Szatmár és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 1-53. szám)

1908-01-14 / 3. szám

Szatmár, 1908 január 14. Hyszqnötödik évfolyam. 3-ik szám. TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. MEGJELEN MINDEN KEDDEN. = AZ ELŐFIZETÉS ÁRA: == Egész évre ... 6 kor. I Negyedévre I kor. 50 fill. Fél évre .... 3 . | Egyes szám ára 16 * Községek, községi jegyzők és néptanítók részére egész évre 4 korona. SZERKESZTŐ ÉS KIADÓHIVATAL, hová a lap szellemi részére vonatkozó közlemények, továbbá előfizetések és hirdetések is küldendők: = Morvái János könyvnyomdája Eötvös-utcza 6-ik sz. alatt = vnFrr.TTFQ3sr-S2tA.3Sa:: 78­A Szerkesztő lakása: Eötvös-utcza 19-ik szám. '=^= HIRDETÉSEK = a tap kiadóhivatalában a legolcsóbb árak mellett fölvétetned. Nyílttá: garmond sora 20 fillér. Hirdetések díjjal alőxe fizetendők. A mi iparunk. A nemrég lezárt századnak utolsó évtizedeit nálunk Magyarországon a kisipar visszafejlődésének jele karak- terizálja. Mig a megelőző századokban a nagy kiváltságokat nyert, s kul- tur központokként szereplő városok­ban éppen az iparosok voltak a vezető pólgárelem, addig az elmúlt évtizedek alatt már szinte végnapjaikat látszottak élni a céhrendszer romjain tengődő' kisipari műhelyek. És bár az idők múltán támadt változások, a köz­lekedés bámulatos fejlődése, a technika szemmel látható haladása és a gyáripar rendkívüli versenye voltak közvetett okai a kisipar eltörpülésének, mégis a kisiparosokban keresendő a hiba, mond­hatnánk a bűn, mely ily állapotokat ered­ményezett. Mert éppen a minden téren nyilvánuló haladás, a tökéletesbülés természetes folyamata, a tudás hajszo­lása, kell hogy magához vonja az em­beriség mindenkori szükségle­teit kielégítő foglalkozások művelőit. De mikor maga az iparos foglal­kozását megbántja azzal, hogy fiát csak büntetésképen adta iparosnak, vagy mikor az már minden „úri“ pályára hasznavehetetlennek bizonyult, azzal fé­nyes bizonyságát adta annak, mennyire becsüli a maga iparágát és hogy ily kezekben nem lehetett alapját megvetni a jövendő nagy, virágzó iparának. Ily módon a jónevü műhelyek is, rossz munkás anyagot kapván, lassan tönkre­mentek s az igy nevelt nemzedék egy túlzsúfolt, koldus hivatalnok állam lett. Az apák bűne az unokákban lesz megboszulva, s ez nem sors csapás, sem az isteni gondviselés mostohasága, csak az események egymásbóli folya­matnak következetessége. Közmondássá vált iparosaink nagy előszeretete a politika iránt. Mindnyá­jan szilárd elvű pártemberek vagyunk, többet foglalkozunk a magas politiká­val a kelletténél, pedig az nem ad ke­nyeret, sem az ország sor$a nem javul általa. Hogyha ugyanannyi erélyt fejte­nénk ki családunk, házunk jövőjének megteremtésére, be nagy iparos nemzet volnánk most, be sok nyomorult em­berrel lenne kevesebb I A mester, ki semmiből műhelyt teremtett, melyből megélt, és családját ellátta, fiát, nem tudom micsoda elvek alapján, nagy előszeretettel hivatalnokká neveli, „úrrá“ teszi s a műhelyében öreg korában is dolgozgatva, idegen, pénzért is rosszul szolgáló munkással, csak segitgeti, támogátja „ur“ fiát, mert az nem képes megélni hivatalnoki fize­téséből a hivatalnok világ társadalmi igényeinek fojtó nyomása alatt. Nézzünk körül ebben a szép or­szágban, nem igy van-e? Ha nem is mindig, de igen sok, sőt a legtöbb esetben. Pedig mennyivel könnyebb valami meglevőt folytatni, fejleszteni, mint sem­miből újat teremteni. Az iparos, ki fiát alaposan kitanittatja, gyermekkorától leikébe oltja apja foglalkozásának -sze- retetét, a munka utáni vágyat, az ön­állóság éltető levegőjének élvezését, a két keze munkájában való gyönyörű­séget, az oly munkatársat kap, milyet pénzért sohasem nyerhet, vagy ha kapna, pénzzel meg nem fizethet. Ter­mészetesen ezen törekvés sikerének va­lószínűsége megköveteli, hogy az iparos maga is szeresse foglalkozását, önálló­ságát megbecsülni és értékelni tudja s gyönyörűséget találjon a munkában. Az igy nevelt fiú csak ritkán le­het szülőinek terhe, gondok okozója, legtöbbször segítője, hűséges társa, ki tanultságát, ügyességét tőkeként hozza a műhelybe, ifjúságát az üzembe, tö­rekvését haladásul az elmaradás ve­szélye ellen és lelkét a műhely élet- szervéül­A becsületes munka ritkán tagadja meg hálás természe­tét, és nem is kell hangsúlyoznunk, hogy a munka az, a mi a léha élettől bizonyosan megóv. Első föltétele a kisiparosok erősö­désének éppen ezen családi ipar rend­szerének felkarolása, megértése és életre- hivása. Csak kevés és rendkívüli hely­zet hozhat virágzásba egy emberöltő alatt valamely kisipari műhelyt s ek­kor is az ipartűző családfő elhalásával az megszűnik jólétet nyújtó forrása lenni a családnak s nagyobbrészt hit­vány áron eladásra kerül s szerte pusztul; igy vész semmibe egy em­beröltő minden fáradsága, ipari gaz­dasága, szerzeménye. Második tényező a serdülő ipari munkások műhelyi nevelése, a pilla­natnyi önérdek figyelmen kívül hagyá­sával, pusztán az iparág céljait szol­gáló célszerű munkáltatással. Azt hall­juk, ezer és ezer munkaadótól, hogy nincs munkás és ami van, az is rossz, megbízhatatlan. Kérem, azokat is ? mes­terek nevelték iparágukban, és ha a jó nevelés a rossz munkást javítja, akkor a rossz műhelyi képzés, a gyermek­tanuló munkaerejének mindenáron való kihasználása s rögtöni hasznosítása* bi­zonyosan a jó munkást is elrontja. Nem a rossz munkások védelme ez, hanem az önző s gyorsan gazdagodni vágyó mesterek vádolása. Harmadik s az előbbiekkel egyenlő értékű tényező a mesterek s kész ipari munkások ön­művelése. Aki tudni akar valamit, annak ta­nulnia kell s a tudást nem lehet so­nasem behatárolni, mert az külső vi­szonyok változásán alapszik, az pedig folytonos. Azonban az önművelést koránt­sem gondoljuk pusztán a casino kere­tén belül megtörténhetőnek. Az általá­nos művelődés mellett a szakszerű to­vábbképzés is megköveteli a maga igazát. Az állam és a városi hatóságok sokat tesznek az ipar fejlesztésére; a város iparostanonciskola fentartásával, az állam iparosok segélyezésével, ipari szakiskolák felállításával és továbbképző ipari tanfolyamok létesítésével. Városunkban az iparfejlesztésnek mind eme intézménye fennáll s csak az iparosok gyönge ügyszeretetére vall, ha mind az a sok pénzáldozat állam éá város részéről meddő ügybe pusz­tul bele. Helyi iparunk emelése, fölvirágoz- tatása csakis maguknak az érdekelt ipa­rosoknak emberségén fprdul meg. És oly város, mint Szatmár, mely három vármegye ipari és kereskedelmi köz­pontja lehet, bizonyára alkalmas piaca is.a .legfejlettebb, ipari termékek .érté­kesítésének. Becsületes munka az ipar ajánló levele, és tisztességes kalkulatio a bizonyos vágyó- nosodás alapja. jKiszely Árpád, a szatmári faipariskola tanára. A színigazgató választás. (e. v.) Szerdán jár le a színhá­zunkra kiirt pályázat. Mint az előző je­lekből látható, Kré mer Sándoron kí­vül Pesti Ihász ß a r ó ti v a 1 közö­sen, továbbá Bihari Béla a kecske­méti és Polgár Károly zombori szin- igazgatók fognak pályázni. A küzde­lem erős lesz. Hogy kié lesz a babér, nem biztos, de hisszük, Polgár Ká­roly nyeri azt el. Meg is okolom ezt a jóslásomat. E célból eg}? kis öszszehasonlitást te­szek közöttük. K r é m e r hét éve birja színhá­zunkat. Elvitázhatatlan jó tulajdon­sága, hogy az előző igazgatók után, kik -nagyon rossz anyagi viszonyok között voltak, s igy sok kellemetlen­ségük volt, színészeit rendesen fizeti s erősen fegyelmezi. Nagy érdeme, hogy a közönséggel a színházat meg­kedveltette, a hirtelen műsorváltozás kellemetlenségeitől a közönséget min­denkor megóvta. Józan életii, a társa­ságokban kedvelt úriember. Nagy hibája azonban, hogy nincs szervező tehetsége, mindig olyan gár­dából állitja össze társulatát, kikkel a közönség igényeinek megfelelő elő­adásokat nem tud produkálni. Színé­szei és színésznői vagy kiszolgált ta­lentumuk, kopott harigu művészek, vagy az ö állításuk szerint kezdő tehetségek. Ha vau is társulatának nehány kiváló tagja, azok játékát is lerontja a többi rossz. Feltétlenül elítélendő nála az, hogy a rendezésbe nem foly be s az ö ismert energiáját a színpa­don nem érvényesíti, végül pedig pró­babeosztása rossz. A próbaköny tanú­sága szerint sokszor megtörtént, hogy eperette újdonságokat is már 1—2 , próba után előadott, igy persze nem csoda, ha művészi szinvonalon kidol­gozott. előadásban nincs részünk, s hogy tiégy szólamu énekara egyet énekel. Nem szép dolog tőle, hogy ennek a párátlanul hálás, a színházat nap-nap mellett zsúfolásig megtöltő közönségnek csekély igényeit semmibe sem veszi, csak ígéretekkel csábítgatja óvről-évre. De mindezektől eltekintve, a szin- társulat olyan, mint a ruha, az étel vagy a szerető, szereti ^benne, az ein:., bér a változatosságot. Általános véle­mény, hogy Krém erre és gárdájára ráuntunk. Sok és igaz okaink vannak erre. Legyen hat végre változás a direktorságban. Ez a változás annál is inkább kívánatosabb, mert, a pályázók között van egy olyan direktor, Polgár Károly — (ki nem tévesztendő össze a másik Polgár színigazgatóval) kinek igazi művészi gárdája van s ki egyike a legjobb nevű vidéki színigazgatóknak. De mielőtt vele és társulatával bővebben foglalkoznék, előbb a másik két pályázót kell röviden ismertetnem. Pesti Ihász régi, jónevü, nálunk is jól ismert direktor, de öreg ember, ki 19Q5. április havában már nyug­díjba is ment, igy társulata nincsen is. Ha jól vagyok értesülve, nem is annyira ö, mint inkább társa Baróti, Krétner tavalyi konkurense akarja színházunkat elnyerni. Minthogy azon­ban a pályázati feltételek értelmében csakis olyan igazgató nyerheti el a színházat, kinek koncessiója már van, az ö kérvényük tárgytalan lesz. De meg különben is egy csak az ősszel szer­vezett, össze nem tanult társulattal nem érnénk semmit. Sőt 1 Még rosz- szabb viszonyok lennének a jelen­leginél is. A harmadik pályázó Bihari Béla a kecskeméti ’ színház jelenlegi direktora, kinek nevével a fővárosi lapok a múltban sokat foglalkoztak. Sajnos, nem a legjobbat Írták róla. Ug'y hírlik, zilált anyagi viszonyok között áll. Szerinte ez valótlanság mit el kell hogy higyjüqk, bár a fővárosi MEGÉRKEZTEK!!! az őszi és téli idényre megrendelt összes úri-, női- és gyermek valédi tkevro és készült cipők a legjobb és legdiYatoaabb

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom