Szatmár és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1909-08-10 / 32. szám
gZATMAB ÉS VIDÉKE. Még néhány jelentéktelenebb ügynek, nyugdíj választmányi javaslatoknak és szabadságidő meghosszabbítás iránti magánkérelmeknek ^elintézése után a közgyűlés fél 5 órakor véget ért _____________ hí reink. ■»n<" Donáth nap a hegyen. Az er (löd hegyi Donát ünnep. Szutmárhogynek legnagyobb forgalmát az augusztusi Donát-Ünnep s az októberi szil réti napok adják. A közeledő Donát-ünnep napi forgalom kópét leghívebben a szatmár- erdődi sokat szidalmazó11 kis vasút mutatta, mely már előző napokon zsutifolásig telt kocsikat szállított a hegyre s a forgalom tetőpontját vasárnap érte el, midőn a rendes vonatjáratok mellett külön vonatok is helyeztettek forgulombn. A kora reggeli órákban u kis vonat már százávul szállította a város lakosságát, mig a hegy és környék népe nagy számbun sietett a helyszínére, hogy az ünnepségen részt vegyen. 9 óra tájban már ezines, festői képet nyújtott u kápolna körül hullámzó nép sokasága, elvegyülve a cifra sátrak között, mig a kis kápolna bivó, csengő szavára elült u zaj e kezdetét vette u szent mise, ‘ melyét Láng Ferenc erdődi esperes-plébános mondott. Mise előtt sz. beszéd volt, melyet Pintér Mihály uj misé8, erdődi r. k. s. lelkész tartott s tömör szép vonásokban ismertette S/.eut Donátusz püspök és vérlanunuk, az áldást hozó szőlő égi oltalmazójánuk és védelmezőjének életét. Az ünnepség 11 órakor ért véget. A szőlőhegyek egész nap vidám mulatók zajától visszhangzottak, mig este u búcsú ünnepet népmulatság fejezte be. Ki volt Szent Donát? Szent Donátusz vértanú szülőknek vértanú gyermeke volt a Krisztus utáni negyedik században. — Miután a zsarnok római császár a szülőket a gyermektől elragadta és kivégezte, liilá riusz remetével elment Etruriának Arezzo nevű városába. Itt az ismeretekben és erényekben annyira képeste magát, hogy a város püspöki székébe ültették. Mint utvtzói püspököt érte őt a hitehagyolt Julián üldözése, Kvadrucianusz városi helytartó elfogatta s kényszeritette, hogy a bálványokat istenekként tisztelje. O azonban megtagadta a bálványok imádását, A dölyfös helyturtót feliugerelte u püspök álbatatos vonakodása, s elrendelte a püspök kiuzását s ha nem engedelmeskednék karddal való kivégzését. Szent Donát bátorságot nyerve szülőinek vértanuságából, szívesen földáldozta földi életét. Szent Donátot úgy ismerjük és tiszteljük, mint a szőlőhegyek védszentjét. Szőlővenyigével, eltört kehelylyel, fáklyás karikával, barlangban, szőlő lugasban, különféle kép festik. — Az erdődhegyi Donát kápolna oltárképe szintén sz. Donát püspököt ábrázolja. A Donát kápolna története. A szent Donát kápolnát az erdődi hegyen a gróf Károlyiak tulujdonát képező területen gróf Károlyi Sándor épitette az Urnák 1726-ik esztendejében i igy a Donát kápolnn ma 183 éves. Nagykárolyi gróf Károlyi Sándor — báró Károlyi Lászlónak báró Sennyei Erzsébettől született fia — Szath- márvánnegye főispánja, elébb II. Rákóózi Ferenc fejedelemnek, majd III. Károly és Mária Theréziának „Generalis Mezei Marschullusa“ korának egyik legnevezetesebb egyénisége, legjózanabb belálásu cipa- citása volt, kinek Rákóczi fejedelem előkelő származása, nagy tekintélye s vezéri ügyessége méltánylásául 1705-ben tábornagynak, Generalis Mezei Marse allusnak nevezte ki. 1669. év julius 2-án szül. tett. Történeti szerepléséből az oroszlán rész .a kuruc világra esik s ő volt a szatmári béke létrehozója. Hires munkája — Gróf Károlyi Sándor önéletleirása — a muga teljes jelent ;keny- ségébeu tünteti élőnkbe azon fontos szerepet, melyet betöltött s írásait jellemzi k<-llemetes, élénk irinodoru s az u régi jó magyar zamat, mdy az egészen elömlik, különösen figyelemre méltók az önélet leíráshoz „Tol- dalék“-:il csatolt nuplójegyzctek, melyek jellemzik a Káiolyi gróf vallásos lelkületét s különösen az egyes hónapok kezdetére s végére tett néhány sorból álló buzgó könyör- gésszerü felfohászkodás. E toldalékban találtam föl a Douát kápolna felszentelésének leírását s közlöm azt úgy. mint Károlyi gróf megírta. „Augusztus 7. Miután aug. 6-án Eötves Miklós uramnál Pitifalván időztem, éjtszakéra mentem Erdődre, holott is úgy mint szent Donát uj kápolnájánál az régi kopusz alias Nagyhegyen az magam szőlőin teteiben szép frequentiával devotiót tartottunk oberster gróf Teleki János, Perényi Imre és Pál öcsém uralnék, Bánfi Farkas, Lázár János, Eötves Miklós, Bugossi László s több úri nemesi főrendek és sok papok, szerzetesek praesentiájában, közel 3000 szám hűl álló gyülekezettel; szatmári pater jesuita sup rior végezvén az énekes misét és az kápolna bencdictioját méltóságom egri püspök gróf Érd >dy Gábor uram ő excel- lentiája annuentiájábul; Didacus Kelemen minoriták érdemes páter proviuciaeje prédikálván, az processió indult az Bakács szőlőm felett erigált jnterimnlis kápolnábul, mely már hagyatott szent Urbán tisztességére úgy, hogy minden esztendőben szent Urbán napján ottan legyen solemnitás. Az szent Donát tisztességére újonnan erigált kapellában pedig szent Gergely napján szőlőmunku indulásakor (május 12,), szent Orbán napján, mikor a fagy veszedelme elmúlt (május 25.) s szent Donét napján zsen- düléaekor a szőlőnek (aug. 7.), s szüreti alkulmatossággal hála adassák az elvött bencficiumokért, melyre Isten segélje poste- ritásomut is.“ A napló jegyzetek szerint a gróf következő év aug. 7-én szintén részt vett Klobusinczki György, Eötves Miklós s Bagossi László társaságában. A régi kápolnát 1894-ben épitette át az urudalom a . fóthi kápolnn mintáján). Azóta évről-évre örvendetesen nő azok száma, kik a Donat kápolnában tartandó üunepségen részt ve«z nek. A kápolna alupitója és építtetője 1743. év szept. 8-án halt meg élete 75-ik évében erdődi várában. Hamvai u kaplonyi családi sírboltban nyugosznuk. Egyetlen fiától Ferenctől származnak a mostani Károlyi grófok. Visszatérés a Szatmár- hegyről. A vasárnap délelőtt az áhítatom hangulaté volt. Délután már. u korcsma, a kirándulás, a szórakozás ideje volt, melynek hangulata izgatott, lármás, sürgő forgó. Megkezdődéit a mulatság s tartott a reggeli - órákig, mig este n kis vasútra terelődött át a figyelem. Volt baj most is elég. A legutolsó vonatnál pedig valóságos élet-halál harc folyt érte. Volt is p masz elég s mig a zugó hnd Szatmár fele törtetett, a hegyi nép tovább ropta a táncot s dicséretére le- - .gyen mondva, egyetlen fejbetörés sem történt, ellentétben u régi Donát-okkul, mikor a hegyi haragos ellenségével e napon számolt le. No de ne mondják, hogy lazultuk az erkölcsök, igy van az jól, dicséret érte a jó hegyieknek. R. — Személyi hir. Dr. Rőth Ferenc kir. törvényszéki elnök e hó 8-án kezdette meg 5 hétre terjedő, szabadságát. Távol- létébeu az elnöki teendőket . Dr. Papolczy Gyula kir. itélőtáblabiró végzi. — Arokép leleplezés. A szatmári leszámítoló bank r. t. igazgatósága Dr. Frieder Adoll ügyvéd a Szatmári leszámítoló bank r. t. alapítójának és igazgatójának urcképét 40 éves ügyvédi működése alkalmából megfestette, melynek leleplezése tegnap délután ment vágbe az igazgatóság jelenlétében. Az ünnepeltet Dr. Bíró Elemér üdvözölte, melyre Dr. Frieder válaszolt. Az arckép ifj. Litteczky Endre sikerült műve. — Áthelyezések. Dr. KemhofFer József osztrúk-magyur banki tisztviselő Becsbe helyeztetett át, helyét pedig Rich- veiss Géza osztrák-magyar banki tisztviselő foglulja el. — Benkő Alioe hangversenye. Benkő Alicének Benkő Miksa zeneiskolai tanár leányának ki a közelmúltban is már oly szép sikert aratott művészi hegedüjáté- kánuk, augusztus hő 28-án lesz hangversenye a Kossuth kerti kioezkbun. A hangverseny iránt városszerte éiéuk az érdeklődés. — Szerződtetések. Heves Béla szín- i társulatunk igazgatója újabban Szende Fe- ' renc baritonistát, Krassóy Józsika naivát, Czaki Vilmos színházi titkárt és Molnár József s. színészt szerződtette társulatához. — Tanügyi hirek. A vallás és köz- oktatásügyi miniszter Jankovics Zoltán s Jankovics Zoltánná Polonyi Erzsébet szal- már-zsadányi állami elemi iskolai tanítót, illetve tanítónőt áthelyezte a dombóvári állami elemi iskolához s Barazsu József kaak- szentmártoni ref. elemi iskolai tanítót a herendi állami elemi népiskolához kinevezte. — A pénzügyőrség köréből. A pénzügyminisztérium vezetésével megbízott miniszterelnök Bokor János helybeli kir. püőri szemlészt Szászsebesre biztos helyettesi minőségben kinevezte s az igy megüresedett szemlészi állásra Molnár Pál besztercei pénzügyőri szemlészt hasonló minőségben áthelyezte. — Eljegyzések. Für- di Henrik városunk bún is jól ismert hegedűművész és zenetanár, nyíregyházai lakos, eljegyezte Molnár Margit zongoraművésznőt, a budapest- kőbányai zeuede tanárnőjét. — Földvári Farkas nagybérlő eljegyezte Rózner Ida ur- hölgyet Budupestről. — Pinkesz Jenő csen- geri vaskereskedő eljegyezte Schvartz Etelkát, Schvartz Dávid földbirtokos, erdődi lakos, leányát. — Bunkó Vinoe köszöneté. Ezüst mennyegzőm alkalmából jóburátuiin ismerőseim közül oly sokan kerestek föl üdvözlő soraikkal,' hogy lehetetlen arra külön-külön válaszolnom. Azért engedjék meg mindazok, kik családi ünunepem . alkuimából csekély személyemről oly kitüntető módon emlékeztek meg, hálás szívvel ez utón is köszönetét mondjuk. Szutmár-Németi 1909 aug. 10 Bunkó Vince. — Halálozás. C^ajkovics Gyula debreceni kir törvényszéki írnok neje sz. Nyisz- tor Mariska, élete 30-ik, boldog házasságának 10-ik évében hosszas szenvedés után f hó 5-én reggel háromnegyed hét órukor a szülői háznál jobblétre szenderült. Földi részei f. hó 6-án d. u. 4 órukor tétettek a a Bocskuy u. 22-ik számú gyászháztól a g. k. egyház szertartása szerint örök- pihenőre. Halálát férjén kívül két kisgyermeke gyáDe lejövök mér a hegyről — a fürdő kedvesen hívogató völgyébe. Együtt haladok a csevegő patakkal. 0 kiséri a vendéget hűségesen, csacsogó beszédesen. Csak még egy gondolat, egy visszanézés — az utolsó lejtőn. Voltam a Mátrában is néhány évvel ezelőtt. Gyönyörű, erővelteljes kifejezésü hegység az is. De mi más képet nyújt, mi más hangulatot kelt! Ott a bükk és tölgy erdők, mintha inkább uz értelmen keresztül szűrné először az érzést. A százados fák, a hatalmas sátorok, miket egy egy nagy te- rebélyü fa alkot — szinte megdöbbentenek. Itt sugár, nyílegyenest égfelé szökő fenyők emelik az ember lelkét a magasba. ... A vendégek már a Petőfi téren hullámzanak. Előkelő, szép vendégsereg. Menten a lukszus tébolyától, egészen - komolyan az üdülésuek, a. felfrissülésnek, u pihenésnek élve. Az ebédet várják. Mert itt mindenki éhes. Csudáé ez a levegő, hatalmas orvos — ez az erdő. Én magam is, aki otthon ebédet eszem és ezzel végeztem az nap a főtt ételekkel — éhes vagyok szörnyen. Reggel és délben. Nuppnl és este. Éjjel és alva —*nindig éhes vagyok. Ám . meg kell dicsérnem a vendéglősnek — Molnár a becsületes neve — kosztját. Voltam néhány fürdőben e pár hét alatt. De uz ételek jó ize, frissesége, változása tekintetében is — Iglófüred vezet. A kiszolgálni is kifogástalan. Az önér/.eti tultengésben leledző pincérekkel, a folytonos sztrájk miatt, szakítani kellett. Most leánykák szolgálják ki a vendégeket. Kifogástalan fegyelmezéssel és diskréten. Bocsánat, hogy ezt a prózai dolgot is leirom. Hja az ember testből és lélekből való. A fürdőben nagy, első rendű kérdés az étkezés. Miért, azért mer’ ott mindenki éhes. Legalább itt úgy vau. Nagy csapás, ha a kiürült tárca — hogy már merkantilt kifejt-zéssel éljek — ellenében — koplalni kell. * * v Minupában Iglófürednek sok vendége volt. Ide rándult a szepesink kongresszusának mintegy 200—250 tagja. Az ország minden részéből — haza siettek, a szülőföld ölébe... a szepesi fiuk. Oh nagy, mondhutlan ereje, varázsa van a szülőföldnek. Nemcsak a költők éne- j kelik meg, nemcsak u tengeren túl bolyongók sóvárognak a honvágy iszonyú keserveivel utána, de minden ember, aki gyermek volt, akinek gyermekkori emlékei vannak... mindenki szent érzelemmel lép a szülőföld göröngyére. Még ősz beborult fejjel, kihűlt szívvel is. Es ki nem volt gyermek ? Kinek nincsenek.gyermekkori emlékei? ...És telnek a napok. Egy egy levél megsárgul, hullani kezd a fa lombja. Jön a szeptember... mi tanárok pedig megyünk :, — Fissva a műhelybe! m ír szolja. — Dr Hengye Titusz erdő*zádai kerületi orvos e hó 4-én Budapesten a Vűrös- keresztkórházban, hová fültő mirigylobb ope- rálás végett szállították, elhalálozott. Holttestét u család hazahozutta s e hó 6 án helyezték nyugalomra az erdőszádai g. hath, temetőben. — Müllór János mi kólái földbirtokos, vármegyei bizottsági tag e hó 4-én reggel 58 éves korában hosszas szenvedés utáta elhunyt. Halálát neje s leánya Schulla Ede százados nejé gyászolják. — Lupán Szabin orvostan hallgató f. hó 4-én reggel 7 órakor életének 22-ik évében hosszas szenvedés után Szamoskrassón elhunyt. Temetése f. hó 5 éu d. u. 4 órakor ment végbe nagy részvét mellett. — Cseplák Márton, Cseplák Bálint helybeli kereskedő édes atyja e hó 6-án 65 éves korábun végelgyengülés folytán meghalt. Vasárnap temették. — Hírek & tanácsból. Az állatvá- sártér ügyében a tanács f-Iterjesztést tett a fótdmivelésügyi miniszterhez, melyben előadja hogy a vásárteret mai helyéről mihelyt a birtokrend--zés u ném-iti határ részen befejezést nyer. Németibe fogja átvitmi, addig azonban a vásár áthelyezése nem foganatosítható. A mostani vásártér állatutegészségügyi berendezésének átalakítására a kellő intéz- k> dáseket megtette. — A tanács az óvó és tankötelesek összeírására ez évben is a nép tuni'ókat kérte föl, a kiknek az iskolai év kezdetén a tanácshoz be kell terjeszteniük és kiállitaniok a beiratkozott tankötelesek név és lakjegyzékét. — A földmivelésügyli miniszter rendeletet intézett a tanácshoz, hogy a felhagyott dögterek csakis befásitás utján hasxnosith itók. A tanács a rendeletet közhírré tétel végett kiadta a kapitányi hivatalnak. — A kereskedelmi miniszter meg adta a város közönségének a kisajátítási jogot a Verbőcy utca meghosszubitásu céljából szükséges területekre. A tanács u további eljárásra nézve tiszti főügyészt felhívta. — A régi posta épület villamos vezetékei a létre jött egyezség folytán továbbra is megmaradnak. dé a posta évenként 20 koionás aranyat tartozik fizetni a városnak, jogelismerés cimen. — A tanácshoz a hirdetési vállalat ügyében újabb ajánlut érkezet mely szerint Krummer Jenő évenként 1200 koronát ajánlott föl a városnak. A tanács az ajánlatot kiadta a gazdasági tanácsosnak. —- Választmányi illés. A Szatmár- megyei Gazdasági Egyesület Igazgató választmánya f. évi aug. hó 4-én, délelőtt, a városháza tanácstermében Szatmáron ülést tartott. A múlt ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után választmány Yilágossy Gáspár egyesületi titkárt -ezen állásában véglegesítette, majd a folyó ügyeket s indítványokat intézte el. — Vármegyei tűzoltó szövetség közgyűlése. „Szatmárvármegyei tűzoltó- szövetség“ aug, 20-ikán d. e. 11 órakor Szatmár-Németiben, a városháza nagytermében közgyűlést tart a következő tárgysorozattal: 1. Elnöki jelentés. 2. Alapszabályok, kihirdetése. 3. Pénztáros, titkár, B/ámvizsgáló bizottság választása. 4. Tűzrendészen felü- gyelők jelölése. 5. Választmány alakítása. 6 Ideiglenes költségvetés. 7. Szolgálati utasítás a tüzrendészeti felügyelők részére. 8. Indítványok. — A közgyűlésen a vármegye területén fennálló minden tűzoltó testü\et bármely tagja részt vehet. A szövetségi közgyűlésre ez utón is meghívja u várrjegye- területén megalakult válaineunyi tűzoltó- testületet dr. Falu^sy Árpád főispán, szövetségi elnök. — Vasutasok kirándulása. A m. á. v. tisztikara meghívott Vendégek bevonásával sikerült kirándulást rendezett e hó 8-án a máriavölgyi fürdőbe. A mintegy 60 tagból álló vendégsereget Vay Róza a fürdő jelenlegi gondnoknője magyaros vendégszeretettel fogadta. A napot kirándulással töltötték el s este sikerült táncmulatság volt, m lyen a fürdő vendégek is részt vettek. A kirándulást Péchy László főuök vezette nagy körültekintéssel s szives előzékenységével, nagyban hozzájárult a kirándulás sikeréhez.. — Ab önálló asztalos iparosok bálja. Augusztus hó 1 -én tartották meg az önálló asztalos iparosok a Kossuth kertben nyári táncmulatságukat, A Kossuth-kerti bejárót a rendezőség nemzeti szinü villany- lámpávul világította ki, ami az érkező vendégeket igen kellemesen lepte meg. A mulatság úgy anyagilag mint erkölcsileg fé-. nyesen sikerült, a Kossuth-kerti két terem szorosun megtelt, a négyeseket 180 pár táncolta Oláh Feri zenéje mellett. A mulatságon felül fizet tek : B'linger György 80 fill* Matolcsi Sándor 2 kor., Szeles Béláué T80 fill., Körösi József 80 fill., Posták Péter 1 kor., Lós Józsefné 60 fill., Mátyus István 2 kor., Fekete János 1 kor., Valter János Lénárd Károly 10 kor., Molnár Ferenc 80 fill., Csizmán Károly 89 fill., Grovz József misztótfatusi Szent 8rzsé6et Forrásvizet, Páratlan fíűsitő! Kapható minden fűszer üzletben, ©SKSst vendéglőben és kávéházban. Xitünő ßorviz l