Szatmár és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 1-53. szám)
1908-05-05 / 19. szám
Huszonötödik évfolyam. Szatmár, 1908 TÁRSADALMI, ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. >11 Május. Ibolya, kökörcsin virágos mezőkön most bontogatja szárnyait a tavaszi virágfakasztó szellő. Melengető hevére kisarjadzik a fű. Rügyet fakaszt a száraz ág. Halványzöld, zsenge levél pattan ki az elvetett magból. Szerte az élet mezején, a televé- nyes, kalásztermő földeken sűrű rendekben vonul fel a munka hadserege. Az éles ásók és csillámló ekevasak meghódítják a világ legnagyobb hatalmát: a földet. Májusban minden pompázatos erejét kifejti a föld. Ekkor bontja ki szárnyait a természet tűzmadara, s az örök fejlődés soha ki nem alvó lángját veti az öreg földbe. A föld forradalmi időszaka ez a hónap. Rejtelmes pattogással, mámoros zsongással teli a levegő. Láthatatlan erők tördelik szét bilincseiket. Hosszú sóhaj borzong végig a föld felett. Ez a sóhajtás úgy hallatszik, mint a szabaddá lett szív lélekzetvétele. , Ez a föld Űjjászütetése.' S az ember, a föld rabszolgája, e rejtelmes izgalom, részegítő láz hatása alatt még nagyobb rabszolgája lesz a nagy természetnek. A föld sarjadó, felszínre törő forgatagos ereje átjárja szivünket. Átpattog ereinkbe, s úgy érezzük, hogy a természet forradalmi munkáját nekünk is vállalni kell. TÁRCA. Hincs az égen... Nincs az égen annyi csillag, Gondolatban hányszor itt vagy!, Korán reggel, késő este, Mindig te vagy az eszembe ? Te rólad szól minden dalom, Szépségedet magasztalom. S imám érted száll az égbe, Boldogságot, üdvöt kérve. Tudom, szeretsz!... Sejtem, érzem, Szived minden érzésében. A szivem is azt dobogja: Nem feledlek aoha, soha!... Sálláy Lajos. A kucséber. — Irta: Sasi Ede. — t A nagy étterem villamos lámpái már csak kevés vendégre hintették fehér világosságukat. Lassankint főikerekedtek az asztalok mellől a virágos szép asszonyok, üde leányok, akiknek arca mind rózsá- sabb lett a zene édes mámorától és a A történelem bizonyítja, hogy az emberiség minden újításra törő, világ- felforgatást célzó mozgalma a tavaszi virágfakaszló szellő hatása alatt fogam- zott meg: Május valóban a természeti erők gyújtópontja, a honnét kezdetét veszi a fejlődés, a haladás, a honnét kiindul a lét. Az a tétel, mely a föld vonzásáról szól, fiziológiai tételnek is igaz. Az emberiség léte, fejlődése teljesen a földhöz kötött. Porból lettünk, porrá leszünk. Ez első s elévülhetetlen igaz formai kifejezése a föld hatalmának. Erezzük is ezt mi gyarló emberek, Azért örül Oly kimondhatatlanul lelkünk a nagy természet ébredésének. A virágfakadásnak, rügybimbózásnak, az enyhe szellőnek, tavaszi napsugárnak, madarak dalának. De hogy is ne örülne. Hiszen ez mind-mind oly szép, oly lélekemelő, oly megható. Ébred a nagy természet. Ébredünk mi is. Elzsibbadt ereinkben lázasabban lüktet a vér. A gyermek erősebbnek* az agg ifjabbnak, a beteg egészségesebbnek érzi magát. A szobák fülledt levegőjéből sietve menekülünk ki a kertbe, rétre, mezőre. A balzsamos, virágillatos májusi légben úgy érezzük, mintha a nagy természettel együtt mi is ujjászülettünk volna. Végtelenül felemelőleg hat az embortól, amelyben piros arcuk megfürdött. Dér Flóris azonban, aki egyedül ült az egyik sarokasztal mellé húzódva: nem is látta ez eleven rózsáskert virulását, nem hallotta talán a csapongó zenét sem. Homlokát tenyérébe hajtva, tompa kábulatba merülve ült és csak akkor eszmélt föl, mikor egyszerre csönd támadt körülötte. A vendégek mind távoztak és a cigány elhallgatott. A prímás éppen készült, hogy tokjába csukja a hegedűjét. A fiatal férfi odaintette magához a cigányt. Hadd huzza neki kivilágos kivir- radtig. Karcsú nyakú üvegeket tétetett az asztalra. S egymásután gyújtott a sötét, vastag pirosvörös szivar-rudakra. Mulatott. De nem úgy, hogy ő maga is vidám nótázásba kezdett volna, mikor a legvigab- ban, a legszilajabban húzta a eigány. Ő csak hallgatta a körülötte tomboló dalvihart. Az ő utolsó éjszakája hattyúdalát... Mért Dér Flóris el volt tökéivé, hogy ez lesz az ő utolsó éjszakája. Úgy olvasta valami regényben, hogy a tönkrement földesur az utolsó százasát odadobta a cigánynak — azután főbe durrantotta magát. S azzal vége volt a mulatságnak. Ezt igazán szép halálnak tartotta. Ilyen csinos halált szánt ő magának is... II. Az árverést délelőtt tartották még a kissé rozoga kastélyban, amely szeliden emelkedő dombról nézett a rónaságra, a régi földesurak boldog birodalmára. A birtokot a szomszéd szeszgyáros vette meg, aki udvariasan fölajánlotta a lakást Dér bérré igy tavasszal egy-egy séta a szabadban. Az erdőn, mezőn, a virágos réten az elmélkednitudó ember soha sincsen egyedül. Az erdőnek, a mezőnek mindig van valami mondanivalója. A szikla beszél, a kis moha suttog, a bogár enyeleg, a várrom mesél, a hab zug, a vihar tombol. Nincs ennél jobb társaság. Az ember megtermékenyül benne.. Ember s természeti között bizalom keletkezik. Megszokják, megszeretik egymást. A szél megsimogatja, a napsugár megcsókolja az ember arcát. A boldog halandó pedig édes örömmel szívja magába a balzsamos levegőt, csodálja a természet szépségeit, mámorosán tárja ki karját a leáldozó nap felé. Lényünk megtelik hangokkal, színekkel, útiatokkal. Minden, a mit látunk, hallunk, érzünk, egyik varázslatból a másikba ragad. Ezért szeretjük mi a úgy a lomb- fakaszkó, virágillatos, édes májust. IGAZ8AGSZ0LGÄLTATAS. Az erdődi becsületsértési pör. A szatmári járásbíróság, mint kiküldött büntetőbíróság f. hó 2.-án, szombaton tárgyalt és itélt abban a becsületsértési p r- ben, amelynek előzményei már többször megfordultak a nyilvánosság előtt. Flórisnak, ameddig neki tetszik. A kiár- verelt földesurat persze semmiféle hatalom neip lett volna képes az alatt a tető alatt megtartani. Zsebében azzal a pár százassal, amit a végrehajtó a kezébe nyomott, sietett felülni a legelső vonatra. De hát hova? / Először is a városba. A vendéglőbe. A mámorba. S azután a halálba ... Mi más is maradna számára hátra? Talán az atyafiai nyakán élősködjék ? Vagy deresedő fővel nyakába varrja magát valami leányzónak, aki hajlandó őt eltartani, csakhogy férjhez mehessen ? Vagy pedig sorra járja befolyásos ismerőseit, hogy dugják be valami hivatalba — amihez voltaképp nem is ért, csak ingyen szedné föl a fizetéséét. Eh! sokkal becsületesebben cselekszik, ha egy darabka ólommal véget vet mindennek. . A gazdálkodáshoz ugyan értene. Mikor átvette az apjától rámaradt birtok vezetését: eleinte szép siker is jutalmazta a fáradozását. De aztán elragadták a nagyúri élet szenvedélyei. Most már visszatérne az ekeszarvához. De hát most már egy barázdája sincs, amibe az ekeszarvát beleakassza... Csak az a föld - lesz az övé, ami a koporsójára fog hullani a véres teste fölött... Ebben a percben egy hang ütötte meg a fülét: — Nem parancsol, nagyságos uram? Tessék megtenni egy számot, bizonyosan megnyeri I... Dániel Sándor és Sándor Lajos erdődi járásbirák feljelentést tettek, mert az erdődi társaskör nagy többséggel egy beadványuknak u hangja fölött megbotránkozását fejezte ki és a szövegezőknek megbotránkozást szavazott. A feljelentésben rágalmazást és becsületsértést panaszoltak e miatt; u feljelentésben névszerint Eötvös Róbert erdődi főszol- gabiró, Rébay Dezső uradalmi intéző, Telek István uradalmi gyukornok, Szafkulits Gyula kezelőtis/.t, Erdődy Antal ügyvédjelölt és Herzof Árpád uruÖulmi segédtiszt, valamint a határozathozatalban részt vett ismeretlen tettesek voltak megvádolva. A tárgyalást nagyszámú hallgató közönség jelenléte mellett Hatvány Kálmán albiró tartotta meg a H-odik számú tárgyaló teremben. Kihallgatta mindenek előtt a vádlottakat személyes viszonyaikra nézve, azután tudomásul vette, hogy Papp Szilviusz kir. ügyész, aki a vádat képviselte, a feljelentők minősítését nem fogadja el, és nem rágalmazásért, hanem becsületsértésért emeli a vádat. A sértett bírák képviselője dr. Farkas Jenő ügyvéd a rágalmazóéi vádat fenntartja, de .a kir. ügyész és dr. Tanódy Endre védő felszólalása után a bíróság ezt az előterjesztést elutasítja. A vádlottak közül Eötvös Róbert nem érzi magát bűnösnek, mert mint a kaszinó elnöke a megbélyegző indítványt szavazásra tette fel csupán, de egyébként a határozathozatalban részt nem vett. Rébay Dezső vádlott nem érzi mar gát bűnösnek. Azzal védekezik, hogy a feljelentő birák — de különösen Sándor Lajos a játékban állandóan részt vettek; utóbbi állandóan ferblit és ramslit játszott, s naponta 50 — 100 K nyereséggel állott fel, mig Felpillantott. Egy kucséber állott előtte; nyakában a tarka cukrosságokkal teli kosárral, kezében a számokkal csörgő zacskót rázogatva ... Flóris belenyúlt a zacskóba, hogy kivegyen egy számot. Akkor egyszerre fölismerte a házalót: — Nini 1 Ön az, Leipziger ? A töpörödött emberke ősz szempillái alól vizsga pillantást vetett a mulató gavallérra. S ő is hangosan felkiáltott: — Dér Flóris! Hogy nem ismertem fel azonnal! Hiszen ön alig változott. De hogy ismert ön rám, — mert én bezzeg megváltoztam. Nem az vagyok már, akivel ön együtt sétált a fényes nizzai tengerparton ... Flóris nagyon is jól emlékezett a bűbájos hetekre, amiket az örök virulás hazájában töltött. Sokat sétált akkor Leip- zigerrel, a gazdag kereskedővel a tündöklő paloták - során, a fényes levelű olajligetek - között. Persze, Leipziger urnák akkor nem lógott a nyakában a datolyás kosár ... — De hát hogy jutott ön ennyire? — kérdezte tőle álmélkodva. (Magában pedig arra gondolt, hogy ez az ember neki is fölteheti ezt a kérdést.) — Hát egy kicsit tönkre mentem, vonogatta a vállát az öregecske. Egy pár rossz vállalat elvitte minden vagyonomat. — S volt önnek ereje hozzá, hogy nyakába kösse a kosarat s neki induljon ennek az uj életnek ? — Hát mit tehettem volna egyebet? Dér Flóris egy pár erőset szippantott a szivarjából. nagyválasztéku cipőraktárát ajánljuk a t vevő közönségnek, mint a legolcsóbb bevásárlási forrást. MEGÉRKEZTEK a tavaszi és nyári idényre megrendelt valódi schevraux és box bérből készült lei újabb divatu fekete és barna színű úri-, női- és gyermek-cipők l
