az egyes iparos bűne, mert hisz talán ő is csak oly sorsban nőtt. emberré. Az erkölcsi felfogás elváltozása, az emberi kötelességek iránti elérzéketlenedés, a munkátlansággal járó ideges más — kihasználása, a tudatlanságnak félelme a felvilágosodás-, tói, ezek a lassan elterjedt betegség forrásai. _ Már régen, alig hogy ennek csirái mutatkoztak, okosan, segiteni igyekeztek a bajon. A rossz tanulók és tudatlanok értelmi képességeinek felköltése, az inaskodásük alatt elziillött gjrermekek önérzetének, tisztességtudásának megvédésére inas iskolákat állítottak. Nem az állam, az nem ért rá evvel foglalkozni, hanem a városok, ipartestületek, kik hozzáértő szemmel figyelték az eseményeket. A helyi inasok oktatására ezelőtt 26 évvel az állam támogatásával már iskolát állított a város, melyet igen tévesen ipariskolának neveznek, holott abban semmiféle ipart nem tanítanak. Ez iskola első évében 439 inas részesült oktatásban, kik 6 közismereti osztályba és 4 rajzosztályba voltak sorozva. A tanítást 7 közismereti és 4 rajztanitó látta el. Ezen adatokból világos, hogy az osztályok akkor is népesebbek voltak a kelleténél. 1890-ben az egyes osztályokban már átlag 87 tanuló nyert elhelyezést, ami szinte lehetetlenné tette a sikeres tanítást. A tanítók szaporitása csak csökkentette ezen aggasztó nehéz- ségeket, de azokat meg nem szüntethette. 1900-ban a tanulók száma 570, kiket 9 közismereti és 8 rajzosztályba osztva összesen 13 tanitó oktatott. 1908-ban a tanulók száma 868. A közismereti osztályok száma 14, a rajzosztályokó 12. Az pktatók száma 20. Az osztályok népessége átlag 70. Az iskolának saját épülete nincs, ennélfogva a Kinizsi-utcai elemi iskolában van évek óta elhelyezve, mely körülmény a leglehetetlenebb állapotokat fogja előreláthatóan már a közeljövőben teremteni. Iparunk fejlődésével, a kor nagymérvű haladásával párhuzamban a tanitás, különösen az ezekkel összefüggő iskola fajokban intenzív, fejlett RÖTH SIMON v és fiié I V MKCíébkezxek !! I az őszi és téli idényre megrendelt összes úri-, női és gyermek valódi ehevro és box bőrből készült cipők a legjobb és legdivatosabb kivitelben. ha a szomszédasszonyok nem is jönnek el, temetés csuk lesz, mi ? — Hjá’ azt má én nem tudhatom. Merhogy én inán lettem véna a papnál is. Azt mondta: „Mi baj?“ „Meghalt az asszony.“ — „Hoztál pénzt is?“ „Nem én — mer hogy nincs is.“ „Nincs-e? — kérdezte a tiszteletes — mit akarsz?“ „Hát azért csak eltemeti a tisztelendő atya azt az asszonyt, hisz megbüzlik.“ „Már én lelkem, jámbor fiam — mond u pap — én nem temetem, minthogy nem is temethetem, merhogy én nagyon beteg vagyok... s az leszek holnap, holnapután, meg azután is, én látod fiam...“ „Hát akkor mit beszélsz te itt nekem“ — gondoltam — és otthagytam/. — Na — folytatta — nem jön, hát nem jön. Akkor élményén a Nagyhoz, szólok neki, mánhogy ő tudna is koporsót csinálni, — do mondok — mujd küld a já- nyom Amerikából, oszt megfizetem becsülettel, merhogy most nincs. — Azt mondta: sok a gyerek, meg drága a deszka, nem csinál. — Hát akkor — jegyezte meg szinte félve a pesti ur — a község majd eltemeti. Csak menjen el. — Má’ kérem ténsur, megbocsásson, mer kimondom, tudom én is, mi u tisztesség. Merhogy a fiam meghűlt a tavalyi' aratáskor, egy .lányom most szántáskor pusztult el, biz’ azokra is csak a község költött, szégyenlem én többször kérni. — Mit, hát még nem jelentette be, hogy meghalt; megbüntetik! — Má az nem lesz, merhogy most már egész böcsületes ember leszek. Meghalt az asszony, magam h jánynyal elélünk valahogy, rlejszen nem kap engem semmi gazságon a törvény 1... — Vétett mán eddig? — Na mán mért ne? Mert hát köllett biz a’. Az asszony köhögött mindig, nem járt munkába, oszt nem jutott se orvosra, se patikává. Én má’ valahogy megtermettem vón azt a kicsiny máiét az uraságnál... de egyébre oszt nem is jutott. Minthogy az ur, sem gondoskodna egy köhögős asszonyról. De mennyit köhögött, mindég csak köhögött, oszt nem evett, ha lett vón is mit. — Hát a lányának nem édes anyja volt ? Azért kérdem, mert nincs itt. — Má’ hogy ne vón édes 1 kiáltott föl csodálkozva az ember — de minthogy volt 4 krajcárom, gondolom, legalább egy gyertya legyen oszt elküldtem a bóioshoz. Éppen jött is a lány. Mérgesen, de mégis ösmerős pillantással nézett a vendégre, mialatt az asztalra dobta a vásárolt gyertyát, — Hol voltál oly soká,? — förmedt rá az apja. — Vótam 1 — Látja ténsur — panaszolta a paraszt — ilyen ez a lány. Nem fél, hogy □ekimegyek a jányfejének, oszt jól elrugdalom. Mer; hogy a szegény anyjukot is min dég igy felelte ...
